SugaKook part 1

JungKook POV
A BTS éppen az új albumuk sikerét ünneplik, olyan előadók társasága mellett, mint a SISTAR, Girls Generation, Big Bang, Beast, 4minute és még sorolhatnánk tovább, hiszen aki tudott, mindenképp megjelent a nyár záró "after partyn", ami annyit tesz náluk, hogy kieresztik a fáradt gőzt, kikapcsolódnak... és lehet, hogy még egymásba is gabalyodnak. De vajon ezen a party-n, ki kibe gabalyodik?
- Hyung, most komolyan az év legnagyobb buliján nem hagyjátok, hogy igyak egy kicsit? - akadtam ki hyungjaimra.
- Jungkook, mi csak féltünk, mint szerető hyungjaid ez a kötelességünk. - karolt át Jimin.
- Nem érdekel a kötelességetek, szeretném én is jól érezni magam. - akadékoskodtam.
- Akkor meg... - fordultunk meg. - Mit szólsz mondjuk Borához, vagy mondjuk Hyolyn? Habár, ahogy elnézem Suga hyung kinézte magának. - ekkor már eléggé felkeltette az érdeklődésemet az említett nőszemély. Suga már kissé illumináltan közelített a lányok felé, de lássuk be, senki se volt már tiszta ezen a kicseszett bulin rajtam kívül.
- Hyung. Komolyan, had igyak. Szerintem észre fogom venni hol kell abbahagynom, ráadásul a szerető hyungjaim arra is tudnak akkor figyelni, hogy ne igyak túl sokat, igaz? - fordítottam ellene a fegyverét.
- Aish, túlságosan is szeretek jófej lenni ahhoz, hogy tovább nyaggassalak. Várj itt, hozok valami gyengét. - ültetett vissza V mellé, aki egészen kényelembe helyezte magát J-Hope ölében.
- Hyung, nem lehet, hogy kicsit közel vagy J-Hope hyunghoz? - tettem fel az ártatlan kérdést.
- Hmm? Ehhez te még fiatal vagy JungKookie, majd megérted. Én még szeretnék ennél is közelebb kerülni hozzá. - magyarázta már inkább az említett nyakába. Nos. Wáó. Eléggé kényelmetlen helyzetbe cseppentem, de már csak a hyungjaim ilyenek.
- Tessék. - nyújtotta elém az italt Jimin és helyet foglalt mellettem.
- Lehet ez nem lesz elég. - mutattam a párosunk felé.
- Hihetetlen, hogy nem egészen egy perc alatt meg lettél rontva. - sóhajtva kortyolt az italába.
- Nem vagyok gyerek. - forgattam a szemeim és én is inni kezdtem.
- Tudjuk, de akkor is vannak dolgok, amiket te még nem tapasztaltál. Olyan kis ártatlan arcod van, amit az öreg lányok is szeretnek csipkedni. Egyszerűen olyan érzése támad az embernek, hogy meg kell védenie. Főleg Suga meg Jin. Néha már ijesztőek, amikor rólad van szó. - nevetett fel.
- Suga hyung is? - csodálkoztam.
- Ja. Én is meglepődtem. Főleg, mikor leszidtalak, hogy elvetted a pólóm. Na én azután olyan fejmosást kaptam tőle, hogy a mai napig emlegetem. Over-protectiv az egyszer biztos. - húzta a száját.
- Hát, felém sose mutatta ki. Sőt olyan idegen, amikor velem kell beszélnie. - fenékig húztam le a poharat.
- Lehet nem gyerekként kellene kezelni téged már... - ismerte el Jimin az előző tettem. - Rendben. Ezért hozok még két kört. Addig figyelj rájuk, hogy ne nagyon essenek egymásnak. - kacsintott rám és eltűnt a tömegben.
- Mert közbe tudok avatkozni igen. - mormogtam magamnak és rájuk pillantottam, de a látvány még engem is sokkolt. V már J-Hope szájában volt, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar abbahagyják a dolgot. - Hyung, szerintem haza kellene vinni őket. - nyúltam is a következő pohárért. - hiába is, rákap az ember a minőségi italra.
- Nézz csak körbe. Szerinted érdekli az embereket? Ők se csinálnak mást. - kezdett Jimin keresni valamit a szemével.
- Jin hyung most ment ki a mosdóba... - sóhajtottam.
- Ugye nem baj, ha... - kezdett bele.
- Az egyik poharad marad, és megbocsátom. - ajánlottam.
- Már itt se vagyok. - ugrott fel a székből, majd miután újra megtalálta az egyensúlyát elindult az említett helyre. Szemeimmel NamJoon hyungot kezdtem keresni, akit meg is találtam a Beast-es srácok társaságában. A tömegen végig nézve, néhány kiéhezett hiéna észrevette, hogy egyedül vagyok, látványosan megindultak felém. Habár Sunny noona majdnem kitörte a bokáját, mire elértek ide, dehát... mindent a cél érdekében.
- Jungkook-ah; hogy érzed magad? - ült le az egyik oldalamra, a másikra meg Jessica, mögém pedig egy Taeyeon került.
- Én jól, de ti, szerintem már túl jól. - mosolyogtam rájuk.
- Ha egyszer ennyire imádnivaló vagy. - kuncogott Jessica.
- Noona, egy férfi nem szereti ha azt mondják rá, hogy imádnivaló. - ittam a poharamba.
- Jungkook-ah te még nem lehetsz férfi! Legyél az öcsikém! Az én imádnivaló és egyetlen öcsikém! Ígérem jobban fogok bánni veled, mint a srácok. - nyomta a karomnak melleit Sunny.
- Noona, részeg vagy. - próbáltam elhúzni a kezem.
- Ha annyira férfi vagy használd ki a helyzetet. - cukkolt most már Taeyeon is.
- Aish. Most komolyan, nincs jobb dolgotok? - nyúltam a következő pohárért. Hosszú lesz így az este. Túlságosan is. Miután megittam mindent, már nem is figyeltem miről magyaráznak a noona-k. Sokkal inkább a Hyolyn-Suga párost figyeltem, de egy idő után már azt se tudtam eldönteni melyiküket bámulom.
- Hé, Jungkookie-ah, figyelsz te ránk? - ráztak vissza a valóságba.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Ha továbbra is így nézed Hyolyn-t, kifolyik az összes nyálad. Na, férfiacskám, menj és hódítsd meg. Vagy nem megy? Noona is szívesen elszórakoztat. - kuncogott.
- Kapok az alkalmon és bebizonyítom az igazam. - másztam ki közülük. - Csak figyeljetek. - vigyorogtam rájuk, de amikor elindultam már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan döccenő mentes az utam. Sőt. Annyira nem éreztem a talajt a lábam alatt, hogy mire odaértem Suga hyungnak kellett megtartania.
- JungKook? - kerekedtek ki a szemei. - Hiszen te részeg vagy. - ültetett le a helyére.
- Dehogy is, csak négy pohárral ittam. - mormogtam.
- Melyik vadbarom itatott le? - emelte fel a fejem államnál fogva, mivel a padlót stíröltem. Okkal. Amikor a tekintetünk összefonódott, valami megmozdult bennem. Nem, nem hányni akartam, éppenséggel a szívem kezdett el őrületes tempóban verni.
- J-Jimin. - makogtam.
- Most azonnal megkeresem és kitépem az összes haját. - indult volna meg, de kezénél fogva rántottam vissza. Mivel már benne is volt alkohol, hirtelen tettemtől nem találta az egyensúlyát, így arcunkat pár centi választotta el egymástól. Lehelletét már ajkamon éreztem, míg én levegőt venni alig mertem, csak szemeibe bámultam. Lehellete egyre jobban perzselte az ajkaimat, de ezt nem csak beképzeltem. Suga centinként csökkentette a távot közöttünk, de még mielőtt megcsókolt volna, mintha villám hasított volna belé húzódott el, amit egy nyűgös sóhajjal díjaztam. Egyáltalán nem vagyok elégedett a tettével. Azt akarom, hogy megcsókoljon. Rohadtul. Gondolkodás nélkül rántottam vissza nyakkendőjével ajkaimra. Lágyan csókoltam az ajkaira. Nem ellenkezet. Sőt, amikor felfogta, hogy mégis mi történik alsó ajkamba harapva kért azonnali engedélyt a csók mélyítésére. Engedély? Mintha lenne beleszólásom. Nyelve már rég az enyémet kényezteti, miközben kezeivel a combjaimra vándorol és lassan simogatni kezdi azokat. A háttérből női sikolyokat hallok, amiknek sejtem az okát, de cseppet sem érdekel, hogy ezt nem éppen Sugával kellene csinálnom, hanem Hyolynnal, aki mellesleg már rég felszívódott mellőlünk. Minden, amire most gondolni tudok az Suga. Kezeimmel hamar nyaka köré fonom magam, ezzel is jobban ajkaimra préselve őt. Viszont neki ennyi nem elég. Akaratosan húz fel a székből, s közben elszakad a számtól, amit egy csalódott nyögéssel jelzek, hogy nem tetszik. Mindketten levegőért kapkodunk, de amíg ő itt van én szarok a levegőre.
- Jungkook. - suttogta érzékien az ajkaim előtt, miközben vezetni kezdett és államhoz kapott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Tudatában vagy annak, amit csinálunk? - döntött a falnak, és türelmetlenül várt a válaszomra.
- A mai nap folyamán vagy századszorra közlöm: Nem vagyok gyerek. - kaptam ajkaira, megelőzve a fölösleges dumát. - H-hyung... - nyögtem fel, ahogy a nyakamat kezdte kényeztetni. Testem csak úgy lángolt főleg ott, ahol megérintett. Többet akartam. Lehetőleg azonnal. Kezeimmel gyorsan megtaláltam ingje alját, aminek a betűrt részét ki is húztam a nadrágjából, s az alá csúsztatva kezem kezdtem simogatni oldalát.
- Kookie, hol jár a kezed? - suttogta fülembe érzékien.
- Még nem a legjobb helyen. - haraptam ajkamra, hogy visszafolytsam a sóhajom. Csupán attól, hogy a fülembe susmog beindulok. Na nem mintha nem lennék így is eléggé feltűzelve. Mit tesz velem ez az ember? Vagy inkább, mit tesz velünk az alkohol?
- Mindig is ennyire szemtelen voltál? - nyalt végig nyakamon.
- Ki tudja. - nyögtem fel.
- Édes hangod van. Annyira szeretném alattam tovább hallgatni. - tért vissza fülemhez, a térdeim pedig itt adták meg magukat végleg. Suga a csípőmnél fogva tartott meg karjaival.
- Mire vársz akkor? - babráltam nyakkendőjével.
- Ez nem így működik. - puszilta meg a számat. - Hazaviszlek. Megkeresem NamJoont. Jimint meg majd holnap elrendezem, amiért inni hagyott. - lökte el magát a faltól és elindult a tömegben. Ennyi? Most Suga komolyan nemet mondott rám. Gyors léptekkel akartam megindulni, hogy megkeressem ezt az ökröt és kioktassam, de mikor nekimentem már kevésbé volt ekkora a szám.
- Suga? - néztem fel rá.
- Gyere, fogjunk egy taxit. - ragadta meg a kezem, hogy kivezessen a tömegen.
- Hyung...~, csak miért nem folytatjuk azt, amit elkezdtünk? - nyüszítettem.
- Mert csak a piától mentem bele a dologba, egyébként nem akartam semmit se csinálni. - rántotta meg a vállát.
- Aki nem élvezi, az nem úgy csókol! - kötekedtem.
- Nem mondtam, hogy nem élveztem JungKoo... - harapta el a mondat végét, felesleges lett volna folytatni.
- Lebuktál. - kuncogtam.
- Csak félrebeszélek, de te sokkal inkább. - értünk ki a friss levegőre.
- Miért inkább lennél Hyolynnal? - húzogattam szemöldököm megállás nélkül, miközben Suga képébe bámultam.
- Aha. - válaszolta nemes egyszerűséggel, amire csak elfintorodtam.
- Mibe jobb ő, mint én? Tudod mit! El se kezd taglalni nem érdekel. - löktem egyet Sugán, mire én átbukdácsoltam a lábamon és seggre estem. - Au... - próbágattam felkelni, de csak úgy forgott a föld, így valahogy mindig visszakerültem. - Suga, arról volt szó, hogy taxit fogsz nem hajót. - szédelegtem jobbra-balra.
- És én még azt hittem, hogy a friss levegő jót tesz. - sóhajtott, majd megpróbált felhúzni, de ezzel csak azt érte el, hogy őt magamra húztam és úgy estünk vissza a földre. - Négy pohár mi? - forgatta a szemeit. Lehellete felmelegítette az arcom, amit már kicsípett az éjjeli hideg. - Mint egy nagyra nőtt csecsemő. - sóhajtott újból, majd talpra állított mindkettőnket.
- Nem tudsz valami kedveset is mondani rólam? - néztem rá szúrósan.
- Pillanatnyilag nem. - húzott magához, majd rám terítette a pulcsiját. - Ha fázol inkább szólj. A vacogásoddal még a holtakat is felkelted. - mosolygott rám.
- De így meg te... - vágott közbe.
- Nem baj. Te ne fázz meg. - kócolta össze a hajam. Gondolkodtam egy kicsit. Már amennyit a pia meg az agysejtjeim összesége engedett és átöleltem Sugat, miközben a nyakába fúrtam az arcom.
- Hé, Jungkook... - ficánkolt.
- Csak felmelegítelek. - motyogtam nyakába.
- Így is eléggé, hagyjuk. - karolta át derekam.
- Így is eléggé, mi? - kuncogtam.
- Fogd be. - korholt le.
- Valld be, hogy te is szeretnéd. - szuszogtam.
- Nem akarsz leszállni a témáról? - mozgolódtunk.
- Nem. - vágta rá egyből. - Gyorsabban ver a szíved. - hajoltam füléhez.
- És? - kérdezte kurtán.
- Érdekellek. - haraptam fülére, amitől megremegett.

Suga POV

Érintése kurvára de váratlanul ért. Egész testemmel megremegtem. Na, ezt tényleg nem leszek képes letagadni. Jungkook részegen teljesen kifordul magából, és kanos lesz. Hát, ezt jó tudni. Bár jobb előbb, mint utóbb. Elmélkedésemből apró csókok rántanak vissza. Állj. JungKook most az út kellős közepén a nyakamat csókolgatja? - Hé. - rántottam el magamtól. - Még meglátnak. - húztam visszább.
- Komolyan? - most rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa.
- Itt a taxi. - mutattam a távoli fényszórókra. - Be kell üljek melléd? - kérdeztem aggódva. A fényben elég sápadt volt az arca.
- Aha. - indult volna meg egyedül, de nem engedtem neki. Beültettem, majd beültem én is és megadtam a címet a sofőrnek. Ráadásul még elnézést is kértem az esetleges furcsaságok miatt, ugyanis én most Jungkookból bármit kinézek. És... nem tévedtem. Percek alatt csatolta ki a biztonsági övét és kényelmesen az ölembe helyezte magát és a világ legtüzesebb tekintetével pillantgatott rám. De most halál komolyan. Honnan szedte ezt a nézését? Megőrjít, és azzal egyáltalán nem segít ha az ölemben van.
- Suga~. - nyöszörögte.
- Hm? - dugtam össze az orrunkat. Oké, le kell állnom most. Egy néma másodpercig bújt az arcomba, majd megszólalt, amitől teljesen levert a víz.
- Akarlak. - talált utat újra fülemhez és abba szuszogott tovább.
- Megerőszakolni nem akarsz esetleg a taxiban? - nevettem fel hisztérikusan. Jungkook ne csináld ezt velem, könyörgöm mindenre, ami szent.
- És te engem? - csókolt a fülem mögé, mire nekem be kellett harapnom a számat nehogy felnyögjek a tettétől, meg amit mondott. Hogy én megerőszakoljam JungKookot? Nem nagyon ellenkezne nem hívnám erőszaknak, de a válaszom attól még igen. Rohadtul. - Nem kaptam még választ... - szívta meg a nyakamat, amire megugrottam.
- J-Jung... - jobbnak láttam befejezni a beszédet, inkább behunytam a szemeim és eldöntöttem oldalra a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Nem volt több erőm ellenkezni, a kis szemét még a csípőjét is bevetette.
- Végre. - lehellte ajkaim elé és erősebben préselte magát hozzám. Jézusom. Honnan tanul ez a gyerek ilyeneket?
- Mindjárt ki kell szállnunk... - csúsztatta kezét kettőnk közé, az agyam pedig rákká főtt. - de... lehet, hogy érdekesebbé tehetnénk az utolsó perceket. - csókoltam meg puha ajkát.
- Mivel? - csillantak fel a szemei.
- Ha egy hangot sem adsz ki, ígérem folytathatjuk a dormban. - haraptam meg arcát játékosan.
- Rendben. - sóhajtotta. Elengedtem egy sejtelmes vigyort, majd combjait kezdtem el ráérősen cirógatni, ugyanis ő már tényleg a határait súrolta és minden érintésemre intenzíven reagált. Sajnálom JungKookie de ellenem semmi esélyed nyerni. Ráérősen csókoltam a puha ajkait egy darabig, majd pólóját félrehúzva kulcscsontját. Megremegett. Felnéztem rá, de a lehető legerősebben harapta a száját. Be kellett keményítenem, most már más értelemben is.  Kezemet combjára vezettem, de még mielőtt tovább vittem volna megálltam. Két dolog történhet. Az egyik opció az, hogy felnyög és én nyertem, vagy pedig továbbra is a száját harapdálja, így kiserken belőle a vér. Ezt pedig nem szeretném.
- Nyertél. - mosolyogtam ábrázatán.
- Ennyi? - szuszogta.
- Miért mire számítottál? - csodálkoztam.
- Mondjuk erre. - markolt határozottan férfiasságomra. Hirtelen kellett hátrakapnom a fejem, amivel csak azt értem el, hogy bevágtam az ablaküvegbe. A gyönyörtől és a fájdalomtól felnyögve Jungkook serényen folytatta tevékenységét. Lassan mégis biztos mozdulatokkal dörzsölte tagomat, amitől már kezdtem teljesen elveszteni az eszem.
- Nem rossz húzás az egyszer biztos. - markoltam mindkét kezemmel fenekére. - Felkészültél a következményekre? - kapcsoltam ki az övem villám gyorsan, majd eldöntöttem a hátsó ülésen. Kaptam egy furcsa pillantást a sofőrtől, de már nem érdekelt. Egyedül Jungkook lénye érdekelt. Semmi más a világon nem tudott most megmozgatni. Kipirult ajkaival szedte a levegőt, miközben zavartan nézett oldalra. - Hm? Alattam már nincs olyan nagy szád Golden Maknae? - haraptam rá a nyelvemre, hogy tűrtőztessem magam.
- Legyen? - vigyorgott rám ravaszul. Ismertem ezt a nézést. Teljesen mindegy hogy válaszolok, már vesztettem. Megint. Az autó fékez, így mindketten megütjük magunkat kicsit.
- Megjöttünk. - zavart meg minket a sofőr.
- Hála a jó égnek. - mormogtam magamnak. Még a józan eszem is visszatért. - Gyere Kookie. - húztam fel, majd kiszálltunk a kocsiból. Én az ablakon még gyorsan beadtam a pénzt, és mikor fordultam volna már vissza Jungkookhoz csak egy placcsanást hallottam. Majd az azt kísérő köhögést. És megint egy placcsanás. A fejemet rázva fordultam meg. Szegény. Arra nem számított, hogy kihányja ha elsőre ennyit iszik? Óvatosan mögé léptem és a hátát simogattam. Nem szóltam hozzá. Tudom, hogy kiakadna ha megtenném. Végülis jobb itt kint, mintha a dormban kellene takarítani. - Menjünk be nagyfiú. - sajnos az iróniát sehogy se tudtam lehagyni a hanglejtésemből. Erre meg is torpant, de inkább úgy döntött, hogy nem áll le velem veszekedni csak követett egészen a kanapéig. Ott leült, és üres tekintettel pillantott fel rám. - Mi az? - álltam tekintetét.
- Még te kérdezed? Úgy volt, hogy nyertem. - állt neki hisztizni.
- Jungkook, az előbb hánytál, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most akármit is csinálni. - sóhajtottam.
- Vagy csak nem akarsz! - állt fel kissé szédülten a kanapéról.
- Egész éjszaka ezt próbálom elmagyarázni, hogy NEM ismétlem NEM akarok semmit. De rám másztál, és van olyan határ, amit nem érdemes feszegetni, még akkor sem... mert jót akarok neked. - mormoltam idegesen. Kezdett felhúzni.
- Jót akarsz? Akkor csak dugj meg az isten szerelmére! - fakadt ki ő is.
- Egy olcsó ribancot akarsz eljátszani alattam, vagy mi... - képtelen voltam befejezni a mondatot mivel egy pofon csattant az arcomon. Dühös lettem. De tényleg. Nagyon. Már emeltem volna a kezem rá, mikor szemeimbe néztem és nem tudtam megmozdulni.
- Miért baj az, ha akarlak? Miért baj az, hogy kimutatom, hogy milyen vagyok valójában? Csak miért? - szipogott és könnyei is megeredtek. Komolyan képes lettem volna megütni pillanatnyi dühkitörésembe, mikor még én ócsáróltam? Teljesen elment az eszem.
- Kookie, én... - nem tudtam mit mondhatnék neki.
- Ne. - motyogta.
- Hm? - léptem közelebb, hogy értsem is.
- Utállak Min Yoongi! - nézett rám dühösen, majd odébblökve elszédelgett. Ekkor csak egyetlen egy dologgal tudtam foglalkozni. A szemeivel. Soha senkire nem nézett még így, miért pont nekem kellett kiérdemelnem? Na, nem mintha a többit csinálta volna, mással, de akkor is... miért kell ennyire lúzernek lennem?

Gonosz vagyok, na és akkor mi van? :P

Egy elbaszott love story HanByul x Jonghyun

HanByul POV

Tavaly a karácsonyi buliról meglógva ünnepeltük a negyedik hónapunk. Én eszméletlenül boldog voltam, végre úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a személyt, aki mellett leélhetem hátralévő napjaimat. Először furcsa volt, emlékszem, Jonghyun konkrétan szembe röhögött, amikor nem tudtam hova tenni vallomását. Igen, talán az volt életem legcikibb pillanata. Tudatlan bárányként adtam meg neki a lakásom címét, az egyik közös koncertünk afterén. Amikor beállított hozzám, akkor is éppen a másnaposság örömeit élveztem, ehhez társult az ő gatyaszaggató vigyora és az az egyetlen szó, amit nagy előkészülettel mondott ki: „Szeretlek.”. Na most, képzeljetek el engem, aki egy szál boxerben nyit ajtót, kómás fejjel, nyuszis mamusszal és döbbenete egyre nagyobb lesz ahogy, a szavak eljutnak a tudatáig. Zavartan néztem lefele és csak makogtam összevissza, mint a filmekben, amikor a lányok az első nagy szerelmüket élik. De álljunk csak meg egy szóra. Én eddig a szent pillanatig abban hitben éltem, hogy én egy száz százalékig hetero ember vagyok, de jelenleg egyre inkább csak azt érzem, hogy a tudatom fokozatosan elködösül és egyre csak az a szó jár az eszembe. A gondolatmenetemet megszakította Jonghyun féktelen nevetése, mire olyan döbbenet ült ki az arcomra, ami vagy három ember arcát kitenné. Összekócolta a hajam, majd csak egy laza mozdulattal beljebb lökött, majd maga után az ajtót is bevágta, ledobva az egyik félreesőbb helyre a csokrot, majd felém lépett, de ezzel csak arra késztetett, hogy hátráljak, de persze, mint minden mesében, a fal mindig közbe szól. Nekipréselt, s lassan fújta ki rám a levegőjét, szemeimből pedig valami választ akart kicsikarni, de abban csak az értetlenség, és kíváncsiság keveréke tombolt, sőt leginkább az utóbbi, amit Jonghyun hamar egy sunyi mosollyal nyugtázott.
- Csak nem kíváncsiak lettünk? – nyalt végig száraz ajkain, ami talán most a legszexibb dolog a világon.
- Jelenleg… igazából… nem is tudom mire gondoljak. – mondtam eléggé határozatlanul.
- Csak mondd ki azt, ami legelőször eszedbe jut, és csak azután haladj afelé, amit a gatyád akar. Nekem eddig bejött. – vigyorgott rám ártatlanul.
- Szóval a gatyád, ma lovagias kedvében van. – forgattam meg szemeim. Amilyen szép kezdés volt, úgy is baszta el.
- Most miért váltottunk hangnemet? – harapott rá alsó ajkamra.
- Szerinted nem tudok arról, hogy nagy játé… - csókolt meg, de nekem eszem ágába sem volt visszacsókolni. Legalább is addig nem, amíg az akaraterőm engedi.
- Csókolj vissza… - duruzsolta fülembe.
- Nem akarok… még. – fordítottam oldalra a fejem.
- Még? Mi kell a márhoz? – fordította vissza.
- Figyelj, Jonghyun. – toltam el magamtól. – Itt vagyok előtted egy boxerben, legszívesebben elszaladnék. A fejem tele van olyan dolgokkal, amik alapesetben nincsenek, és nem tudom mennyire gondolod komolyan azt, amit az ajtómban mondtál. Semmi biztatót nem hallottam rólad és a párkapcsolataidról és momentán még azt sem tudom, hogy miért magyarázkodom neked ennyire, hiszen te is férfi vagy, és én is, és azok a gondolatok nem hagynak nyugodni, így az agyammal most nem igen osztozunk egy véleményen. – magyarázkodtam.
- Mi nem hagy nyugodni? – kérdezte.
- Te. Hogy mi lesz ha visszacsókolok, mert ha én is elveszítem a fejem, nem viselnék el még egy csaló… - újból félbeszakított egy csókkal, ami az előzőnél sokkal követelőzőbb és egy másodperc alatt megtörte az agykontrollom. Kezem szőke tincseivel kezdett babrálni, miközben az övéi derekam köré fonódtak.
- Most a lehető legbiztosabbra megyek. – nézett komolyan a szemembe.
- De, azt azért tudod, hogy én még nem szeretlek? Szóval, ha esetleg ki akarnál borulni, vagy valami, csak tudd, nekem idő kell ehhez. – néztem a mamuszom.
- Ha azt a méget ledöntöttem, nem hiszem, hogy túl sokáig kell várnom. – kuncogott.
- Jobb lesz, ha most hazamész. – vigyorogtam rá pimaszul, ahogy ő tette nem rég.
- Jó, de egyet ne felejts el! – vigyorgott rám, miközben elindultunk az ajtó fele. – Szeretlek. – puszilt meg, majd úgy, ahogy jött ajtót becsapva távozik. Apró sóhaj kúszott ki ajkaim közül, és a konyhába menve csináltam magamnak egy jó nagy adag zöld teát, hátha segít a gondolataim elrendezésében. Ahogy a poharam tartalma egyre inkább csak fogyott, eljutott a tudatomig az, hogy én most konkrétan Jonghyunnal járok…

... 

A hónapok hamar elteltek, és én is egyre jobban feloldódtam a közelébe. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz időszakaink, mert voltak, de általában hamar beláttuk, hogy ez így egyikünknek sem lesz jó. Természetesen nem akartunk veszekedni, de a munka, az állandó nyomás, a fanok állandó pesztrálása mindegyikünknek sok volt, és ha nem volt más, akkor egymáson vezettük le. Ordítoztunk, sőt az én részemről még egy pofon is elcsattant, igaz annak hatására már mindketten képesek voltunk lenyugodni. Ekkoriban már igenis komolyan gondolkodtam a kapcsolatunkon, kezdtem azt érezni, hogy igen, én most tényleg beleszerettem valakibe, és nagyszerűen érzem magam. A veszekedéseink meg…  csak megerősítették az érzéseinket. Úgy szidhattuk a másikat, ahogy csak akartuk, de egyikünk sem volt hajlandó kimondani, hogy szakítsunk.

…

A karácsonyi buli előtt, miközben készülődtem elhatároztam, hogy végre elmondom Jonghyunnak, hogy szeretem. Jó, igazából még nem tudtam, hogy honnan szedek hozzá bátorságot, vagy esetleg veszek egy boltba, csak reménykedtem, hogy nem rontom el. Persze ő teljesen keresztül húzta a számításaim és a buli kellős közepén elráncigált a lakására, a pia már feloldotta minden gátlásunk, így hatalmas nyekkenéssel érkeztem neki az ajtónak, s követelőző ajkak tapadtak a sajátjaimra. Mindketten kapkodtuk a levegőt, és instabil léptekkel haladtunk az ágya felé, aminek természetesen az emeleten kellett lennie. Lépcsőzés közben mindketten letéptük egymás felsőjét, és próbálkoztunk azok cafataiban nem elbotlani. A nyögések és a morgások egyaránt szaporodtak mindkettőnktől és valaki hihetetlen erővel lettem belepasszírozva az ágyba, ami ezt egy hatalmas nyekkenéssel jelezte.
- Ugye tudod, hogy többé nem találkozhatunk? – hallottam meg rekedtes hangját fülemnél.
- Nem érdekel… - nyögtem fel, ahogy megéreztem kezét férfiasságomon.
- Reggel fog… - hajtotta le fejét, s mindent abbahagytunk, amit eddig csináltunk.
- Jonghyun… még nincs reggel. Lehet, hogy reggel sztárok vagyunk, de az este, az csak a mienk. – húztam végig kezem mellkasán.
- Makacs vagy, mint mindig… - sóhajtott fel egy kisebb vigyor kíséretében.
- Erre neveltél. – nevettem fel, s lassú, gyengéd ízlelgetésünket fokozatosan váltotta fel vad, pórázon tartott érzelmeink kibontakozása…

…

A reggel már tényleg elviselhetetlen volt, de nem a fejfájás miatt. Őszintén szólva, az volt a legkisebb bajom, a második pedig az, hogy a nap készült kinyírni a retinám. Egyedül ébredtem egy levél volt mellettem. A ruháim valahol a ház különböző részeiben. Miután a látásom lényegesen jobb lett elővettem a levelet és elolvastam a tartalmát. Csak annyi állt benne, hogy kapcsoljam be a TV-t. Eleget téve a kérésnek lebotorkáltam és bekapcsoltam azt. A következőt kérdeztem magamtól. Miért? Nagy betűkkel foglalta el a fél képernyőt az, hogy „Jonghyun házassága”.
- Nos, megtettél minden olyat, amit majd a házasság szent kötelékében nem fogsz tudni? – jött a kérdés a riportertől.
- Igen, megtettem mindent, semmit sem bánok. – mosolyog őszintén a kérdezőre.
- Van valami, amit szeretnél megosztani a közösséggel, a műsor végeztével? – tanakodik tovább a riporter.
- Igen… - nevet fel kicsit zavartan. – A nagy sietségben valamit a konyha asztalomon hagytam, pedig dicsekedni akartam vele, mindegy, majd dicsekedek a szép feleségemmel. – dob be egy gatyaszaggató vigyort, és a riporter Jonghyunnal együtt elköszön.

Érdekes mód, azon-és attól a naptól kezdve, többé nem sírtam.

…

Ez év karácsonya van. Jelenleg egy vonaton ülök, ami elvisz a következő turné állomásomra. Kiléptem a Led Apple-ből, és szólistaként éledtem fel poraimból. Lehet, hogy már egy éve nem sírtam, de a dolog, akkor is eléggé kihatott rám. Cigi nélkül nem vagyok meg, minden nap elfüstölök majdnem egy egész dobozt. A menedzserem most is próbál papolni nekem, de egyik fülemen be, másikon ki. Iszok is, ráadásul a sok éjszakai kijárástól kialvatlan is vagyok. De, most nem ez a legnagyobb problémám. Tudjátok, hogy ki ül velem szembe a négy személyes vonatkabinba, és majd kiszúrja a szemem a vigyorával, és aggódó tekintetével? Igen, Jonghyun. Próbáltam szúró tekintettel figyelmeztetni, hogy ne szóljon hozzám, de nem jött össze.
- Hordod. – jegyzi meg félhangosan.
- Egész jó kiegészítő, és emlékeztet arra, hogy ki vagy valójában. – mondom gunyorosan.
- Miért ki lennék? – értetlenkedik.
- Egy érzéketlen köcsög. – mondom ki lazán, mire mindkettőnk menedzsere felkapja a fejét, a papírjaik közül.
- Mr. Kim; nem szeretne meginni egy kávét? – ajánlja fel a menedzseremnek Jonghyun csicskása. – Bizonyára sok mindent akarnak megbeszélni. – szemeim kétszeresre nyílnak.
- Ne mondd, hogy túl nagy volt a pofád és elmondtad neki? – esik ki a kezemből a cigi.
- Ugyan, kicsit leittam magam. – von vállat.
- Miért van az, hogy mindig eléred, hogy az idegeimen táncolj? – kérdem ingerülten, és a menedzserek távoznak a légterünkből.
- Mert szeretsz. – mondja ki hűvösen a szavakat, mintha ez lenne a világ legundorítóbb dolga.
- Én? Egy olyan érzéketlen barmot, mint te? Leragadtál egy évvel, Jjongie. – ironizálok.
- Te is. – von megint vállat.
- Pontosan mit is akarsz most elérni? – marok a pulcsimba.
- Azt akarom, hogy kiborulj. – válaszolja ridegen.
- Miért? – csikorgatom fogaim, hogy nyugalmat erőltessek magamra, mivel már majdnem eléri a célját.
- Akkor legalább őszinte vagy magadhoz. – morogja.
- Nem értelek, te vagy az egyetlen, aki nem őszinte magához. – pislogok rá értetlenül.
- Én még mindig szeretlek. Sosem mondtam, hogy nem. – mosolyog rám.
- Ja, igen, ahogyan szerelmes vagy a legújabb rongyba, ami most jött a kedvenc boltodba. –forgatom meg szemeim.
- Néha szeretek nosztalgiázni… - ránt hirtelen az ölébe, én meg csak pislogok, hogy mi van.
- Engedj el… - morgok rá, túl erősen szorít. – Mindjárt visszajönnek…
- Nem fognak hidd el. – suttogja ajkaimra, majd óvatosan megcsókol és, mint azon a bizonyos első napon, megint nem tudtam tenni ellene. Tudtam, hogy túlságosan is gyenge vagyok ahhoz, hogy haragudjak rá. Tudtam, hogy túlságosan gyenge vagyok ahhoz, hogy ne szeressem, és tudtam, hogy ez megint megtörténik.
- Hiányoztál, Hanbyul. – nyal végig nyakamon, mire egy sóhaj szökik fel a torkomból. Az érintései, semmit sem változtak, és a tudat, hogy egy éven keresztül más élvezte ezeket az érintéseket megőrjít. Kiborított… ezért is gondolkodok ilyeneken? – Sosem nyúltam ahhoz a nőhöz, ne is gondolkodj ilyeneken. – néz mélyen a szemembe.
- Hihetek neked, most az egyszer? – kérdezem rekedtes hangon.
- Talán. – kulcsolja össze kezünket, és megpillantok egy ugyanolyan gyűrűt ujján, mint ami nekem van.
- Ezt minek kellene vennem? – mélázok el.
- Ígéretnek. Fogalmazzunk úgy, hogy nem fogsz többé levakarni magadról. – vigyorog rám, s kisöpör egy tincset a szememből.
- És ha én ezt nem akarom? – hajolok nyakához.
- Olyan opció nincs. – futtatja kezét nyakamra, amit biztatásnak véve kezdem harapdálni a nyakát.
- Egyébként ezzel a vörössel, a lázadó korszakodat éled? – nevet fel.
- Nem akarnád te azt látni. – térek át ajkaira.
- Erre nem fogadnék. – vigyorog rám, s feltűnően elkezdi lehámozni rólam a pulcsim.
- Azt hiszed tudnál kezelni? Nagyjából egy évnyi gyűlölettel vernélek meg. – nyalok végig alsó ajkamon, amit figyelmesen néz végig.
- Lennének jobb ötleteim. – vezeti le kezeit gatyám korcához. Még válaszolni sem hagyott, egyik keze már is alsón keresztül kezdett kényeztetni, mire hirtelen felnyögtem. – Látom még mindig érzékeny vagy. – vihog.
- Fogd be. – vágok kisebbet a mellkasára, és vörös fejemet az ablak felé fordítom, amiből pont visszatükröződünk. Nem tehettem róla, de valamiért undorodtam az ott lévő képtől. Piszkosnak éreztem magam, és zilált ábrázatom nem segített ennek megoldásában. Olyan, mintha nem is magunkat látnám, hanem másokat. Kint esik a hó, a hangszóróból halk karácsonyi zene szól, és most nekem kellene a legboldogabb embernek lennem ezen a kicseszett bolygón. Még Jonghyunra se tudtam fogni, hiszen melegség járja át tekintetét, nem az a hazug, tükrös tekintet, mint, amit régebben látni szoktam. Velem lenne a baj? Még ezt sem mondhatom kifogásnak, hiszen elég látványosan ráizgultam, és ezzel lassan teljesen az őrületbe kerget.
- Én próbálok a kedvedre tenni, de te meg rám se bagózol? – áll fel hirtelen és nekiprésel az ablaknak.
- Én.. csak… - nézek rá riadtan. – Csak… - keresem a szavakat, de nem akarnak jönni.
- Megértem. – villan fel újra a mosolya. – Tudod, annyi ideig néztél kifele, hogy felkeltette az érdeklődésem. A kép, amit láttam nem nyerte el a tetszésem, viszont az már sokkal inkább, hogy te vagy rajtam. De kérdem én, minek ez a giccses körítés? Hó, zene… most komolyan? Hiszen… - vágok közbe.
- Mindketten utáljuk a karácsonyt. – nevetünk fel egyszerre.
- Boldog karácsonyt! – csókol meg.
- Boldog karácsonyt! – viszonzom azt, s kezeim nyakára fonódtak, s így vált kedvenc és talán legerotikusabb ünnepünkké a karácsony.




Ő, hát izé. Ja, a vége érdekesre sikeredett, de olyannyira karácsonyi hangulatom van, mint egy pulyka öröme a hálaadásban.^^ De, azért boldog karácsonyt mindenkinek.<3

Sex walked In < EXO >

„Egy nap visszajövök érted. Értsd meg, csak is érted tettem…”

Üresen csengenek Lay utolsó szavai a fülemben. Még mindig nem értettem meg, miért hagyott itt minket. Engem. A srácok nem akarják elmondani, hogy mi történt azon a napon, amikor engem hátrahagyva, mert éppen beteg voltam, belekeveredtek egy területi harcba. A mi bandánknak igen szép területe van, csakhogy valakik folyton próbálják elvenni tőlünk. Engem nem nagyon engednek ki terepre, mondván, hogy én vagyok a gazdag kis örökös, nehogy bajom essen. Amíg készen nem állok, addig Lay vezeti őket. De sose fogom megtudni már, hogy mikor leszek kész. Belefáradtam a folytonos titkolózásba. És az egyetlen ember, akit nyíltan szerettem, most elment. Már vagy egy hónapja, de mindennap úgy kelek fel, mintha megtörténne. Nem tudok tovább lépni.
- Már megint rajta agyalsz? – nyílik az ajtó, s belép rajta Luhan.
- Megint megkérdezed? – morgom.
- Elég ha végig nézek rajtad. – kacag. – Jól aludtál? – huppan le az ágyam másik végére és farkasszemezni kezdünk.
- Kitűnően, bazdmeg. – ironizálok. – És, ha nem zavar, most egyedül lennék… - mormogom.
- Nem zavar. – von vállat az ártatlan szépfiú. – Sőt, még segíthetnék is rajtad, ha akarod… - húzza pervert vigyorra a száját.
- Segíteni akarsz? Vagy úgy! Akkor engedjetek ki! Mit hisztek? Hogy, amint kiengedtek utána rohanok? – nézek rá szúrósan.
- Pontosan. – csap egyet az ágyra, mire megszeppenek. Hiába tűnik ártatlannak egyáltalán nem az. Soha nem szerettem kihúzni nála a gyufát. – Ezért is… - mászik felém. – Mi lenne, ha egyszer elfogadnád az ajánlatom? – nyal végig alsó ajkán, s hüvelykujját végighúzza arcélemen.
- Nem fogok beleegyezni ilyen dologba… én… - nézek félre, s folytatja helyettem a mondatot.
- Igen, tudom, tudom. Te Lay-t szereted. De ez nem számít megcsalásnak. – fújtat.
- Nem? – nézek rá értetlenül, és felcsillannak a szemei.
- Nem. Ez csak szórakozás… - búgja ajkaimba, s megcsókol. Fel voltam rá készülve, de mégis olyan hirtelen kapott le, hogy a szemeimet sem tudtam lehunyni, még visszacsókolni se voltam képes. Ám egy idő után igen feléledtek bennem az állatias vágyak, s szinte már téptük egymás ajkait. Kezeim nyakához vezettem, mivel közelebb húztam magamhoz, s ő egyik térdével kezdett masszírozni odalent, mire belenyögtem a csókba, ő meg diadalittasan belevigyorog.
- Lu-Luhan… - remeg meg a hangom, ahogy megérzem, hogy térdét keze váltja fel, immár boxerem alatt. – M-még… - nyögöm önkívületemben, mire még jobban elvigyorodik, s vízszintesen dönt le az ágyra.
- Szeretnél még többet? – néz tüzesen szemeimbe, mire lehunyom szemeim, s csak egy aprót bólintok. Nem válaszolt, csak lejjebb húzta rólam a zavaró anyagot, s gondolkodás nélkül szájába vette férfiasságom egészét, mire egy jókora nyögés szökött ki a torkomból. Gondolta vicces lesz, hogy már az elején kiidegel azzal, hogy fejét lassan mozgatja, s néha fogaival is felkarcolja érzékeny bőröm, de nem sokáig hagytam, hogy játszadozzon. Kezemmel szőke tincseibe túrtam, s teljes erőmből lenyomtam magam torkába, majd gyorsan kezdtem mozgatni a fejét, jól megtépve őt, véletlenül se gondolja, hogy még egyszer megszívathat. Gyorsaságunknak eredményeként már bele is élveztem a szájába egy nyögéssel karöltve, s alatta pihegtem. Ő felkelt vett néhány mély lélegzetet, s megnyalta ajkait. – Finom vagy Sehunnie… Kár, hogy nem haraphatok beléd… - motyogja ajkaim előtt, majd rájuk nyom egy puszit és kimegy a szobából. Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani, de nem is érdekelt. Két hónapja gyötörtek a vad álmaim Layel, de most az egyszer érzek egy kisebbfajta kielégültséget. De még mindig nem volt elég. Úgy is fogalmazhatnék, hogy innentől kezdve indult meg a romlásom. Először a fejadagom heti kettő volt. Az első két hónapban, igen… Aztán már végleg beleőrültem szexuális kielégületlenségembe, s egy hónap alatt eljutottam odáig, hogy már mind a tízet befűztem és leszopott. Eközben elkezdek harcművészeteket tanítani, megmutatták, hogy hogyan bánjak a fegyverekkel, sőt még inni is elvittek. És leginkább az ivászatoknál volt az, hogy egyszerre két-három ember is tudta a dolgát. Ez még ment úgy két hónapig, mikor is elérkezett az első bandaháborúm. A srácok kikerekedett szemekkel bámultak, ahogy a másik banda vezérét kecses mozdulatokkal tépem szét, s heréibe is golyót eresztek.
- Mi a faszt bámultok? – mentem oda, mikor már a többi patkány eliszkolt, s letöröltem az arcomra csöppent vért. – Undorító… - morgom.
- Te jól érzed magad? – kérdezi félve Kai.
- Kurva jól. – lóbálom felé a fegyvert. – Kris, kiderítettél már valamit Lay hol létéről? – nézek szúrósan az említett irányába.
- Semmit. Ne haragudj. – hajtja le a fejét.
- Legszívesebben golyót eresztenék a beledbe. Mégis mi a faszért vagytok ilyen használhatatlan pöcsök? – ordítozok velük, ők meg csak nagyokat pislognak. – Kris, várlak ma a szobámba. – mondom ellentmondást nem tűrően, de mielőtt távozhatnék való megszólalt.
- Kicsit elszálltál magadtól azóta. – morogja Luhan.
- Azóta? Hmm… Mióta leszoptál? – mondom ki az igazat, mire elfehéredik s a többiekre néz. – Jaj, ne nézd már őket, mind a kilencük leszopott már… Dehogy egyikőtök rosszabb, mint a másik az biztos! Komolyan a végén már öngyilkos leszek, annyira ki vagyok éhezve… - vágom Luhan oldalának a fegyvert, mire az fájdalmasan nyekken egyet a földön. – Egy éve, bazdmeg. Érted? Egy éve, hogy elmentél te pöcs! Lássalak meg, az összes golyót beléd eresztem, s még anyád se fog rád ismerni… - morgom magam elé idegességemben.
- Ekkora ökröt még nem baszott a Föld… - hallok meg még mögülem egy epés beszólást, mire megtorpanok.
- És ez most melyik köcsög volt? – fújtatok, s belerúgok egyet a halott bandavezérbe. Mindenki hátralép, csak az értetlen Chen marad egy helyben. – Szóval te… Kris ma mázlid van. Chen jobb ha fél órán belül a szobámban leszel, különben levágom a tököd! Világos voltam? – aprót bólint s ijedten bújik Kris védelmező karjaiba. Csak megforgattam a szemeim és tovább trappoltam vissza a főhadi szállásunkra. Bementem a szobámba, s az ágyon elfeküdve merengtem el a plafon érdekes festésén. Mindenre emlékszem. Jó fiú voltam, a kielégületlen vágyaim a rossz oldalra sodortak, s most már képtelen vagyok visszafordulni. Nem megy. Már élvezem azt, amit csinálok. Általában Luhan jön állandóan hozzám, de a végén mindig megbánja. Mint mondtam, a többieket is már szépen végig jártam. Sose voltam gyengéd, mindig erőszakoskodtam, néha majd megfulladtak, de istenem, túl teszik magukat rajta. Amíg én vagyok a főnök, mindent úgy csinálnak, ahogy én akarom és kész.

Halk kopogás. Chen lesz az. Már fél belépni, de egy morgással jelzem, hogy jöjjön be, ő pedig készségesen sétál az ágyam szélére, s kérdőn pillant rám.
- Tudod, hogy miért vagy itt, ugye? – pillantok rá, szemmel láthatólag ideges. Mindig is ő volt a legfélénkebb…
- Hogy… helyettesítsem Layt. – szemeim kétszázszorosra tágultak. A jó édes kurva anyád nénikéjét, milyen segg hülye vagy!
- Anyád miért szült meg egy ilyen istenverte nyomorékot, mint te? Jobban teszed, ha a szád máshol jár, ahelyett, hogy a levegőbe pofázna! – förmedek rá, mire nem kicsit megszeppen, de teszi azt, amit mondok. Legalább is azt hittem. Felém tornyosult, de csak szemeimbe bámult, amitől kicsit kényelmetlenül éreztem magam.
- Mi a halálomat bámulsz már… inkább csináld a dolgod… - vágom kicsit hasba.
- Ahogy akarod… - motyogja, majd hirtelen megérzem kezét pólóm alatt, amitől testem megremeg.
- M-Mit csinálsz? – pislogok rá értetlenül.
- Csak azt, amit igazán szeretnél… - suttogja ajkaimba, majd erősen beleharap alsó ajkamba, amitől felnyögök, de nem az élvezettől, hanem a fájdalomtól. Nem zavartatja magát, nyakamat kezdi csókolgatni, egyik kezével pedig masszírozni kezdi éledező férfiasságom. Hiába is, ez a hirtelen jött ostrom hívatlan sóhajokat csal ki belőlem.
- Ch-Chen… - suttogom.
- Mi az? – vigyorog rám, s kezét becsúsztatja boxerem alá, s én egy pillanatra behunyom szemeim.
- Erőszakolj meg… - húzom vadul ajkaimra, mikor is hatalmas robaj hallatszódik kintről, de egyikőnk se foglalkozott vele túl sokáig.
- A lehető legkegyetlenebb módon, csak, hogy törlesszek… - nyög fülembe.
- ODA NEM MEHETSZ BE! HALLOD? – kapjuk mindketten fejünket a hang irányába. Kai lehetett az.
- T-tényleg nem lenne jó ötlet, figyelj a dolgok másak lettek, Sehun is más lett! – kontrázik rá Luhan, de nem értem miről zagyvál, de rögtön megértem miután kivágódik az ajtó és Lay jelenik meg előttünk tejes valójába.
- Chen? – kérdezi nyugodtan, mikor megpillantja kezét boxerem alatt.
- Kit fújt ide a szél… - hangom megtelt gúnnyal s gyűlölettel. – Ne zavartasd magad, folytasd csak. – utasítom Chent.
- Ha folytatod letépem a kezed! – szól erélyesen Lay. Chen tekintete kettőnk között jár, nem tud dönteni, de mindenesetre nem mozdul.
- Te itt már nem parancsolsz… - fújtatok.
- És, ezt ki mondja? – lép felénk, s Chent, úgy ahogy van leszakítja rólam, és az ajtó fele rúgja. Ő meg olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud, vagy 360 km/h-val csapja be maga után az ajtót.
- Nézd meg! Elbasztad a szórakozásom… - morgom idegesen s felülök az ágyon.
- Szórakozás? – hangleejtése csöpög a megvetéstől.
- Mit vagy úgy oda? Valamivel el kellett foglalnom maga. Mit hittél a kicsi kis Sehunnie örökre téged fog várni? Hát, kurvára tévedtél te seggfe-… - be se fejezhettem a mondatom, akkora pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat, s értetlenül pislogtam a földön.
- Elmentem. Igen. Elbasztam, de az nem jelenti, hogy le kell süllyedned egy olcsó ribanc szintjére. Legalább jó volt? – gúnyolódik, mire az előbbi lányos zavarom is eltűnik s már előtte állva dühösen méregettem, miközben jobb arc felemen tartottam a kezem.
- Igen. Képzeld jó volt. Már mind a tízük leszopott, gondolom ezzel én tartom a rekordot. A te farkad senkinek se kellett mi? Persze hogy. Két centivel mit kezdenének? – kelek ki magamból.
- Ó, szóval szerinted az én farkam nem elég jó? – ordít vissza.
- Pontosan ezt mondom! De már süket is vagy? – ordítok, ahogy torkomból kifér, de egy újabbat nyekkenek, s a falnak passzírozva kezdi ostromozni ajkaim puha párnáival. Próbálom ellökni magamtól, de azzal csak azt érem el, hogy kezeim fejem fölött szorítja, s úgy csókol bele nyakamba. Gyomrom ismeretlen görcsbe rándult, ajkaim széjjelebb tátottam, így fürge nyelve hamar utat talált az enyémhez. De még mindig nem voltam hajlandó visszacsókolni, rá is haraptam jó erősen nyelvére, mire feljajdult, s megéreztem a vér vasas izét a számba.
- Most nagyon kihúztad a gyufát… - morogja idegesen, s szorít egyet a csuklómon mire felszisszenek. Még észbe se kapok, de kezemen egy bilincs kattan, mire kicsit megijedek. Most már elengedte raboskodó tagjaim, s az övét kezdte kicsatolni, ekkor már minden leesett. Egy pillanat alatt ledobta magáról a gatyát és a boxert, így szemem elé tárult méretes szerszáma. Nagyot nyeltem. Lehet mégsem kellett volna annyira sértegetnem… - Na, csak nem megszeppent a nagy Sehun? – nyom le hajamnál fogva.
- L-Lay én… - folytatnám, de mandulámig nyomja magát, hajamnál erősen tart, így egy milliméternyit sem tudok mozdulni. Hátracsapja fejét, és jólesően felsóhajt. Innen lentről gyönyörűen néz ki, ahogy ádámcsutkájára is rálátásom nyílik, kezdett derengeni, hogy mit is éreztem akkoriban. De itt az érzelmeimnek helye nem volt. Úgy kezdett el a hajamnál rángatni, mint valami rongyot. – Nem élvezed? Hiszen világ életedben ezért epekedtél, hát tessék itt van… - köpi a szavakat. Igaza volt, végülis én mindig is ezt akartam. Testem egésze önálló életre kelt, s fejem innentől már magától mozgott. Olykor végignyaltam egész hosszán, vagy óvatosan karcolgattam makkját fogaimmal, majd újból számba fogadtam Lay férfiasságát, s lassan mozgattam fejem. Egyre hangosabb morgásokat hallatott, s éreztem, hogy mindjárt elélvez. El akartam hajolni, de újból hajamba kapott, s csípőjét előre tolva nyomta le magát ismét torkomon, s számba élvezett, amitől majdnem megfulladtam. Köhögni kezdtem, s közben szembesültem a ténnyel, hogy férfiassága még mindig bírja, sőt kétszeresére merevedett. Pólómnál fogva húzott fel magához, s megcsókolt, én pedig helyet foglaltam ismét a falon. Kezét megéreztem saját merevedésemen, mire belesóhajtottam a csókba, ő pedig átdugta nyelvét, amit most egy szenvedélyes táncba hívtam. Nem álltam ellen többé. Már, amikor belépett tudtam, hogy elvesztettem a csatát, ami még el se kezdődött.
- Büntess meg Lay… - nyögök fel, s csípőm nekinyomtam férfiasságának.
- Szeretnéd? – néz mélyen a szemembe, s rámarkol férfiasságomra.
- Ihgen… - nyöszörgök. – Nagyon… erőszakolhj meg… - mormogom. Válaszképp letépi rólam a boxert, végig nyal alsó ajkán, majd leveszi magáról a pólót, rólam letépi, majd lábaim derekára vezeti, s a másodperc tört része alatt hatol be férfiasságával nyílásomba, amire felordítok, de ha nem lenne elég semennyit sem vár, hanem módszeresen kezd megerőszakolni.
- Lay.. e-ez FÁÁJ! – kiáltok, de semmit sem érek el vele.
- Ordíts csak, az még jobban feltüzel… - izgatja tovább férfiasságom kezével.
- L-LAY… A-Ahhh… - nyögdécselek a gyönyör és a fájdalom kettős érzésétől.
- Ihgen? – kérdezi lihegve.
- Mh-mhég jobban... – nyögöm fülébe erotikusan. Felmordul, s ellökve magunkat a faltól rak le az ágyra, s lassan kezd bennem mozogni. – Gyhorsabb-aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan. – síkitok szinte, ahogy a lehető legmélyebbre lökte magát bennem, ezzel is eltalálva egy bizonyos pontot, amitől a mennyekben érzem magam. Még párszor eljátszotta ezt, mire én kezére élveztem, s lihegve figyeltem őt, ahogy pozitúrát cserél. Kezeimen még mindig ott volt a bilincs, a csuklóm véresre horzsolta, de így is a kisebb nehézségek árán, de sikerült kutyapózba varázsolnia. Meg se várta, hogy levegőhöz jussak, tövig nyomta magát bennem, s hatalmasat nyögtem. Kezemmel a lepedőt markoltam, de a fehér anyag, minden erős lökés után a körmeim áldozatává vált. – L-Lay… dugj meg.. mhég jobban… - nyögdécselek hangosan, s érzem, hogy hátamnak simul. Hosszú ujjait számhoz vezeti, s beerőszakolja őket szájüregembe, így készségesen harapdálni és nyalni kezdem őket. – Lh-lh-lfmhay.. – nyöszörgök, s lassan mozog bennem, mire nekitolom csípőm, hogy értse, mit akarok. Szabad kezét férfiasságomra vezeti, és gyors tempóra vált. Újra visszatért a megerőszakolásomhoz, de egyre jobban élveztem. Kezével már csak támaszkodott, így számat szabadon hagyták el a hangosabbnál hangosabb nyögések, ő pedig minden egyes lökésnél fülembe morgott, amitől rögtön el tudtam volna élvezni…
- Mhár nhem sok kell… - lihegi fülembe, s ráharap.
- AHHHH… L-Lay… t-tölts meg mindeneddel… - hátam ívbe feszül és egy óriási nyögés mellett élvezek hasfalamra, és a paplan épebbik részére. Ezután már Laynek sem kellett sok, még lökött magán egyet, s megéreztem magamban forró nedvét, amibe a testem megint beleremegett. Kifulladva, levegő után kapkodva, dőlt le mellém, s maga felé fordított. Mindketten csapzottak voltunk, fekete fürtjei vizesek voltak, s arcába lógtak, amitől észveszejtően szexin nézett ki. Én még mindig egyfajta extázisban voltam, folyt a nyálam is, amit mutatóujjával törölt le, s rám mosolygott. Csökkenteni kezdte a kettőnk közti távolságot és édes párnái az enyémeket kezdte falni.
- Szeretlek Sehunnie, többé nem megyek el. – puszil meg.
- Nem is hagynám. – nézek rá szúrósan. – Ha elmennél ki vigyázna a gyerekre? – vigyorgok rá.
- Milyen gyerek? – pislog értetlenül.
- Szeretlek Lay! – cuppanok ajkaira. – Még ilyen hülyén is! – nevetek fel.
- Most miért? – biggyeszti le ajkát.
- Ezt a szöveget maximum egy szűz bige szájából kellene elhinned. Buta vagy, mint egy kenyér. – rázom meg a fejem.
- Megint megbüntesselek? – morogja.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! – vág közbe vagy öt hang, mire csak felnevettünk.
- Bocs srácok, az asszony hangos volt. – kiált le Lay.
- Anyád segge az asszony. Még megtalállak kettévágni egy baltával. – sziszegem, s beleütök a kezébe.
- Akkor ketten erőszakolunk meg. – von vállat, majd végleg elhallgattat egy csókkal.

Trouble Maker Jonghyun x Key OneShot

JongHyun POV

- És tessék a díva megint itt, a nyámnyila bandájával! – löktem neki a falnak a vezért.
- Valami problémád van? A bűzölgő szád elvonta a figyelmem. – flegmázott.
- Az idegeimen táncolsz díva… - morogtam fülébe, amire megremegett.
- Én dehogy! – vágta rá kisebb hatásszünet után. – Minden, ami hozzád kapcsolódik az undorító! – villogtatta fogait.
- Az lehet, de nekem van bandám. Neked maximum méhkirálynő kíséreted, hogyha letörik a körmöd az utcán valaki begyűjtse azt. Utálom az ilyen olcsó embereket, legszívesebben eltüntetném őket a Földről. – szűrtem fogaim közül, majd otthagytam a sokkos szőkeséget.

Egy hét telt el az utolsó találkozásunk óta, és azóta nyomát se láttam annak a nyomasztó csordának. Végre nem rontják a levegőt az én területemen. Bizony. Kim Kibum, az én ellenségem. Vagyis nem tudom miért kellene annak lennie. Semmit nem ártott nekem, maximum annyit, hogy a ribancos külseje miatt, nem egyszer gondoltam érdekesen furcsa dolgokra. ÉS már megint ezen jár az eszem. Mégis mi a francot csinált velem az a srác? Amikor a falhoz szorítottam is, annyira furcsa volt. Gondolataimból, az egyik csapattagom zökkentett ki, közölve a hírt, hogy Key és a bandája a kocsmában balhéznak, és nagyon hátrányban vannak. Mivel a kocsma még az én területem, ezért muszáj odamennem, na meg talán azért, mert meg akarom védeni őt…
Mikor beértünk, azaz érdekes látvány fogadott, hogy az én embereim verik Keyt, és az ő embereit. Simán a tömeg közepére verekedem magam, leszarva, hogy ki-kinek a borja, csak ütöttem azt, akit értem, míg végül oda nem értem a főkolomposhoz.
- Mindig is tudtam, hogy egyszer fellázadsz ellenem, Minho. – húztam be neki.
- Akkor miért lepődsz meg? – vigyorog, majd egy pillanat alatt kigáncsol és a földön kötök ki, mire vagy hárman lefognak. Minho kihasználva a lehetőséget és az értetlen Keyt, könnyen mögé lopódzik és a hajánál fogva, kést szorít a torkához. Nem kicsit ledöbbenek, de még Key, hogy megfagyott, mikor rájött, hogy most mi történik vele.
- Ha tönkremegy a hajam, esküszöm, úgy elverlek, anyád se ismer rád! – ficánkolt, mire csak intett és szépen gyomorszájba rúgtak, erre Key mindenféle tevékenységet abbahagyott.
- A helyedben kussolnék cica… - suttogta fülébe, amire csak egyből felment bennem a pumpa, de túl erősen fogtak, nem tudtam mozdulni.
- A-azt hiszed, hogyha őt vered engedelmesebb leszek? Felőlem akár meg is halhat! – gúnyosan nevet. Na jó, ez most szíven ütött. Nem vártam ekkora visszautasítást. Visszautasítást? Úristen, én már ennyire előre terveztem?
- Térjünk a tárgyra. Mit akarsz? – emeltem fel fejem.
- Azt, hogy szenvedj. – mondta ki kerítés nélkül.
- Tudod, sokáig bírom a verést… - vigyorogtam. Erre csak megrázta a fejét és a kés pengéjét végighúzta Key karján.
- MI A FENÉT CSINÁLSZ? – borult el az agyam.
- Talán valami rosszat tettem? Csak nem fontos neked, ez a ribanc…? – vitte arcához a kést.
- Ennél hülyébb kérdésed nincs? Például hány homokszem van a sivatagban? Miért érdekelne pont ő? – nevettem fel.
- H-Hé… megköszönném, ha nem idegesítenéd fel jobban… - morogta.
- Késő, már megtette. – hajolt a nyakához, majd beleharapott, mire Key felnyögött. Én ott, abban a pillanatban elvesztem abban a hangban. Reménytelenül is szerelmes lettem a hang tulajdonosába. Viszont ekkor eszméltem rá Minho tervére.
- Mit szólnál, ha itt és most magamévá tenném? – kerekedtek ki Key szemei
- Miféle játékot űzöl velem? – ütöttem le azt a hármat mellőlem és Minho felé indultam.
- Még egy lépés és elvágom a torkát. – láttam a szemében, hogy nem viccel. Megálltam és kezeimet a magasba raktam. – Egyezünk meg. Senkinek nem lesz jó, ha itt most vérontást rendezel. – mondtam nyugodtan.
- Téged vonnak felelősségre, nem az én saram. – köpte.
- Köszi, aranyos vagy… - forgattam meg a szemeim. – Mit akarsz a szenvedésemen kívül? Ha teljesíthető, megadom. – adtam be a derekam.
- A halálod a srác által. – bökte meg kicsit Keyt a késsel.
- Ergo, bármi csak én szívjak? – ironizáltam.
- Pontosan. – mondta ördögi hangsúllyal. – Te pedig… - tépte meg, mire Key villámló tekintetével találta szembe magát. – Menj és öld meg, ezzel megmentheted a nyomorék kis ribanc életedet. – lökte felém, a kést a kezébe nyomva.
- Itt vagyok… ölj meg… - álltam a már-már könnyes szemű Key elé.
-Cs-csak így simán? – kerekedtek ki szemei, de továbbjött felém, amíg én nem a falnak ütköztem.
- Ha rendben leszel, nem érdekel mi van velem. – töröltem le egy könnycseppet az arcáról, nem figyelve arra, hogy mit mondtam ki. De már nem tudom visszavonni, és érzem, ha most nem mondom ki, már soha többé nem tudnám megtenni. Key szemeivel arcán nyugvó kezemet figyeli, miközben egy nagyobb sírógörcs akar áttörni rajta. – Tedd meg. – húztam egyik kezemmel magamhoz, hogy fülébe súgjak, a másikkal pedig a kést igazítottam meg. – Csak tedd meg… - akadtam el egy kicsit. – Úgyis mondtad, hogy akár meg is halhatnék.
- D-De én azt nem akarom… - ejtette ki kezéből a kést, és teljes testében remegni kezdett. – É-én nem akarom meghalj… Jonghyun… - szipogta.
-Hogy mi? – nyeltem. Csak rosszul hallok? Van még reményem? – Hogy értetted ezt? – emeltem fel állát, hogy szemembe nézzen.
- Mindegy. Hagyjál. – fészkelődött, de csak visszarántottam, pont úgy, hogy ajkaink csak milliméterekre legyenek egymástól. – J-Jonghyun… - nyitotta résnyire ajkait. Nekem sem kellett több, azonnal megcsókoltam, és csodálatomra nem ellenkezett. Vadul csókolt vissza, miközben egyre jobban simult hozzám.
- Na végre. HURRÁ… - kezdtek tapsolni körülöttünk a többiek, de több figyelemre nem is méltattuk őket, csak vigyorogva csókoltuk egymást tovább, miközben karjaim Key derekára vezettem. A levegő egyre csak forrt körülöttünk, ezért hamar ki kellett találnunk hol folytassuk tovább, de Key, mintha olvasott volna a gondolataimban és beráncigált egy kisebb raktárhelyiségbe, ahol egyből neki lökött valami tartóeszköznek. Felnyögtem, de nem érdekelt egy másodpercnél tovább, kezeim már Key hasfalán játszadoztak, aki ettől jólesően sóhajtott bele csókunkba.
- Kibum… - lihegtem, mikor elválltunk.
- Mi az? – nézett fel rám elködösült szemekkel és nyálas ajkakkal. Ezzel a kombóval, teljesen elvette az eszem.
- Meg akarlak baszni. – kentem fel a falra vigyorogva.
- Elegáns. Elegáns, mit ne mondjak. – vigyorgott rám ő is és letépte rólam a pólót, majd csak éreztem, hogy csók közbe visszavezet a vaspolcokhoz és, hogy valami kattan a csuklómon.
- Bilincs? – néztem rá értetlenül.
- Szeretem az izgalmas dolgokat. – markolt rá férfiasságomra, mire felnyögtem és fejem az egyik rúdba csaptam. – Buta kutyus… - kuncogott, majd lehúzta a cipzárom és úgy kényeztetett tovább.
- K-Kibum… Ne játssz velem! – szisszentem fel.
- Pedig pont azt terveztem. Nem érhetsz hozzám, én pedig bármilyen módon kínozhatlak. – húzta le gatyám és boxerem.
- N-Neh… - nyögtem fel, amikor kezét kezdte férfiasságomon húzkodni. És még azt hittem, hogy Key lesz a hangosabb.
- Hé, nem ér elkalandozni. – fordította vissza a fejem.
- Ahh…Kibum… - nyögtem fel, majd teljesen szájába fogadott, ezzel nem kis élvezet hullám söpört át testemen. Fejét direkt lassan mozgatta, hogy véletlenül se legyen egyszerű dolgom. Óráknak tűnő percek óta, kínzott lassú tempójával, amivel hamar eszemet vesztem és a kezemet kezdem csapkodni a kiszabadulás reményében. Ő csak elégedetten vigyorgott, de mivel nem vagyok erő híján, kisebb szenvedés után, simán kettétörtem a láncot, kezemmel azonnal tövig nyomva magam, amitől mind a ketten felnyögtünk. Innentől kezdve haját tépkedve gyorsítom fel a tempót, éreztem már, hogy mindjárt itt a vége. Szájába élveztem, de azonnal harcra kész voltam, ezért felhúztam magamhoz egy csókra, miközben észrevétlenül leszereltem róla a nadrágot, letépve boxerét, mindenféle előkészítés nélkül hatoltam bele, mire egy orbitálisat nyögtem. Keynek könnyek gyűltek a szemébe, de próbálta leplezni fájdalmait.
- Ne haragudj, de nem bírtam már továb… - kezdtem nyakát csókolgatni. – És részben a te hibád. – tettem még hozzá.
- Kurvára nem vagy normális… - kapaszkodott nyakamba.
- Igen. Tényleg hülye vagyok. Ugyanis pont egy olyan házsártos vénasszonyba szerettem bele, mint te. – suttogtam ajkaira.
- Tudod, hogy ki a házsárt… Mit mondtál? – kerekedtek ki a szemei.
- Szeretlek… Kibummie… - csókoltam meg.
- Úristen! Én is szeretlek! – bújt újra ajkaimba, miközben örömkönnyei szántották végig arcát.
- Sajnálom, hogy annyira bunkó voltam… - meresztettem rá kiskutya szemeket.
- A nagy és rettenthetetlen macsó Kim JongHyunnak van aranyos oldala is… - nevetett fel, mire csak löktem csípőmön és egy hatalmasat nyögött.
- Ahh.. Ott… - lihegte. Mozogni kezdtem benne, hol gyorsan, hol lassan. Ezzel is visszafizetve neki a kölcsönt a kínzásomért, viszont az én idegeim nem vasból vannak, így nem sokáig bírtam türtőztetni magam, vadul hajtottam magunkat a beteljesülés kapujáig.
- Jjong… én mindjárt… - nyögdécselte, de ahogy kimondta hasfalamra élvezett és én is követtem őt.
- Mekkora bajba kellett keveredned neked, hogy összejöjjünk… - vetettem fel a nem mellékes témát.
- Kapd be.. – vágta be a durcit.
- Ezer örömmel. – adtam neki egy puszit.
- Hülye… Mellesleg, ha nem paraszt módjára viselkedtél volna, most nem így kellene lennie. – morogta.
- De nekem ez így tetszik… - bújtam nyakába.
- Mi tetszik neked ezen a hülye szituáción? Egy csapattagod átbaszott… - méltatlankodott.
- Hát minden meg van bocsátva neki. Velem vagy, és ennél nincs is fontosabb dolog a számomra. – nyögtem fülébe.
- Jjong, ha így folytatod… - nyelt.
- Akkor mi… - kíváncsiskodtam.
- Nem fogom kibírni egy puha ágyig… - vigyorgott.
- Szerintem nem is kell… - csak vigyorogva megcsókoltam és folytattuk az előbbi tevékenységünket.

Sticky and sweet "ice cream" JongKey One Shot

Jonghyun POV

Már este tíz fele járhatott, mire a drágalátos leaderünk hazaengedett minket a próbáról. Szerencsére, pont akkor, eleredt az eső. Basszamozva léptem oda az autómhoz, minél előbb be akartam ülni, mielőtt teljesen tönkre megy a hajam. Lepakoltam a sporttáskám az anyós ülésre, és elfordítottam a kulcsot. Ezek után hatalmas füst szállt fel a kocsi motorjából, amit csak a lámpa fénye miatt vettem észre.  Az agyamat már egyre elborította a vörös köd, de egyből el is tűnt, ugyanis egy kocsis rám dudált, amitől szívrohamot is kaptam helyben.
- Elvihetem valahova? – próbálta visszatartani a röhögést.
- Key… A szívbajt hozod rám! Hát azt akarod, hogy még fellépés előtt kipurcanjak? – vágtam oda neki kicsit durcásan.
- Akkor itt is hagyhatlak… - nevetett.
- Ha ez most egy utalás arra, hogy elvinnél, köszönöm elfogadom! – mosolyogtam rá, leriasztom az autót és átültem Key mellé az anyósülésre. – Key… Nem aludhatnék nálad? Már fáradt vagyok… nagyoooooon… - dőltem rá a vállára.
- Úgy se fogadsz el nemleges választ, ugye? – beállt a garázsba.
- Túl jól ismersz! – borzoltam össze a haját, amire csak megforgatta a szemeit, majd bementünk a házba. – Milyen rég volt már… - áhítoztam.
- Egy hete... – dobta le a cuccát a fotelra.
- Mondd Key, van fagyi? – néztem rá nagy boci szemekkel.
- Direkt az ilyen alkalmakra. – mutatott a hűtő fele. – Érezd otthon magad, bár tudom, hogy felesleges mondanom. – ült le a konyhapulthoz.
Key POV

Leültem a bárszékre és figyeltem, ahogy Jonghyun odatolta a formás seggét a hűtőhöz, hogy kikeresse a doboz édességet. Formás seggét? Biztos csak túl álmos vagyok, igen… csak is az lehet az oka. Gondolataimból egy elégedetten vigyorgó Jonghyun zökkent ki, két kanállal a kezében.
- Együnk! – csapta össze a tenyerét, majd a kezembe nyomta a kanalat.
- Hogy tudod ezt megenni? – néztem rá, de azért én is kanalaztam egy keveset. – Mint valami hiperaktív óvodás… - kuncogtam.
- Majd akkor leszek hiperaktív, amikor üres lesz a doboz. – nevetett.
- Biztos, hogy csak nem enni jöttél hozzám? Álmosság? Ugyan… - elmélkedtem.
- Ugyan már, ne játszd a házsártos vénembert! – ült le mellém. – Mondd, hogy „áááá”. – vigyorgott.
- Nem. – mondtam határozottan. Fáradt vagyok már, hogy egy óvodást pesztráljak.
- De. – kezdett el vonatosat játszani a kanállal.
- Nem. – ellenkeztem.
- Deeeeeeeeeee. – nyúzta.
- Akkor abbahagyod? – adtam be a derekam.
- Deeeeee. – Jongie, még mindig extázisban volt.
- ÁÁÁÁ. – nyitottam ki a szám, és azonnal a számba dugta a kanalat, de elég bénán, mivel fele az ajkaimon landolt. – Kancsal vagy, vagy mi? – nevettem el magam, és egy szalvétáért nyúltam volna, de Jonghyun megelőzött. Nem is akárhogy. Nyelvével végignyalta alsó-felső ajkamat, majd időt se hagyva gyengéden megcsókolt. Mire észbe kaptam, már én is visszacsókoltam…
- Bingó! – morogta elégedetten ajkaim közé, és karjait derekamra vezette. Csókunk eddig csak gyengéd csók volt, de Jonghyun szabályosan változott át vadállattá, nyelve az enyémmel játszott, és csak úgy szívta az ajkaimat. 
- J-Jongie… - nyögtem, majd a szemeibe néztem, amik csak úgy égtek a vágytól. Belekapaszkodtam a felsőjébe, és úgy húztam magamhoz egy újabb csókra. Kezeimet a FORMÁS seggére vezettem, és jólesően markolásztam.
- Ahh… - nyögött fel hirtelen. – Mi az, talán tetszik? – vigyorgott bele rosszfiúsan a csókba.
- Eléggé bejön… - kezeim nyakát fonták át, lábaimmal meg elrugaszkodtam a talajról és derekán pihentettem őket.
- Várj, ez majdnem itt maradt! – nevetett, és az egyik kezével engem tartott a másikkal pedig a fagyis dobozt. Amíg „normálisan” lepakolt a kanapé melletti üvegasztalra, engem letett, de nekem az pont elég volt ahhoz, hogy hátralökjem a kanapéra, és szemrebbenés nélkül a csípőjére üljek.
- Szóval… A fagyi majdnem fontosabb, mint én? – néztem rá szúrósan.
- Aha. – mondta egyszerűen, majd a szabadabbik kezével belenyúlt a dobozba, majd az édességet a számra kente és úgy csókolt tovább.
- Ahh.. Jongie, többet akarok… - nyögtem önkívületemben, és a szavaimnak nyomatékot adva löktem egyet a csípőmön, amitől mindketten felnyögtünk.
- Ha könyörögtél volna, se álltam volna le… - morogta, majd kibújtatott a trikómból, és ha már benne volt, a sajátját is levette. – Hmmm… Egyre jobb… - nyalt végig alsó ajkán, kifejezve az elégedettségét.
- Lássuk mit tudsz Sweety! – mondtam, és szabad utat adtam vágyainak.
- Ahogy akarod! – és egy lendülettel felém kerekedett, súlyával egybeolvasztva a kanapéval, kezeimet pedig a fejem felett fogta közre. – Nincs kegyelem! – nézett fel rám, majd végignyalt a nyakamon, ezzel is kicsikarva belőlem egy orbitális nyögést. Forró lehelete, csak még jobban felkorbácsolta a kedélyeim, és a kis mozgásterem kihasználva nyomtam össze férfiasságainkat. Jonghyunnak tetszhetett a dolog, mivel minden egyes mozdulatomnál jól beleharapott a nyakamba, majd felfele haladt. Gyengéden megharapta az arcélem, majd a fülemnél is szórakozott, így 200%-osan felállítva odalent. Csodáltam, hogy a gatyám még nem szakadt ki, de Jonghyun sem volt másképp.
- Key… szeretlek… - súgta a fülembe. Szorítása enyhült a kezemnél, így megragadtam az alkalmat és a kezem közé fogtam az arcát s kérdőn pillantott rám.
- Hidd el, én is szeretem magam! – engedtem el egy ördögi vigyort, majd hasizomból felhajoltam a füléhez és elmondtam az igazat a megszeppent Puppysauromnak.
- Én is szeretlek Jongie… veszettül. – csókoltam meg. Több sem kellett neki, kezét a gatyámra vezette és masszírozni kezdett. Annyira hirtelen jött az élvezet, hogy jó nagyokat nyögtem Jonghyun fülébe, aki ezért egyre erősebben tette a dolgát, de hogy halláskárosodást is szenvedett az is biztos! Most hogy kezeim már kiszabadultak én sem tétlenkedtem. Jonghyun övét villámgyorsan leszereltem, majd megpróbáltam lehúzkodni a gatyáját, több-kevesebb sikerrel, de azért a ruhadarab a végén megadta magát. Fekete! Tudtam, hogy fekete boxer van rajta! Vigyorogtam kajánul magamban.
- Pedig még semmit sem láttál… - sóhajtott.
- Csak azon vigyorogtam, hogy milyen jól ismerlek… - vetettem oda neki.
- Hmm?? Miért? – nézett rám elködösült tekintettel, amiben majdnem én is elvesztem. Jonghyunnak így is rohadtul vonzz a szeme, de így… Azt akarom, hogy ezt csak is én láthassam!
- Mindig akkor vagy a legkanosabb, amikor fekete boxer van rajtad! Múltkor is, amikor Taeminnel… Taeminnel… Taeminnel… - mondogattam Taemin nevét folyamatosan, mikor szembesültem azzal, hogy Jonghyun ilyen könnyen fanservicekodott vele.
- Ssshhh! – csókolt meg a lehető legeslegérzelmesebben. Ebben a csókban minden benne volt, a pillanatnyi kételyem is elszállt, és hagytam, hogy kezei megszabadítsanak a gatyámtól. Immáron már csak a boxerek állták el az elégedettségünk kapuját. – Rózsaszín… - morogta. – Rohadtul sexy vagy Key… - kezdte el szájával leszedni rólam azt a bizonyos rózsaszín boxert. Magáról is leszedte a felesleges ruhaneműt, majd férfiasságom teljes egészét a szájába vette. Felnyögtem, majd Jonghyun hajába kapaszkodtam, gyorsabb tempóra bíztatva, de nem, ő inkább még lassabban folytatta kényeztetésemet.
- B-Baszd meg J-Jongie… - nyögdécseltem, majd egy erőteljesebb nyomással a manduláját súroltam, és próbáltam átvenni az irányítást, mivel marhára megőrjített ez a csigatempó. – J-Jongieee~ Kérlek ne kínozz! – próbáltam érthetően beszélni, de mindig nyögnöm kellett Jonghyun munkájától.
- Akkor mondd, hogy Jonghyun Oppa! – mászott vissza a számhoz.
- Hogyne. Egyből ne álljak fejen? – fintorogtam.
- Ha te kimászol alólam… - harapott rá gyengéden alsó ajkamra, amit maga felé húzott, de később ez a gyerekes játszadozás egy vad csókba torkollott, na de ezt egyikünk sem bánta.
- Ha ilyeneket csinálsz, lehetetlen… - pusziltam meg. – De kérleeek, siessünk~. – kérleltem.
- Mondd, hogy Jonghyun Oppa! – szólt rám.
- Nem. – mondtam határozottan.
- De. – ragadta meg férfiasságom.
- N-nem… - nyögtem ki nagy nehezen.
- De-de. – vigyorgott elégedetten.
- Na jó… - adtam meg magam, de tudtam, hogy már akkor elvesztettem a meccset, amikor nekikezdtünk a „nem-de” játékunknak. – J-Jonghyun… Oppa… - suttogtam a lehető leghalkabban.
- Mi? Nem hallottam túl jól… - vigyorgott.
- J-Jonghyun Oppa!... – félig ordítottam.
- A numera végére, még hallani szeretném a madarak csicsergését. Köszi. – csókolt meg győzelemittasan.
- Adok neked mindjárt madárcsicsergést, ha tovább húzod az időt! – leheltem ajkaira, majd „gyengéden” megtéptem.
- C-csak lazíts… - elkezdett a bejáratomnál körözni, majd belém vezette az egyik ujját, én meg a körmeim a hátába.
- Ilyenkor nem kellene valami…? – motyogtam.
- Én nem kelek fel innen, neked megtiltom, hogy felkelj innen. Egyértelmű. – kezdte csókolgatni a nyakam, hogy lazítsak, majd még egy ujjával tágítani kezdett. Még egy ideig rossz volt, aztán az elmém elborította a rózsaszín köd és a kéj.
- O-Ott… - nyögdécseltem, de ahogy kimondtam magamban érezhettem Jonghyun méretes szerszámát, nem éppen az óvatosságot sugározva magáról. – Ahh… Te állat… - karmolásztam Jonghyun mellkasát.
- Csak kanos. – csókolt meg, miközben gyorsított a tempón. Már ha esetünkben ez lehetséges volt…
- J-Jongie… - nyögtem a nevét, miközben rátapadtam a nyakára, egy-két helyen jól megszívva.
- Ahh… - morgott pont a fülembe Jonghyun, amitől teljesen az eszemet vesztettem.
- J-Jongie… én mindjárt… mindjárt… - nem kellett kimondanom, de az utolsó másodpercekre még a kezével is rádolgozott, így egy orbitális nyögéssel karöltve, Jonghyun hasfalára élveztem. Pár lökéssel később, Jonghyun is követett és forró nedve belém áramlott. Ennyire kielégült talán még sose voltam. – gondoltam magamban.
- Te most vagy egy vadmacska vagy, vagy a kanapé túl régi… - lihegte Jonghyun.
- Ó bassza meg! – néztem a rohadt nagy lyukat, ahol kikarmoltam a kanapét.
- Key… - mondta erotikusan.
- Mi az? – mosolyogtam rá.
- Elolvadt a fagyi!! – vágott bánatos arcot.
- Nem hiszem, hogy szükséged lenne már rá. – fogtam meg a kezét, majd ujjainkat összefontuk.
- De. – morogta.
- De nem. –mondtam még mindig kiéhezett ajkai előtt, majd elhúzódtam tőlük.
- Látod pont erre kell! Hogy biztos ne tudj elmozdulni mellőlem! – dünnyögi.
- Édesem, a fagyi csak nálad jön be! – paskoltam meg a fejét.
- Te is élvezted… - csókolt meg.
- Igazából nekem az jön be, amit a fagyi mellé adnak… - beszéltem „rejtvényben”.
- A kanál? – vigyorgott rám ártatlanul.
- Igen a kanál! – forgattam meg a szemeit, majd készen álltunk a következő menet… menetekre.

Dóri Szekretárnak. Utólag is boldog születésnapot dongsaeng-sshi!;) <3

The worst love ZicoKyung One Shot

Kyung POV
Újabb táncpróba a srácokkal. Én egyre mélyebb depresszióba zuhanok, ahogy szembesülök a tényekkel. Szarul táncolok és rohadtul szerelmes vagyok a leaderünkbe, Zicoba. Mindig segített, ha bajba kerültem, és mosolygott… Remek… Megint elestem…
- Ne add fel! Belejössz. – nyújtotta felém a kezét Zico.
- Hogyne… - maradtam a helyemen.
- Nem mindenki születik olyan tánczseninek, mint U-Kwon. – próbált felmosni.
- De olyan nyomoréknak se, mint én… - álltam fel, hogy kimenjek, de Zico a karom után kapott, kezét a derekamra vezetve, hogy ne tudjak megszökni.
- Figyelj! 1,2,3… Lép-zár, Lép-zár-terpesz, csípő ki. – ezzel a mozdulattal együtt megéreztem Zico ágyékát, és helyből kaptam egy spontán erekciót. Kicsúsztam Zico fogva tartó karjából, felkaptam a sporttáskám és visszafutottam a dormhoz. Szerencsére, csak át kellett mennem, a parkon és ott is voltam. Nagyobb szerencse, hogy különszobáink vannak. Senki nem jött utánam, így be tudtam zárkózni a szobámba, hogy utat adjak káros és undorító szenvedélyemnek.  Rohadtul undorodom magamtól, de amióta GD kiadta az utam kielégületlen vagyok, és hiába is, mint valami rossz ribanc, nem először fordul meg bennem vibrátor. Nagy nehezen már majdnem eljutottam a csúcsra, amikor kopogtattak. Képtelen voltam abbahagyni, úgyhogy a nyögésemet kiáltássá alakítottam, de így is nagyon kanos voltam még. Teljesen beszámíthatatlan. Gyorsan helyrepofoztam magam, a vibrátort elraktam a fiókba és ajtót nyitottam.
- Z-zico? – blokkoltam le.
- Nyögéseket hallottam… - nézett rám furán.
- És ezt miért is rajtam kell keresni? – akadékoskodtam.
- Mivel egyedül csak én jöttem utánad… - mondta zavartan.
- Ahha… - hatalmas csend.
- Nyugtass meg, hogy van egy csaj a szobádban! – kérlelt.
- Hát, akkor majd később… - próbáltam villámgyorsan becsukni az ajtóm, de Zico kirakta a lábát, és így bejutott. Én rávetődtem az ágyra és a földet fixíroztam. Pár másodperccel később Zico is leült.
- Csak magyarázd… - próbált volna átkarolni.
- Ne érj hozzám! – visítottam, majd felpattantam.
- Kyung? – jött felém.
- Hagyj békén!! Ne nézz így rám! Ne érj hozzám! – estem kétségbe, de már késő volt, Zico a falnak passzírozott. – Z-zicoo… - nyöszörögtem.
- Veled csak úgy lehet beszélni, ha lefoglak? – nevetett.
- Engedj már el… - fordultam el.
- Amíg nem magyarázod meg, hogy mit is hallottam innen kiszűrődni pontosan, NEM! – nézett rám komolyan.
- Valóban tudni akarod? – kezdett rajtam eluralkodni az ösztön.
- Ja. – bólogatott.
- Te akartad… - majd kiszabadítva az egyik kezem közelebb löktem és megcsókoltam. – Remélem rohadtul boldog vagy… - mentem volna el, de Zico nem hagyta és átkarolta a derekam. „Francba már megint szembe van velem…” – gondoltam magamban.
- Értem, értem… Szóval ez jó érzés? – lökte a férfiasságomhoz a sajátját, amitől nyögnöm kellett. – Bingóóó! – vigyorgott.
- Minek örülsz ennyire? Kezdem azt hinni, hogy nem én vagyok a félelmetesebb… - kezdtem feloldani.
- Én most félelmetes vagyok? – nézett rám boci szemekkel.
- H-Hát, hogy nem ijedtél meg tőlem, és még azt is csináltad… - motyogtam.
- Mit? Erre gondolsz? – ismételte meg utolsó mozdulatát, majd a nyakamhoz hajolt, rálehelt és csókolgatni kezdte.
- Mi a feh..nét… művelsz? – húztam magamhoz közelebb.
- Hát leaderként, kötelességem megoldani a tagok problémáját, ez alól ez se kivétel! Hidd el, élvezni fogjuk! – csókolt meg. A szavai hallatán teljesen feloldódtam, eluralkodott rajtam a vágy. Gyors léptekkel vezettem Zico-t az ágyamhoz, amire le is döntöttem, én pedig a csípőjén ültem. Hevesen csókoltam ajkait, miközben néha löktem egyet magamon, amit láthatóan eléggé élvezett.
- Nyugi, mindenre lesz időnk! – nevetett fel és hátradöntött. – Most én jövök! – tépte le rólam a fehér trikóm, így egész testem apró, de vad csókokkal tudta ellepni. Nem sokáig tökölt, amint a gatyám széléhez ért, kicsatolta az övet és boxeren keresztül masszírozni kezdett.
- Még… - csúszott ki a számon.
- Hogy mondtad? – húzta az agyam.
- T-többet aka… - ekkor felvisítottam, mert megéreztem magamban Zico egyik ujját. Gyorsan csatlakoztatta még két ujját és úgy tágított, miközben csókolt, én meg úgy nyögdécseltem, mint egy rossz szajha. De kínzásom korán sem ért véget. Ujjait kiszedte és farka hegyével kezdett a bejáratomnál körözgetni, amivel teljesen az őrületbe kergetett, kezemet önállósítottam és megragadva Zico hímtagját magamba vezettem. Zico innentől kezdve nem gondolkodott, a lehető legerősebben nyomta magát belém, minden egyes lökéssel elérve azt, hogy elmenjek, de ő ezt pontosan tudta, ezért visszafele kínzó lassúsággal haladt. Ezt a játékot játszottuk már tíz perce, mikor megmarkolta a férfiasságom és kezét húzogatni kezdte róla. Én csak a paplant tudtam darabokra tépni tehetetlenségemben. A számat másodpercenként hagyták el a nyögések, az ágy le akar szakadni, de Zico így sem lassít. Sőt egyre csak gyorsít. Amióta nekiálltunk az „elégítsük ki Kyung-ot’ haditervnek már vagy négyszer elmentem és Zico úgyszintén, mégis a lenti kis katonák rohadt jól bírják. Zico tovább fokozza a fokozhatatlant és ujjai a számnál körözgetnek, így a szemem teljesen elködösült a vágytól. A testem magától mozgásba lendült, meg is lett az eredménye. Zico és én egyszerre mentünk el, miközben az ágy a nagy numera végére megadta magát. Zico még utoljára megcsókolt és elégedetten kisétált az ajtón.
- Ez a legrosszabb szerelem… Zico csak a kötelességeként fogja fel a dolgot… Hát Kyung, a lényeg annyi, hogy én innen egy hétig nem fogsz tudni kikelni… - magyaráztam magamnak.