BangZelo One Shot

YongGuk POV

- Hé YongGuk! – kopogtatott Himchan. – Kelj fel, ma fog jönni a maknae! – dörömbölt. Szép lassan odasétáltam, miközben vagy kétszer kigáncsolt a takaróm, letöröltem a felesleges port a trikómról és kinyitottam a szerencsétlen ajtót.
- Meg akarsz halni? – kérdeztem komoran.
- K-Kész a reggeli! – sprintelt is lefelé. Először csak bambán néztem csapattársam után, majd megindultam a fürdőbe. Vagyis indultam volna, ha az ajtó nem lett volna bezárva.
- Daehyun! – ordítottam befelé, mint a sakál. A válasz nem éppen az volt, amire vártam, mivel hirtelen csak egy hatalmas nyögést hallottam és, hogy YoungJae után epekedik. Ez még az én gyomromnak is sok volt, főleg így korán reggel, de még mielőtt idehányhattam volna, kinyílt az ajtó és egy megszeppent Daehyun állt előttem. Aztán ahogy befele néztem, szembetaláltam magam YoungJae-vel. Kővé dermedtem az ajtó előtt, és próbáltam feldolgozni az eseményeket. Először Himchan bassza el a reggelem, és most szembesülnöm kellett… khmm… 2 buzival, akik ráadásul a csapatom tagjai.
- Szóval már ez se titok többé! – hüledezett mögöttem JongUp.
- M-M-M-M-M-M-Mi? – néztem az előttem szólóra. – Te vagyis ti, tudtátok? – nyögtem ki a kérdésem, amire egy sokat sejtető bólintás volt a válasz. Ez után a kis akció után csak elfordultam balra és lementem a lépcsőn, hogy megkaphassam a reggelim. Szép csendben leültem a székre, és meredtem magam elé. Himchan éppen akkor rakta le a tányérom.
- Mondd… - szólaltam meg hosszas szünet után – Ugye, te nem vagy buzi? – néztem rá kérlelően.
- Szóval rajta kaptad a gerlepárt! – vigyorodott el.
- Mióta? – támaszkodtam az asztalra.
- Úgy, nagyjából két hónapja… - közölte a tényt óvatosan.
- Remek… - fejeztem be a beszélgetést, majd jobbnak láttam inkább magamba tömni a még meleg reggelimet. Hamarosan a csapat minden tagja leszállingózott a konyhába. Egyelőre még csak a kajámmal foglalkoztam, majd mikor már nyilvánosan láttam enyelegni azt a kettőt, elszakadt a cérna.
- Figyeljetek… - kezdtem bele. – Nekem ezt még emésztenem kell, és bármenyire is cuki ez az egész dolog, lehetne akkor már szobában? – könyörögtem.
- Bocsiiii, de tudod, örülünk, hogy nem akarsz megölni minket. – mondták zavartan.
- Már miért tenném? Az egy dolog, hogy dühös vagyok, de megértem… Mondhatni. – próbálkoztam.
- Köszönjüük! – ölelt át YoungJae, amitől a hideg futkosott a hátamon.
- Jó jó jó jó jó! –csaptam le magamról a karokat – Túltárgyalva! – nyúltam a poharamért a gőzölgő kávémhoz, bár a reggeli kis kávés ébresztésre már nem volt szükségem. – Mikor jön az a… ZICO! – vigyorogtam nem buzi barátom, Himchannie-re.
- Zelo-nak hívják tökfej. – csapott rá a fejemre. – De még mielőtt ráhoznád szegény kisgyerekre a frászt, kérlek, vegyél fel valamit! – anyáskodott.
- Megyek, megyek… - keltem fel kelletlenül, majd bementem eredeti úti célomhoz, a fürdőbe. Nem néztem körül, mivel féltem fantáziálni mit művelhetett itt az a két jómadár. Megfogtam a fogkefém, és amikor a kezemmel keresni kezdtem a tubust, amit sikeresen meg is találtam, de annyira nem uraltam az izmait, hogy az egészet a trikómra nyomtam. Mindegy alapon, egy nagyobb fogkrémcsomót rákentem a fogkefémre, és fogat mostam. Levettem a trikót, ledobva csak a mosógépre, majd kisétáltam. Mennék le a lépcsőn, mikor észrevettem, hogy túlzottan nagy a csend. Én meg csak megyek és megyek, mikor megcsúsztam Himchan egyik elhagyott ingjén és lezúgtam a lépcsőn egyenesen a maknaenk-ra. MAKNAE? Futott át az agyamon az egész dolog. A srácok fuldokolva próbálják visszatartani a röhögést, Himchan jó anya módjára döbbenten bámul ő legnagyobb fiára én meg csak bambán nézek a maknae-ra, amikor is belém hasított a tudat, hogy én szerencsétlen egy szál boxerbe tepertem le az új srácot.
- H-Hyung? – nézett rám szinte már kistányér méretű szemekkel.
- ŐőőŐŐŐŐőő… - próbáltam valami értelmes mondatot összerakni a jelenleg karbantartás alatt álló agyammal, de szerencsémre két kart éreztem, hogy lehúz az újoncról. Igaz másodszorra egy rohadt nagy tockost kaptam Himchan-től, aki nagy bocsánatkérésekbe kezdett.
- Ne haragudj rá, igazából csak szerencsétlen és igen nyomasztó reggele volt és… - fogyott ki az ötletekből.
- Szerencsétlen? Talán ha nem hagynád a lépcsőn a cuccodat, ez az egész meg sem történt volna! – fenyegetőztem felé. – Őőő, sajnálom. – mondtam tömören.
- S-semmi baj… - próbálta kipréselni a szavakat a szájából. – A nevem..izé… - gondolkodott el a nevén, a még mindig full vörös maknae. – A nevem… - nyögdécselte tovább.
- Choi Jun Hong. – válaszolt helyette Himchan.
- I-igen … - nézett lefelé a megszeppent srác.
- Ülj le! Ez a találkozás igazán sokkoló lehetett. – kapta ki a kezéből a bőröndöket és a kezembe nyomta.
- He? – néztem Himchan barátomra értetlenül.
- Vidd fel… Természetesen az Ü-R-E-S szobába! – hangsúlyozta a szavakat, mintha fogyatékos lennék.
- Himchannie, értékelem az anyós szerepedet, de közlöm, hogy ez csak véletlen volt! – nyavajogtam, majd rászánva magam a lépcsőzésre, felvittem az ÜRES szobába a srác bőröndjeit. Kinyitottam az ajtót, bevágtam az ajtót, majd átkullogtam az én szobámba, hogy gyors keressek valami gatyát és egy még jó szagú pólót. Mit ne mondjak, jól kezdődik ez a barátság is… Imádkoztam egy sort, hogy a maknae ne féljen tőlem, majd lementem, ügyelve a lépcsőn, nehogy még egy „fergeteges” baleset bekövetkezzen. Egész családias hangulat volt. Himchan éppen a gerlepárt próbálta jó modorra nevelni, miközben próbálta JongUp-ot távol tartani az újonnan érkezettől. Szegénynek nehezére esett mindenkivel elbánni, ezért egy laza mozdulattal elrántottam onnan JongUp-ot és leültem a maknae mellé.
- Szóval… - próbáltam oldani a kettőnk között kialakult feszültséget – Zico, ugye? – mosolyogtam.
- Igazából az Zelo, h-hyung. – motyogta.
- Jaj, bocsi! – nevettem el magam, amire látszólag a maknae is elmosolyodott. – Hány évesen is kerülsz közénk? – igen, én vagyok az egyetlen tájékozatlan ember a dormban.
- 17. – válaszolta kissé már lazábban, de amint meglátta csodálkozó arcomat újra megszeppent.
- A te korodban én még gyakornok voltam! – emlékeztem vissza a régi szép időkre…
- A menedzser azt mondta el kell még egy jó rapper a csapatba. M-Már bocsánat hyung-ok! – szabadkozott.
- Ugyan hagyjad. – intette le Daehyun. – Személy szerint én imádom a friss húst! – nyalta meg alsó ajkát.
- Ezek szerint lecserélnél? – ámuldozott YoungJae.
- A világért se egyetlenem! – ölelte át szorosan Daehyun a duzzogót.
- Ti …? – kérdezte félénken Zelo.
- Az aminek látszik! – helyeseltek. Amint megkapta a választ, ami több volt mint kielégítő, felém szegezte szúrós tekintetét.
- M-Mi az? – hadartam el zavartan a kérdésem. Valamiért furán érzeztem magam a srác közelében.
- Semmi… - fújta ki a haját a szeméből.
- Na, de mi az? – érdeklődtem tovább.
- Nem érdekes, hyung. – tiltakozott. - H- Használhatnám a fürdőt? – kérdezte Himchan felé fordulva.
- Persze, ez már a te otthonod is. Fel és az első ajtó balra. – simította le a srác göndör haját.
- Köszönöm! – és már el is tűnt. A félperces csönd sem tartott sokáig, mert Himchan ismét harcias módba váltott és olyan villámló tekintettel indult el felém, hogy jobbnak éreztem, ha készen állok a legrosszabbra.
- Zico? Komolyan.. Ma már másodszorra… YongGuk, szerencsétlen gyereknek minden önbizalmát eltiportad! Először letepered egy száll semmiben, aztán még a nevét sem tudod, de már nagy legénykedsz. Még egy ilyen és megismerheted az „Anyós karatémat”! – csakúgy szűrte a fogai közül a szavakat, ami még engem is megijesztett és akkorának éreztem magam Himchan mellett, mint egy amőba.
- Meg jött a havi, vagy mi a fene bajod van? – néztem már értetlenkedve a többiekre.
- Te mit éreznél ha öt vadidegen emberrel kerülnél be egy lakásba? Kicsit lehetnénk segítőkészebbek! – nem csodálom, hogy ő a csapat anyja, mindig ilyeneken jár az agya.
- Majd kiengesztelem… De akkor is tudod, hogy reggel egy lehetetlen ember vagyok! – védekeztem.
- Délután három van! A fogmosásod egy órán keresztül tartott! A te szíved joga, hogy mit művelsz odabent magaddal, de YongGuk könyörgöm erőltesd meg magad! Ő a legfiatalabb ráadásul … - Himchan mondata abba maradt, mert egy vokalistát is megszégyenítő sikoly hallatszódott ki a fürdőből. Mindenki azonnal felsietett és, amint kinyitottam az ajtót a srác rám tapadt. Először csak álltunk és próbáltuk felfogni a szituációt, majd JongUp nehezen, de megszólalt.
- Mi történt? – kérdezte a lesokkolt Daehyun felé bámulva, aki úgy érezhette magát, mintha éppen most győzték volna le éneklésben.
- E-Egy póóóók! – nyöszörgött és még jobban szorítani kezdett, én meg valamiért reflexszerűen átöleltem. Nem is tudom, valamiért jó érzés volt egy védtelen teremtést a karjaim között tartani. Kezdtem rájönni, hogy Himchan miért is szeretheti ezt az anya szerepet.
- Most komolyan ennyire megijedtél egy aprócska póktól? – zökkentett vissza a valóságba JongUp hangja.
- Ühüm… - mondta megszeppenve. – Nagyooon utálom őket! – húzta meg a „nagyon” szót.  Aztán Zelo észhez tért és amint meglátta, hogy rajtam csimpaszkodik, azonnal paradicsom színben pompázott és a másodperc tört része alatt érkeztek meg a lábai a földre. Még egyszer rémnézett, és dühösen beviharzott új szobájába.
- YONGGUK! – ajajj… írhatom a végrendeletemet. – Mi volt ez az előbbi? – kérdezte tök normális hangnemben.
- Tudja a fene. Egyszer még örül, hogy itt vagyok, máskor meg semmibe vesz! Ki igazodik ki a mai tinédzsereken? – majd már kicsit idegesen becsaptam magam után az ajtót, igaz még mielőtt végleg forgalmon kívülre helyezném magam kikiabáltam. – A vacsit hagyd csak az ajtóm előtt, édes! Inkább alszok, úgyis holnap lesz a dedikálás! – majd ledőltem az ágyra és gondolkodni kezdtem. A kinti élet egészen elhalkult én meg az oldalamra fordultam, hogy hozzáférjek az éjjeli szekrényem legalsó fiókjához, amiben az mp3-am tárolom. Nagyban keresem, mikor egy régebbi kép akad a kezembe, még valamelyik amatőr versenyemről. Rajtam kívül még Zelo volt rajta. ZELO? Igen, biztos vagyok benne, hogy ő az. Úgy öleltem át, mintha az életem múlt volna rajta. Megfordítottam, hogy lássam az üres oldalát: „YongGuk, köszönöm a reményt, amit hozzám fűztél. Tudom, hogy soha nem lehetek annyira jó, mint te, és mivel nem lenne szívem eléd állni, elbúcsúzni, így ezt a képet hagyom itt neked, utolsó szavaimmal; Szeretlek, amíg világ a világ!”
Döbbenten feküdtem vissza a hátamra. Szóval Zelo, azért volt dühös, mert nem ismertem fel? Furcsa melegség járta át az egész mellkasomat és jóleső megkönnyebbülő sóhajok hagyták el az ajkaimat. Olyan, minta egy hatalmas kő esett volna le a szívemről, mintha pont erre vártam volna. Két éve már, hogy képtelen voltam bárkire is másként tekinteni, mint barát. Úgy látszik, a szívem már beleszeretett valakibe. Kajánul mosolyogtam még magamban, aztán elnyomott az álom.
Reggel az ébresztőmre keltem. Nem volt semmi macera. Simán kipattantam az ágyamból és a fürdő felé szándékoztam menni. Nyitnám ki a szobám ajtaját, mikor Himchan beesik az ajtófélfa és a köztem lévő résen.
- Khmmm… - köhögött. – Felkeltél főnök? – mosolygott.
- Ahha. Van egy kis dolgom. – húztam végig az ujjam az alsó ajkamon, majd egy mély lélegzetvétellel rákoncentráltam minden erőmet a jobb karomra, hogy benyissak a fürdőbe.
- Zelo van bent, nem mi! – csapott hátba Daehyun, egy perverz vigyorral a képén. Az agyamban elszakadt valami, amint meghallottam azt a nevet, hogy Zelo. Nem akartam megijeszteni az áldozatom, ezért tök nyugisan benyitottam, majd szép lassan zártam be az ajtót. Kulccsal. Engem most senki sem fog megzavarni. Vigyorogtam magamban.
- ’Reffelt fyuung! – szólt Zelo fogkrémmel teli szájjal. Csendben mellé léptem és átkaroltam a derekát, majd a füléhez hajoltam.
-  Két éve, az amatőrök versenyén igaz? – haraptam rá a fülére, az ijedtségtől meg leesett a fogkeféje.
- H-Hyuung… - sóhajtozta.
- Mit szeretnél? – duruzsoltam a fülébe, még mindig levakarhatatlan kaján vigyorral a képemen. Megfordítottam, hogy velem szembe legyen, és gyengéden megragadtam az állát,hogy ne tudjon kitérni a tekintetem elől. – Most már mondhatod… - húztam végig, az ujjam az ő ajkain is. Mázli, hogy nincs rajtam semmilyen szűk nadrág, ez az ijedt tekintet teljesen feltüzel. Ha nem lenne itthon senki azonnal leteperném. Kit akarok álltatni? Elkaptam a kezét, a falhoz rántottam és azonnal rátapadtam az ajkaira. Először még gyengéd voltam aztán, elkapott a hév és, mint valami férfi állat mindenféle engedély nélkül átdugtam a nyelvem a szájába, s azzal feltérképezve, annak minden egyes szegletét. Nem tapasztaltam túl nagy ellenállást, sőt épp az ellenkezője! Amikor már szűkében voltam a levegővel, csak egy pillanatra vettem el a számat az övétől, de ő éhesen kapott az ajkaim után, meg se várva, hogy a tüdőmbe újra oxigént jutassak. Mikor végre elváltak ajkaink, újra kiült az arcomra a vigyor.
- Minden reggel így szeretném kérni a fogkrémemet! – néztem a szemeibe.
- H-Hyung? – nézett felém bódultan, majd hirtelen rántást éreztem a karomon, és megváltozott a felállásunk. – Többet akarok… - nézett fel rám céltudatos szemekkel. Én köpni-nyelni nem tudtam, csak éreztem, hogy újra megcsókol. Illetve éreztem még valamit. Nemesebbik fele már úgy ágaskodott, hogy az a szűkös gatya is kezdte megadni magát. De az én mini változatom sem volt tétlen, de amint összeértek, kénytelen voltam felnyögni, ami túlságosan hangosra sikerült, még a csókunkon keresztül is. – Hmm? Csak nem jó érzés? – húzta végig az úját a boxerem varratánál, és kicsikarva azt, amit nagyon is akart újra felnyögtem. Szemében egy új, ismeretlen csillogást véltem felfedezni, de nem nagyon volt időm ezzel foglalkozni, fordítottam magunkon és letámadtam a nyakát. Azonnal felnyögött a kis drága, én meg annyira beleéltem magam, hogy jó pár csóknyom maradt rajta.
- H-HYUNG! N-Ne ott… - kapálódzott.
- Ó, akkor itt? – nyúltam le a gatyájához, eljátszani ugyanazt a gonosz kis játékot, amit ő velem. Lehúztam a nadrágjának a zipzárját, hogy csak a boxer legyen közöttünk, de már így is látható volt, hogy barátocskánk a végét járja. – Hagyjalak szenvedni, vagy legyek jófiú? – majd egy gyors mozdulattal a boxer alá nyúltam, és attól, hogy csak hozzányúltam elment. Egyszerűen, ha harminc tank ment volna keresztül rajtam, akkor se törölné le senki rólam ezt a perverz és elégedett vigyort.
- Hogy folytassam, ha ilyen hamar elmész? – simogattam tovább éledező pajtásomat.
- Tudod milyen az, ha az ember két évig csak vár? – nézett oldalra.
- Nem. De szeretném megismerni az én vadmacskámat! – majd újra megcsókoltam, de a kezemet még mindig nem szedtem ki a ruhadarabból. Egyedül egy hatalmas csattanás zavarja meg a mi idilli nyelvcsatánkat. Oldalra néztünk, és éppen egy holt fehér Himchan áll a nyitott ajtóban.
- Hopsz? – mentettem a menthetőt.
- BANG YONG GUK! – ordította, majd arrébb rúgta az előbb leejtett szennyes kosarat, és fenyegető villámokat szórt felém a szemeivel. – Esküszöm, most megöllek! – és így, elkezdődött a fogócska.
- Á-Állj már meg… Még a dedikálás előtt ki akarsz fárasztani? - szuszogtam.
- Érdekel is az engem! Mi a fene volt…az? – ordítozta még mindig.
- Aminek látszott! – kiabáltam vissza a kanapé másik végéről. Himchan hitetlenkedve mért végig, ugyanis soha az életbe nem gondolta rólam, hogy pont én, a nagy Bang Yong Guk fog bebuzulni. Őszintén szólva, én se gondoltam volna magamról, de Zelo-ban egyszerűen van valami amitől képtelen vagyok elszakadni.
- Zelo?! – kiabált felfelé.
- Himchan hyuung~. – nézett lefele ijedten.
- Gyere ide! Téged nem foglak bántani! – mosolygott rá barátságosan.
- Micsoda bánásmód..Ch.. – ültem le a kanapéra.
- Bang Yong Guk, most fejezd be, ha nem akarod, hogy megüsselek! – rivallt rám, közben Zelo is leért, én meg nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak rá.
- Szóval… Csak egy kérdésem van. Az ami odabent volt… - köhögött – Te is akartad? – a szemeim kikerekedtek a kérdés hallatán és csak Zelo reakciójára vártam. Ő hosszas gondolkodás után, egy aprót bólintott, amitől Himchan megint lefagyott.
- Akkor, nem ellenzem a dolgot… - adta be végül a derekát. Mind a ketten nagyon megörültünk, és úgy döntöttünk, hogy erről még nem szólunk a többieknek. Ezek után minden a tervek szerint haladt. Felöltöztünk, beszálltunk a kocsiba, ami elvitt a forgatás helyszínére. Kivételesen nem kellett utazgatni, így egy kicsit megkönnyebbültem. Fél órás kocsikázással megérkeztünk egy elhagyatott utcába. Köszöntünk a stábnak, majd bementünk a fodrászokhoz. Mindenki leült egy székbe, és a hölgyek egyből kezelésbe vették a hajunkat. Himchan-nel végeztek először, aki az ő vele foglalatoskodó fodrásszal együtt eltűnt. Én és Zelo egyszerre végeztünk. Óvatos mozdulatokkal magyaráztam neki, hogy kövessen, amit készségesen teljesített. Mikor beértünk a wc-be, nem kellett sok, hogy azonnal bevonszoljam az egyik fülkébe, és magunkra zárjam azt. Zelo tehetetlenül állt és ijedt tekintettel nézett felém, de megértem. Ha én itt és most nem kapom meg, én abba beleőrülök!
- Folytatni kellene azt, amit abbahagytunk otthon. – vigyorgok rá kajánul.
- Megőrültél? Mindjárt kez…! – nem hagytam neki, hogy befejezze, letámadtam az ajkait, de akkorra már ő se totojázott. A kezeivel átkulcsolta a nyakam a biztos tartás érdekébe, majd apró mozdulatokkal a hajamba túrt. Megnyalta az alsó ajkamat, amivel be is engedtem a nyelvét az enyémmel. Hagyom egy kicsit, had élvezze az irányító szerepét. De ezzel is túlságosan elbizakodtam magam, nekilökött a klozet másik oldalának ő is célba vette a nyakam. Ha nem rakom a szám elé a kezem, amikor odaért az egyik erogén zónámhoz, akkorát nyögtem volna fel, hogy mi itt és most ország világ előtt lebukunk!
- Nem tudok várni… Minden porcikám téged akar! – sóhajtom a fülébe.
- Igen, és utána mégis, hogyan menjek közönség elé? – vont kérdőre, mikor elvált a nyakamtól.
- Akarod vagy sem? – szakadtak el az idegeim.
- Derítsd ki magad! – vigyorog rám, majd ezzel a mondattal akkorát löktem rajta, hogy csak úgy nyekkent. Nem hagytam neki túl sok gondolkozási időt. Egyik kezemmel lefogtam mind a két csuklóját és a magasba emeltem. Szabad kezemmel nem éppen kicsi hímtagját kezdtem izgatni, amit eléggé élvezet. Kigomboltam a gatyáját, még egyszer végig simítottam egyszer a boxerén, majd attól is megszabadítva adtam neki újra egy csókot. Elengedtem a kezét, és ő is megismételte az utolsó két mozdulatomat, majd dolga végeztével a pólóm alá nyúlt. Elkezdtem a belső combját simogatni, aztán mindenféle rákészítés nélkül behatoltam. Zelo karmai üvegszilánkokként vésődtek bele a hátamba, ráadásul még az ajkamba is beleharapott, ami kicsit vérezni kezdett. Ez se szegte a kedvemet, sőt egyre inkább fokozta bennem a vágyat. Vártam egy kicsit, hogy megszokja a helyzetet, majd szép lassan mozogni kezdtem. Zelo annyira szűk volt, hogy rögvest elmentem volna, de muszáj volt visszafognom magam. Próbáltam minél óvatosabban és lassabban csinálni, de Zelo karmai csak nem engedtek. Kezemmel próbáltam izgatni, hogy tereljem a gondolatait a fájdalomról, ami látszólag hatni kezdett.
- Hyung, gy-gyorsabban! – nyögte olyan erotikusan ahogy csak tudta. Eleget téve a kérésének, gyorsítottam, és nem telt bele pár perc, mire mindketten elmentünk, és hangos nyögéseinket csókokkal próbáltuk halkabbra venni, több-kevesebb sikerrel. Amikor már mindkettőnk légzése visszatért a normálisra felöltöztünk, majd kirobogtunk a tükörhöz megigazítani a hajunkat, mert a hölgyek tuti kinyírnának, ha így mennénk ki.
- Ez rohadtul fáj… - állapította meg, de elégedetten vigyorgott. – Ezért kárpótlást kérek! – nézett felém szúrósan, amire magamhoz húztam és megcsókoltam. Mosolygott egyet, majd furcsa pingvin léptekkel megindult kifele, mögötte megindultam én is, de egyszerűen, ahogy láttam, hogy botorkál elkapott a röhögő görcs.
- Ne röhögj! A te hibád hyung! – mondta komolyan.
- Jó,jó tudom! De ez akkor is vicces. – löktem előrébb.
- Na már! – nyavajgott. Amikor visszaértünk, rávetette magát Himchan-ra. – Hyung! YongGuk nem hagy békén! – mutogatott felém.
- Tegyen úgy, ahogy akar! – vigyorgott maga elé.
- Na mi van, Himchannie vágyait kielégítették? – vigyorogtam felé.
- Meghiszem azt! – kontrázott rá.
- Mindenki kifelé! – szólt a menedzser, és kiindultunk, a Baby-k felé. Amilyen szerencsém van, Zelo pont mellettem ült, így nem hagyhattam ki a kaján játékomat. Amíg volt egy másodpercnyi szünetem és ő nagyban foglalatoskodott a dedikálással, óvatosan a combjára tettem a kezem, és ilyenkor mindig szúrós pillantásokat küldött felém. A dedikálás vége felé járhattunk, amikor egy Baby megkérte Zelo-t, hogy ölelje meg. Valamiért nem tetszett a dolog, így amikor Zelo felállt, hogy kihajoljon a Baby-hez, megfogtam a karját, felém rántottam, majd az összes kamera és Baby előtt megcsókoltam. Amikor elszakadtunk egymástól Zelo csak bámult maga elé, annyira sokkos állapotban volt. Valószínűleg nem tudta eldönteni, hogy boldog, vagy hogy itt helyben megöljön. A többiek álla is a földet érte a jelenetemtől. Ezek után már csak annyit mondtam az egyik kamerába:
- Zelo az enyém! – újra egy heves nyelvcsatába invitáltam, és már őt sem érdekelte a sok kamera. Boldogan karolt állt. Így kezdődött el a B.A.P botrányos élete.