Tanúvédelmi Program (SugaKook) 2.rész

Suga POV

Reggel kilenckor ébredtem meg. Lentről hallottam susmogást, gondolom JungKook szülei munkába indulnak. Egy pár percre újból lehunytam szemeim, majd erőt véve magamon felkeltem, belebújtam a papucsomba és csatlakoztam a koránkelőkhöz.
- Jó reggelt. - köszöntem álmoskásan.
- 'Reggelt. - paskolta meg JunSo a széket maga mellett.
- Hát te? Ilyen korán? Nem tudtál aludni? - nézett rám aggódóan a nő.
- Szerintem évek óta nem aludtam ennyire jól, viszont mindig is koránkelő voltam. Jungkook suliba ment? - érdeklődtem.
- Ő... még alszik. - gondolkodott el kicsit.
- Nincs első órája? - kérdeztem tovább.
- Kávét? - tolt elém egy poharat a mellettem ülő.
- Köszönöm. - az apró termetű SoJungra pillantottam. Kényelmetlenül érezte magát.
- Tegnap megtudtam, hogy a szüleim külföldre utaztak, szóval gondolom a srác nem is tud az igazi munkátokról. Igaz? - próbálkoztam meg a tegezéssel.
- SoJung túlfélti, de fején találtad a szöget. Eddig semmi rossz nem történt, sajnos az emberi természet kiszámíthatatlan, de ezt nem hiszem, hogy pont neked kellene magyarázni. - sóhajtott.
- Valóban. - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - szólalt meg hirtelen SoJung. - Én, csak... - makogott.
- Szívem, semmi baj. Senki nem mondott egy rossz szót se. Suga se azért hozta fel, dehát nyílván kíváncsi. Minden új körülötte. Ugye? - veregetett hátba, aminek következtébe majdnem megfulladtam a kávémba. Köhögni kezdtem, így gyengédebben ütlegelte a hátam. - Bocs kölyök. - nevetett.
- I-igen. - köhögtem megint. - Tényleg nem azért kérdeztem. Egyébként, ha még problémám is lenne velem, nem hiszem, hogy neveltem volna valaha is gyereket, hogy tudjam mennyi gonddal jár. - mosolyogtam.
- Ya, bárcsak te lennél az apám! - forgatta a szemeit SoJung. - Ő sose értette meg, de annyira örülök, hogy te így gondolod. - vidáman vonult el.
- Kissé érzékeny teremtés, de tündéri. - nézett utána JunSo.
- Ezért is szereted... - hasadt meg valami a szívemben a szó miatt.
- Pontosan. Neked is lesz majd valakid, aki lehozza az égről a csillagokat, meg te is neki. Ne aggódj. Semmit nem kell siettetni, most már van időd. - állt fel.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e rá. - gondolkodtam el.
- Képes vagy rá! - jelentette ki. - Viszont. - pillantott mögém. - Mi most indulunk. Korábban kaptunk egy hívást egy rendkívüli esetről, sietnünk kell. - itta meg az utolsó kortyot a kávéjából.
- Igen-igen. Oh, egy-két dolog. Pénz van a bejárati ajtó előtti asztalkán, ha kellene valami. Ja, és ez nem egy börtön, nyugodtan elmehetsz akármerre, JungKookot is elviheted magaddal, de este kilencre mindenképpen itthon kell lennetek! Bár gondolom, ez még nem aktuális. Ha nincs kedved kaját csinálni, majd az álomszuszéktól kérdezd meg az étterem számát, minden ilyen hülyeség az eszében van. Na, jó illetve jók legyetek. - adott egy puszit, majd kiviharoztak, míg én le voltam gyökerezve a konyha közepén. Ilyen lenne egy boldog család? Ennyire meleg? Kezemet ökölbe szorítottam, majd megráztam a fejem is. Nem szabad erre gondolnom, úgysem fog sokáig tartani. Visszacsoszogtam a szobámba, hogy előássak valamit váltás ruhának, ugyanis egy kád melegvíznek most nagyon hálás lennék. Kicsit le kell nyugtatnom magam. Amint megtaláltam a megfelelő göncöket, a fürdőt kezdtem felkutatni, amit nem is kellett annyira keresni, hiszen JungKook szobájával szembe volt. Becsuktam az ajtót magam mögött, egy törölközőt kivéve a szekrényből - amit szerencsésen betippeltem, hogy azért lehet ott - megengedtem a vizet, levetkőztem, majd habtestem megmártóztattam a  habokban. Igazából kissé vékony voltam. Izmom sem volt annyi, az alkarjaim csúnyák. Lehet változtatnom kellene rajta. Sóhajtozva hunytam le a szemeim, s elnyomott újból az álom.
- Hyung. - Jungkook? - Hyung? - hagyjál, aludni akarok. - Ébredj fel, meg fogsz fázni. - túrt hajamba. Lassan kinyitottam a szemeim és lomhán rápillantottam. - Na végre. Mióta fekszel bent? Szállj ki, megfázol. - húzott ülőhelyzetbe mivel még kicsit kábult voltam. Nem is gondolkodtam, szégyenlős se voltam, így lazán kiszálltam a kádból. Jungkookra pillantottam, aki először jól végig mért, sőt valahol még a szeme is megakadt, amit inkább bóknak vettem, majd mikor találkozott a tekintetünk kivörösödött, és eltakarta az arcát. - Én, úgy gondoltam, hogy megvárod, amíg kimegyek. - sápítozott.
- Szerintem meg nem mutattam semmi újat. - tekertem magam köré törölközőt.
- De akkor is... - dünnyögte, aztán csak kiviharzott. Ebbe meg mi ütött? Nem mintha csaj lenne, szerintem még akkor se érdekelt volna a helyzet. A tükör elé sétálva végigmértem magam. Sápadt voltam. Mit hittem? Hogy egy új nap, majd életet szül belém? Még vannak ilyen elvárásaim? Vissza kellene csak zuhannom a szürkeségbe, de most mégis miért fáj annyira? Miután felöltöztem, a törölközőt pedig kiteregettem, kinyitottam az ajtót, ahol Jungkook állt.
- Mi az, csak nem mégis szeretnéd látni a testem? - vigyorogtam rá. Próbáljunk meg egy nem átlátszó álcát mutatni a srácnak.
- Csináltam reggelit. - vont vállat.
- Ilyen házias vagy? - követtem mögötte cammogva.
- Van időm. - vont vállat újra.
- Mi ez a nemtörődömség? - döntöttem oldalra a fejem. Kiszámíthatatlan.
- Semmi. - vont vállat harmadjára.
- Csak nem zavarba vagy? - mentem neki, mivel a lépcső alján hirtelen lefékezett. - Hé, nem történt semmi tényleg. - indítottam meg a konyhába. - Még meg is terítettél, rendes vagy. - ültettem le.
- Nem vagyok zavarba. - puffogva kezdett el enni.
- Még sose láttam olyan ártatlan embert, mint te. De tuti neked is volt már valakid, nem? - vontam fel szemöldököm. A kérdésre megfeszült.
- M-még nem. - hát persze, magántanuló vagy, de kíváncsi voltam a reakciódra.
- Pedig már elég idős vagy ahhoz, hogy becsajozz. - kalimpáltam a pálcikákkal. Megrezzent. - Hm? - adtam hangot érdeklődésemnek.
- Semmi. - rázta meg a fejét, majd egy hatalmas adagot a szájába tömött. - Na és neked volt már valakid? - kérdezte miután lenyelte az ételt.
- Ja, jó pár. - nem volt mit tagadni rajta. - Szóval, ha valami tanács kell, fordulj hozzám. Legalább is, ha a bátyjád lennék ilyet kellene mondanom. - gondolkodtam el. - Mondjuk, magántanulóként nehéz is lehet becsajozni... - fűztem tovább a szálat.
- Hát, ja. Főleg, hogy nincs is semmi érdekes bennem. - fújtatott.
- Ne becsüld alá magad. Tudod, JunSo "Képes vagy rá!" kijelentése egész ösztönző, ösztönözzön téged is. - emeltem a magasba a pálcáimat.
- Aha. - válaszolta egyszerűen.
- Egyébként, miért is vagy magántanuló? - ettem meg az utolsó falatot.
- Kiskoromban sokat betegeskedtem, elég gyenge voltam, aztán ezt szoktam meg. Talán egy hónapig járhattam alsóban suliba, de túl sok volt. Alapból nem bírom az olyan helyeket, ahol sok ember van, na meg be kell vallani, hogy lusta vagyok. Jó ez a tíz órai kelés. - vigyorgott a végére.
- Végülis, logikus. Ha a szüleim nem bánnák én is megmaradnék magántanulónak. Így mindkét fél jól jár. - értettem egyet. - De, ahogy hallottam nem megy a matek.
- Különös, mi? Minden más tantárgyból a legrosszabb jegyem négyes, de a matek... Fegyvert is foghatnának hozzám, akkor se menne. - idegeskedett. Lefagytam, amit ő is észrevett. - Minden oké? Elfehéredtél. - aggódott.
- Persze, persze. Folytasd csak. - nyeltem.
- Szóval volt belőle felmentésem, de ebben az évben nem akarják megadni így nagyon nagy bajba leszek. Két hónap alatt nyolc tanár hagyott itt. Anyáék kinyírnak... - sóhajtott. Miközben beszélt próbáltam rá is meg a légzésemre is figyelni. A hasonlata megbolygatott bennem néhány emléket.  - Itt vagy? - kalimpált előttem.
- Ja. Csak gondolkodtam. Jó vagyok matekból, talán mi is tehetünk egy próbát. - ajánlottam fel.
- Azt a poklot nem kívánom neked. - ellenkezett.
- Akkor megleslek fürdés közben. - vigyorogtam.
- Hozom a könyvem. - futott volna el mellettem, de megragadva a csuklóját megállítottam.
- Ráér később, nem? Kicsit körül akarok nézni. - pattantam fel.
- Ja, minél később, annál jobb. Veled menjek, vagy esetleg túl sok vagyok és egyedül szeretnél lenni? - kérdezte kissé lehangoltan.
- Szó sincs róla, csak kicsit kiszellőztetném a fejem, úgyhogy egyedül. De nem sokáig. Tényleg. Ne vágj ilyen arcot. - simítottam meg arcát. Puha. A kíváncsi szempárban mintha felcsillant volna valami, de nem törődtem vele.
Felvettem a cipőm, közben Jungkook elvonult. Elvettem a pótkulcsot és egy kis pénzt az asztalról, majd kiléptem a folytogató lakásból. A friss levegő igazi áldás volt a számomra. Fogalmam sem volt merre kellene elindulni. Lehet, hogy Jungkook közvetlensége volt az, ami tényleg megrémísztett. Mondjuk, akkor se mondhattam volna azt, hogy miatta kell kicsit lelépnem. Ja, ez száz százalék, hogy nem szabadott volna mondanom. Az az egyetlen szó, amit kiejtett a száján... Ennyire tönkrevág lelkileg? Mármint, sok minden átfut a fejemen. Nem csak a fájdalom, amit átéltem. Hanem a bosszú. A bosszú, hogy a saját két kezemmel küldjem a halálra azt a köcsögöt. Elindultam arra, amerre a lábaim vittek. Átmentem egy parkon, pár házon, majd a házak mögött egy lerobbant épület volt, de csupánt sem lepusztult. Emberek jártak-keltek előtte, sőt volt, aki be is ment. Felbátorodva lépkedtem el arra. Pont mikor elhúztam volna onnan a csíkot - mivel furcsa érzésem támadt - egy szőke srác dugta ki a fejét. Legalább egy az ízlésünk.
- Csáó, még nem láttalak itt. - köszönt rám, mintha az lenne a munkája, hogy mindenkivel szóba elegyedjen, aki megfordul itt. Kicsit körbenéztem, hogy hátha láthatatlanná váltam, és máshoz szólt de nem. - Hozzád beszélek szöszi. - nyalt végig ajkain.
- Hello. Nem rég költöztem ide. - mondtam közönyösen. - És csak erre jártam, felkeltette a figyelmem. - magyaráztam.
- Aha. És mi lenne ha be is jönnél? Tudtommal még senkinek a fejét nem haraptuk le. Mondjuk Taehyung sok mindent harapdált már, de mindegy. Na, körbenézel? Egyébként, ha nem esett volna le ez egy edzőterem. - intett fejével, én meg követtem. Belülről már koránt sem volt annyira lepukkant. Kellemesnek mondhatnám inkább.
- Hát ő meg? - lépett a szőke mögé egy magas, vállas srác, és átölte az előtte álló derekát.
- Suga. - mutatkoztam be.
- NamJoon, de itt csak Rap Monster. Ő a párom, Jin. Még csak meg se forduljon a fejedben, hogy ellopod tőlem. - szögezte le vigyorogva. Adott neki egy futó csókot, addig én a terem másik végét kémleltem, majd rám figyelt. - Nem egy útba eső helyen vagyunk, ide okkal jönnek az emberek. - vezetett végig, majd egy "Főnök" feliratú ajtón léptünk be. Leültetett, ő meg velem szembe foglalt helyet. - Leharcolt vagy. Mármint bocs, de látszik a szemeden, hogy sokat megéltél. Közönyös vagy, én meg jó emberismerő vagyok. Nem fogok áskálódni, mi is megéltünk egy-két dolgot, de ó, elkalandoztam bocsi. Szóval mit szeretnél itt? - kérdezte.
- Azt mondtad okkal jöttem, hallgatlak. Én nem tudom az okát, csak friss levegőt akartam szívni. - éreztem magam kissé kényelmetlenül az előző monológ után. Hogy vette észre?
- Feszült vagy? Megoldható. Ahogy elnézem a testfelépítésed, sose baj ha ragad rád izom is poron kívül. Érdekelne esetleg? - kulcsolta össze a kezeit.
- Lehet róla szó, talán tényleg nem is olyan rossz ötlet. Pont a reggel gondol... Ijesztő vagy tudod? - mértem végig furcsán.
- Ez a dolgom. - nevetett. - Formalitáshoz visszatérve, az első óra a kurzusokból ingyenes, de gondolom téged nem a jóga, meg az ilyen butaságok érdekelnének, hanem a kemény edzés. Minden gondosan fel van építve, ha gondolod egyik nap nézz be, max a vakolat bomlik, de mi maradunk. - kacsintott. - Viszont délre jön egy ügyfelem, úgyhogy a bájcsevejnek most vége. Jintől kérj el egy telefonszámot, én átöltözök csáó. - gondolom ezzel ki lettem küldve. A recepcióhoz sétáltam és kissé bárgyún álltam az előttem lévő srác előtt.
- Tessék. - rakta elém a kártyát. Kérdőn bámultam rá. - Gyakori.
- Nem gáz, csak annyira élettelteliek vagytok, hogy nehéz követni a dolgokat. Én csak sétálni jöttem. - magyarázkodtam, de minek.
- Jó fele. - kuncogott. - Ha sok neked ez az élet, a péntekeket egyenesen kerüld el, az idióta párosunk akkor melózik, néha még én se tudom elviselni őket. - kapott kicsit homlokához, mintha tényleg komoly lenne a dolog.
- Jin-shii! - szólt valaki a teremből.
- Bocsi, most mennem kell. Majd nézz be. Szia! - intett. Még gyorsan elköszöntem, majd elsiettem. Nincs gondom azzal, hogy szóba kell állnom emberekkel, amíg nem Jungkookéknál voltam, akkor sem zárkóztam be, csak lázadoztam. Átnéztem az emberek felett, na meg napokig részeg voltam. Sose beszéltünk közvetlenül, csak muszájból. Ezt kicsit nehéz feldolgozni. Közeledni akarnak felém. Nehéz. Fájó. Mikor nagyjából felébredek a holdkóromból és egy bolt előtt sétálok eszembe jut valami. Végig suhantam a sorok között, s a fagyiknál két kisebb dobozt kaptam ki. A pénztárban egy srác volt csak előttem, aki rágót vett, de nem találta a pénztárcáját a pénztáros meg már ideges volt.
- Tegye ezeket is hozzá. - löktem odébb a srácot kicsit.
- XX won lesz. - odaadtam a pénzt, majd mikor megkaptam a visszajárót a srác kezébe nyomtam a rágót. - Tess'. - csoszogtam el mellette.
- Hé. Köszi. Majd megadom. Valahogy... - harapta be az ajkát.
- Ugyan. Amúgy sem hiszem, hogy találkoznánk újra. - vontam vállat.
- És legalább a nevedet elárulod? - lépett hozzám közelebb. Miért közvetlenkedik ma mindenki?
- Suga.
- Én Taehyung vagyok, örülök a találkozásnak. Tényleg. Az a rohadt J-Hope tuti megint elvette a pénztárcámat. - mérgelődött.  Taehyung? Miért ismerős a neve?  - Aish, tényleg köszi, de most mennem kell. Én azért remélem még találkozunk. Köszi. Megint. - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Szia. - én csak biccentettem, majd végre csendes magányomban elvonulhattam. Visszafele kicsit eltévedtem, de végül célba értem. Az ajtót becsukva felsóhajtottam. Hosszú volt ez a séta. A kulcsot meg a maradék pénzt levágtam a helyére, kibújtam a cipőmből, az egyik fagyis dobozt bedugtam a mélyhűtőbe. Elővettem egy kanalat, majd Jungkookhoz bekopogva lehuppantam mellé.
- Rájöttem mi bajod. - mondtam határozottan.
- Hm? - értetlenkedett.
- Nincs mivel motiválni, hogy hajlandó legyél megérteni a matekot. Most lesz. - nyitottam ki a fagyit, és kanalaztam belőle. Kikerekedtek a szemei. Na, pont a kedvence? - Hol az első példa? - ettem meg az első falatot.
- Itt. - gurult el extázisban az ágyához, megragadott egy könyvet, meg egy füzetet, majd visszagurult. - Ez. Nem értem. - motyogta, közben a bödönt fixírozta.
- Hm. Pedig ez egyszerűbb, mint a többi. - nyeltem le egy újabb falatot. - Ne ezt nézd, a feladatot. - toltam el a fejét.
- És, ha kapok egy kanálnyit? Hátha beindítja az agysejtjeimet. - próbálkozott, majd kérlelőn nézett rám. - Na, hyung? - pislogot összevissza.
- Legyen. - adtam meg magam neki könnyen. Tett is egy kört a székével, s mikor visszaért velem szembe elszámoltam magam, így kicsit az arcát is összekentem csokival. - felnevettem. Tényleg vicces látvány volt. - Bocs. - nyúltam ajkához majd arcához, hogy letöröljem a fagyit. Érintésem alatt éreztem, hogy megremegett. Mintha egy apró sóhaj is elhagyta volna a száját. Ez arra késztetett, hogy szemeibe nézzek. Újból láttam a tekintetében azt, amit indulás előtt. De mi ez?