Tanúvédelmi Program (SugaKook) 4.rész

Suga POV

Higgadtan hallgattam SoJung beszámolóját, még mindig nem tudta felfogni mi történt.
- Kicsit kiborultam, és hazaküldtek. Tudom mire gondolsz, ha nem bírom az ilyen dolgokat, miért ott dolgozom? - ült le szomorúan.
- Meg se fordult a fejemben. - fogtam meg kezeit, s kicsit megszorítottam azokat. - Vannak, akik nem tudják elviselni azt, hogy ők elmenekülhetnek. Egy megfelelő pillanatra várt bosszút álljon. - sóhajtottam. SoJung maga elé bámult. Majd rám, kásőbb újra az asztalt.
- Te elfogadtad? - hangja halk és rekedt volt, de így is tökéletesen értettem. Hát eljutottunk ehhez is?
- Nem. - válaszoltam hezitálás nélkül. Szemébe könnyek jelentek meg. - Nem akartam, hogy ez bármikor is témába kerüljön, de hazudni se akarok. Sajnálom. Egy ideig próbáltam nem gondolni a bosszúra, de rá kellett döbbenem, hogy nem maradok örökre egy tehetetlen kisgyerek. Egyszer felnövök. És aznap, megesküdtem, hogy megölöm azt a rohadékot. Még nem tudom, hogy hogyan és mikor, de meg fogom tenni. - szorítottam ökölbe idegességemben a kezem.
- De ez lehetetlen! Nem engedem meg! - csattant fel SoJung. - Azt hiszed ez ilyen egyszerű? Hogy odamész, megölöd és könnyebb lesz? Hogy visszakapod a szüleid? - vette halkabbra a hangját, mivel nem akarta, hogy Jungkook meghaljon minket.
- Őszintén? Könnyebb lesz. Nem élek álom világban, tudom, hogy nem fogom visszakapni a szüleimet. Tudod egyáltalán, hogy milyen érzés volt nézni, ahogy a szemem láttára ölik meg anyámat, én meg csak végignéztem? Semmit sem tehettem? - ahogy SoJungnak is, nekem is végig folytak a könnyeim az arcomon. - Egy uzsorásnak nem csak egy ember felett van hatalma, mi van ha a mostani is az ő meg a bandája számlájára írható? - pillantottam oldalra.
- Neked akkor sincs már dolgod velük! - csattant fel újra.
- Nekem nem is. - fújtatva húztam mosolyra az arcom. - De Min YoonGinak még van. - pillantottam vissza komoly tekintettel. Az előttem álló nő elsápadt, még a konyhapultba is meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen össze a félelemtől és az idegességtől.  - Sajnálom.  - léptem el mellette, s felmentem a szobámba. Amint bekerültem az ágyamba utat engedtem a könnyeimnek. Talán az eset óta szóba se kerültek a szüleim. Annyira fájt. Mintha a szívembe minden egyes másodpercbe kést vágnának. Az ingemet markolva, s számat harapva próbáltam nem felordítani. Nagyon rosszul voltam. Újra megtámadtak a régi emlékek. Olyan, mintha most ennyi idősen is csak végignézném azt a jelenetet. Az undorító vigyor, ami az uzsorás képén volt, most még idegesítőbb volt, mint régen.
- Bassza meg. - vágtam idegességemben a falba. Elfintorodtam és összeszorítottam a fogaimat, s lábaim közé fogva kezem, fájlaltam azt. Legalább nem hullattam tovább a könnyeim. Felemeltem a kezem megnézni, hogy mennyire szar a helyzet, de szerencsére csak bedagadt, nem hiszem, hogy el lenne törve. Egy nagy levegőt véve a táskámhoz léptem és kikerestem a kötszert. Hogy minek van válam? Régebben mindig szükségem volt rá. Kissé megtörve ültem a földön, miközben a hátam az ágyamnak döntöttem. Egy halk kopogás zökkentett ki a szürkeségből.
- Igen? - hangom erőtlen volt. Csak reménykedni tudtam, hogy nem SoJung volt az. - Jungkook? Segítenem kell valamibe? - értetlenkedtem.
- Nem. De anya ritkán emeli fel a hangját, utána meg csak bevágtad az ajtót, így meg akartam kérdezni, hogy minden oké-e. - kényelmesen elhelyezkedett mellettem.
- Hallottad azt, amiről beszéltünk? - sápadtam el.
- Nem, csak, hogy hangosabb a kelleténél. De te jól vagy? Sápadtnak tűnsz. - tette homlokomra a kezét, amit csak elcsaptam a fájós kezemmel. - Mit csináltál? - húztam ki kezéből kezem.
- Semmit. - fixíroztam a talajt.
- Figyelj, értem én, hogy nem vagyunk igazi tesók. Én közvetlen vagyok mindenkivel, és azt is látom, hogy te nem akarsz felém nyitni. Amit meg is értek, csak ne utasíts el állandóan. Kérlek. - húzott egyet az ingemen.
- Fordulj meg. - imitáltam az ujjaimmal is a forgást. Nem kérdezett, csak úgy tett. Lassan hátának dőltem, s kezeimet is átfontam derekán. - Csak maradj így egy kicsit. - fúrtam nyakába fejem.

JungKook POV
Nem vontam kérdőre, hogy mit akar csinálni. Utólag belegondolva, nem ez volt a legjobb döntésem. Kezei görcsösen szorítottak, lehellete és haja nyakamat cirógatta. Légzése egyenetlen volt, ettől még a szőr is felállt a hátamon. A szívem őrülten kezdett dobogni. Attól féltem, hogy még ő is meghallja. Féltem megszólalni, nem akartam kizökkenteni. Jó érzés volt, hogy nem lökött el magától. Amióta anya először megemlítette nekem Sugát azóta érdekelt. Igaz, sose tudtam meg róla sok mindent, de egyben úgy éreztem, mintha mindent tudnék róla, amit legalább is tudnom kellene. Próbálok egyenletesen lélegezni, de mikor kezei elengedik egymást, ettől sérült keze combomon landol, a másik a pólómba mar a szívemnél totál pánikba estem. Meg fogja hallani. Ki fog nevetni. Ehelyett csak egy halk zokogás tört ki belőle.
- Suga? - szólaltam meg rekedtesen. Nem válaszolt. Mire számítottam? Meg akartam fordulni, hogy megöleljem, de gondolom okkal kellett megfordulnom. Nem akarja, hogy lássam az arcát. Meleg könnyei pólóm áztatták. Kötszeres kezével nadrágomra szorított, amitől megugrottam. Ne csináld ezt velem. Annyi furcsa érzést ébresztesz bennem...
- Még ebben a helyzetben is csak perverz gondolataid vannak? - kérdezte azon a mély hangján.
- N-n-n-n-nem. N-nem tudom miről beszélsz. - ragadtam meg kezeit, hogy letépjem őket magamról, de ő csak még jobban szorított.
- Most behajtom rajtad a büntetést! - harapott fülemre.
- Hé! - sikkantottam fel. - A-azt ne... - haraptam ajkamra.
- Miért? Nem tetszik? - dörmögte s gyengéden beleharapott a nyakamba. Még az volt a szerencsém, hogy a számat harapdáltam, különben tuti felnyögtem volna.
- N-nem... - sóhajtottam.
- A tested nem ezt érezteti. Az előbb is, majd kiugrott a szíved a helyéről. - suttogta érzékien fülembe. - Bele se merek gondolni, mi lenne ha tovább mennék... - kuncogott. Csak csináld! Jézusom. Mire gondoltam az előbb? Végülis nem jár messze az igazságtól...
- Suga, kérlek. - nyüszítettem.
- Hm? - gyorsan, kis erővel sikerült magával szembe fordítania. Azonnal arcára tapasztottam tekintetem. Szemei vörösek voltak, de tűz égett bennük. A tűzzel nem szabad játszani, mégis annyira vonzz. Magába szív. Kezem arcára simítottam. Ő csak élvezte az érzést. A tűz mellett, mérhetetlen szomorúságot véltem felfedezni tekintetében.
- Suga... - mit tudtam volna mondani? A nagy semmin kívül? Oh, semmit. Óvatosan terített le a földre, így már teljesen felém kerekedett. Nem volt kedvemre a dolog, vagyis kíváncsi voltam, de féltem. Azonban ellenkezni nem akartam. Annyira megtört volt, azt az érzést keltette, mintha bennem is megtört volna valami.
- Annyira hiszékeny vagy. - rázta meg a fejét. Nagyokat pislogtam. Nem értettem. Ő most csak szórakozott. - Annyira éreztem, hogy kényelmetlen volt neked a helyzet, megsúgom, nekem kínos volt, hogy valahogy fel kellett oldanom a feszkót. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rád. - kuncogott.
- Te most csak szórakoztál? - hisztérikusan kérdztem rá. Nem értettem, vagyis de, csak nem akartam felfogni.
- Olyasmi. Ez a te hibád, túl aranyos vagy. - vont vállat.
- Aranyos? - kérdeztem vissza idegesen.
- Várj, te most fel vagy háborodva? Azt akartad, hogy kikezdjek veled? - nevetett fel. - Értékelem, hogy jó pasinak tartasz, de fiatal vagy, ártatlan, és nem a leglényegtelebb dolog, pasi vagy. - sorolta.
- Mert ez eddig érdekelt igen. - morrantam fel. A számra csaptam. Most komolyan kimondtam?
- Jó, ha az utolsó nem is, a többi attól még igaz. Biztosra veheted, hogy nem fogok veled semmit se csinálni. - sóhajtott.
- Már tettél. - motyogtam.
- Mi? Nem értettem. - unszolt.
- Semmi. Szállj le rólam... - löktem meg kicsit.
- És utána mi lesz? - mért végig kíváncsian.
- Mi lenne? Semmi? - csattantam fel.
-Jó, na. Tényleg bocs. Ha kiborulok kicsit beszámíthatatlan vagyok, és védtelen voltál, és kínosan éreztem magam és ez lett belőle. - hadarta, nehezen bírtam lekövetni.
- Felejtsük el. - vágtam hozzá kissé dühösen.
- Tulajdonképpen most miért vagy mérges? - nézett rám.
- H-Hát nyilván azért, hogy szórakoztál velem... - hangomban érezhető volt a bizonytalanság. Átlátszó voltam.
- Ahaaaa. - hajolt a képembe. Most meg mit akar?  - Miért vagy ennyire kíváncsi? Nem maradsz le semmiről. - fújta ki a levegőjét. Határozottan kapta el tekintetemet. - Ellen tudsz állni nekem? - kérdezte észveszejtően mély hangon.
- N-Nem. - nagyot nyeltem. Kezeim maguktól mozogtak. Azokban a percekben fel sem fogtam a történéseket. Minden olyan gyors volt. Száját megéreztem a számon. Nem neveztem volna csóknak, de összeértek. Nagy szemekkel pislogtunk egymásra, majd erősen hátralöktem. - É-én... most inkább megyek. - viharoztam ki a fürdőbe, hogy megmossam az arcom. Csak remélni tudtam, hogy nem jön utánam, s ezúttal az istenek az én pártomat fogják. Mit tettem? Az első... az első csókom. Jézusom. Ráadásul én másztam rá. Nekem tutira végem. Hallott ember vagyok. A kádon ücsörögve vártam csodára. Megnyílhatott volna alattam a föld. Jöhetett volna árvíz, tornádó, vulkánkitörés. Ehelyett semmi nem történt. Vettem egy mély lélegzetet, majd összeszedve minden bátorságomat a fürdőajtónak leselkedtem. Szerencsémre nem volt a folyosón. Nyugodtan mentem be a szobámba. Mikor leültem a gépem elé, akkor esett le, hogy eleinte nem is ezért mentem be Sugához. Szimplán összezavart az, hogy meggyötörten ült a földön. Igaz volt, amit mondtam, de nem ezt akartam. Arról akartam kérdezni, amit hallottam. Rejtegetnek előlem valamit?

Jimin POV*

- Aish, J-Hope, elmondanád nekem mire jó ez a színészkedés? - vágódtam be a kocsiba, a mankókat pedig hátsóülésekre dobtam.
- Színészkedés? Nekem tényleg el van törve a lábam! - vihogott.
- Ja, persze. - forgattam meg a szemeim. - Az a Taehyung gyerek nem hülye, rá fog jönni, hogy csak szórakozol vele. - indítottam be a motort. - Azt már nem is mondom, hogy munka mellett nem szaladgálhatok ide-oda. Még neked se. - figyelmeztettem, majd elindultunk.
- De ráértél. - duzzogott. - Most olyan nagy baj az, hogy közelebb akarom magunkat hozni V-vel? - kérdezte.
- Nem, de tudod, egy kávé csodákra képes. Vagy egy mozi, romantikus vacsi, bármi jobb, mint ez. Szerintem ebből csak a pofára esésed lesz nagyobb, viszont nem szólok bele. Én a szerepemet már eljátszottam. - vontam vállat, miközben megálltam a piros lámpánál.
- Erről jut eszembe, hogy volt képed flörtölni a főnököm pasijával? - kapott kócos hajába.
- Hm? Milyen főnök? - vigyorogtam rá.
- Ne. Csak ezt a vigyort ne. - vágta be kissé fejét az ablakba kínjába.
- Miért ne? - haraptam ajkamba.
- Jin már foglalt az istenért. Nem mozdulhatsz rá! - érveltem.
- Zavart az engem valaha is? - húztam lejebb az álszemüvegem.
- Pont ez az, most inkább zavarjon. Figyelj. Jól elvannak. Hagyjd őket. Nem hiányzol Jin életéből. Ő a komoly kapcsolatok híve. Te meg, nos te vagy maga Park Jimin a híres egy-hancurós csávó, aki távolról sem ismeri a hűség fogalmát. - vágta hozzám tök őszintén. Ezért is vagyunk legjobb barátok kiskorunk óta. Ő volt az egyetlen aki a képembe merte mondani az igazat szemrebbenés nélkül.
-És ez benne a legjobb. Ha nekem csak egy éjszakára kell, nem zavarom meg a kis románcukat. - kanyarodtam le.
- Jézusom, Jimin ez nem így működik! Néha úgy megvernélek! - hisztizett.
- Csak néha? - vontam fel szemöldököm.
- Jó, mindig, de most ez itt nem lényeg! Aish. - vergődött az ülésében.
- Neked Taehyung kell, én nem kértem a szerepemért semmit, de így mindketten jól járunk nem? - nyaltam meg száraz ajkaim.
- Ne csináld ezt. Ez még szerintem is szexi. - forgatta meg a szemeit.
- Csak nem szeretnél még egy-. - jó gyorsan félbe vágott.
-Nem! És fel se hozd a témát soha de soha többé! Világos? - nézett rám mérgesen.
- Nyugi, csak poénkodtam. - sóhajtottam, majd megálltam egy apartmanház előtt.
- Nem poén. Csak részeg voltam. - csatolta ki az övét.
- Én meg csak éltem az alkalommal, igazad van. - nevettem. - Hé, én azóta se bántam meg. Mármint, tök mindegy igaz alattam köt ki. Néha még azon csodálkoztam, hogy arra nemrégiben került csak sor, hiszen jó rég óta ismerjük egymást. Na, de úgyse beszélünk erről soha senkinek, legalább had dicsérgessem az én egyetlen jó barátomat, hogy passzív félként mennyire vadmacska az ágyban! - folytottam vissza a nevetésemet.
- Park Jimin egyszer még megöllek! - vágta be a kocsim ajtaját.
- Én is imádlak drágám. - nevettem. - Este koccanunk. - kacsintottam rá.
- Kizárlak a francba. - morogta, majd mintha itt se lennék lelépett. Kicsit eldőltem az ülésemben és az új zsákmányomon futattam az agyam. Nekem ő kell bármi áron. Van már barátja? Kit érdekel, én meg Park Jimin vagyok, az igazi szexisten. Aish, már ahogy visszagondolok azokra a kívánatos ajkakra belesajdul az alfelem. Úgy érzem, holnap telefonálnom kell, J-Hope megint rosszalkodik. Tervemen csak vigyorogtam. Vajon mennyi időbe telik befűzni a srácot?