JongHyun POV
- És tessék a díva megint itt, a nyámnyila bandájával! – löktem neki a falnak a vezért.
- Valami problémád van? A bűzölgő szád elvonta a figyelmem. – flegmázott.
- Az idegeimen táncolsz díva… - morogtam fülébe, amire megremegett.
- Én dehogy! – vágta rá kisebb hatásszünet után. – Minden, ami hozzád kapcsolódik az undorító! – villogtatta fogait.
- Az lehet, de nekem van bandám. Neked maximum méhkirálynő kíséreted, hogyha letörik a körmöd az utcán valaki begyűjtse azt. Utálom az ilyen olcsó embereket, legszívesebben eltüntetném őket a Földről. – szűrtem fogaim közül, majd otthagytam a sokkos szőkeséget.
Egy hét telt el az utolsó találkozásunk óta, és azóta nyomát se láttam annak a nyomasztó csordának. Végre nem rontják a levegőt az én területemen. Bizony. Kim Kibum, az én ellenségem. Vagyis nem tudom miért kellene annak lennie. Semmit nem ártott nekem, maximum annyit, hogy a ribancos külseje miatt, nem egyszer gondoltam érdekesen furcsa dolgokra. ÉS már megint ezen jár az eszem. Mégis mi a francot csinált velem az a srác? Amikor a falhoz szorítottam is, annyira furcsa volt. Gondolataimból, az egyik csapattagom zökkentett ki, közölve a hírt, hogy Key és a bandája a kocsmában balhéznak, és nagyon hátrányban vannak. Mivel a kocsma még az én területem, ezért muszáj odamennem, na meg talán azért, mert meg akarom védeni őt…
Mikor beértünk, azaz érdekes látvány fogadott, hogy az én embereim verik Keyt, és az ő embereit. Simán a tömeg közepére verekedem magam, leszarva, hogy ki-kinek a borja, csak ütöttem azt, akit értem, míg végül oda nem értem a főkolomposhoz.
- Mindig is tudtam, hogy egyszer fellázadsz ellenem, Minho. – húztam be neki.
- Akkor miért lepődsz meg? – vigyorog, majd egy pillanat alatt kigáncsol és a földön kötök ki, mire vagy hárman lefognak. Minho kihasználva a lehetőséget és az értetlen Keyt, könnyen mögé lopódzik és a hajánál fogva, kést szorít a torkához. Nem kicsit ledöbbenek, de még Key, hogy megfagyott, mikor rájött, hogy most mi történik vele.
- Ha tönkremegy a hajam, esküszöm, úgy elverlek, anyád se ismer rád! – ficánkolt, mire csak intett és szépen gyomorszájba rúgtak, erre Key mindenféle tevékenységet abbahagyott.
- A helyedben kussolnék cica… - suttogta fülébe, amire csak egyből felment bennem a pumpa, de túl erősen fogtak, nem tudtam mozdulni.
- A-azt hiszed, hogyha őt vered engedelmesebb leszek? Felőlem akár meg is halhat! – gúnyosan nevet. Na jó, ez most szíven ütött. Nem vártam ekkora visszautasítást. Visszautasítást? Úristen, én már ennyire előre terveztem?
- Térjünk a tárgyra. Mit akarsz? – emeltem fel fejem.
- Azt, hogy szenvedj. – mondta ki kerítés nélkül.
- Tudod, sokáig bírom a verést… - vigyorogtam. Erre csak megrázta a fejét és a kés pengéjét végighúzta Key karján.
- MI A FENÉT CSINÁLSZ? – borult el az agyam.
- Talán valami rosszat tettem? Csak nem fontos neked, ez a ribanc…? – vitte arcához a kést.
- Ennél hülyébb kérdésed nincs? Például hány homokszem van a sivatagban? Miért érdekelne pont ő? – nevettem fel.
- H-Hé… megköszönném, ha nem idegesítenéd fel jobban… - morogta.
- Késő, már megtette. – hajolt a nyakához, majd beleharapott, mire Key felnyögött. Én ott, abban a pillanatban elvesztem abban a hangban. Reménytelenül is szerelmes lettem a hang tulajdonosába. Viszont ekkor eszméltem rá Minho tervére.
- Mit szólnál, ha itt és most magamévá tenném? – kerekedtek ki Key szemei
- Miféle játékot űzöl velem? – ütöttem le azt a hármat mellőlem és Minho felé indultam.
- Még egy lépés és elvágom a torkát. – láttam a szemében, hogy nem viccel. Megálltam és kezeimet a magasba raktam. – Egyezünk meg. Senkinek nem lesz jó, ha itt most vérontást rendezel. – mondtam nyugodtan.
- Téged vonnak felelősségre, nem az én saram. – köpte.
- Köszi, aranyos vagy… - forgattam meg a szemeim. – Mit akarsz a szenvedésemen kívül? Ha teljesíthető, megadom. – adtam be a derekam.
- A halálod a srác által. – bökte meg kicsit Keyt a késsel.
- Ergo, bármi csak én szívjak? – ironizáltam.
- Pontosan. – mondta ördögi hangsúllyal. – Te pedig… - tépte meg, mire Key villámló tekintetével találta szembe magát. – Menj és öld meg, ezzel megmentheted a nyomorék kis ribanc életedet. – lökte felém, a kést a kezébe nyomva.
- Itt vagyok… ölj meg… - álltam a már-már könnyes szemű Key elé.
-Cs-csak így simán? – kerekedtek ki szemei, de továbbjött felém, amíg én nem a falnak ütköztem.
- Ha rendben leszel, nem érdekel mi van velem. – töröltem le egy könnycseppet az arcáról, nem figyelve arra, hogy mit mondtam ki. De már nem tudom visszavonni, és érzem, ha most nem mondom ki, már soha többé nem tudnám megtenni. Key szemeivel arcán nyugvó kezemet figyeli, miközben egy nagyobb sírógörcs akar áttörni rajta. – Tedd meg. – húztam egyik kezemmel magamhoz, hogy fülébe súgjak, a másikkal pedig a kést igazítottam meg. – Csak tedd meg… - akadtam el egy kicsit. – Úgyis mondtad, hogy akár meg is halhatnék.
- D-De én azt nem akarom… - ejtette ki kezéből a kést, és teljes testében remegni kezdett. – É-én nem akarom meghalj… Jonghyun… - szipogta.
-Hogy mi? – nyeltem. Csak rosszul hallok? Van még reményem? – Hogy értetted ezt? – emeltem fel állát, hogy szemembe nézzen.
- Mindegy. Hagyjál. – fészkelődött, de csak visszarántottam, pont úgy, hogy ajkaink csak milliméterekre legyenek egymástól. – J-Jonghyun… - nyitotta résnyire ajkait. Nekem sem kellett több, azonnal megcsókoltam, és csodálatomra nem ellenkezett. Vadul csókolt vissza, miközben egyre jobban simult hozzám.
- Na végre. HURRÁ… - kezdtek tapsolni körülöttünk a többiek, de több figyelemre nem is méltattuk őket, csak vigyorogva csókoltuk egymást tovább, miközben karjaim Key derekára vezettem. A levegő egyre csak forrt körülöttünk, ezért hamar ki kellett találnunk hol folytassuk tovább, de Key, mintha olvasott volna a gondolataimban és beráncigált egy kisebb raktárhelyiségbe, ahol egyből neki lökött valami tartóeszköznek. Felnyögtem, de nem érdekelt egy másodpercnél tovább, kezeim már Key hasfalán játszadoztak, aki ettől jólesően sóhajtott bele csókunkba.
- Kibum… - lihegtem, mikor elválltunk.
- Mi az? – nézett fel rám elködösült szemekkel és nyálas ajkakkal. Ezzel a kombóval, teljesen elvette az eszem.
- Meg akarlak baszni. – kentem fel a falra vigyorogva.
- Elegáns. Elegáns, mit ne mondjak. – vigyorgott rám ő is és letépte rólam a pólót, majd csak éreztem, hogy csók közbe visszavezet a vaspolcokhoz és, hogy valami kattan a csuklómon.
- Bilincs? – néztem rá értetlenül.
- Szeretem az izgalmas dolgokat. – markolt rá férfiasságomra, mire felnyögtem és fejem az egyik rúdba csaptam. – Buta kutyus… - kuncogott, majd lehúzta a cipzárom és úgy kényeztetett tovább.
- K-Kibum… Ne játssz velem! – szisszentem fel.
- Pedig pont azt terveztem. Nem érhetsz hozzám, én pedig bármilyen módon kínozhatlak. – húzta le gatyám és boxerem.
- N-Neh… - nyögtem fel, amikor kezét kezdte férfiasságomon húzkodni. És még azt hittem, hogy Key lesz a hangosabb.
- Hé, nem ér elkalandozni. – fordította vissza a fejem.
- Ahh…Kibum… - nyögtem fel, majd teljesen szájába fogadott, ezzel nem kis élvezet hullám söpört át testemen. Fejét direkt lassan mozgatta, hogy véletlenül se legyen egyszerű dolgom. Óráknak tűnő percek óta, kínzott lassú tempójával, amivel hamar eszemet vesztem és a kezemet kezdem csapkodni a kiszabadulás reményében. Ő csak elégedetten vigyorgott, de mivel nem vagyok erő híján, kisebb szenvedés után, simán kettétörtem a láncot, kezemmel azonnal tövig nyomva magam, amitől mind a ketten felnyögtünk. Innentől kezdve haját tépkedve gyorsítom fel a tempót, éreztem már, hogy mindjárt itt a vége. Szájába élveztem, de azonnal harcra kész voltam, ezért felhúztam magamhoz egy csókra, miközben észrevétlenül leszereltem róla a nadrágot, letépve boxerét, mindenféle előkészítés nélkül hatoltam bele, mire egy orbitálisat nyögtem. Keynek könnyek gyűltek a szemébe, de próbálta leplezni fájdalmait.
- Ne haragudj, de nem bírtam már továb… - kezdtem nyakát csókolgatni. – És részben a te hibád. – tettem még hozzá.
- Kurvára nem vagy normális… - kapaszkodott nyakamba.
- Igen. Tényleg hülye vagyok. Ugyanis pont egy olyan házsártos vénasszonyba szerettem bele, mint te. – suttogtam ajkaira.
- Tudod, hogy ki a házsárt… Mit mondtál? – kerekedtek ki a szemei.
- Szeretlek… Kibummie… - csókoltam meg.
- Úristen! Én is szeretlek! – bújt újra ajkaimba, miközben örömkönnyei szántották végig arcát.
- Sajnálom, hogy annyira bunkó voltam… - meresztettem rá kiskutya szemeket.
- A nagy és rettenthetetlen macsó Kim JongHyunnak van aranyos oldala is… - nevetett fel, mire csak löktem csípőmön és egy hatalmasat nyögött.
- Ahh.. Ott… - lihegte. Mozogni kezdtem benne, hol gyorsan, hol lassan. Ezzel is visszafizetve neki a kölcsönt a kínzásomért, viszont az én idegeim nem vasból vannak, így nem sokáig bírtam türtőztetni magam, vadul hajtottam magunkat a beteljesülés kapujáig.
- Jjong… én mindjárt… - nyögdécselte, de ahogy kimondta hasfalamra élvezett és én is követtem őt.
- Mekkora bajba kellett keveredned neked, hogy összejöjjünk… - vetettem fel a nem mellékes témát.
- Kapd be.. – vágta be a durcit.
- Ezer örömmel. – adtam neki egy puszit.
- Hülye… Mellesleg, ha nem paraszt módjára viselkedtél volna, most nem így kellene lennie. – morogta.
- De nekem ez így tetszik… - bújtam nyakába.
- Mi tetszik neked ezen a hülye szituáción? Egy csapattagod átbaszott… - méltatlankodott.
- Hát minden meg van bocsátva neki. Velem vagy, és ennél nincs is fontosabb dolog a számomra. – nyögtem fülébe.
- Jjong, ha így folytatod… - nyelt.
- Akkor mi… - kíváncsiskodtam.
- Nem fogom kibírni egy puha ágyig… - vigyorgott.
- Szerintem nem is kell… - csak vigyorogva megcsókoltam és folytattuk az előbbi tevékenységünket.
- És tessék a díva megint itt, a nyámnyila bandájával! – löktem neki a falnak a vezért.
- Valami problémád van? A bűzölgő szád elvonta a figyelmem. – flegmázott.
- Az idegeimen táncolsz díva… - morogtam fülébe, amire megremegett.
- Én dehogy! – vágta rá kisebb hatásszünet után. – Minden, ami hozzád kapcsolódik az undorító! – villogtatta fogait.
- Az lehet, de nekem van bandám. Neked maximum méhkirálynő kíséreted, hogyha letörik a körmöd az utcán valaki begyűjtse azt. Utálom az ilyen olcsó embereket, legszívesebben eltüntetném őket a Földről. – szűrtem fogaim közül, majd otthagytam a sokkos szőkeséget.
Egy hét telt el az utolsó találkozásunk óta, és azóta nyomát se láttam annak a nyomasztó csordának. Végre nem rontják a levegőt az én területemen. Bizony. Kim Kibum, az én ellenségem. Vagyis nem tudom miért kellene annak lennie. Semmit nem ártott nekem, maximum annyit, hogy a ribancos külseje miatt, nem egyszer gondoltam érdekesen furcsa dolgokra. ÉS már megint ezen jár az eszem. Mégis mi a francot csinált velem az a srác? Amikor a falhoz szorítottam is, annyira furcsa volt. Gondolataimból, az egyik csapattagom zökkentett ki, közölve a hírt, hogy Key és a bandája a kocsmában balhéznak, és nagyon hátrányban vannak. Mivel a kocsma még az én területem, ezért muszáj odamennem, na meg talán azért, mert meg akarom védeni őt…
Mikor beértünk, azaz érdekes látvány fogadott, hogy az én embereim verik Keyt, és az ő embereit. Simán a tömeg közepére verekedem magam, leszarva, hogy ki-kinek a borja, csak ütöttem azt, akit értem, míg végül oda nem értem a főkolomposhoz.
- Mindig is tudtam, hogy egyszer fellázadsz ellenem, Minho. – húztam be neki.
- Akkor miért lepődsz meg? – vigyorog, majd egy pillanat alatt kigáncsol és a földön kötök ki, mire vagy hárman lefognak. Minho kihasználva a lehetőséget és az értetlen Keyt, könnyen mögé lopódzik és a hajánál fogva, kést szorít a torkához. Nem kicsit ledöbbenek, de még Key, hogy megfagyott, mikor rájött, hogy most mi történik vele.
- Ha tönkremegy a hajam, esküszöm, úgy elverlek, anyád se ismer rád! – ficánkolt, mire csak intett és szépen gyomorszájba rúgtak, erre Key mindenféle tevékenységet abbahagyott.
- A helyedben kussolnék cica… - suttogta fülébe, amire csak egyből felment bennem a pumpa, de túl erősen fogtak, nem tudtam mozdulni.
- A-azt hiszed, hogyha őt vered engedelmesebb leszek? Felőlem akár meg is halhat! – gúnyosan nevet. Na jó, ez most szíven ütött. Nem vártam ekkora visszautasítást. Visszautasítást? Úristen, én már ennyire előre terveztem?
- Térjünk a tárgyra. Mit akarsz? – emeltem fel fejem.
- Azt, hogy szenvedj. – mondta ki kerítés nélkül.
- Tudod, sokáig bírom a verést… - vigyorogtam. Erre csak megrázta a fejét és a kés pengéjét végighúzta Key karján.
- MI A FENÉT CSINÁLSZ? – borult el az agyam.
- Talán valami rosszat tettem? Csak nem fontos neked, ez a ribanc…? – vitte arcához a kést.
- Ennél hülyébb kérdésed nincs? Például hány homokszem van a sivatagban? Miért érdekelne pont ő? – nevettem fel.
- H-Hé… megköszönném, ha nem idegesítenéd fel jobban… - morogta.
- Késő, már megtette. – hajolt a nyakához, majd beleharapott, mire Key felnyögött. Én ott, abban a pillanatban elvesztem abban a hangban. Reménytelenül is szerelmes lettem a hang tulajdonosába. Viszont ekkor eszméltem rá Minho tervére.
- Mit szólnál, ha itt és most magamévá tenném? – kerekedtek ki Key szemei
- Miféle játékot űzöl velem? – ütöttem le azt a hármat mellőlem és Minho felé indultam.
- Még egy lépés és elvágom a torkát. – láttam a szemében, hogy nem viccel. Megálltam és kezeimet a magasba raktam. – Egyezünk meg. Senkinek nem lesz jó, ha itt most vérontást rendezel. – mondtam nyugodtan.
- Téged vonnak felelősségre, nem az én saram. – köpte.
- Köszi, aranyos vagy… - forgattam meg a szemeim. – Mit akarsz a szenvedésemen kívül? Ha teljesíthető, megadom. – adtam be a derekam.
- A halálod a srác által. – bökte meg kicsit Keyt a késsel.
- Ergo, bármi csak én szívjak? – ironizáltam.
- Pontosan. – mondta ördögi hangsúllyal. – Te pedig… - tépte meg, mire Key villámló tekintetével találta szembe magát. – Menj és öld meg, ezzel megmentheted a nyomorék kis ribanc életedet. – lökte felém, a kést a kezébe nyomva.
- Itt vagyok… ölj meg… - álltam a már-már könnyes szemű Key elé.
-Cs-csak így simán? – kerekedtek ki szemei, de továbbjött felém, amíg én nem a falnak ütköztem.
- Ha rendben leszel, nem érdekel mi van velem. – töröltem le egy könnycseppet az arcáról, nem figyelve arra, hogy mit mondtam ki. De már nem tudom visszavonni, és érzem, ha most nem mondom ki, már soha többé nem tudnám megtenni. Key szemeivel arcán nyugvó kezemet figyeli, miközben egy nagyobb sírógörcs akar áttörni rajta. – Tedd meg. – húztam egyik kezemmel magamhoz, hogy fülébe súgjak, a másikkal pedig a kést igazítottam meg. – Csak tedd meg… - akadtam el egy kicsit. – Úgyis mondtad, hogy akár meg is halhatnék.
- D-De én azt nem akarom… - ejtette ki kezéből a kést, és teljes testében remegni kezdett. – É-én nem akarom meghalj… Jonghyun… - szipogta.
-Hogy mi? – nyeltem. Csak rosszul hallok? Van még reményem? – Hogy értetted ezt? – emeltem fel állát, hogy szemembe nézzen.
- Mindegy. Hagyjál. – fészkelődött, de csak visszarántottam, pont úgy, hogy ajkaink csak milliméterekre legyenek egymástól. – J-Jonghyun… - nyitotta résnyire ajkait. Nekem sem kellett több, azonnal megcsókoltam, és csodálatomra nem ellenkezett. Vadul csókolt vissza, miközben egyre jobban simult hozzám.
- Na végre. HURRÁ… - kezdtek tapsolni körülöttünk a többiek, de több figyelemre nem is méltattuk őket, csak vigyorogva csókoltuk egymást tovább, miközben karjaim Key derekára vezettem. A levegő egyre csak forrt körülöttünk, ezért hamar ki kellett találnunk hol folytassuk tovább, de Key, mintha olvasott volna a gondolataimban és beráncigált egy kisebb raktárhelyiségbe, ahol egyből neki lökött valami tartóeszköznek. Felnyögtem, de nem érdekelt egy másodpercnél tovább, kezeim már Key hasfalán játszadoztak, aki ettől jólesően sóhajtott bele csókunkba.
- Kibum… - lihegtem, mikor elválltunk.
- Mi az? – nézett fel rám elködösült szemekkel és nyálas ajkakkal. Ezzel a kombóval, teljesen elvette az eszem.
- Meg akarlak baszni. – kentem fel a falra vigyorogva.
- Elegáns. Elegáns, mit ne mondjak. – vigyorgott rám ő is és letépte rólam a pólót, majd csak éreztem, hogy csók közbe visszavezet a vaspolcokhoz és, hogy valami kattan a csuklómon.
- Bilincs? – néztem rá értetlenül.
- Szeretem az izgalmas dolgokat. – markolt rá férfiasságomra, mire felnyögtem és fejem az egyik rúdba csaptam. – Buta kutyus… - kuncogott, majd lehúzta a cipzárom és úgy kényeztetett tovább.
- K-Kibum… Ne játssz velem! – szisszentem fel.
- Pedig pont azt terveztem. Nem érhetsz hozzám, én pedig bármilyen módon kínozhatlak. – húzta le gatyám és boxerem.
- N-Neh… - nyögtem fel, amikor kezét kezdte férfiasságomon húzkodni. És még azt hittem, hogy Key lesz a hangosabb.
- Hé, nem ér elkalandozni. – fordította vissza a fejem.
- Ahh…Kibum… - nyögtem fel, majd teljesen szájába fogadott, ezzel nem kis élvezet hullám söpört át testemen. Fejét direkt lassan mozgatta, hogy véletlenül se legyen egyszerű dolgom. Óráknak tűnő percek óta, kínzott lassú tempójával, amivel hamar eszemet vesztem és a kezemet kezdem csapkodni a kiszabadulás reményében. Ő csak elégedetten vigyorgott, de mivel nem vagyok erő híján, kisebb szenvedés után, simán kettétörtem a láncot, kezemmel azonnal tövig nyomva magam, amitől mind a ketten felnyögtünk. Innentől kezdve haját tépkedve gyorsítom fel a tempót, éreztem már, hogy mindjárt itt a vége. Szájába élveztem, de azonnal harcra kész voltam, ezért felhúztam magamhoz egy csókra, miközben észrevétlenül leszereltem róla a nadrágot, letépve boxerét, mindenféle előkészítés nélkül hatoltam bele, mire egy orbitálisat nyögtem. Keynek könnyek gyűltek a szemébe, de próbálta leplezni fájdalmait.
- Ne haragudj, de nem bírtam már továb… - kezdtem nyakát csókolgatni. – És részben a te hibád. – tettem még hozzá.
- Kurvára nem vagy normális… - kapaszkodott nyakamba.
- Igen. Tényleg hülye vagyok. Ugyanis pont egy olyan házsártos vénasszonyba szerettem bele, mint te. – suttogtam ajkaira.
- Tudod, hogy ki a házsárt… Mit mondtál? – kerekedtek ki a szemei.
- Szeretlek… Kibummie… - csókoltam meg.
- Úristen! Én is szeretlek! – bújt újra ajkaimba, miközben örömkönnyei szántották végig arcát.
- Sajnálom, hogy annyira bunkó voltam… - meresztettem rá kiskutya szemeket.
- A nagy és rettenthetetlen macsó Kim JongHyunnak van aranyos oldala is… - nevetett fel, mire csak löktem csípőmön és egy hatalmasat nyögött.
- Ahh.. Ott… - lihegte. Mozogni kezdtem benne, hol gyorsan, hol lassan. Ezzel is visszafizetve neki a kölcsönt a kínzásomért, viszont az én idegeim nem vasból vannak, így nem sokáig bírtam türtőztetni magam, vadul hajtottam magunkat a beteljesülés kapujáig.
- Jjong… én mindjárt… - nyögdécselte, de ahogy kimondta hasfalamra élvezett és én is követtem őt.
- Mekkora bajba kellett keveredned neked, hogy összejöjjünk… - vetettem fel a nem mellékes témát.
- Kapd be.. – vágta be a durcit.
- Ezer örömmel. – adtam neki egy puszit.
- Hülye… Mellesleg, ha nem paraszt módjára viselkedtél volna, most nem így kellene lennie. – morogta.
- De nekem ez így tetszik… - bújtam nyakába.
- Mi tetszik neked ezen a hülye szituáción? Egy csapattagod átbaszott… - méltatlankodott.
- Hát minden meg van bocsátva neki. Velem vagy, és ennél nincs is fontosabb dolog a számomra. – nyögtem fülébe.
- Jjong, ha így folytatod… - nyelt.
- Akkor mi… - kíváncsiskodtam.
- Nem fogom kibírni egy puha ágyig… - vigyorgott.
- Szerintem nem is kell… - csak vigyorogva megcsókoltam és folytattuk az előbbi tevékenységünket.
