Tanúvédelmi Program (SugaKook) 4.rész

Suga POV

Higgadtan hallgattam SoJung beszámolóját, még mindig nem tudta felfogni mi történt.
- Kicsit kiborultam, és hazaküldtek. Tudom mire gondolsz, ha nem bírom az ilyen dolgokat, miért ott dolgozom? - ült le szomorúan.
- Meg se fordult a fejemben. - fogtam meg kezeit, s kicsit megszorítottam azokat. - Vannak, akik nem tudják elviselni azt, hogy ők elmenekülhetnek. Egy megfelelő pillanatra várt bosszút álljon. - sóhajtottam. SoJung maga elé bámult. Majd rám, kásőbb újra az asztalt.
- Te elfogadtad? - hangja halk és rekedt volt, de így is tökéletesen értettem. Hát eljutottunk ehhez is?
- Nem. - válaszoltam hezitálás nélkül. Szemébe könnyek jelentek meg. - Nem akartam, hogy ez bármikor is témába kerüljön, de hazudni se akarok. Sajnálom. Egy ideig próbáltam nem gondolni a bosszúra, de rá kellett döbbenem, hogy nem maradok örökre egy tehetetlen kisgyerek. Egyszer felnövök. És aznap, megesküdtem, hogy megölöm azt a rohadékot. Még nem tudom, hogy hogyan és mikor, de meg fogom tenni. - szorítottam ökölbe idegességemben a kezem.
- De ez lehetetlen! Nem engedem meg! - csattant fel SoJung. - Azt hiszed ez ilyen egyszerű? Hogy odamész, megölöd és könnyebb lesz? Hogy visszakapod a szüleid? - vette halkabbra a hangját, mivel nem akarta, hogy Jungkook meghaljon minket.
- Őszintén? Könnyebb lesz. Nem élek álom világban, tudom, hogy nem fogom visszakapni a szüleimet. Tudod egyáltalán, hogy milyen érzés volt nézni, ahogy a szemem láttára ölik meg anyámat, én meg csak végignéztem? Semmit sem tehettem? - ahogy SoJungnak is, nekem is végig folytak a könnyeim az arcomon. - Egy uzsorásnak nem csak egy ember felett van hatalma, mi van ha a mostani is az ő meg a bandája számlájára írható? - pillantottam oldalra.
- Neked akkor sincs már dolgod velük! - csattant fel újra.
- Nekem nem is. - fújtatva húztam mosolyra az arcom. - De Min YoonGinak még van. - pillantottam vissza komoly tekintettel. Az előttem álló nő elsápadt, még a konyhapultba is meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen össze a félelemtől és az idegességtől.  - Sajnálom.  - léptem el mellette, s felmentem a szobámba. Amint bekerültem az ágyamba utat engedtem a könnyeimnek. Talán az eset óta szóba se kerültek a szüleim. Annyira fájt. Mintha a szívembe minden egyes másodpercbe kést vágnának. Az ingemet markolva, s számat harapva próbáltam nem felordítani. Nagyon rosszul voltam. Újra megtámadtak a régi emlékek. Olyan, mintha most ennyi idősen is csak végignézném azt a jelenetet. Az undorító vigyor, ami az uzsorás képén volt, most még idegesítőbb volt, mint régen.
- Bassza meg. - vágtam idegességemben a falba. Elfintorodtam és összeszorítottam a fogaimat, s lábaim közé fogva kezem, fájlaltam azt. Legalább nem hullattam tovább a könnyeim. Felemeltem a kezem megnézni, hogy mennyire szar a helyzet, de szerencsére csak bedagadt, nem hiszem, hogy el lenne törve. Egy nagy levegőt véve a táskámhoz léptem és kikerestem a kötszert. Hogy minek van válam? Régebben mindig szükségem volt rá. Kissé megtörve ültem a földön, miközben a hátam az ágyamnak döntöttem. Egy halk kopogás zökkentett ki a szürkeségből.
- Igen? - hangom erőtlen volt. Csak reménykedni tudtam, hogy nem SoJung volt az. - Jungkook? Segítenem kell valamibe? - értetlenkedtem.
- Nem. De anya ritkán emeli fel a hangját, utána meg csak bevágtad az ajtót, így meg akartam kérdezni, hogy minden oké-e. - kényelmesen elhelyezkedett mellettem.
- Hallottad azt, amiről beszéltünk? - sápadtam el.
- Nem, csak, hogy hangosabb a kelleténél. De te jól vagy? Sápadtnak tűnsz. - tette homlokomra a kezét, amit csak elcsaptam a fájós kezemmel. - Mit csináltál? - húztam ki kezéből kezem.
- Semmit. - fixíroztam a talajt.
- Figyelj, értem én, hogy nem vagyunk igazi tesók. Én közvetlen vagyok mindenkivel, és azt is látom, hogy te nem akarsz felém nyitni. Amit meg is értek, csak ne utasíts el állandóan. Kérlek. - húzott egyet az ingemen.
- Fordulj meg. - imitáltam az ujjaimmal is a forgást. Nem kérdezett, csak úgy tett. Lassan hátának dőltem, s kezeimet is átfontam derekán. - Csak maradj így egy kicsit. - fúrtam nyakába fejem.

JungKook POV
Nem vontam kérdőre, hogy mit akar csinálni. Utólag belegondolva, nem ez volt a legjobb döntésem. Kezei görcsösen szorítottak, lehellete és haja nyakamat cirógatta. Légzése egyenetlen volt, ettől még a szőr is felállt a hátamon. A szívem őrülten kezdett dobogni. Attól féltem, hogy még ő is meghallja. Féltem megszólalni, nem akartam kizökkenteni. Jó érzés volt, hogy nem lökött el magától. Amióta anya először megemlítette nekem Sugát azóta érdekelt. Igaz, sose tudtam meg róla sok mindent, de egyben úgy éreztem, mintha mindent tudnék róla, amit legalább is tudnom kellene. Próbálok egyenletesen lélegezni, de mikor kezei elengedik egymást, ettől sérült keze combomon landol, a másik a pólómba mar a szívemnél totál pánikba estem. Meg fogja hallani. Ki fog nevetni. Ehelyett csak egy halk zokogás tört ki belőle.
- Suga? - szólaltam meg rekedtesen. Nem válaszolt. Mire számítottam? Meg akartam fordulni, hogy megöleljem, de gondolom okkal kellett megfordulnom. Nem akarja, hogy lássam az arcát. Meleg könnyei pólóm áztatták. Kötszeres kezével nadrágomra szorított, amitől megugrottam. Ne csináld ezt velem. Annyi furcsa érzést ébresztesz bennem...
- Még ebben a helyzetben is csak perverz gondolataid vannak? - kérdezte azon a mély hangján.
- N-n-n-n-nem. N-nem tudom miről beszélsz. - ragadtam meg kezeit, hogy letépjem őket magamról, de ő csak még jobban szorított.
- Most behajtom rajtad a büntetést! - harapott fülemre.
- Hé! - sikkantottam fel. - A-azt ne... - haraptam ajkamra.
- Miért? Nem tetszik? - dörmögte s gyengéden beleharapott a nyakamba. Még az volt a szerencsém, hogy a számat harapdáltam, különben tuti felnyögtem volna.
- N-nem... - sóhajtottam.
- A tested nem ezt érezteti. Az előbb is, majd kiugrott a szíved a helyéről. - suttogta érzékien fülembe. - Bele se merek gondolni, mi lenne ha tovább mennék... - kuncogott. Csak csináld! Jézusom. Mire gondoltam az előbb? Végülis nem jár messze az igazságtól...
- Suga, kérlek. - nyüszítettem.
- Hm? - gyorsan, kis erővel sikerült magával szembe fordítania. Azonnal arcára tapasztottam tekintetem. Szemei vörösek voltak, de tűz égett bennük. A tűzzel nem szabad játszani, mégis annyira vonzz. Magába szív. Kezem arcára simítottam. Ő csak élvezte az érzést. A tűz mellett, mérhetetlen szomorúságot véltem felfedezni tekintetében.
- Suga... - mit tudtam volna mondani? A nagy semmin kívül? Oh, semmit. Óvatosan terített le a földre, így már teljesen felém kerekedett. Nem volt kedvemre a dolog, vagyis kíváncsi voltam, de féltem. Azonban ellenkezni nem akartam. Annyira megtört volt, azt az érzést keltette, mintha bennem is megtört volna valami.
- Annyira hiszékeny vagy. - rázta meg a fejét. Nagyokat pislogtam. Nem értettem. Ő most csak szórakozott. - Annyira éreztem, hogy kényelmetlen volt neked a helyzet, megsúgom, nekem kínos volt, hogy valahogy fel kellett oldanom a feszkót. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rád. - kuncogott.
- Te most csak szórakoztál? - hisztérikusan kérdztem rá. Nem értettem, vagyis de, csak nem akartam felfogni.
- Olyasmi. Ez a te hibád, túl aranyos vagy. - vont vállat.
- Aranyos? - kérdeztem vissza idegesen.
- Várj, te most fel vagy háborodva? Azt akartad, hogy kikezdjek veled? - nevetett fel. - Értékelem, hogy jó pasinak tartasz, de fiatal vagy, ártatlan, és nem a leglényegtelebb dolog, pasi vagy. - sorolta.
- Mert ez eddig érdekelt igen. - morrantam fel. A számra csaptam. Most komolyan kimondtam?
- Jó, ha az utolsó nem is, a többi attól még igaz. Biztosra veheted, hogy nem fogok veled semmit se csinálni. - sóhajtott.
- Már tettél. - motyogtam.
- Mi? Nem értettem. - unszolt.
- Semmi. Szállj le rólam... - löktem meg kicsit.
- És utána mi lesz? - mért végig kíváncsian.
- Mi lenne? Semmi? - csattantam fel.
-Jó, na. Tényleg bocs. Ha kiborulok kicsit beszámíthatatlan vagyok, és védtelen voltál, és kínosan éreztem magam és ez lett belőle. - hadarta, nehezen bírtam lekövetni.
- Felejtsük el. - vágtam hozzá kissé dühösen.
- Tulajdonképpen most miért vagy mérges? - nézett rám.
- H-Hát nyilván azért, hogy szórakoztál velem... - hangomban érezhető volt a bizonytalanság. Átlátszó voltam.
- Ahaaaa. - hajolt a képembe. Most meg mit akar?  - Miért vagy ennyire kíváncsi? Nem maradsz le semmiről. - fújta ki a levegőjét. Határozottan kapta el tekintetemet. - Ellen tudsz állni nekem? - kérdezte észveszejtően mély hangon.
- N-Nem. - nagyot nyeltem. Kezeim maguktól mozogtak. Azokban a percekben fel sem fogtam a történéseket. Minden olyan gyors volt. Száját megéreztem a számon. Nem neveztem volna csóknak, de összeértek. Nagy szemekkel pislogtunk egymásra, majd erősen hátralöktem. - É-én... most inkább megyek. - viharoztam ki a fürdőbe, hogy megmossam az arcom. Csak remélni tudtam, hogy nem jön utánam, s ezúttal az istenek az én pártomat fogják. Mit tettem? Az első... az első csókom. Jézusom. Ráadásul én másztam rá. Nekem tutira végem. Hallott ember vagyok. A kádon ücsörögve vártam csodára. Megnyílhatott volna alattam a föld. Jöhetett volna árvíz, tornádó, vulkánkitörés. Ehelyett semmi nem történt. Vettem egy mély lélegzetet, majd összeszedve minden bátorságomat a fürdőajtónak leselkedtem. Szerencsémre nem volt a folyosón. Nyugodtan mentem be a szobámba. Mikor leültem a gépem elé, akkor esett le, hogy eleinte nem is ezért mentem be Sugához. Szimplán összezavart az, hogy meggyötörten ült a földön. Igaz volt, amit mondtam, de nem ezt akartam. Arról akartam kérdezni, amit hallottam. Rejtegetnek előlem valamit?

Jimin POV*

- Aish, J-Hope, elmondanád nekem mire jó ez a színészkedés? - vágódtam be a kocsiba, a mankókat pedig hátsóülésekre dobtam.
- Színészkedés? Nekem tényleg el van törve a lábam! - vihogott.
- Ja, persze. - forgattam meg a szemeim. - Az a Taehyung gyerek nem hülye, rá fog jönni, hogy csak szórakozol vele. - indítottam be a motort. - Azt már nem is mondom, hogy munka mellett nem szaladgálhatok ide-oda. Még neked se. - figyelmeztettem, majd elindultunk.
- De ráértél. - duzzogott. - Most olyan nagy baj az, hogy közelebb akarom magunkat hozni V-vel? - kérdezte.
- Nem, de tudod, egy kávé csodákra képes. Vagy egy mozi, romantikus vacsi, bármi jobb, mint ez. Szerintem ebből csak a pofára esésed lesz nagyobb, viszont nem szólok bele. Én a szerepemet már eljátszottam. - vontam vállat, miközben megálltam a piros lámpánál.
- Erről jut eszembe, hogy volt képed flörtölni a főnököm pasijával? - kapott kócos hajába.
- Hm? Milyen főnök? - vigyorogtam rá.
- Ne. Csak ezt a vigyort ne. - vágta be kissé fejét az ablakba kínjába.
- Miért ne? - haraptam ajkamba.
- Jin már foglalt az istenért. Nem mozdulhatsz rá! - érveltem.
- Zavart az engem valaha is? - húztam lejebb az álszemüvegem.
- Pont ez az, most inkább zavarjon. Figyelj. Jól elvannak. Hagyjd őket. Nem hiányzol Jin életéből. Ő a komoly kapcsolatok híve. Te meg, nos te vagy maga Park Jimin a híres egy-hancurós csávó, aki távolról sem ismeri a hűség fogalmát. - vágta hozzám tök őszintén. Ezért is vagyunk legjobb barátok kiskorunk óta. Ő volt az egyetlen aki a képembe merte mondani az igazat szemrebbenés nélkül.
-És ez benne a legjobb. Ha nekem csak egy éjszakára kell, nem zavarom meg a kis románcukat. - kanyarodtam le.
- Jézusom, Jimin ez nem így működik! Néha úgy megvernélek! - hisztizett.
- Csak néha? - vontam fel szemöldököm.
- Jó, mindig, de most ez itt nem lényeg! Aish. - vergődött az ülésében.
- Neked Taehyung kell, én nem kértem a szerepemért semmit, de így mindketten jól járunk nem? - nyaltam meg száraz ajkaim.
- Ne csináld ezt. Ez még szerintem is szexi. - forgatta meg a szemeit.
- Csak nem szeretnél még egy-. - jó gyorsan félbe vágott.
-Nem! És fel se hozd a témát soha de soha többé! Világos? - nézett rám mérgesen.
- Nyugi, csak poénkodtam. - sóhajtottam, majd megálltam egy apartmanház előtt.
- Nem poén. Csak részeg voltam. - csatolta ki az övét.
- Én meg csak éltem az alkalommal, igazad van. - nevettem. - Hé, én azóta se bántam meg. Mármint, tök mindegy igaz alattam köt ki. Néha még azon csodálkoztam, hogy arra nemrégiben került csak sor, hiszen jó rég óta ismerjük egymást. Na, de úgyse beszélünk erről soha senkinek, legalább had dicsérgessem az én egyetlen jó barátomat, hogy passzív félként mennyire vadmacska az ágyban! - folytottam vissza a nevetésemet.
- Park Jimin egyszer még megöllek! - vágta be a kocsim ajtaját.
- Én is imádlak drágám. - nevettem. - Este koccanunk. - kacsintottam rá.
- Kizárlak a francba. - morogta, majd mintha itt se lennék lelépett. Kicsit eldőltem az ülésemben és az új zsákmányomon futattam az agyam. Nekem ő kell bármi áron. Van már barátja? Kit érdekel, én meg Park Jimin vagyok, az igazi szexisten. Aish, már ahogy visszagondolok azokra a kívánatos ajkakra belesajdul az alfelem. Úgy érzem, holnap telefonálnom kell, J-Hope megint rosszalkodik. Tervemen csak vigyorogtam. Vajon mennyi időbe telik befűzni a srácot?

Tanúvédelmi Program (SugaKook) 3.rész

JungKook POV

Hogy lehettünk ennyire bénák? Már éppen lenyaltam volna a fagyit az arcomról, mikor megéreztem ujjait. Érintése váratlanul ért, keze hideg volt, testem önkéntelenül is megremegett. Kissé bátortalanul, de tekintetét kerestem, s mikor azok összekapcsolódtak, fura melegség árasztotta el az egész testemet. Nem bírtam levenni róla a szemeimet. Vonzott. Bugyután hangzik, de tényleg így volt. Bár nem vagyok tapasztalt a szerelemben, és a vele kapcsolatos dolgokban, de tudom, hogy az érzéseim mások, furcsák. Emlékszem még kiskoromban mindig sokat kellett kórházban feküdnöm, és a szobatársaim fiúk voltak. Valamilyen oknál fogva mindig én voltam a legkisebb, így nagyon jól bántak velem.  Sőt egyszer még azt is megkaptam, hogyha nagyok leszünk összeházasodunk. Vicces szitu volt, akkor még nem érdekelte egyikünket sem, hogy mindketten fiúk vagyunk.
De engem most sem zavar. Mármint ez Suga és köztem. Erősen átlépte már a magánszférámat, mégis olyan mindennapi. Jó érzéssel töltött el.
- Szóval, merre jártál? - húzóckodtam el tőle, amennyire csak tudtam.
- Igazából még magam sem tudom. - fordult előre ő is a székkel. - Megismertem egy pár fura embert. - vont vállat.
- Mégis mennyire furát? - vontam fel szemöldököm.
- Hát ez a legijesztőbb benne. Fogalmam sincs. Csak olyan furcsák. - grimaszolta.
- És én még azt hittem nekem van problémám az emberekkel. - nevettem.
- Hogyha nem kell a fagyi. - kezdte el enni.
- Hé, az egyébként is azért járna, hogy matekpéldákat oldjak, de annyira borzalmas tanár vagy, hogy még semmit nem tanítottál. - vetettem keresztbe a kezeim.
- Ja, mert törekedtél rá, amikor azzal voltál elfoglalva, hogy elvond a figyelmem. Ravasz. - ismerte el.
- Én semmi ilyesmit nem csinált. - pirultam ki.
- Akkor az a hosszas szemezés mi volt? A boci szemek rajtam nem működnek kölyök. - sóhajtott.
- Tizennyolc évesen nem hívnám az embert kölyöknek. - néztem rá sértetten.
- Én huszonkettő vagyok, mégis lekölyköznek. - szögezte le.
- Vén vagy már, nem kölyök. - haraptam be ajkam, hogy ne röhögjem el magam.
- Ya! És a tisztelet hol marad? - borzolta össze a hajam.
- Ahol a matek órám. - igazgattam meg az elfuserált hajam.
- De ha nem bírsz követni megbüntetlek! - fenyegetőzve húzta közelebb a székem az övéhez. Én csak egy aprót bólintottam, majd tényleg belemerültünk a matekba. Először átfutottunk az alapokon, amiket még én is megértettem, de mikor egy számolásban egyszerre vannak számok és betűk megáll a tudomány. Hát még amikor egyenletrendszerként kell megoldani! Suga nagyon türelmesen magyarázta el harmadszorra is ugyanazt a feladatot, de csak azért se tudtam felfogni.
- Jungkook, de direkt csinálod ezt velem? - masszírozta homlokát. Tudtam, hogy ez lesz. Már most kihajítana innen, ami irónikus, hiszen ez az "én" házam leginkább.
- Sajnálom. - motyogtam.
- Komolyan ennyire nem érted? - dőlt hátra, ami hangos nyikorgással járt.
- Meg kell értened, én tényleg próbálkozom, de a számok összeesküdtek ellenem. Meg mi az, hogy még betűket is kell odarakni? Ráadásul nem mindegy, hogy az előjelük milyen? De miért nem mindegy? Aish! - vágtam le idegességemben a ceruzámat, ami vissza is pattant és az arcomon landolt, végül az ölemben pihent meg. Néhány másodperc csönd után Sugaból kitört a röhögés. Ha eddig nem voltam vörös, most tényleg lett rá okom.
- Hyung, legalább ne röhögj ilyen hangosan! - mérgelődtem, de ő csak tovább röhögött. - Ya! Hallod egyáltalán, amit mondok? - idegesen keltem ki a székemből, hogy magasabban legyek az ülőhelyzetben levő Sugánál.  - Ha nem hagyod abba megütlek. - mondtam már inkább csak kínomban, mintsem fenyegetésként, mikor magára rántott. A nevetést abba hagyta, így csend telepedett közénk. Nagyon kínos csend. Egy nagyobbat szusszantva nézett fel rám komoly arccal.
- Mi legyen a büntetésed? - suttogta.
- He? E-ezt te se gondoltad komolyan... - mocorogtam karjai fogságában.
- Dehogynem. Én mindig betartom a szavam. - ejtett meg egy féloldalas mosolyt. Nagyot nyeltem. Vajon mit akar csinálni? Szorosabban kapaszkodtam vállába jeleket keresve arra, hogy mi lesz a következő lépése, de lehetetlen benne olvasni. Kényelmetlen volt ez a póz. Egyik lábam lábai között, - ezzel tartottam magam - a másik viszont félig combján feküdt, viszont az éppen csúszott lefele, így kénytelen voltam feljebb tenni. Fejemet lehajtottam, a hajam a szememb lógott. Annyira kínos! - Perverz vagy, ugye tudod? - hajolt lejjebb, hogy szemembe nézzen.
- Aish, miattad van! - morrantam fel. - M-mármint, nem konkrétan miattad, h-hanem a helyzet. - hadartam. Engedjen már el...
- Hm? - döntötte oldalra a fejét.
- Engedj el. - próbáltam határozottan szólni, több-kevesebb sikerrel.
- Halljam legalább, hogy "Hyung, kérlek engedj el." - vigyorgott.
- Suga! - ingerülten hívtam nevén.
- Ez koránt sem az... - sóhajtott. - De legyen. Majd behajtom később a büntetésed. Éhs vagyok. Van kedved enni valamit? - engedett el, majd mintha mi sem történt volna kisétált a szobámból. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? Dühösen dobbantottam egyet a ábammal, majd arcomat csapkodtam, hogy ne legyen vörös - persze tudtam, hogy ettől csak rosszabb lesz.
- Áh, SoJung, ilyen hamar? - hallottam meg lentről Suga hangját. - Nem úgy volt, hogy sürgős? - folytatódott a beszélgetés. Sürgős? Mi lehet sürgős egy személyi edzőnek? Senki nem fog fogyni egy nap alatt.
- Későn értünk ki a helyszínre... - még fentről is hallottam, hogy anya hangja elkeseredett volt.
- Meghalt? - Suga szavaitól a vér is megállt az ereimben. Meghalt? Kicsoda?

Taehyung POV

- Kop-kop-koooooooooop. - vágódtam neki az információspultnak, ahol Jin ügyködött valamit a gépen.
- Taehyung? - pillantott fel a monitorról. - Mára nem vagy beosztva. - csodálkozott.
- Én nem is, de az a balfácán igen. - sóhajtottam. - És könyörgött nekem tegnap a kórházban, hogy vegyem át a mai kliensét, mondván, hogy elfoglalt személy, és elég jól fizet. A pénznek sose mondok nemet, te is tudod. - vigyorogtam.
- Ki könyörgött neked V? - rezzentem meg, mikor realizáltam magamban a hang tulajdonosát, aki a hátam mögül szólt.
- J-Hope? Várj, te mit keresel itt? Tökig be vagy gipszelve te meg itt rohangálsz? Egyáltalán mikor jöttél ki a kórházból? Megvesztél? - estem neki.
- Nyugi van tündérkém semmi bajom. Saját felelősségre távoztam. - vont vállat. Már amennyire tudott, mivel mankói nem igazán engedték.
- Saját felelősségre a seggem! Nem tudsz leülni s figyelni a körülötted lévőket, összevissza ugrándozol. Szerinted mennyire fog ez jót tenni a lábadnak? - szidtam le.
- Hja, ne reagáld már túl, olyan vagy mint egy zsémbes vénasszony. - intett le, majd Jinre nézett segítségkérően, de ő is az én pártomat fogta.
- Vagy visszamész magadtól, vagy úgy megverlek, hogy legyen okod bent feküdni! - fenyegetőztem.
- Uááá, az alien beindult. - röhögött ki. - Nemhogy az ágyban lennél ilyen harcias! - morrant fel.
- Mekkora egy seggfej vagy. - fújtatva hagytam ott, s a nekünk fenntartott öltöző felé vettem az irányt. Bunkó. Paraszt. Értelmifogyatékos.
- Ne is foglalkozz vele. Nem igazán érdekli más véleménye ezt te is tudhatnád. Mármint neki ez olyan, mintha szabályoznád. - közelített kedvesen Jin.
- Én is tudom. Nagyon JÓL tudom. - emeltem ki a jól szócskát.
- Akkor miért erőlteted? - ült le mellém miközben levettem a dzsekim és a pólóm.
- A múlt, a múlt. Nem lehet változtatni rajta, de az nem jelenti azt, hogy egy taplónak kell lennie. Meg ha neki nem, legalább nekem fontos az egészsége. - vettem fel az edzőtermi pólóm.
- De... - vágtam félbe.
- Nincs de. Az edzés után mindenképpen visszaviszem a kórházba és nem érdekel ki mit gondol. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de annyit verték... Mi van ha nem forrt be valamelyik csontja jól? Mármint terveink vannak, ha nem tudjuk megvalósítani összetörne. - szűrtem fogaim közül egyre idegesebben.
- Túlgondolod. Az érzéseid előbbre helyezed, mint a józan eszed. Azzal, hogy ráerőszakolod magad, még nem fog észrevenni. - mordult rám Jin, amin nagyon meglepődtem.
- Mégis miről beszélsz? - néztem kicsit félre.
- Tavaj szilveszterkot összeszűrtétek a levet, tudjuk. Felesleges is letagadnod. Mind hallottuk... - sóhajtott. - Azóta másabb vagy vele, apránként meglátszódik. - magyarázta.
- Mi van? El vagytok tévedve. Lefeküdtem vele egyszer. Először és utoljára. Reggel ugyanolyan tapló volt, mint most. Az első alkalmam volt, és még nekiállt feljebb. - fújtattam. - Csak egy hiba volt. Semmit nem jelent nekem, főleg úgy, hogy találkoztam a szőke hercegemmel. És az a kockás ing, baromi jól állt rajta. - áradoztam. - Inkább jövök össze vele, mint azzal a bunkóval. - emlékeztem vissza a boltos incidensre.
- Kitalálom. Sugának hívják. - rázta meg a fejét Jin.
- Honnan...? - csodálkoztam.
- Tőlünk jöhetett. NamJoon elcsábította. Lehet többször látod a herceged. - nevetett.
- Jó is lenne. - vettem át gyorsan a zoknim, felvettem a cipőm és már harcra kész voltam.
- Amíg a munkádban jól teljesítesz tudod, hogy nem érdekel minket. - kacsintott rám, majd megszólalt a telefonja. - Kim Seok Jin, tessék. Kicsoda? Park Jimin? Kórház? Lehetne lassabban? Megszökött? - a szavak töredezettek voltak, de így is értettem. Hamar kikaptam a kezéből a telefont. - Jó napot. Kim Taehyung. Csak nem J-Hoperól van szó? Ja. Persze. Hogyne. Megadom a címet, nem hiszem, hogy magától visszamenne, én meg maximum lila meg zöld foltokkal ájultan garantálhatom az odajuttatását. Fél óra múlva? Rendben. Viszlát! - tettem le. - Látod? Szerinted egy orvos a páciensek hány százalékát hívogatja? J-Hope titkol előlünk valamit. - forgattam a szemeim.
- Jó, lehet, hogy most igazad van. De miért az én számom? A tiéd nem lett volna jó? - gondolkodott el.
- Vagy csak jobban utál, mint hittük. Mindegy. Pár perc és itt lesz a pénzeszsákom, úgyhogy hálás lennék, ha a dokit te igazítanád útba. Kösz. - csaptam hátba, majd kimentem az öltözőből.
- Kim Tae Hyung-sshi? - jelent meg előttem egy világosbarna hajú, alacsony lány jó alakkal megáldva.
- Emm, igen. Kihez van szerencsém? Csak nem Kim Yeong Mihez? - hajoltam meg kicsit.
- De igen. Bocsánat a késésért, csak irtó nehezen tudom lerázni magamról a testőrséget. - kuncogott. - Gyorsan átöltözök és kezhetjük is. - sietett is el. Nem hazudott. Nagyjából két perccel később, mikor pont visszacsavartam az ásványvizes palackom kupakját meg is jelent.
- Remek. Kezdhetjük, Yeong Mi-sshi? Nem tudom pontosan J-Hope gyakorlatát, de szerintem az én tervezetemmel is meg lesz elégedve. Ma kezdjünk a futópadon. - és így kezdődött el a masszív másfél órás edzés. Közben egész jól elbeszélgettünk. Koránt sem volt idegesítő, mint egyes vendégek. Furcsának találtam, hogy felismert, ezért rákérdeztem a dologra. Kiderült, hogy J-Hope sokat szokott rólam mesélni, ami eléggé meglepő volt. Beszélgetésünkben érintettük a férfiak bunkóságát is, és meg tudtam érteni szegényt. Mi a gázabb? Az, hogy átéreztem, vagy mert ismerek ilyen atom bunkó személyt? Mielőtt végeztünk volna, még egy tippet adott nekem, miszerint, ha jobban próbálkozok meg tudom nevelni Hobit. Ez pedig egészen odáig fajult, hogy megadta a telefonszámát és én is az enyémet. Őrület! Mégis mióta játszom el a legjobb öri-bari szerepet? Jézusom. Taehyung, mit művelsz? Megráztam a fejem, majd udvariasan megvártam, amíg átöltözik s kikísértem. Mi a fenét művelek? Végülis megérte, elég nagy borravalót kaptam, és még jól is éreztem magam. Miután intettem egyet még neki, sietősen jött el mellettem egy fehér köpenyes fazon. - Um, Park Jimin? - érdeklődtem. Megállt.
- Igen, én lennék. Te pedig...? - mért végig.
- Kim Tae Hyung. - mutatkoztam be. - Mielőtt bemennénk, mennyire komoly? - dőltem neki a falnak. - Egyébként nem fiatal egy kicsit dokinak? Annyi idősnek nézném, mint amennyi én vagyok.
- Vehetjük komolynak is, meg nem is. Ismerem a fajtáját. Elhecceli a gyógyszereket. De ha sportember akkor meg tisztában kellene lennie a következményekkel. Van egy kisebb törés a csontján, szóval jó lenne ha még legalább három napot bent töltene, szedné a gyógyszert, majd aztán a röntgen megmondaná mennyire komoly. És igen, 20 éves vagyok, úgyhogy maradjunk a tegezésnél. - virította rám ezer wattos mosolyát.
- Akkor gyere. Nem lesz könnyű dolgunk. - vezettem be. - Hé, Jin. Itt a doki. Merre van J-Hope?
- Épp kiment a mosdóba. Jó napot, eredetileg velem beszélt telefonon. - nézett fel ránk végre valahára Jin, s mikor megtette egy pillanatra lesokkolt. Vagy sokkal inkább...? Minek is hívhatják?
- Áh! J-Hope van egy meglepetésem a számodra. - kiáltottam oda neki. - És ne kelljen NamJoont is kihívnom! - fenyegetőztem.
- Ewww, doki asszem rájött, hogy megléptem. - vigyorgot ártatlanul a gipszes lábú.
- J-Hope nem vicces... - sóhajtottam. - Csak menj vissza. A te érdekedben. - kérleltem. - Hallottam az állapotodról, és az orvosok nem rohangálnak csak úgy ki, légy hálás. - erősködtem.
- Majd én tudom, hogy mi a jó magamnak, rendben? - förmedt rám.
- És miért kell felemelni a hangodat velem szemben seggfej? - húztam felsőjénél fogva közelebb, így kicsit botladozott, mert elvesztette a mankókról az egyensúlyát.
- Bocs. Nem akartam. - fordította el a fejét.
- Csak fogadj szót. - hajoltam füléhez. - És ígérem, meg lesz a jutalma. Már ha érted mire gondolok, meg ha akarod... - a végére már totál kínosan éreztem magam.
- Ez most komoly? - tolt el, hogy a szemembe nézzen.
- Ja... - rugdaltam valami láthatatlan kavicsot.
- Mehetünk doki. - indult meg "szélsebesen" kifele.
- Hát akkor... - Jin hamar közbeszólt, ami nem rá vallt.
- Ha megint elszökne, csak hívjon és lerendezzük. - mondta nagy áhítattal. A doki kicsit elgondolkodott, vagy inkább fejben végig mérte Jint.
- Mindenképp. - nyalt végig ajkain a doki. - Még látjuk egymást. - vigyorgott, majd kilépett az edzőterem ajtaján.
- Hé. Föld hívja Jint. Itt vagy? - csettintgettem előtte. - Legalább ne vetkőztesd le a szemeiddel, különben szólok NamJoonnak. - figyelmeztettem.
- Hűséget vagy vakságot fogadtam? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Bezzeg a te ajánlatodat meg se említsem, igaz? Deal? - nyújtott felém kezet.
- Deal. - ráztam meg. - Amúgy jó bőr, annyi idős, mint én. És én már tegezem. - öltöttem rá nyelvet. Beballagtam az öltözőbe, miközben a gondolataimat rendeztem. Mégis miféle románcok fognak még itt kialakulni?

Tanúvédelmi Program (SugaKook) 2.rész

Suga POV

Reggel kilenckor ébredtem meg. Lentről hallottam susmogást, gondolom JungKook szülei munkába indulnak. Egy pár percre újból lehunytam szemeim, majd erőt véve magamon felkeltem, belebújtam a papucsomba és csatlakoztam a koránkelőkhöz.
- Jó reggelt. - köszöntem álmoskásan.
- 'Reggelt. - paskolta meg JunSo a széket maga mellett.
- Hát te? Ilyen korán? Nem tudtál aludni? - nézett rám aggódóan a nő.
- Szerintem évek óta nem aludtam ennyire jól, viszont mindig is koránkelő voltam. Jungkook suliba ment? - érdeklődtem.
- Ő... még alszik. - gondolkodott el kicsit.
- Nincs első órája? - kérdeztem tovább.
- Kávét? - tolt elém egy poharat a mellettem ülő.
- Köszönöm. - az apró termetű SoJungra pillantottam. Kényelmetlenül érezte magát.
- Tegnap megtudtam, hogy a szüleim külföldre utaztak, szóval gondolom a srác nem is tud az igazi munkátokról. Igaz? - próbálkoztam meg a tegezéssel.
- SoJung túlfélti, de fején találtad a szöget. Eddig semmi rossz nem történt, sajnos az emberi természet kiszámíthatatlan, de ezt nem hiszem, hogy pont neked kellene magyarázni. - sóhajtott.
- Valóban. - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - szólalt meg hirtelen SoJung. - Én, csak... - makogott.
- Szívem, semmi baj. Senki nem mondott egy rossz szót se. Suga se azért hozta fel, dehát nyílván kíváncsi. Minden új körülötte. Ugye? - veregetett hátba, aminek következtébe majdnem megfulladtam a kávémba. Köhögni kezdtem, így gyengédebben ütlegelte a hátam. - Bocs kölyök. - nevetett.
- I-igen. - köhögtem megint. - Tényleg nem azért kérdeztem. Egyébként, ha még problémám is lenne velem, nem hiszem, hogy neveltem volna valaha is gyereket, hogy tudjam mennyi gonddal jár. - mosolyogtam.
- Ya, bárcsak te lennél az apám! - forgatta a szemeit SoJung. - Ő sose értette meg, de annyira örülök, hogy te így gondolod. - vidáman vonult el.
- Kissé érzékeny teremtés, de tündéri. - nézett utána JunSo.
- Ezért is szereted... - hasadt meg valami a szívemben a szó miatt.
- Pontosan. Neked is lesz majd valakid, aki lehozza az égről a csillagokat, meg te is neki. Ne aggódj. Semmit nem kell siettetni, most már van időd. - állt fel.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e rá. - gondolkodtam el.
- Képes vagy rá! - jelentette ki. - Viszont. - pillantott mögém. - Mi most indulunk. Korábban kaptunk egy hívást egy rendkívüli esetről, sietnünk kell. - itta meg az utolsó kortyot a kávéjából.
- Igen-igen. Oh, egy-két dolog. Pénz van a bejárati ajtó előtti asztalkán, ha kellene valami. Ja, és ez nem egy börtön, nyugodtan elmehetsz akármerre, JungKookot is elviheted magaddal, de este kilencre mindenképpen itthon kell lennetek! Bár gondolom, ez még nem aktuális. Ha nincs kedved kaját csinálni, majd az álomszuszéktól kérdezd meg az étterem számát, minden ilyen hülyeség az eszében van. Na, jó illetve jók legyetek. - adott egy puszit, majd kiviharoztak, míg én le voltam gyökerezve a konyha közepén. Ilyen lenne egy boldog család? Ennyire meleg? Kezemet ökölbe szorítottam, majd megráztam a fejem is. Nem szabad erre gondolnom, úgysem fog sokáig tartani. Visszacsoszogtam a szobámba, hogy előássak valamit váltás ruhának, ugyanis egy kád melegvíznek most nagyon hálás lennék. Kicsit le kell nyugtatnom magam. Amint megtaláltam a megfelelő göncöket, a fürdőt kezdtem felkutatni, amit nem is kellett annyira keresni, hiszen JungKook szobájával szembe volt. Becsuktam az ajtót magam mögött, egy törölközőt kivéve a szekrényből - amit szerencsésen betippeltem, hogy azért lehet ott - megengedtem a vizet, levetkőztem, majd habtestem megmártóztattam a  habokban. Igazából kissé vékony voltam. Izmom sem volt annyi, az alkarjaim csúnyák. Lehet változtatnom kellene rajta. Sóhajtozva hunytam le a szemeim, s elnyomott újból az álom.
- Hyung. - Jungkook? - Hyung? - hagyjál, aludni akarok. - Ébredj fel, meg fogsz fázni. - túrt hajamba. Lassan kinyitottam a szemeim és lomhán rápillantottam. - Na végre. Mióta fekszel bent? Szállj ki, megfázol. - húzott ülőhelyzetbe mivel még kicsit kábult voltam. Nem is gondolkodtam, szégyenlős se voltam, így lazán kiszálltam a kádból. Jungkookra pillantottam, aki először jól végig mért, sőt valahol még a szeme is megakadt, amit inkább bóknak vettem, majd mikor találkozott a tekintetünk kivörösödött, és eltakarta az arcát. - Én, úgy gondoltam, hogy megvárod, amíg kimegyek. - sápítozott.
- Szerintem meg nem mutattam semmi újat. - tekertem magam köré törölközőt.
- De akkor is... - dünnyögte, aztán csak kiviharzott. Ebbe meg mi ütött? Nem mintha csaj lenne, szerintem még akkor se érdekelt volna a helyzet. A tükör elé sétálva végigmértem magam. Sápadt voltam. Mit hittem? Hogy egy új nap, majd életet szül belém? Még vannak ilyen elvárásaim? Vissza kellene csak zuhannom a szürkeségbe, de most mégis miért fáj annyira? Miután felöltöztem, a törölközőt pedig kiteregettem, kinyitottam az ajtót, ahol Jungkook állt.
- Mi az, csak nem mégis szeretnéd látni a testem? - vigyorogtam rá. Próbáljunk meg egy nem átlátszó álcát mutatni a srácnak.
- Csináltam reggelit. - vont vállat.
- Ilyen házias vagy? - követtem mögötte cammogva.
- Van időm. - vont vállat újra.
- Mi ez a nemtörődömség? - döntöttem oldalra a fejem. Kiszámíthatatlan.
- Semmi. - vont vállat harmadjára.
- Csak nem zavarba vagy? - mentem neki, mivel a lépcső alján hirtelen lefékezett. - Hé, nem történt semmi tényleg. - indítottam meg a konyhába. - Még meg is terítettél, rendes vagy. - ültettem le.
- Nem vagyok zavarba. - puffogva kezdett el enni.
- Még sose láttam olyan ártatlan embert, mint te. De tuti neked is volt már valakid, nem? - vontam fel szemöldököm. A kérdésre megfeszült.
- M-még nem. - hát persze, magántanuló vagy, de kíváncsi voltam a reakciódra.
- Pedig már elég idős vagy ahhoz, hogy becsajozz. - kalimpáltam a pálcikákkal. Megrezzent. - Hm? - adtam hangot érdeklődésemnek.
- Semmi. - rázta meg a fejét, majd egy hatalmas adagot a szájába tömött. - Na és neked volt már valakid? - kérdezte miután lenyelte az ételt.
- Ja, jó pár. - nem volt mit tagadni rajta. - Szóval, ha valami tanács kell, fordulj hozzám. Legalább is, ha a bátyjád lennék ilyet kellene mondanom. - gondolkodtam el. - Mondjuk, magántanulóként nehéz is lehet becsajozni... - fűztem tovább a szálat.
- Hát, ja. Főleg, hogy nincs is semmi érdekes bennem. - fújtatott.
- Ne becsüld alá magad. Tudod, JunSo "Képes vagy rá!" kijelentése egész ösztönző, ösztönözzön téged is. - emeltem a magasba a pálcáimat.
- Aha. - válaszolta egyszerűen.
- Egyébként, miért is vagy magántanuló? - ettem meg az utolsó falatot.
- Kiskoromban sokat betegeskedtem, elég gyenge voltam, aztán ezt szoktam meg. Talán egy hónapig járhattam alsóban suliba, de túl sok volt. Alapból nem bírom az olyan helyeket, ahol sok ember van, na meg be kell vallani, hogy lusta vagyok. Jó ez a tíz órai kelés. - vigyorgott a végére.
- Végülis, logikus. Ha a szüleim nem bánnák én is megmaradnék magántanulónak. Így mindkét fél jól jár. - értettem egyet. - De, ahogy hallottam nem megy a matek.
- Különös, mi? Minden más tantárgyból a legrosszabb jegyem négyes, de a matek... Fegyvert is foghatnának hozzám, akkor se menne. - idegeskedett. Lefagytam, amit ő is észrevett. - Minden oké? Elfehéredtél. - aggódott.
- Persze, persze. Folytasd csak. - nyeltem.
- Szóval volt belőle felmentésem, de ebben az évben nem akarják megadni így nagyon nagy bajba leszek. Két hónap alatt nyolc tanár hagyott itt. Anyáék kinyírnak... - sóhajtott. Miközben beszélt próbáltam rá is meg a légzésemre is figyelni. A hasonlata megbolygatott bennem néhány emléket.  - Itt vagy? - kalimpált előttem.
- Ja. Csak gondolkodtam. Jó vagyok matekból, talán mi is tehetünk egy próbát. - ajánlottam fel.
- Azt a poklot nem kívánom neked. - ellenkezett.
- Akkor megleslek fürdés közben. - vigyorogtam.
- Hozom a könyvem. - futott volna el mellettem, de megragadva a csuklóját megállítottam.
- Ráér később, nem? Kicsit körül akarok nézni. - pattantam fel.
- Ja, minél később, annál jobb. Veled menjek, vagy esetleg túl sok vagyok és egyedül szeretnél lenni? - kérdezte kissé lehangoltan.
- Szó sincs róla, csak kicsit kiszellőztetném a fejem, úgyhogy egyedül. De nem sokáig. Tényleg. Ne vágj ilyen arcot. - simítottam meg arcát. Puha. A kíváncsi szempárban mintha felcsillant volna valami, de nem törődtem vele.
Felvettem a cipőm, közben Jungkook elvonult. Elvettem a pótkulcsot és egy kis pénzt az asztalról, majd kiléptem a folytogató lakásból. A friss levegő igazi áldás volt a számomra. Fogalmam sem volt merre kellene elindulni. Lehet, hogy Jungkook közvetlensége volt az, ami tényleg megrémísztett. Mondjuk, akkor se mondhattam volna azt, hogy miatta kell kicsit lelépnem. Ja, ez száz százalék, hogy nem szabadott volna mondanom. Az az egyetlen szó, amit kiejtett a száján... Ennyire tönkrevág lelkileg? Mármint, sok minden átfut a fejemen. Nem csak a fájdalom, amit átéltem. Hanem a bosszú. A bosszú, hogy a saját két kezemmel küldjem a halálra azt a köcsögöt. Elindultam arra, amerre a lábaim vittek. Átmentem egy parkon, pár házon, majd a házak mögött egy lerobbant épület volt, de csupánt sem lepusztult. Emberek jártak-keltek előtte, sőt volt, aki be is ment. Felbátorodva lépkedtem el arra. Pont mikor elhúztam volna onnan a csíkot - mivel furcsa érzésem támadt - egy szőke srác dugta ki a fejét. Legalább egy az ízlésünk.
- Csáó, még nem láttalak itt. - köszönt rám, mintha az lenne a munkája, hogy mindenkivel szóba elegyedjen, aki megfordul itt. Kicsit körbenéztem, hogy hátha láthatatlanná váltam, és máshoz szólt de nem. - Hozzád beszélek szöszi. - nyalt végig ajkain.
- Hello. Nem rég költöztem ide. - mondtam közönyösen. - És csak erre jártam, felkeltette a figyelmem. - magyaráztam.
- Aha. És mi lenne ha be is jönnél? Tudtommal még senkinek a fejét nem haraptuk le. Mondjuk Taehyung sok mindent harapdált már, de mindegy. Na, körbenézel? Egyébként, ha nem esett volna le ez egy edzőterem. - intett fejével, én meg követtem. Belülről már koránt sem volt annyira lepukkant. Kellemesnek mondhatnám inkább.
- Hát ő meg? - lépett a szőke mögé egy magas, vállas srác, és átölte az előtte álló derekát.
- Suga. - mutatkoztam be.
- NamJoon, de itt csak Rap Monster. Ő a párom, Jin. Még csak meg se forduljon a fejedben, hogy ellopod tőlem. - szögezte le vigyorogva. Adott neki egy futó csókot, addig én a terem másik végét kémleltem, majd rám figyelt. - Nem egy útba eső helyen vagyunk, ide okkal jönnek az emberek. - vezetett végig, majd egy "Főnök" feliratú ajtón léptünk be. Leültetett, ő meg velem szembe foglalt helyet. - Leharcolt vagy. Mármint bocs, de látszik a szemeden, hogy sokat megéltél. Közönyös vagy, én meg jó emberismerő vagyok. Nem fogok áskálódni, mi is megéltünk egy-két dolgot, de ó, elkalandoztam bocsi. Szóval mit szeretnél itt? - kérdezte.
- Azt mondtad okkal jöttem, hallgatlak. Én nem tudom az okát, csak friss levegőt akartam szívni. - éreztem magam kissé kényelmetlenül az előző monológ után. Hogy vette észre?
- Feszült vagy? Megoldható. Ahogy elnézem a testfelépítésed, sose baj ha ragad rád izom is poron kívül. Érdekelne esetleg? - kulcsolta össze a kezeit.
- Lehet róla szó, talán tényleg nem is olyan rossz ötlet. Pont a reggel gondol... Ijesztő vagy tudod? - mértem végig furcsán.
- Ez a dolgom. - nevetett. - Formalitáshoz visszatérve, az első óra a kurzusokból ingyenes, de gondolom téged nem a jóga, meg az ilyen butaságok érdekelnének, hanem a kemény edzés. Minden gondosan fel van építve, ha gondolod egyik nap nézz be, max a vakolat bomlik, de mi maradunk. - kacsintott. - Viszont délre jön egy ügyfelem, úgyhogy a bájcsevejnek most vége. Jintől kérj el egy telefonszámot, én átöltözök csáó. - gondolom ezzel ki lettem küldve. A recepcióhoz sétáltam és kissé bárgyún álltam az előttem lévő srác előtt.
- Tessék. - rakta elém a kártyát. Kérdőn bámultam rá. - Gyakori.
- Nem gáz, csak annyira élettelteliek vagytok, hogy nehéz követni a dolgokat. Én csak sétálni jöttem. - magyarázkodtam, de minek.
- Jó fele. - kuncogott. - Ha sok neked ez az élet, a péntekeket egyenesen kerüld el, az idióta párosunk akkor melózik, néha még én se tudom elviselni őket. - kapott kicsit homlokához, mintha tényleg komoly lenne a dolog.
- Jin-shii! - szólt valaki a teremből.
- Bocsi, most mennem kell. Majd nézz be. Szia! - intett. Még gyorsan elköszöntem, majd elsiettem. Nincs gondom azzal, hogy szóba kell állnom emberekkel, amíg nem Jungkookéknál voltam, akkor sem zárkóztam be, csak lázadoztam. Átnéztem az emberek felett, na meg napokig részeg voltam. Sose beszéltünk közvetlenül, csak muszájból. Ezt kicsit nehéz feldolgozni. Közeledni akarnak felém. Nehéz. Fájó. Mikor nagyjából felébredek a holdkóromból és egy bolt előtt sétálok eszembe jut valami. Végig suhantam a sorok között, s a fagyiknál két kisebb dobozt kaptam ki. A pénztárban egy srác volt csak előttem, aki rágót vett, de nem találta a pénztárcáját a pénztáros meg már ideges volt.
- Tegye ezeket is hozzá. - löktem odébb a srácot kicsit.
- XX won lesz. - odaadtam a pénzt, majd mikor megkaptam a visszajárót a srác kezébe nyomtam a rágót. - Tess'. - csoszogtam el mellette.
- Hé. Köszi. Majd megadom. Valahogy... - harapta be az ajkát.
- Ugyan. Amúgy sem hiszem, hogy találkoznánk újra. - vontam vállat.
- És legalább a nevedet elárulod? - lépett hozzám közelebb. Miért közvetlenkedik ma mindenki?
- Suga.
- Én Taehyung vagyok, örülök a találkozásnak. Tényleg. Az a rohadt J-Hope tuti megint elvette a pénztárcámat. - mérgelődött.  Taehyung? Miért ismerős a neve?  - Aish, tényleg köszi, de most mennem kell. Én azért remélem még találkozunk. Köszi. Megint. - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Szia. - én csak biccentettem, majd végre csendes magányomban elvonulhattam. Visszafele kicsit eltévedtem, de végül célba értem. Az ajtót becsukva felsóhajtottam. Hosszú volt ez a séta. A kulcsot meg a maradék pénzt levágtam a helyére, kibújtam a cipőmből, az egyik fagyis dobozt bedugtam a mélyhűtőbe. Elővettem egy kanalat, majd Jungkookhoz bekopogva lehuppantam mellé.
- Rájöttem mi bajod. - mondtam határozottan.
- Hm? - értetlenkedett.
- Nincs mivel motiválni, hogy hajlandó legyél megérteni a matekot. Most lesz. - nyitottam ki a fagyit, és kanalaztam belőle. Kikerekedtek a szemei. Na, pont a kedvence? - Hol az első példa? - ettem meg az első falatot.
- Itt. - gurult el extázisban az ágyához, megragadott egy könyvet, meg egy füzetet, majd visszagurult. - Ez. Nem értem. - motyogta, közben a bödönt fixírozta.
- Hm. Pedig ez egyszerűbb, mint a többi. - nyeltem le egy újabb falatot. - Ne ezt nézd, a feladatot. - toltam el a fejét.
- És, ha kapok egy kanálnyit? Hátha beindítja az agysejtjeimet. - próbálkozott, majd kérlelőn nézett rám. - Na, hyung? - pislogot összevissza.
- Legyen. - adtam meg magam neki könnyen. Tett is egy kört a székével, s mikor visszaért velem szembe elszámoltam magam, így kicsit az arcát is összekentem csokival. - felnevettem. Tényleg vicces látvány volt. - Bocs. - nyúltam ajkához majd arcához, hogy letöröljem a fagyit. Érintésem alatt éreztem, hogy megremegett. Mintha egy apró sóhaj is elhagyta volna a száját. Ez arra késztetett, hogy szemeibe nézzek. Újból láttam a tekintetében azt, amit indulás előtt. De mi ez?

Tanúvédelmi Program (SugaKook) 1.rész

Suga POV

*12 évvel ezelőttre való visszaemlékezés*

Ez a nap is ugyanolyan szürkén indult, mint a többi. Akkor még csak tíz éves voltam, de már szürkén láttam a világot, ami mások számára oly gyönyörű és élettelteli lehetett. Régebben, még én is azt kívántam, bárcsak egy kis ideig más cipőjébe bújhatnék és elmenekülhetnék a gondjaimtól. Tényleg csak kevés időre. Boldog gyermek akartam lenni, együtt játszani, nevetni a többiekkel.Visszagondolva, lehet megbánnám, különben nem találkozhattam volna azzal, akit most mindennél jobban szeretek és meg akarok védeni, még akkor is ha neki ez nem esik le.
Szóval, tizennégy évvel ezelőtt, amikor nyolc voltam, apám meghalt tüdőrákban. Tudni illik, hogy vele mindig is jobban kijöttem, mint szülőanyámmal. Reggel ő kísért óvodába és iskolába, majd délután felváltva anyával, viszont ő mindig elvitt a játszótérre vagy vett fagyit. Félreértés ne essék, anyukámat is nagyon szerettem, csak apámmal jobban megtaláltuk a közös hangot. Na meg, anya többet dolgozott. Ráadásul mikor szegény apám elhunyt - tulajdonképpen magának és az idióta cigarettájának köszönheti - anyámnak még többet kellett dolgoznia, hogy el tudjon tartani. Át is kellett költöznünk egy kisebb apartmanba, ami egy szobás volt, kis fürdővel és konyhával a belváros kissé leamortizált részén. Hiába is, nehézkesen éltünk. Mozdulataink vontatottak voltak. Tudta mennyire érintett rosszul apa halála, de nem beszéltünk róla. Mindketten tudtuk, hogy csak rosszabb lett volna, ha felhozza a dolgot.
Telt az idő. Önállósodtam. Két évvel később, már egyedül intéztem a dolgaimat. Elidegenedtem az anyámtól. Apám halálának évfordulójának a napja is elérkezett. Aznap feketében voltam, anyám már előbb elhagyta a házat, de hagyott egy kis cetlit. Megmosolyogtatott. Nagyon próbálkozik, csak folyton elutasítom. Sóhajtva dobtam ki a kukába a papírdarabot, majd felöltözve iskolába mentem. Unalmasabb volt, mind eddig bármikor. Haza akartam menni. A levegő folytogatott, az idő esőre állt. Már azelőtt elpakoltam, hogy a csengő megszólalt így sikerült elsőnek elhagynom a hatalmas épületet. Lassan sétáltam haza. Féltem belépni az ajtón, ami két évvel ezelőtt keserűséget mutatott nekem. Remegő kezekkel tapadtam a kilincsre. Hallottam némi motoszkálást. Gondoltam anya jött meg. Ám pár másodperccel később egy férfi hang csapta meg a fülemet. Azonnal kivágtam az ajtót egy "apa" felkiáltással, amit egy éles hang követett. Egy fegyverből. Belém. Anyám felsikított. Nekiesett az ismeretlen fekete ruhás alaknak. Ocsmány vigyor terült ez az arcán, undorítóbbá téve az így is hatalmas vágással borított fejét, és idiótán levágott haját.
- Hoppácska, megcsúszott az ujjam. - nevetett fel, mire anyám erősebben ütni kezdte. Én a földön feküdve, tehetetlenül szenvedve néztem az elém tárulkozó mozdulatokat. - A férjed sokkal tartozott nekünk. - tette anyám álla alá a fegyvert, amire felnyögtem. - Hogy lehettünk ennyire mázlisták, hogy pont a mi területünkre költöztök? - sziszegte a képébe. Tenni akartam valamit, de túl gyenge voltam. - Szépen megnőtt a fiad, kárhogy megdöglik. - kuncogott. - De, nincs szívem elválasztani a fiút az anyjától, téged is a pokolra küldelek. - húzta meg a ravaszt. Anyám utolsó, elfuló lehelletével rám mosolygott és egy szeretleket motyogott, miközben könnyei folytak lefele, majd végleg kiszállt belőle az élet. Vörös vére beborította a falat, a padlón pedig lassan egybeolvadt az enyémmel. A férfi a kifelé vezető úton még belém rúgott egyet, amitől felnyögtem. Harcolni akartam. Meg akartam bosszulni, de testemből folyamatosan szállt ki az erő. Meg fogok halni. Biztos voltam benne. Levegőért küzdöttem, míg végül teljesen elvesztettem az eszméletemet.

Hatalmas fájdalmakkal ébredtem. Szemeimet nehezen nyitottam ki. Minden fehér. Kórházban lennék? Akkor anya? Mindkét irányba elfordítottam a fejem, de senki nem volt rajtam kívül. Csalódott voltam, és csak ki akartam sírni magam a szüleimnek. Egyedül voltam, és leírhatatlanul magányos. A falat bámultam. Nem tudom hány óra telt el, vagyhogy hány napja dekkoltam ott. Az ajtó egyszer csak kinyílt. A lehető legrosszabbra számítottam, de nem az a férfi volt. Három ember lépett be az ajtón. Egy nővér, és egy házaspár, talán.
- Szia! - köszöntött a nő. Nem akartam köszönni, elfordítottam a fejem. Mosolyától csak elundorodtam. - Sok mindenen mentél keresztül ilyen fiatalon. - ült le az ágyam szélére, míg a férfi a falnak dőlt, a nővér pedig leellenőrizte az állapotom majd kiment. - Nem akarom feltépni a sebeidet, hiszen még frissek. Mármint. Istenem. - nevetett zavartan. - Egyébként sem szeretném, de le kell tisztáznunk miért vagyunk itt. Én és a férjem... - mutatott a falnak támaszkodóra. - a koreai állampolgárok tanúvédelmi programjának leggjobjai vagyunk, ha szabad ilyet mondani. - hadarta tovább a magáét. - Hallottál már esetleg rólunk? - pillantott rám. Miért is fordítottam vissza rá a tekintetem? Talán a hangja miatt, ami lágy volt. Hívogató. Gondoskodó.
- Nem. - válaszoltam rekedtesen.
- Olyan emberekre vigyázunk, akik láttak esetleges gyilkosságokat és túlélték, illetve nagy eséllyel nyomoznának utánuk, na meg van még pár szempont, de ez most lényegtelen. - mosolygott kedvesen. - Remélem megérted, hogy segíteni akarunk neked.
- A szüleim nem fognak visszasétálni. Min akarnak segíteni? - kérdeztem.
- A továbblépésen. - szólalt fel a férfi.
- És ha nem akarok továbblépni? - álltam a farkasszemezést.
- Megkeseredett tizenéves szeretnél lenni? Szerintem ráérsz nyolcvan éves korodban is erre. Fiatal vagy még. Előtted az élet. Jó, persze, durva dolgokon mentél keresztül, de okkal élted túl. Erős férfi leszel, megvéded az új szeretteid és boldog leszel. - magyarázta. Valahol legbelül, nagyon mélyen elérzékenyültem. Mintha apámat hallottam volna.
- Mi fog velem történni? - adtam be a derekam.
- Nevelőszülőkhöz kerülsz. Amikor megláttunk, tudod én is örökbe szerettelek volna fogadni, annyira édes pofikád van. - simította meg az arcom. - De van egy hét éves fiúnk, akire alig jut időnk, és megszakadni a szívem ha kettőtöket kellene állandóan egyedül hagyni. Nehéz a mi munkánk. - sóhajtott. Én pedig éreztem, hogy évek óta először sírtam. Rég kaptam ennyi kedvességet. - Jaj, istenkém. Ne sírj. - nevetett a nő. - Majd tartjuk a kapcsolatot, sőt, én szeretnélek bemutatni a fiamnak, tényleg! - érzékenyült el ő is.
- SoJung!  - szólt rá a férfi.
- Na de yeobo. Mondd, hogy nem imádnivaló, nagyon szeretni fogja az új családja, annyira sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett kresztül mennie. Olyan törékenyek. - szipogott a nő.
- Ha jobban babusgatod, mint a saját fiad, megmondalak JungKooknak. - ült ki egy "gonosz" vigyor a férfi, aki most már biztosan férj szájára. Megmosolyogtam a jelenetet. Aranyos volt.
-Ya! Lesz egy új fiam és kész! Vita lezárva. Egyébként is mi fogjuk felügyelni felnőtt koráig. - pusmogta.
- Visszatérhetnénk a tárgyra? - köszörülte meg a torkát a férj.
- Van még valami fontos, amiről tudnom kellene? - ültem fel kicsit.
- Igen. Először is, senkinek, még az új családodnak sem beszéletsz arról, hogy mi történt veled. Majd az irodai munkások csinálnak neked egy új profilt. Másodszor pedig, Min Yoongi, nem létezik többé. A neved mostantól Min Suga. A családnevedet mégse vehetjük el, szerintem. - mosolygott rám.
- Köszönöm. Megértettem. - próbálkoztam meg egy mosollyal, de szerintem pocsékra sikeredett.
- Nekünk viszont mennünk kellene. Pihenj. Még két napig leszel bent, azután elviszünk az új családodhoz. Addig is vigyázz magadra jó? - nyomott egy puszit a homlokomra, majd elköszöntek és leléptek, bár még a folyosóról hallottam, hogy a férfi lekorholja a nőt a viselkedése miatt. Újból csak mosolyognom kellett, s könnyeim hangtalanul folytak le, majd lassan álomba merültem.
Teltek az évek, legalább két nevelőcsaládon estem át, végül egy egy özvegy nőhöz kerültem, aki közelebbi kapcsolatot ápolt a védlmezőimmel, ha mondhatom így. Ahogy ők is mondták, Min Yoongi nem létezett többé. Kifordultam önmagamból. Kamaszkoromban teljesen irányíhatatlan voltam. Rászoktam a cigire, ha tudtam ittam is, és alig voltam éjszaka "otthon". Iskolába sem jártam, pedig meg van az eszem hozzá, szimplán lusta voltam. Dolgozni nem akartam, így mondhatni ingyenélő lettem. A nő hamar megunta a viselkedésemet, s vagy elvisznek tőle vagy nem érdekli mi lesz velem. Király. Az érzéseink kölcsönösek voltak. Így történt, hogy bekerültem a Jeon családhoz.
- Wáó! Micsoda férfi lettél. - borzolta össze a hajamat egy alacsony nő, majd átölelt. - Szőke? Nem akarod ki nőni a lázadó korszakod? - kuncogott. A férfi kissé kényelmetlenül nézte a jelenetet. Meghajoltam előtte, de ő csak a kezétnyújtotta, és férfiasan kezetráztunk.
- SoJung, zavarba hozod szegényt. - sóhajtott. - Ne is figyelj rá, túlreagálja a dolgokot. - bámulta az eget.
- Na de drágám, tudod mennyire vártam ezt a napot? - nézett szúrósan férjére én meg csendesen kullogtam hátul mögöttük táskámmal a kezemben.
- Miért? - igen, viszont erre én is kíváncsi voltam.
- Nem tudom. - állt meg előttem döbbenten. Amikor először megláttalak, olyan érzésem volt, mintha a saját gyermekem lennél. Ha gondolod engem hívhatsz anyának, JunSo-t meg apának. - vigyorgott.
- Nem hiszem, hogy menne... - fixíroztam a földet.
- Igaz is. Mit is gondoltam. Ne haragudj. Viszont, mivel már felnőtt vagy kérlek tegezz minket, rendben? Amúgy sem vagyunk mi olyan öregek. - kuncogott.
- Idővel. - bólintottam.
-Gyakorold sokat. - ragadta meg a kezem és betuszkolt a kocsi hátsó ülésére. - Tudod, sokat meséltem neked a fiamnak. Mondtam, hogy mennyire klassz vagy, bár a lázadozásaidat kihagytam, nem bírnék el vele. Ő is alig várja, hogy találkozzon a bátyjával. - hadarta.
- Bátyja? - kerekedtek ki a szemeim.
- Ne haragudj rám tényleg. Csak tudod, mindig is szerettem volna egy idősebb fiút mellé, annyi munkánk van. De, nem akartam tolakodó lenni kiskorodban, még így is az vagyok... - lábadtak könnybe a szemei.
- Semmi baj. Kicsit kényelmetlen, de nem ez a legborzasztóbb dolog, ami történt velem. - mosolyogtam rá.
- Annyira édes vagy! - nyúlt volna hátra, ha JunSo nem szól rá.
- SoJung, kérlek. - figyelte közben az utat.
- Jó-jó. Leülök. - sóhajtott.
Az út körülbelül háromnegyed óra volt, s a többi része csendben telt. Mikor megérkeztünk a házhoz, kicsit izgatott lettem. Most tényleg lesz egy öcsém, vagy micsoda? Visszafordulhatok még, ugye? SoJung megszorította a kezem, miközben JunSo kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Nagyot nyeltem. Adja isten, hogy ne legyen itthon. De miért ne lenne? Bár, nem rohant a képembe, ami jó jel.
- Kookie, megjöttünk! - kiáltott fel az anyja az emeletre. Kookie? Még a gyereknek is aranyos neve van? Halk léptekkel érkezett meg az öcsém elénk, és unott képpel bámult. Eh?
- Szia, Suga vagyok. - mutatkoztam be.
- Jungkook, örülök, hogy megismerhetlek hyung. - virított rám egy ezer wattos vigyort. Az előbb még unott volt, mi van vele? - Anya, a matek tanár felmondott ma. - fordult anyjához, miközben ő adott neki két puszit.
- Már megint? - szállt be az apja a beszélgetésbe.
- Nem tehetek róla... - dünnyögte.
- Fiam, ennyire nehéz megérteni? Mármint hányadik is? Hatodik? - számolta az ujjain SoJung.
- Nyolcadik... - nézett el a másik irányba, mire akaratlanul is felnevettem, amire ő elvörösödött.
- Hyung. - nyüszögte.
- Bocsi, de ez hihetlen.  Annyira új volt nekem ez az egész, hogy pár percig még el is hittem, hogy ez az én normális családom, de hamar megkomorodtam. - Elnézést, de elég fárasztó napom volt, melyik lesz az én szobám? - váltottam hangnemet, ami már sokkal ridegebb volt.
- Jungkook, mutasd meg neki. - unszolta az anyja.
- Gyere. - mentünk fel a lépcsőn, majd elhaladtunk egy szoba mellett, amiből kicsit hangosabban szólt a zene, majd a mellette lévő szobára mutatott. - Az a tiéd. Mindjárt jövök. - vonult el, én addig meg bevánszorogtam az új szobámba. Számomra nagy volt, és szürke. Halk kopogás, majd talpak topogása.
- Tessék. Anyuék ragaszkodtak hozzá. - rakott le az asztalra két dobozt. Egy kisebbet meg egy nagyobbat. - Hallottam, hogy nem lehetett eddig telefonod, így a legjobbat szereztem be.  - nyomta bele a kezembe. - Anya, apa, meg az én számom van benne eddig. Ja, meg egy laptop. Már nagyjából mindent feltelepítettem, amire szükséged lehet, tehát működőképes. Bár még kell egy-két nap mire megcsinálom a saját vírusírtó programom, így addig a telfonodon netezz, oké? Ha meg lesz felrakom a te gépedre is. - vigyorgott. Tökre beleélte magát.
- Köszönöm, vagy mi. Jó vagy az ilyenekben? - kérdeztem.
- Jobb is lehetnék. Ez még semmi, csak anyuék próbálnak lebeszélni róla. - sóhajtotta.
- Miért? - csodálkoztam.
- Én se tudom. Na mindegy is. Hallottam, hogy a szüleid kiköltöztek külföldre, és most nálunk fogsz lakni. Már kíváncsi voltam. - mosolygott rám. Szüleim? Külföld? Tudja ez a srác egyáltalán, hogy mit dolgoznak a szülei?
- Ja, igen. Nem volt kedvem kimenni velük. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Gondolom fáradt vagy. Majd még holnap beszélünk, én úgyis itthon vagyok mindig. Meghát te is. Legalább végre nem fogok unatkozni. - nevetett. - Ha kell valami csak gyere át. Jó éjt! - intett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Egy ideig még figyeltem az ajtót, majd eldőltem az ágyban. Az én ágyamban. Az álom hamar megkörnyékezett. Annyira furcsa volt, mégis évek óta először otthon éreztem magam.

SugaKook part 2

JungKook POV

Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt az este, azt se tudtam, hogy kerültem haza vagy, hogy kivel voltam. Minden ami megmaradt az előző éjszakából az a másnaposság. Nyöszörögve forgolódtam az ágyamon, hogy jó pózt találjak a visszaalváshoz, de sehogy sem sikerült. Felemeltem a fejem a párnák közül, de a szobatársam nem volt itt. Apropó, Jimin hyung a szobatársam. Végre sikerült megtörnöm és tegnap... Gondolatmenetemre azonnal kipattantak a szemeim, és akármennyire is nyilalt a fejembe a fájdalom azonnal megeredtem a nappaliba, ahol néma csönd uralkodott, de mindenki ott volt rajtam kívül.
- Jin hyung! NamJoon hyung! - préseltem ki magamból neveiket miközben levegőért kapkodtam. Amint letisztázódott előttem a kép, rá kellett jönnöm, hogy a mai fejmosást nem ők adják. Ugyanolyan megszeppenten állnak a szoba másik sarkába, mint én az ajtónál. Jimin a földön térdelve próbálja elkerülni Suga tekintetét. V és J-Hope meg a fotelból figyeli az eseményeket halál nyugodtan.
- Su... - kezdtem volna bele, de Jimin intett a kezével, hogy ebből most maradjak ki. Én tényleg próbálkoztam. De tényleg. - Hyung, nem az ő hibája. Nagyon akaratos voltam és, amikor elment Jinért én... - rántottam felsőjén, hogy felém forduljon a borús hangulatú Yoongi, akinek egy kéz lenyomat maradt az arcán.  - Szóval. Szép estéd volt Hyolynnal. - haraptam ajkamra, hogy ne röhögjem el magam. Kijelentésemre mindenki kerek szemekkel nézett rám lélegzet visszafolytva. - Valami rosszat mondtam? - néztem Jinre, aki inkább a függönyt igazgatta.
- Nem emlékszel semmire? Suga elég részletesen taglalta le a dolgokat nekünk az előbb. - szólalt meg V.
- Mire? - értetlenkedtem. - Azt se tudom mi történt, miután elértem Suga hyungot meg Hyolyn noonat a bulin. Gondolom beégettem magam, aztán hazajöttünk. - vontam vállat.
- Komolyan azt hiszed, hogy részegen ilyen egyszerűek a dolgok? - nevetett J-Hope. - Szerintem jó estéd volt. - kacsintott rám.
- Mire kellene emlékeznem? - sandítottam vissza most már aggódva Sugára. Közelebb lépett hozzám, már egészen a magánszférámig tolakodott és csak a szemeimbe bámult. Mintha keresett volna valamit. Én nem tudtam sokáig szemezni vele, így automatikusan ajkait kezdtem nézni. Automatikusan? Zavartan löktem rajta egyet, majd még mindig kérdőn tekintettem rá.
- Ne hagyjd, hogy hülyére vegyenek, úgy történt minden, ahogy mondtad. - túrt hajamba. Ez nem szimplán egy "kócoljuk össze a legfiatalabbat, mert miért ne" hadművelet volt. Neeem. Távolról sem. Ebbe volt valami, valami más.
- Biztos? - hangom távolinak tűnt. Hova lett?
- Tuti. - harapott nyelvére. - Viszont, akkor se hunyhatunk szemet afelett, hogy Jimin hagyta, hogy leidd magad, mert a gatyája nem bírt magával. - nézett az említettre szúrósan.
- Mert bírt akárki is vele aznap? - duzzogva ültem le Jimin mellé. - Ne bántsd! Mondtam, hogy az én hülyeségem volt. - bújtam Jiminhez, mire Suga látványosan megfeszült. Ennyire haragudna?
- Csinálj, amit akarsz... - forgatta meg a szemeit, s eltűnt a nappaliból. Nagyot sóhajtva konstalláltam, hogy megúsztuk, bár lelkiismeret furdalásom volt.
- Ennyire rosszat tettem? - néztem NamJoonra.
- Inkább meglepőt.  - vigyorgott V, és belemászva J-hope ölébe kihajolt hozzám. - Akarod tudni? - harapta be ajkát. Félve bólintottam. Fülemhez hajolva letaglalta a történteket. Minden egyes újabb szótól csak melegem lett. Én, tényleg ezeket csináltam? Mármint senkim nem volt még, egy óvodai incidensen kívül, és nem gondoltam volna, hogy a pasikhoz vonzódom, konkrétabban Sugára. Én megcsókoltam egy pasit. Sőt mi több, taperoltam és azt kértem, hogy dugjon meg. Körbenéztem. Mindenki aggódva nézett rám.
- Jól vagyok. Tényleg. - erőltettem egy mosolyt. - De, most inkább felmegyek a szobánkba... - álltam fel, s kikerülve az éppen érkező Sugát, bezárkóztam és a takaróm alá ástam el magam. Hogy tehettem ezt? Biztos utál. Jézusom. Csak nem akarok senkinek a szeme elé kerülni. Ez annyira gáz. Halk kopogás az ajtón. Nem válaszolok, így az illető hangosabban kopog. Még mindig nem vagyok hajlandó válaszolni, így hang is társul a kopogáshoz.
- Jungkook, csak én vagyok V, nyisd ki. - kérlelt. Nagyot sóhajtottam, majd kínlódva kinyitottam az ajtót. - Köszi. - mosolygott rám. - Tudom, hogy szeretnél beszélni róla...jobban. - magyarázta.
- Miről? - értetlenkedtem.
- Hát arról, hogy milyen egy fiúval lenni, meg egyébként... - kezdte kínosnak érezni a beszélgetést.
- Nem V, tévedsz. Nem akarok beszélni róla. Részeg voltam, ennyi. Hiba volt az egész. - kiabáltam vele idegesen.
- Hiba? - dermedtem le a halk hang hallatán. Nem akartam látni a hang tulajdonosát, de már agyban rég beazonosítottam.
- Suga, én... - miért akarok mentegetőzni?
- Jungkook, te? Pont azért jöttem, hogy megmondjam, hogy nekem semmit nem jelentett ez az egész csak egy gyerek épp kíváncsi volt a dolgokra. - vont vállat majd lelépett. Hazudott. Kurvára hazudott. Miközben engem nézett, láttam a szemeiben a csalódottságot. Könnyes szemekkel fixíroztam V-t.
- Hyung, én tényleg... nem... akartam... vagyis. - kétségbeesetten makogtam neki, de ő csak csendben átölelt.
- Akarsz beszélgetni? - terelgetett be a szobába, becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem tudom miről... - ültünk le az ágyra.
- Kedveled Yoongit? - nézett rám komolyan.
- Persze. - vágtam rá egyből. - Mármint, ugyanúgy, mint titeket... - magyaráztam.
- Nem, Kookie, nem így értettem.  - sóhajtott.
- Én is tudom... - hajtottam le a fejem.
- Akkor? - puhatolózott.
- Én... nem tudom. Tényleg. Hyung. Én lennék a legboldogabb ha tud-... - borított el az ágyon és hirtelen felém magasodott. - Most komolyan játszani akarsz? - morogtam.
- Semmi reakció? - döntötte oldalra a fejét.
- Mire? - vontam fel szemöldököm.
- Rám. - adta az egyszerű választ.
- Miért kellene? - mocorogtam alatta. - Szállj le rólam egyébként is...
- Mert dögös vagyok. - vigyorgott, majd lehajolt arcomhoz.
- M-Mit akarsz? Szállj le vagy behúzok neked egyet! - fenyegetőztem.
- Ugyan már Kookie. Ha Suga lenne feletted már rég nem zavartatnád magad. - hajolt fülemhez, és ahogy szavait suttogta megremegtem. - Nem lenne sokkal jobb? Ahogy finoman elkezdené ringatni csípőjét. Valahogy így. - tette is meg, mire elnyíltak ajkaim. - Tetszene ha Suga csinálná mi? És tudod mi a legjobb az egészben? Hogy a folytatás sokkal jobb. - harapott fülemre, mire felnyögtem. Arcom teljesen lángbaborult, mindenhova néztem csak Taehyungre nem. - A tested már döntött helyetted is. Tudom, hogy nehéz felfogni most a dolgokat, de mindkettőtök helyzetét megkönnyítenéd. Suga... makacs. - dőlt le mellém.
- Mire gondolsz? - szemkontaktust az előző után még mindig nem voltam hajlandó teremteni vele.
- Ha ránézel mit látsz? - kérdezte.
- Fájdalmat. Mintha mindig valami világ fájdalma lenne. - motyogtam.
- Ez a "világfájdalma" miattad van. - a szavakra azonnal felültem és ijedten néztem V-re. Mit csináltam?
- Nem rosszként kell rá gondolni. Csak szeret, ő meg túlkomplikálja. - von vállat.
- Szeret? - csaptam a számra, mikor rájöttem, hogy hangosabb voltam a kelleténél.
- Mindketten annyira lassú felfogásúak vagytok. - forgatta a szemeit. - Elmondom még egyszer. Suga szeret téged, de egyszerre akar lenni a szerelmed és az oltalmazó anyád-apád. - sóhajtott. - Két hónappal ezelőtt, amikor ugye csaptunk egy kisebb összejövetelt pár ismerőssel, viszont te hamar leléptél Suga mindenről kitálalt. Hiába is, részegen mindketten igazat mondotok legalább. Őt nem értem meg. Neked furcsa, hogy a saját nemed iránt vonzódsz, de én vagyok rá a példa, hogy semmi baj nincs ezzel. Én egyébként is a magam módján furcsa vagyok. - nevette el magát. - Na de. Mit fogsz most csinálni? - érdeklődött.
- Mivel? - vágtam rá.
- Veletek. - mosolygott.
- Kellene csinálnom bármit is? Nekem ez nem megy, ráadásul nem láttad Suga szemeit. - húztam fel a térdeim.
- Ki tudná visszautasítani azt, akit szívből szeret Kookie? Hmm? - hümmögött.
- De... - próbáltam kifogásokat gyártani, sikertelenül.
- Nincsen de. Vagy te mész át hozzá, vagy én hívom ide. Van egy perced dönteni. - várt. - SUG-. - csaptam a szájára.
- B-bocsi. - néztem rá bocsánatkérően. - Majd én... - motyogtam.- Most? - bólintott. - De. - ... - Megyek. - álltam fel kelletlenül az ágyról. Nem akarom. Mi van, ha csak szivatnak? Mármint... engem Suga szeretne? Lehetetlen.
- Menj már. - lökött meg lábával előrefele. - Még az ajtón se léptél ki.
- Jó, de álljál ott velem! - ragadtam meg a kezét.
- Ja, persze még azt is végig nézem, ahogy éppen dugtok nem? - vágott hülye fejet, én meg csak hápogni tudtam a kérdésre.
- Hyung én ezt mégsem akarom! - indultam volna meg a nappaliba, hogy megmeneküljek, de Suga ajtaja ekkor nyílt ki.
- Mi ez a hangzavar? - sandított rám, én meg azonnal elfordultam.
- Beszélni akar veled. -vette át a szót V.
- Nem is. - motyogtam.
- Hm?
- Mindegy... - haraptam be a szám.
- Az istenért csak oldjátok már meg az idióta szerelmi civódásotokat. - lökött neki Sugának Taehyung, amivel ő a földre esett én meg rá. Bevágta mögöttünk az ajtót, így végleg ketten maradtunk. Felszisszenve tápászkodtam fel kicsit.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Voltam már jobban is... - sóhajtott.
- Ha zavarok elmehetek. - vörösödtem el kisebb fáziskéséssel kijelentésemre.
- Jungkook? - csengett hangja fejemben.
- Nem! Nem gondolok semmi piszkos dologra! - mondtam hirtelen. - Aishh... - szálltam le róla végre és idegesen bámultam a földet. Bárcsak megnyílna alattam!
-Jungkook, te most? - ült fel és éreztem, hogy tekintetével lyukat éget rám.
- Csak hagyjál. Megyek megkeresem V hyungot, hogy kicsit elbeszélgessek vele. - álltam fel zavartan, de mikor az ajtóhoz értem erős kezek fordítottak meg, vágtak neki a falapnak s ugyanakor martak ajkaimra. Ki akartam tépni a kezem szorításából, de nem sikerült. Jobban préselődött hozzám, pedig már levegőnk is alig volt. Mikor végre leszállt ajkaimról, azt hittem lesz erőm megszólalni, ám helyette egy hangos nyögés szökött ki torkomból, mivel nyakamat kezdte ostromolni. - S-Suga ne... - mocorogtam.
- Csakhogy letisztázzuk, számomra nem volt hiba, ami tegnap történt. De, nem lehetünk együtt. - sóhajtott idegesen szám előtt.
- Én... - akartam mondani, hogy nem tudom mit gondoljak az egészről de közbeszólt.
- Én tényleg kicseszettül próbálkozok távol maradni tőled. Érted? Nem feltűnően, de próbálok. Viszont ha még egy ilyen dolog előfordul, hogy te lerészegedsz, és indokolatlanul rám mászol nem foglak elengedni. És tudod mi a legrosszabb? Hogy utána nem érdekelne, hogy utálnál. Testileg nekem jobb lenne, de lelkileg? Kész roncs lennék, és az a baj, hogy nem hibáztathatnálak érte, mert én basznám el! Kérlek Jungkook, csak maradj távol tőlem, ha nekem nem megy, legalább neked sikerüljön. - hallatszódott elkeseredetnek a monológja végén. És megint. Nem tudtam mit válaszoljak erre. Nem értettem semmit abból, ami Sugában játszódik le. Mármint a lényeget felfogtam, de nem érzem át. Mégis csak gyerek lennék ehhez? - Válaszolj már valamit, vagy esküszöm itt helyben megerőszakollak! - morogta fülembe. Teljesen megrogytak lábaim, Suga még időben kapott el. - Hé, nem gondoltam komolyan, nem kell megijedned. - Nem megijedtem. Ez teljesen más volt. Mintha egy pillanatra elvesztettem volna az eszem.
- Miért én? - kérdeztem halkan.
- Ez valami olyasmi, mint a szerelem első látásra. Nem tudom pontosan megmagyarázni. Amikor először megláttalak az volt rólad a véleményem, hogy milyen egy ártatlan kisgyerek és hogy a Big Hit képes összezárni őt hat ökörrel. Később ebből egyre több fura gondolatom lett, majd végül azon kaptam magam, hogy csak te jársz a fejembe. Mindenkivel kedves vagy, próbálsz annyit segíteni amennyit tudsz, néha gyerekesen bután viselkedsz, ami meg imádnivaló. - sorolta a jobbnál jobb jelzőket rólam én meg csak egyre vörösebbe borultam. - Most is... - pillantott rám. - Annyira édes vagy. Tudod mennyi önuralom kell ahhoz, hogy visszafogjam magam? Ha megérted kérlek menj ki. - gondolkodott. Lágyan ajkaimra kapott, de én képtelen voltam visszacsókolni, így bénán álltam egyhelyben. - Csak mert tudom, hogy nem lesz rá több lehetőségem. - suttogta ajkaimra. Gyomromban kellemes érzés lett úrrá hangjára. Lehunytam szemeim majd sóhajtottam.
- Oké. -vesztesen mentem ki a szobájából számat harapva. Undorodnom kellene nem? Úgy, magamtól meg Sugatól is. Nem tudom mi az ijesztőbb, az hogy nem tartom undorítónak vagy mozdulatlanul az ajtóhoz tapadva vártam volna a folytatást? Lementem a többiekhez a konyhába és csak némán ülve hallgattam őket. V kérdőn tekintett rám, mire csak elfordítottam a fejem.
- Hé. Jungkookie. Jó hamar végeztetek. - kuncogott.
- Nem lehet leszakadni a témáról? - szólaltam fel idegesen, mire mindenki engem kezdett nézni. - Mi van? - idegeskedtem.
- Eww, Suga ennyire nem érti a dolgát? - vihogott J-Hope, majd egy tasli birtokosa lett.
- Mihez nem értek? - vonta fel szemöldökét drámaian Suga.
- H-Hyung. - makogta.
- Hallgatlak. - kérte számon.
- Hát... - mutatott rám.
- Megbeszéltük a tegnap estét, hogy mindketten csak sokat ittunk? - ballagott a hűtőhöz, hogy kivegyen valami innivalót.
- Mégis meddig akarsz hazudni? - unta meg V a köntörfalazást.
- Miben? - kutatott pohárért.
- Mindenki tudja, mit érzel iránta, miért kell ennyire túlspilázni? - állt neki Sugával farkasszemezni.
- Hé. V, hagyjad. - figyelmeztettem.
- Neked jól van ez így? - nézett rám. Tekintetemet Sugára vezettem. Ideges volt, izomból szorította a poharat. Mit kellene válaszolnom? - Vagy, talán folytassuk azt, amit kettesben elkezdtünk? - helyezte kezeit combjaimra. A többieket mintha rakétából lőtték volna ki, úgy távoztak a konyhából. Még Hoseok is, ami rosszat jelent. V teljesen komoly most.
- Kim Taehyung!- rezzentem meg Suga éles hangjára.
- Gondolj bele Jungkookie, mennyi mindenre tudnálak megtanítani. Jobban, mint Suga. Sokkal, de sokkal... - hajolt fülemhez. Miért tudja mindenki, hogy ott túl érzékeny vagyok?  - jobban. - hagyta figyelmen kívül az idősebbet, akire felpillantva megijedtem.
- V, én nem akarom! - nyitotta széjelebb lábaim, hogy közéjük férkőzzön. És ekkora már Suga teljesen kész volt. Csak a pohár törését lehetett hallani, majd a Suga kezéből ömlő vér let látható. Habozás nélkül löktem távol V-t, és megragadva Suga ép kezét a fürdőbe rángattam. - Nem vagy normális. - morogtam, s a csap alá dugtam a kezét. Felszisszent. Fájt? Nekem jobban... Nem szólt hozzám. Rám se nézett. Kínos volt. Miután jól kimostam vízzel a kezét, előkerestem a fertőtlenítőt is, ami már nyögvenyelősebben ment, de végül bekötöztem. Míg én a polc tetejére próbáltam visszarakni a dobozt, Suga a kádnak dőlve mért végig. Hogy ezt honnan tudtam? Tekintete beleégett a hátamba.
- Soha többé ne csinálj ilyet! - fordultam vissza hozzá mérgesen. - És miért nem tudsz válaszolni? A nyelved is elvágtad? - háborogtam, mikor hirtelen magára húzott és úgy ölelt át. Sóhaja gondterhelt volt. Hagytam magam. Hagytam, hogy illata megnyugtasson és nyakába fúrtam az arcom. Gyengén, de éreztem, hogy megremegett. - Miért? - kérdeztem halkan.
- Mert nem érted, hogy mit érzek. - nézett félre. Morcosan fordítottam állánál fogva vissza. Egy kérdő tekintetet kaptam válaszul.
- Akkor mutasd meg! - mondtam határozottan.

SugaKook part 1

JungKook POV
A BTS éppen az új albumuk sikerét ünneplik, olyan előadók társasága mellett, mint a SISTAR, Girls Generation, Big Bang, Beast, 4minute és még sorolhatnánk tovább, hiszen aki tudott, mindenképp megjelent a nyár záró "after partyn", ami annyit tesz náluk, hogy kieresztik a fáradt gőzt, kikapcsolódnak... és lehet, hogy még egymásba is gabalyodnak. De vajon ezen a party-n, ki kibe gabalyodik?
- Hyung, most komolyan az év legnagyobb buliján nem hagyjátok, hogy igyak egy kicsit? - akadtam ki hyungjaimra.
- Jungkook, mi csak féltünk, mint szerető hyungjaid ez a kötelességünk. - karolt át Jimin.
- Nem érdekel a kötelességetek, szeretném én is jól érezni magam. - akadékoskodtam.
- Akkor meg... - fordultunk meg. - Mit szólsz mondjuk Borához, vagy mondjuk Hyolyn? Habár, ahogy elnézem Suga hyung kinézte magának. - ekkor már eléggé felkeltette az érdeklődésemet az említett nőszemély. Suga már kissé illumináltan közelített a lányok felé, de lássuk be, senki se volt már tiszta ezen a kicseszett bulin rajtam kívül.
- Hyung. Komolyan, had igyak. Szerintem észre fogom venni hol kell abbahagynom, ráadásul a szerető hyungjaim arra is tudnak akkor figyelni, hogy ne igyak túl sokat, igaz? - fordítottam ellene a fegyverét.
- Aish, túlságosan is szeretek jófej lenni ahhoz, hogy tovább nyaggassalak. Várj itt, hozok valami gyengét. - ültetett vissza V mellé, aki egészen kényelembe helyezte magát J-Hope ölében.
- Hyung, nem lehet, hogy kicsit közel vagy J-Hope hyunghoz? - tettem fel az ártatlan kérdést.
- Hmm? Ehhez te még fiatal vagy JungKookie, majd megérted. Én még szeretnék ennél is közelebb kerülni hozzá. - magyarázta már inkább az említett nyakába. Nos. Wáó. Eléggé kényelmetlen helyzetbe cseppentem, de már csak a hyungjaim ilyenek.
- Tessék. - nyújtotta elém az italt Jimin és helyet foglalt mellettem.
- Lehet ez nem lesz elég. - mutattam a párosunk felé.
- Hihetetlen, hogy nem egészen egy perc alatt meg lettél rontva. - sóhajtva kortyolt az italába.
- Nem vagyok gyerek. - forgattam a szemeim és én is inni kezdtem.
- Tudjuk, de akkor is vannak dolgok, amiket te még nem tapasztaltál. Olyan kis ártatlan arcod van, amit az öreg lányok is szeretnek csipkedni. Egyszerűen olyan érzése támad az embernek, hogy meg kell védenie. Főleg Suga meg Jin. Néha már ijesztőek, amikor rólad van szó. - nevetett fel.
- Suga hyung is? - csodálkoztam.
- Ja. Én is meglepődtem. Főleg, mikor leszidtalak, hogy elvetted a pólóm. Na én azután olyan fejmosást kaptam tőle, hogy a mai napig emlegetem. Over-protectiv az egyszer biztos. - húzta a száját.
- Hát, felém sose mutatta ki. Sőt olyan idegen, amikor velem kell beszélnie. - fenékig húztam le a poharat.
- Lehet nem gyerekként kellene kezelni téged már... - ismerte el Jimin az előző tettem. - Rendben. Ezért hozok még két kört. Addig figyelj rájuk, hogy ne nagyon essenek egymásnak. - kacsintott rám és eltűnt a tömegben.
- Mert közbe tudok avatkozni igen. - mormogtam magamnak és rájuk pillantottam, de a látvány még engem is sokkolt. V már J-Hope szájában volt, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar abbahagyják a dolgot. - Hyung, szerintem haza kellene vinni őket. - nyúltam is a következő pohárért. - hiába is, rákap az ember a minőségi italra.
- Nézz csak körbe. Szerinted érdekli az embereket? Ők se csinálnak mást. - kezdett Jimin keresni valamit a szemével.
- Jin hyung most ment ki a mosdóba... - sóhajtottam.
- Ugye nem baj, ha... - kezdett bele.
- Az egyik poharad marad, és megbocsátom. - ajánlottam.
- Már itt se vagyok. - ugrott fel a székből, majd miután újra megtalálta az egyensúlyát elindult az említett helyre. Szemeimmel NamJoon hyungot kezdtem keresni, akit meg is találtam a Beast-es srácok társaságában. A tömegen végig nézve, néhány kiéhezett hiéna észrevette, hogy egyedül vagyok, látványosan megindultak felém. Habár Sunny noona majdnem kitörte a bokáját, mire elértek ide, dehát... mindent a cél érdekében.
- Jungkook-ah; hogy érzed magad? - ült le az egyik oldalamra, a másikra meg Jessica, mögém pedig egy Taeyeon került.
- Én jól, de ti, szerintem már túl jól. - mosolyogtam rájuk.
- Ha egyszer ennyire imádnivaló vagy. - kuncogott Jessica.
- Noona, egy férfi nem szereti ha azt mondják rá, hogy imádnivaló. - ittam a poharamba.
- Jungkook-ah te még nem lehetsz férfi! Legyél az öcsikém! Az én imádnivaló és egyetlen öcsikém! Ígérem jobban fogok bánni veled, mint a srácok. - nyomta a karomnak melleit Sunny.
- Noona, részeg vagy. - próbáltam elhúzni a kezem.
- Ha annyira férfi vagy használd ki a helyzetet. - cukkolt most már Taeyeon is.
- Aish. Most komolyan, nincs jobb dolgotok? - nyúltam a következő pohárért. Hosszú lesz így az este. Túlságosan is. Miután megittam mindent, már nem is figyeltem miről magyaráznak a noona-k. Sokkal inkább a Hyolyn-Suga párost figyeltem, de egy idő után már azt se tudtam eldönteni melyiküket bámulom.
- Hé, Jungkookie-ah, figyelsz te ránk? - ráztak vissza a valóságba.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Ha továbbra is így nézed Hyolyn-t, kifolyik az összes nyálad. Na, férfiacskám, menj és hódítsd meg. Vagy nem megy? Noona is szívesen elszórakoztat. - kuncogott.
- Kapok az alkalmon és bebizonyítom az igazam. - másztam ki közülük. - Csak figyeljetek. - vigyorogtam rájuk, de amikor elindultam már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan döccenő mentes az utam. Sőt. Annyira nem éreztem a talajt a lábam alatt, hogy mire odaértem Suga hyungnak kellett megtartania.
- JungKook? - kerekedtek ki a szemei. - Hiszen te részeg vagy. - ültetett le a helyére.
- Dehogy is, csak négy pohárral ittam. - mormogtam.
- Melyik vadbarom itatott le? - emelte fel a fejem államnál fogva, mivel a padlót stíröltem. Okkal. Amikor a tekintetünk összefonódott, valami megmozdult bennem. Nem, nem hányni akartam, éppenséggel a szívem kezdett el őrületes tempóban verni.
- J-Jimin. - makogtam.
- Most azonnal megkeresem és kitépem az összes haját. - indult volna meg, de kezénél fogva rántottam vissza. Mivel már benne is volt alkohol, hirtelen tettemtől nem találta az egyensúlyát, így arcunkat pár centi választotta el egymástól. Lehelletét már ajkamon éreztem, míg én levegőt venni alig mertem, csak szemeibe bámultam. Lehellete egyre jobban perzselte az ajkaimat, de ezt nem csak beképzeltem. Suga centinként csökkentette a távot közöttünk, de még mielőtt megcsókolt volna, mintha villám hasított volna belé húzódott el, amit egy nyűgös sóhajjal díjaztam. Egyáltalán nem vagyok elégedett a tettével. Azt akarom, hogy megcsókoljon. Rohadtul. Gondolkodás nélkül rántottam vissza nyakkendőjével ajkaimra. Lágyan csókoltam az ajkaira. Nem ellenkezet. Sőt, amikor felfogta, hogy mégis mi történik alsó ajkamba harapva kért azonnali engedélyt a csók mélyítésére. Engedély? Mintha lenne beleszólásom. Nyelve már rég az enyémet kényezteti, miközben kezeivel a combjaimra vándorol és lassan simogatni kezdi azokat. A háttérből női sikolyokat hallok, amiknek sejtem az okát, de cseppet sem érdekel, hogy ezt nem éppen Sugával kellene csinálnom, hanem Hyolynnal, aki mellesleg már rég felszívódott mellőlünk. Minden, amire most gondolni tudok az Suga. Kezeimmel hamar nyaka köré fonom magam, ezzel is jobban ajkaimra préselve őt. Viszont neki ennyi nem elég. Akaratosan húz fel a székből, s közben elszakad a számtól, amit egy csalódott nyögéssel jelzek, hogy nem tetszik. Mindketten levegőért kapkodunk, de amíg ő itt van én szarok a levegőre.
- Jungkook. - suttogta érzékien az ajkaim előtt, miközben vezetni kezdett és államhoz kapott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Tudatában vagy annak, amit csinálunk? - döntött a falnak, és türelmetlenül várt a válaszomra.
- A mai nap folyamán vagy századszorra közlöm: Nem vagyok gyerek. - kaptam ajkaira, megelőzve a fölösleges dumát. - H-hyung... - nyögtem fel, ahogy a nyakamat kezdte kényeztetni. Testem csak úgy lángolt főleg ott, ahol megérintett. Többet akartam. Lehetőleg azonnal. Kezeimmel gyorsan megtaláltam ingje alját, aminek a betűrt részét ki is húztam a nadrágjából, s az alá csúsztatva kezem kezdtem simogatni oldalát.
- Kookie, hol jár a kezed? - suttogta fülembe érzékien.
- Még nem a legjobb helyen. - haraptam ajkamra, hogy visszafolytsam a sóhajom. Csupán attól, hogy a fülembe susmog beindulok. Na nem mintha nem lennék így is eléggé feltűzelve. Mit tesz velem ez az ember? Vagy inkább, mit tesz velünk az alkohol?
- Mindig is ennyire szemtelen voltál? - nyalt végig nyakamon.
- Ki tudja. - nyögtem fel.
- Édes hangod van. Annyira szeretném alattam tovább hallgatni. - tért vissza fülemhez, a térdeim pedig itt adták meg magukat végleg. Suga a csípőmnél fogva tartott meg karjaival.
- Mire vársz akkor? - babráltam nyakkendőjével.
- Ez nem így működik. - puszilta meg a számat. - Hazaviszlek. Megkeresem NamJoont. Jimint meg majd holnap elrendezem, amiért inni hagyott. - lökte el magát a faltól és elindult a tömegben. Ennyi? Most Suga komolyan nemet mondott rám. Gyors léptekkel akartam megindulni, hogy megkeressem ezt az ökröt és kioktassam, de mikor nekimentem már kevésbé volt ekkora a szám.
- Suga? - néztem fel rá.
- Gyere, fogjunk egy taxit. - ragadta meg a kezem, hogy kivezessen a tömegen.
- Hyung...~, csak miért nem folytatjuk azt, amit elkezdtünk? - nyüszítettem.
- Mert csak a piától mentem bele a dologba, egyébként nem akartam semmit se csinálni. - rántotta meg a vállát.
- Aki nem élvezi, az nem úgy csókol! - kötekedtem.
- Nem mondtam, hogy nem élveztem JungKoo... - harapta el a mondat végét, felesleges lett volna folytatni.
- Lebuktál. - kuncogtam.
- Csak félrebeszélek, de te sokkal inkább. - értünk ki a friss levegőre.
- Miért inkább lennél Hyolynnal? - húzogattam szemöldököm megállás nélkül, miközben Suga képébe bámultam.
- Aha. - válaszolta nemes egyszerűséggel, amire csak elfintorodtam.
- Mibe jobb ő, mint én? Tudod mit! El se kezd taglalni nem érdekel. - löktem egyet Sugán, mire én átbukdácsoltam a lábamon és seggre estem. - Au... - próbágattam felkelni, de csak úgy forgott a föld, így valahogy mindig visszakerültem. - Suga, arról volt szó, hogy taxit fogsz nem hajót. - szédelegtem jobbra-balra.
- És én még azt hittem, hogy a friss levegő jót tesz. - sóhajtott, majd megpróbált felhúzni, de ezzel csak azt érte el, hogy őt magamra húztam és úgy estünk vissza a földre. - Négy pohár mi? - forgatta a szemeit. Lehellete felmelegítette az arcom, amit már kicsípett az éjjeli hideg. - Mint egy nagyra nőtt csecsemő. - sóhajtott újból, majd talpra állított mindkettőnket.
- Nem tudsz valami kedveset is mondani rólam? - néztem rá szúrósan.
- Pillanatnyilag nem. - húzott magához, majd rám terítette a pulcsiját. - Ha fázol inkább szólj. A vacogásoddal még a holtakat is felkelted. - mosolygott rám.
- De így meg te... - vágott közbe.
- Nem baj. Te ne fázz meg. - kócolta össze a hajam. Gondolkodtam egy kicsit. Már amennyit a pia meg az agysejtjeim összesége engedett és átöleltem Sugat, miközben a nyakába fúrtam az arcom.
- Hé, Jungkook... - ficánkolt.
- Csak felmelegítelek. - motyogtam nyakába.
- Így is eléggé, hagyjuk. - karolta át derekam.
- Így is eléggé, mi? - kuncogtam.
- Fogd be. - korholt le.
- Valld be, hogy te is szeretnéd. - szuszogtam.
- Nem akarsz leszállni a témáról? - mozgolódtunk.
- Nem. - vágta rá egyből. - Gyorsabban ver a szíved. - hajoltam füléhez.
- És? - kérdezte kurtán.
- Érdekellek. - haraptam fülére, amitől megremegett.

Suga POV

Érintése kurvára de váratlanul ért. Egész testemmel megremegtem. Na, ezt tényleg nem leszek képes letagadni. Jungkook részegen teljesen kifordul magából, és kanos lesz. Hát, ezt jó tudni. Bár jobb előbb, mint utóbb. Elmélkedésemből apró csókok rántanak vissza. Állj. JungKook most az út kellős közepén a nyakamat csókolgatja? - Hé. - rántottam el magamtól. - Még meglátnak. - húztam visszább.
- Komolyan? - most rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa.
- Itt a taxi. - mutattam a távoli fényszórókra. - Be kell üljek melléd? - kérdeztem aggódva. A fényben elég sápadt volt az arca.
- Aha. - indult volna meg egyedül, de nem engedtem neki. Beültettem, majd beültem én is és megadtam a címet a sofőrnek. Ráadásul még elnézést is kértem az esetleges furcsaságok miatt, ugyanis én most Jungkookból bármit kinézek. És... nem tévedtem. Percek alatt csatolta ki a biztonsági övét és kényelmesen az ölembe helyezte magát és a világ legtüzesebb tekintetével pillantgatott rám. De most halál komolyan. Honnan szedte ezt a nézését? Megőrjít, és azzal egyáltalán nem segít ha az ölemben van.
- Suga~. - nyöszörögte.
- Hm? - dugtam össze az orrunkat. Oké, le kell állnom most. Egy néma másodpercig bújt az arcomba, majd megszólalt, amitől teljesen levert a víz.
- Akarlak. - talált utat újra fülemhez és abba szuszogott tovább.
- Megerőszakolni nem akarsz esetleg a taxiban? - nevettem fel hisztérikusan. Jungkook ne csináld ezt velem, könyörgöm mindenre, ami szent.
- És te engem? - csókolt a fülem mögé, mire nekem be kellett harapnom a számat nehogy felnyögjek a tettétől, meg amit mondott. Hogy én megerőszakoljam JungKookot? Nem nagyon ellenkezne nem hívnám erőszaknak, de a válaszom attól még igen. Rohadtul. - Nem kaptam még választ... - szívta meg a nyakamat, amire megugrottam.
- J-Jung... - jobbnak láttam befejezni a beszédet, inkább behunytam a szemeim és eldöntöttem oldalra a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Nem volt több erőm ellenkezni, a kis szemét még a csípőjét is bevetette.
- Végre. - lehellte ajkaim elé és erősebben préselte magát hozzám. Jézusom. Honnan tanul ez a gyerek ilyeneket?
- Mindjárt ki kell szállnunk... - csúsztatta kezét kettőnk közé, az agyam pedig rákká főtt. - de... lehet, hogy érdekesebbé tehetnénk az utolsó perceket. - csókoltam meg puha ajkát.
- Mivel? - csillantak fel a szemei.
- Ha egy hangot sem adsz ki, ígérem folytathatjuk a dormban. - haraptam meg arcát játékosan.
- Rendben. - sóhajtotta. Elengedtem egy sejtelmes vigyort, majd combjait kezdtem el ráérősen cirógatni, ugyanis ő már tényleg a határait súrolta és minden érintésemre intenzíven reagált. Sajnálom JungKookie de ellenem semmi esélyed nyerni. Ráérősen csókoltam a puha ajkait egy darabig, majd pólóját félrehúzva kulcscsontját. Megremegett. Felnéztem rá, de a lehető legerősebben harapta a száját. Be kellett keményítenem, most már más értelemben is.  Kezemet combjára vezettem, de még mielőtt tovább vittem volna megálltam. Két dolog történhet. Az egyik opció az, hogy felnyög és én nyertem, vagy pedig továbbra is a száját harapdálja, így kiserken belőle a vér. Ezt pedig nem szeretném.
- Nyertél. - mosolyogtam ábrázatán.
- Ennyi? - szuszogta.
- Miért mire számítottál? - csodálkoztam.
- Mondjuk erre. - markolt határozottan férfiasságomra. Hirtelen kellett hátrakapnom a fejem, amivel csak azt értem el, hogy bevágtam az ablaküvegbe. A gyönyörtől és a fájdalomtól felnyögve Jungkook serényen folytatta tevékenységét. Lassan mégis biztos mozdulatokkal dörzsölte tagomat, amitől már kezdtem teljesen elveszteni az eszem.
- Nem rossz húzás az egyszer biztos. - markoltam mindkét kezemmel fenekére. - Felkészültél a következményekre? - kapcsoltam ki az övem villám gyorsan, majd eldöntöttem a hátsó ülésen. Kaptam egy furcsa pillantást a sofőrtől, de már nem érdekelt. Egyedül Jungkook lénye érdekelt. Semmi más a világon nem tudott most megmozgatni. Kipirult ajkaival szedte a levegőt, miközben zavartan nézett oldalra. - Hm? Alattam már nincs olyan nagy szád Golden Maknae? - haraptam rá a nyelvemre, hogy tűrtőztessem magam.
- Legyen? - vigyorgott rám ravaszul. Ismertem ezt a nézést. Teljesen mindegy hogy válaszolok, már vesztettem. Megint. Az autó fékez, így mindketten megütjük magunkat kicsit.
- Megjöttünk. - zavart meg minket a sofőr.
- Hála a jó égnek. - mormogtam magamnak. Még a józan eszem is visszatért. - Gyere Kookie. - húztam fel, majd kiszálltunk a kocsiból. Én az ablakon még gyorsan beadtam a pénzt, és mikor fordultam volna már vissza Jungkookhoz csak egy placcsanást hallottam. Majd az azt kísérő köhögést. És megint egy placcsanás. A fejemet rázva fordultam meg. Szegény. Arra nem számított, hogy kihányja ha elsőre ennyit iszik? Óvatosan mögé léptem és a hátát simogattam. Nem szóltam hozzá. Tudom, hogy kiakadna ha megtenném. Végülis jobb itt kint, mintha a dormban kellene takarítani. - Menjünk be nagyfiú. - sajnos az iróniát sehogy se tudtam lehagyni a hanglejtésemből. Erre meg is torpant, de inkább úgy döntött, hogy nem áll le velem veszekedni csak követett egészen a kanapéig. Ott leült, és üres tekintettel pillantott fel rám. - Mi az? - álltam tekintetét.
- Még te kérdezed? Úgy volt, hogy nyertem. - állt neki hisztizni.
- Jungkook, az előbb hánytál, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most akármit is csinálni. - sóhajtottam.
- Vagy csak nem akarsz! - állt fel kissé szédülten a kanapéról.
- Egész éjszaka ezt próbálom elmagyarázni, hogy NEM ismétlem NEM akarok semmit. De rám másztál, és van olyan határ, amit nem érdemes feszegetni, még akkor sem... mert jót akarok neked. - mormoltam idegesen. Kezdett felhúzni.
- Jót akarsz? Akkor csak dugj meg az isten szerelmére! - fakadt ki ő is.
- Egy olcsó ribancot akarsz eljátszani alattam, vagy mi... - képtelen voltam befejezni a mondatot mivel egy pofon csattant az arcomon. Dühös lettem. De tényleg. Nagyon. Már emeltem volna a kezem rá, mikor szemeimbe néztem és nem tudtam megmozdulni.
- Miért baj az, ha akarlak? Miért baj az, hogy kimutatom, hogy milyen vagyok valójában? Csak miért? - szipogott és könnyei is megeredtek. Komolyan képes lettem volna megütni pillanatnyi dühkitörésembe, mikor még én ócsáróltam? Teljesen elment az eszem.
- Kookie, én... - nem tudtam mit mondhatnék neki.
- Ne. - motyogta.
- Hm? - léptem közelebb, hogy értsem is.
- Utállak Min Yoongi! - nézett rám dühösen, majd odébblökve elszédelgett. Ekkor csak egyetlen egy dologgal tudtam foglalkozni. A szemeivel. Soha senkire nem nézett még így, miért pont nekem kellett kiérdemelnem? Na, nem mintha a többit csinálta volna, mással, de akkor is... miért kell ennyire lúzernek lennem?

Gonosz vagyok, na és akkor mi van? :P

Egy elbaszott love story HanByul x Jonghyun

HanByul POV

Tavaly a karácsonyi buliról meglógva ünnepeltük a negyedik hónapunk. Én eszméletlenül boldog voltam, végre úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a személyt, aki mellett leélhetem hátralévő napjaimat. Először furcsa volt, emlékszem, Jonghyun konkrétan szembe röhögött, amikor nem tudtam hova tenni vallomását. Igen, talán az volt életem legcikibb pillanata. Tudatlan bárányként adtam meg neki a lakásom címét, az egyik közös koncertünk afterén. Amikor beállított hozzám, akkor is éppen a másnaposság örömeit élveztem, ehhez társult az ő gatyaszaggató vigyora és az az egyetlen szó, amit nagy előkészülettel mondott ki: „Szeretlek.”. Na most, képzeljetek el engem, aki egy szál boxerben nyit ajtót, kómás fejjel, nyuszis mamusszal és döbbenete egyre nagyobb lesz ahogy, a szavak eljutnak a tudatáig. Zavartan néztem lefele és csak makogtam összevissza, mint a filmekben, amikor a lányok az első nagy szerelmüket élik. De álljunk csak meg egy szóra. Én eddig a szent pillanatig abban hitben éltem, hogy én egy száz százalékig hetero ember vagyok, de jelenleg egyre inkább csak azt érzem, hogy a tudatom fokozatosan elködösül és egyre csak az a szó jár az eszembe. A gondolatmenetemet megszakította Jonghyun féktelen nevetése, mire olyan döbbenet ült ki az arcomra, ami vagy három ember arcát kitenné. Összekócolta a hajam, majd csak egy laza mozdulattal beljebb lökött, majd maga után az ajtót is bevágta, ledobva az egyik félreesőbb helyre a csokrot, majd felém lépett, de ezzel csak arra késztetett, hogy hátráljak, de persze, mint minden mesében, a fal mindig közbe szól. Nekipréselt, s lassan fújta ki rám a levegőjét, szemeimből pedig valami választ akart kicsikarni, de abban csak az értetlenség, és kíváncsiság keveréke tombolt, sőt leginkább az utóbbi, amit Jonghyun hamar egy sunyi mosollyal nyugtázott.
- Csak nem kíváncsiak lettünk? – nyalt végig száraz ajkain, ami talán most a legszexibb dolog a világon.
- Jelenleg… igazából… nem is tudom mire gondoljak. – mondtam eléggé határozatlanul.
- Csak mondd ki azt, ami legelőször eszedbe jut, és csak azután haladj afelé, amit a gatyád akar. Nekem eddig bejött. – vigyorgott rám ártatlanul.
- Szóval a gatyád, ma lovagias kedvében van. – forgattam meg szemeim. Amilyen szép kezdés volt, úgy is baszta el.
- Most miért váltottunk hangnemet? – harapott rá alsó ajkamra.
- Szerinted nem tudok arról, hogy nagy játé… - csókolt meg, de nekem eszem ágába sem volt visszacsókolni. Legalább is addig nem, amíg az akaraterőm engedi.
- Csókolj vissza… - duruzsolta fülembe.
- Nem akarok… még. – fordítottam oldalra a fejem.
- Még? Mi kell a márhoz? – fordította vissza.
- Figyelj, Jonghyun. – toltam el magamtól. – Itt vagyok előtted egy boxerben, legszívesebben elszaladnék. A fejem tele van olyan dolgokkal, amik alapesetben nincsenek, és nem tudom mennyire gondolod komolyan azt, amit az ajtómban mondtál. Semmi biztatót nem hallottam rólad és a párkapcsolataidról és momentán még azt sem tudom, hogy miért magyarázkodom neked ennyire, hiszen te is férfi vagy, és én is, és azok a gondolatok nem hagynak nyugodni, így az agyammal most nem igen osztozunk egy véleményen. – magyarázkodtam.
- Mi nem hagy nyugodni? – kérdezte.
- Te. Hogy mi lesz ha visszacsókolok, mert ha én is elveszítem a fejem, nem viselnék el még egy csaló… - újból félbeszakított egy csókkal, ami az előzőnél sokkal követelőzőbb és egy másodperc alatt megtörte az agykontrollom. Kezem szőke tincseivel kezdett babrálni, miközben az övéi derekam köré fonódtak.
- Most a lehető legbiztosabbra megyek. – nézett komolyan a szemembe.
- De, azt azért tudod, hogy én még nem szeretlek? Szóval, ha esetleg ki akarnál borulni, vagy valami, csak tudd, nekem idő kell ehhez. – néztem a mamuszom.
- Ha azt a méget ledöntöttem, nem hiszem, hogy túl sokáig kell várnom. – kuncogott.
- Jobb lesz, ha most hazamész. – vigyorogtam rá pimaszul, ahogy ő tette nem rég.
- Jó, de egyet ne felejts el! – vigyorgott rám, miközben elindultunk az ajtó fele. – Szeretlek. – puszilt meg, majd úgy, ahogy jött ajtót becsapva távozik. Apró sóhaj kúszott ki ajkaim közül, és a konyhába menve csináltam magamnak egy jó nagy adag zöld teát, hátha segít a gondolataim elrendezésében. Ahogy a poharam tartalma egyre inkább csak fogyott, eljutott a tudatomig az, hogy én most konkrétan Jonghyunnal járok…

... 

A hónapok hamar elteltek, és én is egyre jobban feloldódtam a közelébe. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz időszakaink, mert voltak, de általában hamar beláttuk, hogy ez így egyikünknek sem lesz jó. Természetesen nem akartunk veszekedni, de a munka, az állandó nyomás, a fanok állandó pesztrálása mindegyikünknek sok volt, és ha nem volt más, akkor egymáson vezettük le. Ordítoztunk, sőt az én részemről még egy pofon is elcsattant, igaz annak hatására már mindketten képesek voltunk lenyugodni. Ekkoriban már igenis komolyan gondolkodtam a kapcsolatunkon, kezdtem azt érezni, hogy igen, én most tényleg beleszerettem valakibe, és nagyszerűen érzem magam. A veszekedéseink meg…  csak megerősítették az érzéseinket. Úgy szidhattuk a másikat, ahogy csak akartuk, de egyikünk sem volt hajlandó kimondani, hogy szakítsunk.

…

A karácsonyi buli előtt, miközben készülődtem elhatároztam, hogy végre elmondom Jonghyunnak, hogy szeretem. Jó, igazából még nem tudtam, hogy honnan szedek hozzá bátorságot, vagy esetleg veszek egy boltba, csak reménykedtem, hogy nem rontom el. Persze ő teljesen keresztül húzta a számításaim és a buli kellős közepén elráncigált a lakására, a pia már feloldotta minden gátlásunk, így hatalmas nyekkenéssel érkeztem neki az ajtónak, s követelőző ajkak tapadtak a sajátjaimra. Mindketten kapkodtuk a levegőt, és instabil léptekkel haladtunk az ágya felé, aminek természetesen az emeleten kellett lennie. Lépcsőzés közben mindketten letéptük egymás felsőjét, és próbálkoztunk azok cafataiban nem elbotlani. A nyögések és a morgások egyaránt szaporodtak mindkettőnktől és valaki hihetetlen erővel lettem belepasszírozva az ágyba, ami ezt egy hatalmas nyekkenéssel jelezte.
- Ugye tudod, hogy többé nem találkozhatunk? – hallottam meg rekedtes hangját fülemnél.
- Nem érdekel… - nyögtem fel, ahogy megéreztem kezét férfiasságomon.
- Reggel fog… - hajtotta le fejét, s mindent abbahagytunk, amit eddig csináltunk.
- Jonghyun… még nincs reggel. Lehet, hogy reggel sztárok vagyunk, de az este, az csak a mienk. – húztam végig kezem mellkasán.
- Makacs vagy, mint mindig… - sóhajtott fel egy kisebb vigyor kíséretében.
- Erre neveltél. – nevettem fel, s lassú, gyengéd ízlelgetésünket fokozatosan váltotta fel vad, pórázon tartott érzelmeink kibontakozása…

…

A reggel már tényleg elviselhetetlen volt, de nem a fejfájás miatt. Őszintén szólva, az volt a legkisebb bajom, a második pedig az, hogy a nap készült kinyírni a retinám. Egyedül ébredtem egy levél volt mellettem. A ruháim valahol a ház különböző részeiben. Miután a látásom lényegesen jobb lett elővettem a levelet és elolvastam a tartalmát. Csak annyi állt benne, hogy kapcsoljam be a TV-t. Eleget téve a kérésnek lebotorkáltam és bekapcsoltam azt. A következőt kérdeztem magamtól. Miért? Nagy betűkkel foglalta el a fél képernyőt az, hogy „Jonghyun házassága”.
- Nos, megtettél minden olyat, amit majd a házasság szent kötelékében nem fogsz tudni? – jött a kérdés a riportertől.
- Igen, megtettem mindent, semmit sem bánok. – mosolyog őszintén a kérdezőre.
- Van valami, amit szeretnél megosztani a közösséggel, a műsor végeztével? – tanakodik tovább a riporter.
- Igen… - nevet fel kicsit zavartan. – A nagy sietségben valamit a konyha asztalomon hagytam, pedig dicsekedni akartam vele, mindegy, majd dicsekedek a szép feleségemmel. – dob be egy gatyaszaggató vigyort, és a riporter Jonghyunnal együtt elköszön.

Érdekes mód, azon-és attól a naptól kezdve, többé nem sírtam.

…

Ez év karácsonya van. Jelenleg egy vonaton ülök, ami elvisz a következő turné állomásomra. Kiléptem a Led Apple-ből, és szólistaként éledtem fel poraimból. Lehet, hogy már egy éve nem sírtam, de a dolog, akkor is eléggé kihatott rám. Cigi nélkül nem vagyok meg, minden nap elfüstölök majdnem egy egész dobozt. A menedzserem most is próbál papolni nekem, de egyik fülemen be, másikon ki. Iszok is, ráadásul a sok éjszakai kijárástól kialvatlan is vagyok. De, most nem ez a legnagyobb problémám. Tudjátok, hogy ki ül velem szembe a négy személyes vonatkabinba, és majd kiszúrja a szemem a vigyorával, és aggódó tekintetével? Igen, Jonghyun. Próbáltam szúró tekintettel figyelmeztetni, hogy ne szóljon hozzám, de nem jött össze.
- Hordod. – jegyzi meg félhangosan.
- Egész jó kiegészítő, és emlékeztet arra, hogy ki vagy valójában. – mondom gunyorosan.
- Miért ki lennék? – értetlenkedik.
- Egy érzéketlen köcsög. – mondom ki lazán, mire mindkettőnk menedzsere felkapja a fejét, a papírjaik közül.
- Mr. Kim; nem szeretne meginni egy kávét? – ajánlja fel a menedzseremnek Jonghyun csicskása. – Bizonyára sok mindent akarnak megbeszélni. – szemeim kétszeresre nyílnak.
- Ne mondd, hogy túl nagy volt a pofád és elmondtad neki? – esik ki a kezemből a cigi.
- Ugyan, kicsit leittam magam. – von vállat.
- Miért van az, hogy mindig eléred, hogy az idegeimen táncolj? – kérdem ingerülten, és a menedzserek távoznak a légterünkből.
- Mert szeretsz. – mondja ki hűvösen a szavakat, mintha ez lenne a világ legundorítóbb dolga.
- Én? Egy olyan érzéketlen barmot, mint te? Leragadtál egy évvel, Jjongie. – ironizálok.
- Te is. – von megint vállat.
- Pontosan mit is akarsz most elérni? – marok a pulcsimba.
- Azt akarom, hogy kiborulj. – válaszolja ridegen.
- Miért? – csikorgatom fogaim, hogy nyugalmat erőltessek magamra, mivel már majdnem eléri a célját.
- Akkor legalább őszinte vagy magadhoz. – morogja.
- Nem értelek, te vagy az egyetlen, aki nem őszinte magához. – pislogok rá értetlenül.
- Én még mindig szeretlek. Sosem mondtam, hogy nem. – mosolyog rám.
- Ja, igen, ahogyan szerelmes vagy a legújabb rongyba, ami most jött a kedvenc boltodba. –forgatom meg szemeim.
- Néha szeretek nosztalgiázni… - ránt hirtelen az ölébe, én meg csak pislogok, hogy mi van.
- Engedj el… - morgok rá, túl erősen szorít. – Mindjárt visszajönnek…
- Nem fognak hidd el. – suttogja ajkaimra, majd óvatosan megcsókol és, mint azon a bizonyos első napon, megint nem tudtam tenni ellene. Tudtam, hogy túlságosan is gyenge vagyok ahhoz, hogy haragudjak rá. Tudtam, hogy túlságosan gyenge vagyok ahhoz, hogy ne szeressem, és tudtam, hogy ez megint megtörténik.
- Hiányoztál, Hanbyul. – nyal végig nyakamon, mire egy sóhaj szökik fel a torkomból. Az érintései, semmit sem változtak, és a tudat, hogy egy éven keresztül más élvezte ezeket az érintéseket megőrjít. Kiborított… ezért is gondolkodok ilyeneken? – Sosem nyúltam ahhoz a nőhöz, ne is gondolkodj ilyeneken. – néz mélyen a szemembe.
- Hihetek neked, most az egyszer? – kérdezem rekedtes hangon.
- Talán. – kulcsolja össze kezünket, és megpillantok egy ugyanolyan gyűrűt ujján, mint ami nekem van.
- Ezt minek kellene vennem? – mélázok el.
- Ígéretnek. Fogalmazzunk úgy, hogy nem fogsz többé levakarni magadról. – vigyorog rám, s kisöpör egy tincset a szememből.
- És ha én ezt nem akarom? – hajolok nyakához.
- Olyan opció nincs. – futtatja kezét nyakamra, amit biztatásnak véve kezdem harapdálni a nyakát.
- Egyébként ezzel a vörössel, a lázadó korszakodat éled? – nevet fel.
- Nem akarnád te azt látni. – térek át ajkaira.
- Erre nem fogadnék. – vigyorog rám, s feltűnően elkezdi lehámozni rólam a pulcsim.
- Azt hiszed tudnál kezelni? Nagyjából egy évnyi gyűlölettel vernélek meg. – nyalok végig alsó ajkamon, amit figyelmesen néz végig.
- Lennének jobb ötleteim. – vezeti le kezeit gatyám korcához. Még válaszolni sem hagyott, egyik keze már is alsón keresztül kezdett kényeztetni, mire hirtelen felnyögtem. – Látom még mindig érzékeny vagy. – vihog.
- Fogd be. – vágok kisebbet a mellkasára, és vörös fejemet az ablak felé fordítom, amiből pont visszatükröződünk. Nem tehettem róla, de valamiért undorodtam az ott lévő képtől. Piszkosnak éreztem magam, és zilált ábrázatom nem segített ennek megoldásában. Olyan, mintha nem is magunkat látnám, hanem másokat. Kint esik a hó, a hangszóróból halk karácsonyi zene szól, és most nekem kellene a legboldogabb embernek lennem ezen a kicseszett bolygón. Még Jonghyunra se tudtam fogni, hiszen melegség járja át tekintetét, nem az a hazug, tükrös tekintet, mint, amit régebben látni szoktam. Velem lenne a baj? Még ezt sem mondhatom kifogásnak, hiszen elég látványosan ráizgultam, és ezzel lassan teljesen az őrületbe kerget.
- Én próbálok a kedvedre tenni, de te meg rám se bagózol? – áll fel hirtelen és nekiprésel az ablaknak.
- Én.. csak… - nézek rá riadtan. – Csak… - keresem a szavakat, de nem akarnak jönni.
- Megértem. – villan fel újra a mosolya. – Tudod, annyi ideig néztél kifele, hogy felkeltette az érdeklődésem. A kép, amit láttam nem nyerte el a tetszésem, viszont az már sokkal inkább, hogy te vagy rajtam. De kérdem én, minek ez a giccses körítés? Hó, zene… most komolyan? Hiszen… - vágok közbe.
- Mindketten utáljuk a karácsonyt. – nevetünk fel egyszerre.
- Boldog karácsonyt! – csókol meg.
- Boldog karácsonyt! – viszonzom azt, s kezeim nyakára fonódtak, s így vált kedvenc és talán legerotikusabb ünnepünkké a karácsony.




Ő, hát izé. Ja, a vége érdekesre sikeredett, de olyannyira karácsonyi hangulatom van, mint egy pulyka öröme a hálaadásban.^^ De, azért boldog karácsonyt mindenkinek.<3