Tanúvédelmi Program (SugaKook) 2.rész

Suga POV

Reggel kilenckor ébredtem meg. Lentről hallottam susmogást, gondolom JungKook szülei munkába indulnak. Egy pár percre újból lehunytam szemeim, majd erőt véve magamon felkeltem, belebújtam a papucsomba és csatlakoztam a koránkelőkhöz.
- Jó reggelt. - köszöntem álmoskásan.
- 'Reggelt. - paskolta meg JunSo a széket maga mellett.
- Hát te? Ilyen korán? Nem tudtál aludni? - nézett rám aggódóan a nő.
- Szerintem évek óta nem aludtam ennyire jól, viszont mindig is koránkelő voltam. Jungkook suliba ment? - érdeklődtem.
- Ő... még alszik. - gondolkodott el kicsit.
- Nincs első órája? - kérdeztem tovább.
- Kávét? - tolt elém egy poharat a mellettem ülő.
- Köszönöm. - az apró termetű SoJungra pillantottam. Kényelmetlenül érezte magát.
- Tegnap megtudtam, hogy a szüleim külföldre utaztak, szóval gondolom a srác nem is tud az igazi munkátokról. Igaz? - próbálkoztam meg a tegezéssel.
- SoJung túlfélti, de fején találtad a szöget. Eddig semmi rossz nem történt, sajnos az emberi természet kiszámíthatatlan, de ezt nem hiszem, hogy pont neked kellene magyarázni. - sóhajtott.
- Valóban. - hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. - szólalt meg hirtelen SoJung. - Én, csak... - makogott.
- Szívem, semmi baj. Senki nem mondott egy rossz szót se. Suga se azért hozta fel, dehát nyílván kíváncsi. Minden új körülötte. Ugye? - veregetett hátba, aminek következtébe majdnem megfulladtam a kávémba. Köhögni kezdtem, így gyengédebben ütlegelte a hátam. - Bocs kölyök. - nevetett.
- I-igen. - köhögtem megint. - Tényleg nem azért kérdeztem. Egyébként, ha még problémám is lenne velem, nem hiszem, hogy neveltem volna valaha is gyereket, hogy tudjam mennyi gonddal jár. - mosolyogtam.
- Ya, bárcsak te lennél az apám! - forgatta a szemeit SoJung. - Ő sose értette meg, de annyira örülök, hogy te így gondolod. - vidáman vonult el.
- Kissé érzékeny teremtés, de tündéri. - nézett utána JunSo.
- Ezért is szereted... - hasadt meg valami a szívemben a szó miatt.
- Pontosan. Neked is lesz majd valakid, aki lehozza az égről a csillagokat, meg te is neki. Ne aggódj. Semmit nem kell siettetni, most már van időd. - állt fel.
- Nem tudom, hogy képes lennék-e rá. - gondolkodtam el.
- Képes vagy rá! - jelentette ki. - Viszont. - pillantott mögém. - Mi most indulunk. Korábban kaptunk egy hívást egy rendkívüli esetről, sietnünk kell. - itta meg az utolsó kortyot a kávéjából.
- Igen-igen. Oh, egy-két dolog. Pénz van a bejárati ajtó előtti asztalkán, ha kellene valami. Ja, és ez nem egy börtön, nyugodtan elmehetsz akármerre, JungKookot is elviheted magaddal, de este kilencre mindenképpen itthon kell lennetek! Bár gondolom, ez még nem aktuális. Ha nincs kedved kaját csinálni, majd az álomszuszéktól kérdezd meg az étterem számát, minden ilyen hülyeség az eszében van. Na, jó illetve jók legyetek. - adott egy puszit, majd kiviharoztak, míg én le voltam gyökerezve a konyha közepén. Ilyen lenne egy boldog család? Ennyire meleg? Kezemet ökölbe szorítottam, majd megráztam a fejem is. Nem szabad erre gondolnom, úgysem fog sokáig tartani. Visszacsoszogtam a szobámba, hogy előássak valamit váltás ruhának, ugyanis egy kád melegvíznek most nagyon hálás lennék. Kicsit le kell nyugtatnom magam. Amint megtaláltam a megfelelő göncöket, a fürdőt kezdtem felkutatni, amit nem is kellett annyira keresni, hiszen JungKook szobájával szembe volt. Becsuktam az ajtót magam mögött, egy törölközőt kivéve a szekrényből - amit szerencsésen betippeltem, hogy azért lehet ott - megengedtem a vizet, levetkőztem, majd habtestem megmártóztattam a  habokban. Igazából kissé vékony voltam. Izmom sem volt annyi, az alkarjaim csúnyák. Lehet változtatnom kellene rajta. Sóhajtozva hunytam le a szemeim, s elnyomott újból az álom.
- Hyung. - Jungkook? - Hyung? - hagyjál, aludni akarok. - Ébredj fel, meg fogsz fázni. - túrt hajamba. Lassan kinyitottam a szemeim és lomhán rápillantottam. - Na végre. Mióta fekszel bent? Szállj ki, megfázol. - húzott ülőhelyzetbe mivel még kicsit kábult voltam. Nem is gondolkodtam, szégyenlős se voltam, így lazán kiszálltam a kádból. Jungkookra pillantottam, aki először jól végig mért, sőt valahol még a szeme is megakadt, amit inkább bóknak vettem, majd mikor találkozott a tekintetünk kivörösödött, és eltakarta az arcát. - Én, úgy gondoltam, hogy megvárod, amíg kimegyek. - sápítozott.
- Szerintem meg nem mutattam semmi újat. - tekertem magam köré törölközőt.
- De akkor is... - dünnyögte, aztán csak kiviharzott. Ebbe meg mi ütött? Nem mintha csaj lenne, szerintem még akkor se érdekelt volna a helyzet. A tükör elé sétálva végigmértem magam. Sápadt voltam. Mit hittem? Hogy egy új nap, majd életet szül belém? Még vannak ilyen elvárásaim? Vissza kellene csak zuhannom a szürkeségbe, de most mégis miért fáj annyira? Miután felöltöztem, a törölközőt pedig kiteregettem, kinyitottam az ajtót, ahol Jungkook állt.
- Mi az, csak nem mégis szeretnéd látni a testem? - vigyorogtam rá. Próbáljunk meg egy nem átlátszó álcát mutatni a srácnak.
- Csináltam reggelit. - vont vállat.
- Ilyen házias vagy? - követtem mögötte cammogva.
- Van időm. - vont vállat újra.
- Mi ez a nemtörődömség? - döntöttem oldalra a fejem. Kiszámíthatatlan.
- Semmi. - vont vállat harmadjára.
- Csak nem zavarba vagy? - mentem neki, mivel a lépcső alján hirtelen lefékezett. - Hé, nem történt semmi tényleg. - indítottam meg a konyhába. - Még meg is terítettél, rendes vagy. - ültettem le.
- Nem vagyok zavarba. - puffogva kezdett el enni.
- Még sose láttam olyan ártatlan embert, mint te. De tuti neked is volt már valakid, nem? - vontam fel szemöldököm. A kérdésre megfeszült.
- M-még nem. - hát persze, magántanuló vagy, de kíváncsi voltam a reakciódra.
- Pedig már elég idős vagy ahhoz, hogy becsajozz. - kalimpáltam a pálcikákkal. Megrezzent. - Hm? - adtam hangot érdeklődésemnek.
- Semmi. - rázta meg a fejét, majd egy hatalmas adagot a szájába tömött. - Na és neked volt már valakid? - kérdezte miután lenyelte az ételt.
- Ja, jó pár. - nem volt mit tagadni rajta. - Szóval, ha valami tanács kell, fordulj hozzám. Legalább is, ha a bátyjád lennék ilyet kellene mondanom. - gondolkodtam el. - Mondjuk, magántanulóként nehéz is lehet becsajozni... - fűztem tovább a szálat.
- Hát, ja. Főleg, hogy nincs is semmi érdekes bennem. - fújtatott.
- Ne becsüld alá magad. Tudod, JunSo "Képes vagy rá!" kijelentése egész ösztönző, ösztönözzön téged is. - emeltem a magasba a pálcáimat.
- Aha. - válaszolta egyszerűen.
- Egyébként, miért is vagy magántanuló? - ettem meg az utolsó falatot.
- Kiskoromban sokat betegeskedtem, elég gyenge voltam, aztán ezt szoktam meg. Talán egy hónapig járhattam alsóban suliba, de túl sok volt. Alapból nem bírom az olyan helyeket, ahol sok ember van, na meg be kell vallani, hogy lusta vagyok. Jó ez a tíz órai kelés. - vigyorgott a végére.
- Végülis, logikus. Ha a szüleim nem bánnák én is megmaradnék magántanulónak. Így mindkét fél jól jár. - értettem egyet. - De, ahogy hallottam nem megy a matek.
- Különös, mi? Minden más tantárgyból a legrosszabb jegyem négyes, de a matek... Fegyvert is foghatnának hozzám, akkor se menne. - idegeskedett. Lefagytam, amit ő is észrevett. - Minden oké? Elfehéredtél. - aggódott.
- Persze, persze. Folytasd csak. - nyeltem.
- Szóval volt belőle felmentésem, de ebben az évben nem akarják megadni így nagyon nagy bajba leszek. Két hónap alatt nyolc tanár hagyott itt. Anyáék kinyírnak... - sóhajtott. Miközben beszélt próbáltam rá is meg a légzésemre is figyelni. A hasonlata megbolygatott bennem néhány emléket.  - Itt vagy? - kalimpált előttem.
- Ja. Csak gondolkodtam. Jó vagyok matekból, talán mi is tehetünk egy próbát. - ajánlottam fel.
- Azt a poklot nem kívánom neked. - ellenkezett.
- Akkor megleslek fürdés közben. - vigyorogtam.
- Hozom a könyvem. - futott volna el mellettem, de megragadva a csuklóját megállítottam.
- Ráér később, nem? Kicsit körül akarok nézni. - pattantam fel.
- Ja, minél később, annál jobb. Veled menjek, vagy esetleg túl sok vagyok és egyedül szeretnél lenni? - kérdezte kissé lehangoltan.
- Szó sincs róla, csak kicsit kiszellőztetném a fejem, úgyhogy egyedül. De nem sokáig. Tényleg. Ne vágj ilyen arcot. - simítottam meg arcát. Puha. A kíváncsi szempárban mintha felcsillant volna valami, de nem törődtem vele.
Felvettem a cipőm, közben Jungkook elvonult. Elvettem a pótkulcsot és egy kis pénzt az asztalról, majd kiléptem a folytogató lakásból. A friss levegő igazi áldás volt a számomra. Fogalmam sem volt merre kellene elindulni. Lehet, hogy Jungkook közvetlensége volt az, ami tényleg megrémísztett. Mondjuk, akkor se mondhattam volna azt, hogy miatta kell kicsit lelépnem. Ja, ez száz százalék, hogy nem szabadott volna mondanom. Az az egyetlen szó, amit kiejtett a száján... Ennyire tönkrevág lelkileg? Mármint, sok minden átfut a fejemen. Nem csak a fájdalom, amit átéltem. Hanem a bosszú. A bosszú, hogy a saját két kezemmel küldjem a halálra azt a köcsögöt. Elindultam arra, amerre a lábaim vittek. Átmentem egy parkon, pár házon, majd a házak mögött egy lerobbant épület volt, de csupánt sem lepusztult. Emberek jártak-keltek előtte, sőt volt, aki be is ment. Felbátorodva lépkedtem el arra. Pont mikor elhúztam volna onnan a csíkot - mivel furcsa érzésem támadt - egy szőke srác dugta ki a fejét. Legalább egy az ízlésünk.
- Csáó, még nem láttalak itt. - köszönt rám, mintha az lenne a munkája, hogy mindenkivel szóba elegyedjen, aki megfordul itt. Kicsit körbenéztem, hogy hátha láthatatlanná váltam, és máshoz szólt de nem. - Hozzád beszélek szöszi. - nyalt végig ajkain.
- Hello. Nem rég költöztem ide. - mondtam közönyösen. - És csak erre jártam, felkeltette a figyelmem. - magyaráztam.
- Aha. És mi lenne ha be is jönnél? Tudtommal még senkinek a fejét nem haraptuk le. Mondjuk Taehyung sok mindent harapdált már, de mindegy. Na, körbenézel? Egyébként, ha nem esett volna le ez egy edzőterem. - intett fejével, én meg követtem. Belülről már koránt sem volt annyira lepukkant. Kellemesnek mondhatnám inkább.
- Hát ő meg? - lépett a szőke mögé egy magas, vállas srác, és átölte az előtte álló derekát.
- Suga. - mutatkoztam be.
- NamJoon, de itt csak Rap Monster. Ő a párom, Jin. Még csak meg se forduljon a fejedben, hogy ellopod tőlem. - szögezte le vigyorogva. Adott neki egy futó csókot, addig én a terem másik végét kémleltem, majd rám figyelt. - Nem egy útba eső helyen vagyunk, ide okkal jönnek az emberek. - vezetett végig, majd egy "Főnök" feliratú ajtón léptünk be. Leültetett, ő meg velem szembe foglalt helyet. - Leharcolt vagy. Mármint bocs, de látszik a szemeden, hogy sokat megéltél. Közönyös vagy, én meg jó emberismerő vagyok. Nem fogok áskálódni, mi is megéltünk egy-két dolgot, de ó, elkalandoztam bocsi. Szóval mit szeretnél itt? - kérdezte.
- Azt mondtad okkal jöttem, hallgatlak. Én nem tudom az okát, csak friss levegőt akartam szívni. - éreztem magam kissé kényelmetlenül az előző monológ után. Hogy vette észre?
- Feszült vagy? Megoldható. Ahogy elnézem a testfelépítésed, sose baj ha ragad rád izom is poron kívül. Érdekelne esetleg? - kulcsolta össze a kezeit.
- Lehet róla szó, talán tényleg nem is olyan rossz ötlet. Pont a reggel gondol... Ijesztő vagy tudod? - mértem végig furcsán.
- Ez a dolgom. - nevetett. - Formalitáshoz visszatérve, az első óra a kurzusokból ingyenes, de gondolom téged nem a jóga, meg az ilyen butaságok érdekelnének, hanem a kemény edzés. Minden gondosan fel van építve, ha gondolod egyik nap nézz be, max a vakolat bomlik, de mi maradunk. - kacsintott. - Viszont délre jön egy ügyfelem, úgyhogy a bájcsevejnek most vége. Jintől kérj el egy telefonszámot, én átöltözök csáó. - gondolom ezzel ki lettem küldve. A recepcióhoz sétáltam és kissé bárgyún álltam az előttem lévő srác előtt.
- Tessék. - rakta elém a kártyát. Kérdőn bámultam rá. - Gyakori.
- Nem gáz, csak annyira élettelteliek vagytok, hogy nehéz követni a dolgokat. Én csak sétálni jöttem. - magyarázkodtam, de minek.
- Jó fele. - kuncogott. - Ha sok neked ez az élet, a péntekeket egyenesen kerüld el, az idióta párosunk akkor melózik, néha még én se tudom elviselni őket. - kapott kicsit homlokához, mintha tényleg komoly lenne a dolog.
- Jin-shii! - szólt valaki a teremből.
- Bocsi, most mennem kell. Majd nézz be. Szia! - intett. Még gyorsan elköszöntem, majd elsiettem. Nincs gondom azzal, hogy szóba kell állnom emberekkel, amíg nem Jungkookéknál voltam, akkor sem zárkóztam be, csak lázadoztam. Átnéztem az emberek felett, na meg napokig részeg voltam. Sose beszéltünk közvetlenül, csak muszájból. Ezt kicsit nehéz feldolgozni. Közeledni akarnak felém. Nehéz. Fájó. Mikor nagyjából felébredek a holdkóromból és egy bolt előtt sétálok eszembe jut valami. Végig suhantam a sorok között, s a fagyiknál két kisebb dobozt kaptam ki. A pénztárban egy srác volt csak előttem, aki rágót vett, de nem találta a pénztárcáját a pénztáros meg már ideges volt.
- Tegye ezeket is hozzá. - löktem odébb a srácot kicsit.
- XX won lesz. - odaadtam a pénzt, majd mikor megkaptam a visszajárót a srác kezébe nyomtam a rágót. - Tess'. - csoszogtam el mellette.
- Hé. Köszi. Majd megadom. Valahogy... - harapta be az ajkát.
- Ugyan. Amúgy sem hiszem, hogy találkoznánk újra. - vontam vállat.
- És legalább a nevedet elárulod? - lépett hozzám közelebb. Miért közvetlenkedik ma mindenki?
- Suga.
- Én Taehyung vagyok, örülök a találkozásnak. Tényleg. Az a rohadt J-Hope tuti megint elvette a pénztárcámat. - mérgelődött.  Taehyung? Miért ismerős a neve?  - Aish, tényleg köszi, de most mennem kell. Én azért remélem még találkozunk. Köszi. Megint. - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Szia. - én csak biccentettem, majd végre csendes magányomban elvonulhattam. Visszafele kicsit eltévedtem, de végül célba értem. Az ajtót becsukva felsóhajtottam. Hosszú volt ez a séta. A kulcsot meg a maradék pénzt levágtam a helyére, kibújtam a cipőmből, az egyik fagyis dobozt bedugtam a mélyhűtőbe. Elővettem egy kanalat, majd Jungkookhoz bekopogva lehuppantam mellé.
- Rájöttem mi bajod. - mondtam határozottan.
- Hm? - értetlenkedett.
- Nincs mivel motiválni, hogy hajlandó legyél megérteni a matekot. Most lesz. - nyitottam ki a fagyit, és kanalaztam belőle. Kikerekedtek a szemei. Na, pont a kedvence? - Hol az első példa? - ettem meg az első falatot.
- Itt. - gurult el extázisban az ágyához, megragadott egy könyvet, meg egy füzetet, majd visszagurult. - Ez. Nem értem. - motyogta, közben a bödönt fixírozta.
- Hm. Pedig ez egyszerűbb, mint a többi. - nyeltem le egy újabb falatot. - Ne ezt nézd, a feladatot. - toltam el a fejét.
- És, ha kapok egy kanálnyit? Hátha beindítja az agysejtjeimet. - próbálkozott, majd kérlelőn nézett rám. - Na, hyung? - pislogot összevissza.
- Legyen. - adtam meg magam neki könnyen. Tett is egy kört a székével, s mikor visszaért velem szembe elszámoltam magam, így kicsit az arcát is összekentem csokival. - felnevettem. Tényleg vicces látvány volt. - Bocs. - nyúltam ajkához majd arcához, hogy letöröljem a fagyit. Érintésem alatt éreztem, hogy megremegett. Mintha egy apró sóhaj is elhagyta volna a száját. Ez arra késztetett, hogy szemeibe nézzek. Újból láttam a tekintetében azt, amit indulás előtt. De mi ez?

Tanúvédelmi Program (SugaKook) 1.rész

Suga POV

*12 évvel ezelőttre való visszaemlékezés*

Ez a nap is ugyanolyan szürkén indult, mint a többi. Akkor még csak tíz éves voltam, de már szürkén láttam a világot, ami mások számára oly gyönyörű és élettelteli lehetett. Régebben, még én is azt kívántam, bárcsak egy kis ideig más cipőjébe bújhatnék és elmenekülhetnék a gondjaimtól. Tényleg csak kevés időre. Boldog gyermek akartam lenni, együtt játszani, nevetni a többiekkel.Visszagondolva, lehet megbánnám, különben nem találkozhattam volna azzal, akit most mindennél jobban szeretek és meg akarok védeni, még akkor is ha neki ez nem esik le.
Szóval, tizennégy évvel ezelőtt, amikor nyolc voltam, apám meghalt tüdőrákban. Tudni illik, hogy vele mindig is jobban kijöttem, mint szülőanyámmal. Reggel ő kísért óvodába és iskolába, majd délután felváltva anyával, viszont ő mindig elvitt a játszótérre vagy vett fagyit. Félreértés ne essék, anyukámat is nagyon szerettem, csak apámmal jobban megtaláltuk a közös hangot. Na meg, anya többet dolgozott. Ráadásul mikor szegény apám elhunyt - tulajdonképpen magának és az idióta cigarettájának köszönheti - anyámnak még többet kellett dolgoznia, hogy el tudjon tartani. Át is kellett költöznünk egy kisebb apartmanba, ami egy szobás volt, kis fürdővel és konyhával a belváros kissé leamortizált részén. Hiába is, nehézkesen éltünk. Mozdulataink vontatottak voltak. Tudta mennyire érintett rosszul apa halála, de nem beszéltünk róla. Mindketten tudtuk, hogy csak rosszabb lett volna, ha felhozza a dolgot.
Telt az idő. Önállósodtam. Két évvel később, már egyedül intéztem a dolgaimat. Elidegenedtem az anyámtól. Apám halálának évfordulójának a napja is elérkezett. Aznap feketében voltam, anyám már előbb elhagyta a házat, de hagyott egy kis cetlit. Megmosolyogtatott. Nagyon próbálkozik, csak folyton elutasítom. Sóhajtva dobtam ki a kukába a papírdarabot, majd felöltözve iskolába mentem. Unalmasabb volt, mind eddig bármikor. Haza akartam menni. A levegő folytogatott, az idő esőre állt. Már azelőtt elpakoltam, hogy a csengő megszólalt így sikerült elsőnek elhagynom a hatalmas épületet. Lassan sétáltam haza. Féltem belépni az ajtón, ami két évvel ezelőtt keserűséget mutatott nekem. Remegő kezekkel tapadtam a kilincsre. Hallottam némi motoszkálást. Gondoltam anya jött meg. Ám pár másodperccel később egy férfi hang csapta meg a fülemet. Azonnal kivágtam az ajtót egy "apa" felkiáltással, amit egy éles hang követett. Egy fegyverből. Belém. Anyám felsikított. Nekiesett az ismeretlen fekete ruhás alaknak. Ocsmány vigyor terült ez az arcán, undorítóbbá téve az így is hatalmas vágással borított fejét, és idiótán levágott haját.
- Hoppácska, megcsúszott az ujjam. - nevetett fel, mire anyám erősebben ütni kezdte. Én a földön feküdve, tehetetlenül szenvedve néztem az elém tárulkozó mozdulatokat. - A férjed sokkal tartozott nekünk. - tette anyám álla alá a fegyvert, amire felnyögtem. - Hogy lehettünk ennyire mázlisták, hogy pont a mi területünkre költöztök? - sziszegte a képébe. Tenni akartam valamit, de túl gyenge voltam. - Szépen megnőtt a fiad, kárhogy megdöglik. - kuncogott. - De, nincs szívem elválasztani a fiút az anyjától, téged is a pokolra küldelek. - húzta meg a ravaszt. Anyám utolsó, elfuló lehelletével rám mosolygott és egy szeretleket motyogott, miközben könnyei folytak lefele, majd végleg kiszállt belőle az élet. Vörös vére beborította a falat, a padlón pedig lassan egybeolvadt az enyémmel. A férfi a kifelé vezető úton még belém rúgott egyet, amitől felnyögtem. Harcolni akartam. Meg akartam bosszulni, de testemből folyamatosan szállt ki az erő. Meg fogok halni. Biztos voltam benne. Levegőért küzdöttem, míg végül teljesen elvesztettem az eszméletemet.

Hatalmas fájdalmakkal ébredtem. Szemeimet nehezen nyitottam ki. Minden fehér. Kórházban lennék? Akkor anya? Mindkét irányba elfordítottam a fejem, de senki nem volt rajtam kívül. Csalódott voltam, és csak ki akartam sírni magam a szüleimnek. Egyedül voltam, és leírhatatlanul magányos. A falat bámultam. Nem tudom hány óra telt el, vagyhogy hány napja dekkoltam ott. Az ajtó egyszer csak kinyílt. A lehető legrosszabbra számítottam, de nem az a férfi volt. Három ember lépett be az ajtón. Egy nővér, és egy házaspár, talán.
- Szia! - köszöntött a nő. Nem akartam köszönni, elfordítottam a fejem. Mosolyától csak elundorodtam. - Sok mindenen mentél keresztül ilyen fiatalon. - ült le az ágyam szélére, míg a férfi a falnak dőlt, a nővér pedig leellenőrizte az állapotom majd kiment. - Nem akarom feltépni a sebeidet, hiszen még frissek. Mármint. Istenem. - nevetett zavartan. - Egyébként sem szeretném, de le kell tisztáznunk miért vagyunk itt. Én és a férjem... - mutatott a falnak támaszkodóra. - a koreai állampolgárok tanúvédelmi programjának leggjobjai vagyunk, ha szabad ilyet mondani. - hadarta tovább a magáét. - Hallottál már esetleg rólunk? - pillantott rám. Miért is fordítottam vissza rá a tekintetem? Talán a hangja miatt, ami lágy volt. Hívogató. Gondoskodó.
- Nem. - válaszoltam rekedtesen.
- Olyan emberekre vigyázunk, akik láttak esetleges gyilkosságokat és túlélték, illetve nagy eséllyel nyomoznának utánuk, na meg van még pár szempont, de ez most lényegtelen. - mosolygott kedvesen. - Remélem megérted, hogy segíteni akarunk neked.
- A szüleim nem fognak visszasétálni. Min akarnak segíteni? - kérdeztem.
- A továbblépésen. - szólalt fel a férfi.
- És ha nem akarok továbblépni? - álltam a farkasszemezést.
- Megkeseredett tizenéves szeretnél lenni? Szerintem ráérsz nyolcvan éves korodban is erre. Fiatal vagy még. Előtted az élet. Jó, persze, durva dolgokon mentél keresztül, de okkal élted túl. Erős férfi leszel, megvéded az új szeretteid és boldog leszel. - magyarázta. Valahol legbelül, nagyon mélyen elérzékenyültem. Mintha apámat hallottam volna.
- Mi fog velem történni? - adtam be a derekam.
- Nevelőszülőkhöz kerülsz. Amikor megláttunk, tudod én is örökbe szerettelek volna fogadni, annyira édes pofikád van. - simította meg az arcom. - De van egy hét éves fiúnk, akire alig jut időnk, és megszakadni a szívem ha kettőtöket kellene állandóan egyedül hagyni. Nehéz a mi munkánk. - sóhajtott. Én pedig éreztem, hogy évek óta először sírtam. Rég kaptam ennyi kedvességet. - Jaj, istenkém. Ne sírj. - nevetett a nő. - Majd tartjuk a kapcsolatot, sőt, én szeretnélek bemutatni a fiamnak, tényleg! - érzékenyült el ő is.
- SoJung!  - szólt rá a férfi.
- Na de yeobo. Mondd, hogy nem imádnivaló, nagyon szeretni fogja az új családja, annyira sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett kresztül mennie. Olyan törékenyek. - szipogott a nő.
- Ha jobban babusgatod, mint a saját fiad, megmondalak JungKooknak. - ült ki egy "gonosz" vigyor a férfi, aki most már biztosan férj szájára. Megmosolyogtam a jelenetet. Aranyos volt.
-Ya! Lesz egy új fiam és kész! Vita lezárva. Egyébként is mi fogjuk felügyelni felnőtt koráig. - pusmogta.
- Visszatérhetnénk a tárgyra? - köszörülte meg a torkát a férj.
- Van még valami fontos, amiről tudnom kellene? - ültem fel kicsit.
- Igen. Először is, senkinek, még az új családodnak sem beszéletsz arról, hogy mi történt veled. Majd az irodai munkások csinálnak neked egy új profilt. Másodszor pedig, Min Yoongi, nem létezik többé. A neved mostantól Min Suga. A családnevedet mégse vehetjük el, szerintem. - mosolygott rám.
- Köszönöm. Megértettem. - próbálkoztam meg egy mosollyal, de szerintem pocsékra sikeredett.
- Nekünk viszont mennünk kellene. Pihenj. Még két napig leszel bent, azután elviszünk az új családodhoz. Addig is vigyázz magadra jó? - nyomott egy puszit a homlokomra, majd elköszöntek és leléptek, bár még a folyosóról hallottam, hogy a férfi lekorholja a nőt a viselkedése miatt. Újból csak mosolyognom kellett, s könnyeim hangtalanul folytak le, majd lassan álomba merültem.
Teltek az évek, legalább két nevelőcsaládon estem át, végül egy egy özvegy nőhöz kerültem, aki közelebbi kapcsolatot ápolt a védlmezőimmel, ha mondhatom így. Ahogy ők is mondták, Min Yoongi nem létezett többé. Kifordultam önmagamból. Kamaszkoromban teljesen irányíhatatlan voltam. Rászoktam a cigire, ha tudtam ittam is, és alig voltam éjszaka "otthon". Iskolába sem jártam, pedig meg van az eszem hozzá, szimplán lusta voltam. Dolgozni nem akartam, így mondhatni ingyenélő lettem. A nő hamar megunta a viselkedésemet, s vagy elvisznek tőle vagy nem érdekli mi lesz velem. Király. Az érzéseink kölcsönösek voltak. Így történt, hogy bekerültem a Jeon családhoz.
- Wáó! Micsoda férfi lettél. - borzolta össze a hajamat egy alacsony nő, majd átölelt. - Szőke? Nem akarod ki nőni a lázadó korszakod? - kuncogott. A férfi kissé kényelmetlenül nézte a jelenetet. Meghajoltam előtte, de ő csak a kezétnyújtotta, és férfiasan kezetráztunk.
- SoJung, zavarba hozod szegényt. - sóhajtott. - Ne is figyelj rá, túlreagálja a dolgokot. - bámulta az eget.
- Na de drágám, tudod mennyire vártam ezt a napot? - nézett szúrósan férjére én meg csendesen kullogtam hátul mögöttük táskámmal a kezemben.
- Miért? - igen, viszont erre én is kíváncsi voltam.
- Nem tudom. - állt meg előttem döbbenten. Amikor először megláttalak, olyan érzésem volt, mintha a saját gyermekem lennél. Ha gondolod engem hívhatsz anyának, JunSo-t meg apának. - vigyorgott.
- Nem hiszem, hogy menne... - fixíroztam a földet.
- Igaz is. Mit is gondoltam. Ne haragudj. Viszont, mivel már felnőtt vagy kérlek tegezz minket, rendben? Amúgy sem vagyunk mi olyan öregek. - kuncogott.
- Idővel. - bólintottam.
-Gyakorold sokat. - ragadta meg a kezem és betuszkolt a kocsi hátsó ülésére. - Tudod, sokat meséltem neked a fiamnak. Mondtam, hogy mennyire klassz vagy, bár a lázadozásaidat kihagytam, nem bírnék el vele. Ő is alig várja, hogy találkozzon a bátyjával. - hadarta.
- Bátyja? - kerekedtek ki a szemeim.
- Ne haragudj rám tényleg. Csak tudod, mindig is szerettem volna egy idősebb fiút mellé, annyi munkánk van. De, nem akartam tolakodó lenni kiskorodban, még így is az vagyok... - lábadtak könnybe a szemei.
- Semmi baj. Kicsit kényelmetlen, de nem ez a legborzasztóbb dolog, ami történt velem. - mosolyogtam rá.
- Annyira édes vagy! - nyúlt volna hátra, ha JunSo nem szól rá.
- SoJung, kérlek. - figyelte közben az utat.
- Jó-jó. Leülök. - sóhajtott.
Az út körülbelül háromnegyed óra volt, s a többi része csendben telt. Mikor megérkeztünk a házhoz, kicsit izgatott lettem. Most tényleg lesz egy öcsém, vagy micsoda? Visszafordulhatok még, ugye? SoJung megszorította a kezem, miközben JunSo kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Nagyot nyeltem. Adja isten, hogy ne legyen itthon. De miért ne lenne? Bár, nem rohant a képembe, ami jó jel.
- Kookie, megjöttünk! - kiáltott fel az anyja az emeletre. Kookie? Még a gyereknek is aranyos neve van? Halk léptekkel érkezett meg az öcsém elénk, és unott képpel bámult. Eh?
- Szia, Suga vagyok. - mutatkoztam be.
- Jungkook, örülök, hogy megismerhetlek hyung. - virított rám egy ezer wattos vigyort. Az előbb még unott volt, mi van vele? - Anya, a matek tanár felmondott ma. - fordult anyjához, miközben ő adott neki két puszit.
- Már megint? - szállt be az apja a beszélgetésbe.
- Nem tehetek róla... - dünnyögte.
- Fiam, ennyire nehéz megérteni? Mármint hányadik is? Hatodik? - számolta az ujjain SoJung.
- Nyolcadik... - nézett el a másik irányba, mire akaratlanul is felnevettem, amire ő elvörösödött.
- Hyung. - nyüszögte.
- Bocsi, de ez hihetlen.  Annyira új volt nekem ez az egész, hogy pár percig még el is hittem, hogy ez az én normális családom, de hamar megkomorodtam. - Elnézést, de elég fárasztó napom volt, melyik lesz az én szobám? - váltottam hangnemet, ami már sokkal ridegebb volt.
- Jungkook, mutasd meg neki. - unszolta az anyja.
- Gyere. - mentünk fel a lépcsőn, majd elhaladtunk egy szoba mellett, amiből kicsit hangosabban szólt a zene, majd a mellette lévő szobára mutatott. - Az a tiéd. Mindjárt jövök. - vonult el, én addig meg bevánszorogtam az új szobámba. Számomra nagy volt, és szürke. Halk kopogás, majd talpak topogása.
- Tessék. Anyuék ragaszkodtak hozzá. - rakott le az asztalra két dobozt. Egy kisebbet meg egy nagyobbat. - Hallottam, hogy nem lehetett eddig telefonod, így a legjobbat szereztem be.  - nyomta bele a kezembe. - Anya, apa, meg az én számom van benne eddig. Ja, meg egy laptop. Már nagyjából mindent feltelepítettem, amire szükséged lehet, tehát működőképes. Bár még kell egy-két nap mire megcsinálom a saját vírusírtó programom, így addig a telfonodon netezz, oké? Ha meg lesz felrakom a te gépedre is. - vigyorgott. Tökre beleélte magát.
- Köszönöm, vagy mi. Jó vagy az ilyenekben? - kérdeztem.
- Jobb is lehetnék. Ez még semmi, csak anyuék próbálnak lebeszélni róla. - sóhajtotta.
- Miért? - csodálkoztam.
- Én se tudom. Na mindegy is. Hallottam, hogy a szüleid kiköltöztek külföldre, és most nálunk fogsz lakni. Már kíváncsi voltam. - mosolygott rám. Szüleim? Külföld? Tudja ez a srác egyáltalán, hogy mit dolgoznak a szülei?
- Ja, igen. Nem volt kedvem kimenni velük. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Gondolom fáradt vagy. Majd még holnap beszélünk, én úgyis itthon vagyok mindig. Meghát te is. Legalább végre nem fogok unatkozni. - nevetett. - Ha kell valami csak gyere át. Jó éjt! - intett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Egy ideig még figyeltem az ajtót, majd eldőltem az ágyban. Az én ágyamban. Az álom hamar megkörnyékezett. Annyira furcsa volt, mégis évek óta először otthon éreztem magam.

SugaKook part 2

JungKook POV

Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt az este, azt se tudtam, hogy kerültem haza vagy, hogy kivel voltam. Minden ami megmaradt az előző éjszakából az a másnaposság. Nyöszörögve forgolódtam az ágyamon, hogy jó pózt találjak a visszaalváshoz, de sehogy sem sikerült. Felemeltem a fejem a párnák közül, de a szobatársam nem volt itt. Apropó, Jimin hyung a szobatársam. Végre sikerült megtörnöm és tegnap... Gondolatmenetemre azonnal kipattantak a szemeim, és akármennyire is nyilalt a fejembe a fájdalom azonnal megeredtem a nappaliba, ahol néma csönd uralkodott, de mindenki ott volt rajtam kívül.
- Jin hyung! NamJoon hyung! - préseltem ki magamból neveiket miközben levegőért kapkodtam. Amint letisztázódott előttem a kép, rá kellett jönnöm, hogy a mai fejmosást nem ők adják. Ugyanolyan megszeppenten állnak a szoba másik sarkába, mint én az ajtónál. Jimin a földön térdelve próbálja elkerülni Suga tekintetét. V és J-Hope meg a fotelból figyeli az eseményeket halál nyugodtan.
- Su... - kezdtem volna bele, de Jimin intett a kezével, hogy ebből most maradjak ki. Én tényleg próbálkoztam. De tényleg. - Hyung, nem az ő hibája. Nagyon akaratos voltam és, amikor elment Jinért én... - rántottam felsőjén, hogy felém forduljon a borús hangulatú Yoongi, akinek egy kéz lenyomat maradt az arcán.  - Szóval. Szép estéd volt Hyolynnal. - haraptam ajkamra, hogy ne röhögjem el magam. Kijelentésemre mindenki kerek szemekkel nézett rám lélegzet visszafolytva. - Valami rosszat mondtam? - néztem Jinre, aki inkább a függönyt igazgatta.
- Nem emlékszel semmire? Suga elég részletesen taglalta le a dolgokat nekünk az előbb. - szólalt meg V.
- Mire? - értetlenkedtem. - Azt se tudom mi történt, miután elértem Suga hyungot meg Hyolyn noonat a bulin. Gondolom beégettem magam, aztán hazajöttünk. - vontam vállat.
- Komolyan azt hiszed, hogy részegen ilyen egyszerűek a dolgok? - nevetett J-Hope. - Szerintem jó estéd volt. - kacsintott rám.
- Mire kellene emlékeznem? - sandítottam vissza most már aggódva Sugára. Közelebb lépett hozzám, már egészen a magánszférámig tolakodott és csak a szemeimbe bámult. Mintha keresett volna valamit. Én nem tudtam sokáig szemezni vele, így automatikusan ajkait kezdtem nézni. Automatikusan? Zavartan löktem rajta egyet, majd még mindig kérdőn tekintettem rá.
- Ne hagyjd, hogy hülyére vegyenek, úgy történt minden, ahogy mondtad. - túrt hajamba. Ez nem szimplán egy "kócoljuk össze a legfiatalabbat, mert miért ne" hadművelet volt. Neeem. Távolról sem. Ebbe volt valami, valami más.
- Biztos? - hangom távolinak tűnt. Hova lett?
- Tuti. - harapott nyelvére. - Viszont, akkor se hunyhatunk szemet afelett, hogy Jimin hagyta, hogy leidd magad, mert a gatyája nem bírt magával. - nézett az említettre szúrósan.
- Mert bírt akárki is vele aznap? - duzzogva ültem le Jimin mellé. - Ne bántsd! Mondtam, hogy az én hülyeségem volt. - bújtam Jiminhez, mire Suga látványosan megfeszült. Ennyire haragudna?
- Csinálj, amit akarsz... - forgatta meg a szemeit, s eltűnt a nappaliból. Nagyot sóhajtva konstalláltam, hogy megúsztuk, bár lelkiismeret furdalásom volt.
- Ennyire rosszat tettem? - néztem NamJoonra.
- Inkább meglepőt.  - vigyorgott V, és belemászva J-hope ölébe kihajolt hozzám. - Akarod tudni? - harapta be ajkát. Félve bólintottam. Fülemhez hajolva letaglalta a történteket. Minden egyes újabb szótól csak melegem lett. Én, tényleg ezeket csináltam? Mármint senkim nem volt még, egy óvodai incidensen kívül, és nem gondoltam volna, hogy a pasikhoz vonzódom, konkrétabban Sugára. Én megcsókoltam egy pasit. Sőt mi több, taperoltam és azt kértem, hogy dugjon meg. Körbenéztem. Mindenki aggódva nézett rám.
- Jól vagyok. Tényleg. - erőltettem egy mosolyt. - De, most inkább felmegyek a szobánkba... - álltam fel, s kikerülve az éppen érkező Sugát, bezárkóztam és a takaróm alá ástam el magam. Hogy tehettem ezt? Biztos utál. Jézusom. Csak nem akarok senkinek a szeme elé kerülni. Ez annyira gáz. Halk kopogás az ajtón. Nem válaszolok, így az illető hangosabban kopog. Még mindig nem vagyok hajlandó válaszolni, így hang is társul a kopogáshoz.
- Jungkook, csak én vagyok V, nyisd ki. - kérlelt. Nagyot sóhajtottam, majd kínlódva kinyitottam az ajtót. - Köszi. - mosolygott rám. - Tudom, hogy szeretnél beszélni róla...jobban. - magyarázta.
- Miről? - értetlenkedtem.
- Hát arról, hogy milyen egy fiúval lenni, meg egyébként... - kezdte kínosnak érezni a beszélgetést.
- Nem V, tévedsz. Nem akarok beszélni róla. Részeg voltam, ennyi. Hiba volt az egész. - kiabáltam vele idegesen.
- Hiba? - dermedtem le a halk hang hallatán. Nem akartam látni a hang tulajdonosát, de már agyban rég beazonosítottam.
- Suga, én... - miért akarok mentegetőzni?
- Jungkook, te? Pont azért jöttem, hogy megmondjam, hogy nekem semmit nem jelentett ez az egész csak egy gyerek épp kíváncsi volt a dolgokra. - vont vállat majd lelépett. Hazudott. Kurvára hazudott. Miközben engem nézett, láttam a szemeiben a csalódottságot. Könnyes szemekkel fixíroztam V-t.
- Hyung, én tényleg... nem... akartam... vagyis. - kétségbeesetten makogtam neki, de ő csak csendben átölelt.
- Akarsz beszélgetni? - terelgetett be a szobába, becsukva maga mögött az ajtót.
- Nem tudom miről... - ültünk le az ágyra.
- Kedveled Yoongit? - nézett rám komolyan.
- Persze. - vágtam rá egyből. - Mármint, ugyanúgy, mint titeket... - magyaráztam.
- Nem, Kookie, nem így értettem.  - sóhajtott.
- Én is tudom... - hajtottam le a fejem.
- Akkor? - puhatolózott.
- Én... nem tudom. Tényleg. Hyung. Én lennék a legboldogabb ha tud-... - borított el az ágyon és hirtelen felém magasodott. - Most komolyan játszani akarsz? - morogtam.
- Semmi reakció? - döntötte oldalra a fejét.
- Mire? - vontam fel szemöldököm.
- Rám. - adta az egyszerű választ.
- Miért kellene? - mocorogtam alatta. - Szállj le rólam egyébként is...
- Mert dögös vagyok. - vigyorgott, majd lehajolt arcomhoz.
- M-Mit akarsz? Szállj le vagy behúzok neked egyet! - fenyegetőztem.
- Ugyan már Kookie. Ha Suga lenne feletted már rég nem zavartatnád magad. - hajolt fülemhez, és ahogy szavait suttogta megremegtem. - Nem lenne sokkal jobb? Ahogy finoman elkezdené ringatni csípőjét. Valahogy így. - tette is meg, mire elnyíltak ajkaim. - Tetszene ha Suga csinálná mi? És tudod mi a legjobb az egészben? Hogy a folytatás sokkal jobb. - harapott fülemre, mire felnyögtem. Arcom teljesen lángbaborult, mindenhova néztem csak Taehyungre nem. - A tested már döntött helyetted is. Tudom, hogy nehéz felfogni most a dolgokat, de mindkettőtök helyzetét megkönnyítenéd. Suga... makacs. - dőlt le mellém.
- Mire gondolsz? - szemkontaktust az előző után még mindig nem voltam hajlandó teremteni vele.
- Ha ránézel mit látsz? - kérdezte.
- Fájdalmat. Mintha mindig valami világ fájdalma lenne. - motyogtam.
- Ez a "világfájdalma" miattad van. - a szavakra azonnal felültem és ijedten néztem V-re. Mit csináltam?
- Nem rosszként kell rá gondolni. Csak szeret, ő meg túlkomplikálja. - von vállat.
- Szeret? - csaptam a számra, mikor rájöttem, hogy hangosabb voltam a kelleténél.
- Mindketten annyira lassú felfogásúak vagytok. - forgatta a szemeit. - Elmondom még egyszer. Suga szeret téged, de egyszerre akar lenni a szerelmed és az oltalmazó anyád-apád. - sóhajtott. - Két hónappal ezelőtt, amikor ugye csaptunk egy kisebb összejövetelt pár ismerőssel, viszont te hamar leléptél Suga mindenről kitálalt. Hiába is, részegen mindketten igazat mondotok legalább. Őt nem értem meg. Neked furcsa, hogy a saját nemed iránt vonzódsz, de én vagyok rá a példa, hogy semmi baj nincs ezzel. Én egyébként is a magam módján furcsa vagyok. - nevette el magát. - Na de. Mit fogsz most csinálni? - érdeklődött.
- Mivel? - vágtam rá.
- Veletek. - mosolygott.
- Kellene csinálnom bármit is? Nekem ez nem megy, ráadásul nem láttad Suga szemeit. - húztam fel a térdeim.
- Ki tudná visszautasítani azt, akit szívből szeret Kookie? Hmm? - hümmögött.
- De... - próbáltam kifogásokat gyártani, sikertelenül.
- Nincsen de. Vagy te mész át hozzá, vagy én hívom ide. Van egy perced dönteni. - várt. - SUG-. - csaptam a szájára.
- B-bocsi. - néztem rá bocsánatkérően. - Majd én... - motyogtam.- Most? - bólintott. - De. - ... - Megyek. - álltam fel kelletlenül az ágyról. Nem akarom. Mi van, ha csak szivatnak? Mármint... engem Suga szeretne? Lehetetlen.
- Menj már. - lökött meg lábával előrefele. - Még az ajtón se léptél ki.
- Jó, de álljál ott velem! - ragadtam meg a kezét.
- Ja, persze még azt is végig nézem, ahogy éppen dugtok nem? - vágott hülye fejet, én meg csak hápogni tudtam a kérdésre.
- Hyung én ezt mégsem akarom! - indultam volna meg a nappaliba, hogy megmeneküljek, de Suga ajtaja ekkor nyílt ki.
- Mi ez a hangzavar? - sandított rám, én meg azonnal elfordultam.
- Beszélni akar veled. -vette át a szót V.
- Nem is. - motyogtam.
- Hm?
- Mindegy... - haraptam be a szám.
- Az istenért csak oldjátok már meg az idióta szerelmi civódásotokat. - lökött neki Sugának Taehyung, amivel ő a földre esett én meg rá. Bevágta mögöttünk az ajtót, így végleg ketten maradtunk. Felszisszenve tápászkodtam fel kicsit.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Voltam már jobban is... - sóhajtott.
- Ha zavarok elmehetek. - vörösödtem el kisebb fáziskéséssel kijelentésemre.
- Jungkook? - csengett hangja fejemben.
- Nem! Nem gondolok semmi piszkos dologra! - mondtam hirtelen. - Aishh... - szálltam le róla végre és idegesen bámultam a földet. Bárcsak megnyílna alattam!
-Jungkook, te most? - ült fel és éreztem, hogy tekintetével lyukat éget rám.
- Csak hagyjál. Megyek megkeresem V hyungot, hogy kicsit elbeszélgessek vele. - álltam fel zavartan, de mikor az ajtóhoz értem erős kezek fordítottak meg, vágtak neki a falapnak s ugyanakor martak ajkaimra. Ki akartam tépni a kezem szorításából, de nem sikerült. Jobban préselődött hozzám, pedig már levegőnk is alig volt. Mikor végre leszállt ajkaimról, azt hittem lesz erőm megszólalni, ám helyette egy hangos nyögés szökött ki torkomból, mivel nyakamat kezdte ostromolni. - S-Suga ne... - mocorogtam.
- Csakhogy letisztázzuk, számomra nem volt hiba, ami tegnap történt. De, nem lehetünk együtt. - sóhajtott idegesen szám előtt.
- Én... - akartam mondani, hogy nem tudom mit gondoljak az egészről de közbeszólt.
- Én tényleg kicseszettül próbálkozok távol maradni tőled. Érted? Nem feltűnően, de próbálok. Viszont ha még egy ilyen dolog előfordul, hogy te lerészegedsz, és indokolatlanul rám mászol nem foglak elengedni. És tudod mi a legrosszabb? Hogy utána nem érdekelne, hogy utálnál. Testileg nekem jobb lenne, de lelkileg? Kész roncs lennék, és az a baj, hogy nem hibáztathatnálak érte, mert én basznám el! Kérlek Jungkook, csak maradj távol tőlem, ha nekem nem megy, legalább neked sikerüljön. - hallatszódott elkeseredetnek a monológja végén. És megint. Nem tudtam mit válaszoljak erre. Nem értettem semmit abból, ami Sugában játszódik le. Mármint a lényeget felfogtam, de nem érzem át. Mégis csak gyerek lennék ehhez? - Válaszolj már valamit, vagy esküszöm itt helyben megerőszakollak! - morogta fülembe. Teljesen megrogytak lábaim, Suga még időben kapott el. - Hé, nem gondoltam komolyan, nem kell megijedned. - Nem megijedtem. Ez teljesen más volt. Mintha egy pillanatra elvesztettem volna az eszem.
- Miért én? - kérdeztem halkan.
- Ez valami olyasmi, mint a szerelem első látásra. Nem tudom pontosan megmagyarázni. Amikor először megláttalak az volt rólad a véleményem, hogy milyen egy ártatlan kisgyerek és hogy a Big Hit képes összezárni őt hat ökörrel. Később ebből egyre több fura gondolatom lett, majd végül azon kaptam magam, hogy csak te jársz a fejembe. Mindenkivel kedves vagy, próbálsz annyit segíteni amennyit tudsz, néha gyerekesen bután viselkedsz, ami meg imádnivaló. - sorolta a jobbnál jobb jelzőket rólam én meg csak egyre vörösebbe borultam. - Most is... - pillantott rám. - Annyira édes vagy. Tudod mennyi önuralom kell ahhoz, hogy visszafogjam magam? Ha megérted kérlek menj ki. - gondolkodott. Lágyan ajkaimra kapott, de én képtelen voltam visszacsókolni, így bénán álltam egyhelyben. - Csak mert tudom, hogy nem lesz rá több lehetőségem. - suttogta ajkaimra. Gyomromban kellemes érzés lett úrrá hangjára. Lehunytam szemeim majd sóhajtottam.
- Oké. -vesztesen mentem ki a szobájából számat harapva. Undorodnom kellene nem? Úgy, magamtól meg Sugatól is. Nem tudom mi az ijesztőbb, az hogy nem tartom undorítónak vagy mozdulatlanul az ajtóhoz tapadva vártam volna a folytatást? Lementem a többiekhez a konyhába és csak némán ülve hallgattam őket. V kérdőn tekintett rám, mire csak elfordítottam a fejem.
- Hé. Jungkookie. Jó hamar végeztetek. - kuncogott.
- Nem lehet leszakadni a témáról? - szólaltam fel idegesen, mire mindenki engem kezdett nézni. - Mi van? - idegeskedtem.
- Eww, Suga ennyire nem érti a dolgát? - vihogott J-Hope, majd egy tasli birtokosa lett.
- Mihez nem értek? - vonta fel szemöldökét drámaian Suga.
- H-Hyung. - makogta.
- Hallgatlak. - kérte számon.
- Hát... - mutatott rám.
- Megbeszéltük a tegnap estét, hogy mindketten csak sokat ittunk? - ballagott a hűtőhöz, hogy kivegyen valami innivalót.
- Mégis meddig akarsz hazudni? - unta meg V a köntörfalazást.
- Miben? - kutatott pohárért.
- Mindenki tudja, mit érzel iránta, miért kell ennyire túlspilázni? - állt neki Sugával farkasszemezni.
- Hé. V, hagyjad. - figyelmeztettem.
- Neked jól van ez így? - nézett rám. Tekintetemet Sugára vezettem. Ideges volt, izomból szorította a poharat. Mit kellene válaszolnom? - Vagy, talán folytassuk azt, amit kettesben elkezdtünk? - helyezte kezeit combjaimra. A többieket mintha rakétából lőtték volna ki, úgy távoztak a konyhából. Még Hoseok is, ami rosszat jelent. V teljesen komoly most.
- Kim Taehyung!- rezzentem meg Suga éles hangjára.
- Gondolj bele Jungkookie, mennyi mindenre tudnálak megtanítani. Jobban, mint Suga. Sokkal, de sokkal... - hajolt fülemhez. Miért tudja mindenki, hogy ott túl érzékeny vagyok?  - jobban. - hagyta figyelmen kívül az idősebbet, akire felpillantva megijedtem.
- V, én nem akarom! - nyitotta széjelebb lábaim, hogy közéjük férkőzzön. És ekkora már Suga teljesen kész volt. Csak a pohár törését lehetett hallani, majd a Suga kezéből ömlő vér let látható. Habozás nélkül löktem távol V-t, és megragadva Suga ép kezét a fürdőbe rángattam. - Nem vagy normális. - morogtam, s a csap alá dugtam a kezét. Felszisszent. Fájt? Nekem jobban... Nem szólt hozzám. Rám se nézett. Kínos volt. Miután jól kimostam vízzel a kezét, előkerestem a fertőtlenítőt is, ami már nyögvenyelősebben ment, de végül bekötöztem. Míg én a polc tetejére próbáltam visszarakni a dobozt, Suga a kádnak dőlve mért végig. Hogy ezt honnan tudtam? Tekintete beleégett a hátamba.
- Soha többé ne csinálj ilyet! - fordultam vissza hozzá mérgesen. - És miért nem tudsz válaszolni? A nyelved is elvágtad? - háborogtam, mikor hirtelen magára húzott és úgy ölelt át. Sóhaja gondterhelt volt. Hagytam magam. Hagytam, hogy illata megnyugtasson és nyakába fúrtam az arcom. Gyengén, de éreztem, hogy megremegett. - Miért? - kérdeztem halkan.
- Mert nem érted, hogy mit érzek. - nézett félre. Morcosan fordítottam állánál fogva vissza. Egy kérdő tekintetet kaptam válaszul.
- Akkor mutasd meg! - mondtam határozottan.

SugaKook part 1

JungKook POV
A BTS éppen az új albumuk sikerét ünneplik, olyan előadók társasága mellett, mint a SISTAR, Girls Generation, Big Bang, Beast, 4minute és még sorolhatnánk tovább, hiszen aki tudott, mindenképp megjelent a nyár záró "after partyn", ami annyit tesz náluk, hogy kieresztik a fáradt gőzt, kikapcsolódnak... és lehet, hogy még egymásba is gabalyodnak. De vajon ezen a party-n, ki kibe gabalyodik?
- Hyung, most komolyan az év legnagyobb buliján nem hagyjátok, hogy igyak egy kicsit? - akadtam ki hyungjaimra.
- Jungkook, mi csak féltünk, mint szerető hyungjaid ez a kötelességünk. - karolt át Jimin.
- Nem érdekel a kötelességetek, szeretném én is jól érezni magam. - akadékoskodtam.
- Akkor meg... - fordultunk meg. - Mit szólsz mondjuk Borához, vagy mondjuk Hyolyn? Habár, ahogy elnézem Suga hyung kinézte magának. - ekkor már eléggé felkeltette az érdeklődésemet az említett nőszemély. Suga már kissé illumináltan közelített a lányok felé, de lássuk be, senki se volt már tiszta ezen a kicseszett bulin rajtam kívül.
- Hyung. Komolyan, had igyak. Szerintem észre fogom venni hol kell abbahagynom, ráadásul a szerető hyungjaim arra is tudnak akkor figyelni, hogy ne igyak túl sokat, igaz? - fordítottam ellene a fegyverét.
- Aish, túlságosan is szeretek jófej lenni ahhoz, hogy tovább nyaggassalak. Várj itt, hozok valami gyengét. - ültetett vissza V mellé, aki egészen kényelembe helyezte magát J-Hope ölében.
- Hyung, nem lehet, hogy kicsit közel vagy J-Hope hyunghoz? - tettem fel az ártatlan kérdést.
- Hmm? Ehhez te még fiatal vagy JungKookie, majd megérted. Én még szeretnék ennél is közelebb kerülni hozzá. - magyarázta már inkább az említett nyakába. Nos. Wáó. Eléggé kényelmetlen helyzetbe cseppentem, de már csak a hyungjaim ilyenek.
- Tessék. - nyújtotta elém az italt Jimin és helyet foglalt mellettem.
- Lehet ez nem lesz elég. - mutattam a párosunk felé.
- Hihetetlen, hogy nem egészen egy perc alatt meg lettél rontva. - sóhajtva kortyolt az italába.
- Nem vagyok gyerek. - forgattam a szemeim és én is inni kezdtem.
- Tudjuk, de akkor is vannak dolgok, amiket te még nem tapasztaltál. Olyan kis ártatlan arcod van, amit az öreg lányok is szeretnek csipkedni. Egyszerűen olyan érzése támad az embernek, hogy meg kell védenie. Főleg Suga meg Jin. Néha már ijesztőek, amikor rólad van szó. - nevetett fel.
- Suga hyung is? - csodálkoztam.
- Ja. Én is meglepődtem. Főleg, mikor leszidtalak, hogy elvetted a pólóm. Na én azután olyan fejmosást kaptam tőle, hogy a mai napig emlegetem. Over-protectiv az egyszer biztos. - húzta a száját.
- Hát, felém sose mutatta ki. Sőt olyan idegen, amikor velem kell beszélnie. - fenékig húztam le a poharat.
- Lehet nem gyerekként kellene kezelni téged már... - ismerte el Jimin az előző tettem. - Rendben. Ezért hozok még két kört. Addig figyelj rájuk, hogy ne nagyon essenek egymásnak. - kacsintott rám és eltűnt a tömegben.
- Mert közbe tudok avatkozni igen. - mormogtam magamnak és rájuk pillantottam, de a látvány még engem is sokkolt. V már J-Hope szájában volt, és nem úgy nézett ki, hogy egyhamar abbahagyják a dolgot. - Hyung, szerintem haza kellene vinni őket. - nyúltam is a következő pohárért. - hiába is, rákap az ember a minőségi italra.
- Nézz csak körbe. Szerinted érdekli az embereket? Ők se csinálnak mást. - kezdett Jimin keresni valamit a szemével.
- Jin hyung most ment ki a mosdóba... - sóhajtottam.
- Ugye nem baj, ha... - kezdett bele.
- Az egyik poharad marad, és megbocsátom. - ajánlottam.
- Már itt se vagyok. - ugrott fel a székből, majd miután újra megtalálta az egyensúlyát elindult az említett helyre. Szemeimmel NamJoon hyungot kezdtem keresni, akit meg is találtam a Beast-es srácok társaságában. A tömegen végig nézve, néhány kiéhezett hiéna észrevette, hogy egyedül vagyok, látványosan megindultak felém. Habár Sunny noona majdnem kitörte a bokáját, mire elértek ide, dehát... mindent a cél érdekében.
- Jungkook-ah; hogy érzed magad? - ült le az egyik oldalamra, a másikra meg Jessica, mögém pedig egy Taeyeon került.
- Én jól, de ti, szerintem már túl jól. - mosolyogtam rájuk.
- Ha egyszer ennyire imádnivaló vagy. - kuncogott Jessica.
- Noona, egy férfi nem szereti ha azt mondják rá, hogy imádnivaló. - ittam a poharamba.
- Jungkook-ah te még nem lehetsz férfi! Legyél az öcsikém! Az én imádnivaló és egyetlen öcsikém! Ígérem jobban fogok bánni veled, mint a srácok. - nyomta a karomnak melleit Sunny.
- Noona, részeg vagy. - próbáltam elhúzni a kezem.
- Ha annyira férfi vagy használd ki a helyzetet. - cukkolt most már Taeyeon is.
- Aish. Most komolyan, nincs jobb dolgotok? - nyúltam a következő pohárért. Hosszú lesz így az este. Túlságosan is. Miután megittam mindent, már nem is figyeltem miről magyaráznak a noona-k. Sokkal inkább a Hyolyn-Suga párost figyeltem, de egy idő után már azt se tudtam eldönteni melyiküket bámulom.
- Hé, Jungkookie-ah, figyelsz te ránk? - ráztak vissza a valóságba.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Ha továbbra is így nézed Hyolyn-t, kifolyik az összes nyálad. Na, férfiacskám, menj és hódítsd meg. Vagy nem megy? Noona is szívesen elszórakoztat. - kuncogott.
- Kapok az alkalmon és bebizonyítom az igazam. - másztam ki közülük. - Csak figyeljetek. - vigyorogtam rájuk, de amikor elindultam már kezdtem érezni, hogy nem lesz olyan döccenő mentes az utam. Sőt. Annyira nem éreztem a talajt a lábam alatt, hogy mire odaértem Suga hyungnak kellett megtartania.
- JungKook? - kerekedtek ki a szemei. - Hiszen te részeg vagy. - ültetett le a helyére.
- Dehogy is, csak négy pohárral ittam. - mormogtam.
- Melyik vadbarom itatott le? - emelte fel a fejem államnál fogva, mivel a padlót stíröltem. Okkal. Amikor a tekintetünk összefonódott, valami megmozdult bennem. Nem, nem hányni akartam, éppenséggel a szívem kezdett el őrületes tempóban verni.
- J-Jimin. - makogtam.
- Most azonnal megkeresem és kitépem az összes haját. - indult volna meg, de kezénél fogva rántottam vissza. Mivel már benne is volt alkohol, hirtelen tettemtől nem találta az egyensúlyát, így arcunkat pár centi választotta el egymástól. Lehelletét már ajkamon éreztem, míg én levegőt venni alig mertem, csak szemeibe bámultam. Lehellete egyre jobban perzselte az ajkaimat, de ezt nem csak beképzeltem. Suga centinként csökkentette a távot közöttünk, de még mielőtt megcsókolt volna, mintha villám hasított volna belé húzódott el, amit egy nyűgös sóhajjal díjaztam. Egyáltalán nem vagyok elégedett a tettével. Azt akarom, hogy megcsókoljon. Rohadtul. Gondolkodás nélkül rántottam vissza nyakkendőjével ajkaimra. Lágyan csókoltam az ajkaira. Nem ellenkezet. Sőt, amikor felfogta, hogy mégis mi történik alsó ajkamba harapva kért azonnali engedélyt a csók mélyítésére. Engedély? Mintha lenne beleszólásom. Nyelve már rég az enyémet kényezteti, miközben kezeivel a combjaimra vándorol és lassan simogatni kezdi azokat. A háttérből női sikolyokat hallok, amiknek sejtem az okát, de cseppet sem érdekel, hogy ezt nem éppen Sugával kellene csinálnom, hanem Hyolynnal, aki mellesleg már rég felszívódott mellőlünk. Minden, amire most gondolni tudok az Suga. Kezeimmel hamar nyaka köré fonom magam, ezzel is jobban ajkaimra préselve őt. Viszont neki ennyi nem elég. Akaratosan húz fel a székből, s közben elszakad a számtól, amit egy csalódott nyögéssel jelzek, hogy nem tetszik. Mindketten levegőért kapkodunk, de amíg ő itt van én szarok a levegőre.
- Jungkook. - suttogta érzékien az ajkaim előtt, miközben vezetni kezdett és államhoz kapott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Tudatában vagy annak, amit csinálunk? - döntött a falnak, és türelmetlenül várt a válaszomra.
- A mai nap folyamán vagy századszorra közlöm: Nem vagyok gyerek. - kaptam ajkaira, megelőzve a fölösleges dumát. - H-hyung... - nyögtem fel, ahogy a nyakamat kezdte kényeztetni. Testem csak úgy lángolt főleg ott, ahol megérintett. Többet akartam. Lehetőleg azonnal. Kezeimmel gyorsan megtaláltam ingje alját, aminek a betűrt részét ki is húztam a nadrágjából, s az alá csúsztatva kezem kezdtem simogatni oldalát.
- Kookie, hol jár a kezed? - suttogta fülembe érzékien.
- Még nem a legjobb helyen. - haraptam ajkamra, hogy visszafolytsam a sóhajom. Csupán attól, hogy a fülembe susmog beindulok. Na nem mintha nem lennék így is eléggé feltűzelve. Mit tesz velem ez az ember? Vagy inkább, mit tesz velünk az alkohol?
- Mindig is ennyire szemtelen voltál? - nyalt végig nyakamon.
- Ki tudja. - nyögtem fel.
- Édes hangod van. Annyira szeretném alattam tovább hallgatni. - tért vissza fülemhez, a térdeim pedig itt adták meg magukat végleg. Suga a csípőmnél fogva tartott meg karjaival.
- Mire vársz akkor? - babráltam nyakkendőjével.
- Ez nem így működik. - puszilta meg a számat. - Hazaviszlek. Megkeresem NamJoont. Jimint meg majd holnap elrendezem, amiért inni hagyott. - lökte el magát a faltól és elindult a tömegben. Ennyi? Most Suga komolyan nemet mondott rám. Gyors léptekkel akartam megindulni, hogy megkeressem ezt az ökröt és kioktassam, de mikor nekimentem már kevésbé volt ekkora a szám.
- Suga? - néztem fel rá.
- Gyere, fogjunk egy taxit. - ragadta meg a kezem, hogy kivezessen a tömegen.
- Hyung...~, csak miért nem folytatjuk azt, amit elkezdtünk? - nyüszítettem.
- Mert csak a piától mentem bele a dologba, egyébként nem akartam semmit se csinálni. - rántotta meg a vállát.
- Aki nem élvezi, az nem úgy csókol! - kötekedtem.
- Nem mondtam, hogy nem élveztem JungKoo... - harapta el a mondat végét, felesleges lett volna folytatni.
- Lebuktál. - kuncogtam.
- Csak félrebeszélek, de te sokkal inkább. - értünk ki a friss levegőre.
- Miért inkább lennél Hyolynnal? - húzogattam szemöldököm megállás nélkül, miközben Suga képébe bámultam.
- Aha. - válaszolta nemes egyszerűséggel, amire csak elfintorodtam.
- Mibe jobb ő, mint én? Tudod mit! El se kezd taglalni nem érdekel. - löktem egyet Sugán, mire én átbukdácsoltam a lábamon és seggre estem. - Au... - próbágattam felkelni, de csak úgy forgott a föld, így valahogy mindig visszakerültem. - Suga, arról volt szó, hogy taxit fogsz nem hajót. - szédelegtem jobbra-balra.
- És én még azt hittem, hogy a friss levegő jót tesz. - sóhajtott, majd megpróbált felhúzni, de ezzel csak azt érte el, hogy őt magamra húztam és úgy estünk vissza a földre. - Négy pohár mi? - forgatta a szemeit. Lehellete felmelegítette az arcom, amit már kicsípett az éjjeli hideg. - Mint egy nagyra nőtt csecsemő. - sóhajtott újból, majd talpra állított mindkettőnket.
- Nem tudsz valami kedveset is mondani rólam? - néztem rá szúrósan.
- Pillanatnyilag nem. - húzott magához, majd rám terítette a pulcsiját. - Ha fázol inkább szólj. A vacogásoddal még a holtakat is felkelted. - mosolygott rám.
- De így meg te... - vágott közbe.
- Nem baj. Te ne fázz meg. - kócolta össze a hajam. Gondolkodtam egy kicsit. Már amennyit a pia meg az agysejtjeim összesége engedett és átöleltem Sugat, miközben a nyakába fúrtam az arcom.
- Hé, Jungkook... - ficánkolt.
- Csak felmelegítelek. - motyogtam nyakába.
- Így is eléggé, hagyjuk. - karolta át derekam.
- Így is eléggé, mi? - kuncogtam.
- Fogd be. - korholt le.
- Valld be, hogy te is szeretnéd. - szuszogtam.
- Nem akarsz leszállni a témáról? - mozgolódtunk.
- Nem. - vágta rá egyből. - Gyorsabban ver a szíved. - hajoltam füléhez.
- És? - kérdezte kurtán.
- Érdekellek. - haraptam fülére, amitől megremegett.

Suga POV

Érintése kurvára de váratlanul ért. Egész testemmel megremegtem. Na, ezt tényleg nem leszek képes letagadni. Jungkook részegen teljesen kifordul magából, és kanos lesz. Hát, ezt jó tudni. Bár jobb előbb, mint utóbb. Elmélkedésemből apró csókok rántanak vissza. Állj. JungKook most az út kellős közepén a nyakamat csókolgatja? - Hé. - rántottam el magamtól. - Még meglátnak. - húztam visszább.
- Komolyan? - most rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa.
- Itt a taxi. - mutattam a távoli fényszórókra. - Be kell üljek melléd? - kérdeztem aggódva. A fényben elég sápadt volt az arca.
- Aha. - indult volna meg egyedül, de nem engedtem neki. Beültettem, majd beültem én is és megadtam a címet a sofőrnek. Ráadásul még elnézést is kértem az esetleges furcsaságok miatt, ugyanis én most Jungkookból bármit kinézek. És... nem tévedtem. Percek alatt csatolta ki a biztonsági övét és kényelmesen az ölembe helyezte magát és a világ legtüzesebb tekintetével pillantgatott rám. De most halál komolyan. Honnan szedte ezt a nézését? Megőrjít, és azzal egyáltalán nem segít ha az ölemben van.
- Suga~. - nyöszörögte.
- Hm? - dugtam össze az orrunkat. Oké, le kell állnom most. Egy néma másodpercig bújt az arcomba, majd megszólalt, amitől teljesen levert a víz.
- Akarlak. - talált utat újra fülemhez és abba szuszogott tovább.
- Megerőszakolni nem akarsz esetleg a taxiban? - nevettem fel hisztérikusan. Jungkook ne csináld ezt velem, könyörgöm mindenre, ami szent.
- És te engem? - csókolt a fülem mögé, mire nekem be kellett harapnom a számat nehogy felnyögjek a tettétől, meg amit mondott. Hogy én megerőszakoljam JungKookot? Nem nagyon ellenkezne nem hívnám erőszaknak, de a válaszom attól még igen. Rohadtul. - Nem kaptam még választ... - szívta meg a nyakamat, amire megugrottam.
- J-Jung... - jobbnak láttam befejezni a beszédet, inkább behunytam a szemeim és eldöntöttem oldalra a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Nem volt több erőm ellenkezni, a kis szemét még a csípőjét is bevetette.
- Végre. - lehellte ajkaim elé és erősebben préselte magát hozzám. Jézusom. Honnan tanul ez a gyerek ilyeneket?
- Mindjárt ki kell szállnunk... - csúsztatta kezét kettőnk közé, az agyam pedig rákká főtt. - de... lehet, hogy érdekesebbé tehetnénk az utolsó perceket. - csókoltam meg puha ajkát.
- Mivel? - csillantak fel a szemei.
- Ha egy hangot sem adsz ki, ígérem folytathatjuk a dormban. - haraptam meg arcát játékosan.
- Rendben. - sóhajtotta. Elengedtem egy sejtelmes vigyort, majd combjait kezdtem el ráérősen cirógatni, ugyanis ő már tényleg a határait súrolta és minden érintésemre intenzíven reagált. Sajnálom JungKookie de ellenem semmi esélyed nyerni. Ráérősen csókoltam a puha ajkait egy darabig, majd pólóját félrehúzva kulcscsontját. Megremegett. Felnéztem rá, de a lehető legerősebben harapta a száját. Be kellett keményítenem, most már más értelemben is.  Kezemet combjára vezettem, de még mielőtt tovább vittem volna megálltam. Két dolog történhet. Az egyik opció az, hogy felnyög és én nyertem, vagy pedig továbbra is a száját harapdálja, így kiserken belőle a vér. Ezt pedig nem szeretném.
- Nyertél. - mosolyogtam ábrázatán.
- Ennyi? - szuszogta.
- Miért mire számítottál? - csodálkoztam.
- Mondjuk erre. - markolt határozottan férfiasságomra. Hirtelen kellett hátrakapnom a fejem, amivel csak azt értem el, hogy bevágtam az ablaküvegbe. A gyönyörtől és a fájdalomtól felnyögve Jungkook serényen folytatta tevékenységét. Lassan mégis biztos mozdulatokkal dörzsölte tagomat, amitől már kezdtem teljesen elveszteni az eszem.
- Nem rossz húzás az egyszer biztos. - markoltam mindkét kezemmel fenekére. - Felkészültél a következményekre? - kapcsoltam ki az övem villám gyorsan, majd eldöntöttem a hátsó ülésen. Kaptam egy furcsa pillantást a sofőrtől, de már nem érdekelt. Egyedül Jungkook lénye érdekelt. Semmi más a világon nem tudott most megmozgatni. Kipirult ajkaival szedte a levegőt, miközben zavartan nézett oldalra. - Hm? Alattam már nincs olyan nagy szád Golden Maknae? - haraptam rá a nyelvemre, hogy tűrtőztessem magam.
- Legyen? - vigyorgott rám ravaszul. Ismertem ezt a nézést. Teljesen mindegy hogy válaszolok, már vesztettem. Megint. Az autó fékez, így mindketten megütjük magunkat kicsit.
- Megjöttünk. - zavart meg minket a sofőr.
- Hála a jó égnek. - mormogtam magamnak. Még a józan eszem is visszatért. - Gyere Kookie. - húztam fel, majd kiszálltunk a kocsiból. Én az ablakon még gyorsan beadtam a pénzt, és mikor fordultam volna már vissza Jungkookhoz csak egy placcsanást hallottam. Majd az azt kísérő köhögést. És megint egy placcsanás. A fejemet rázva fordultam meg. Szegény. Arra nem számított, hogy kihányja ha elsőre ennyit iszik? Óvatosan mögé léptem és a hátát simogattam. Nem szóltam hozzá. Tudom, hogy kiakadna ha megtenném. Végülis jobb itt kint, mintha a dormban kellene takarítani. - Menjünk be nagyfiú. - sajnos az iróniát sehogy se tudtam lehagyni a hanglejtésemből. Erre meg is torpant, de inkább úgy döntött, hogy nem áll le velem veszekedni csak követett egészen a kanapéig. Ott leült, és üres tekintettel pillantott fel rám. - Mi az? - álltam tekintetét.
- Még te kérdezed? Úgy volt, hogy nyertem. - állt neki hisztizni.
- Jungkook, az előbb hánytál, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most akármit is csinálni. - sóhajtottam.
- Vagy csak nem akarsz! - állt fel kissé szédülten a kanapéról.
- Egész éjszaka ezt próbálom elmagyarázni, hogy NEM ismétlem NEM akarok semmit. De rám másztál, és van olyan határ, amit nem érdemes feszegetni, még akkor sem... mert jót akarok neked. - mormoltam idegesen. Kezdett felhúzni.
- Jót akarsz? Akkor csak dugj meg az isten szerelmére! - fakadt ki ő is.
- Egy olcsó ribancot akarsz eljátszani alattam, vagy mi... - képtelen voltam befejezni a mondatot mivel egy pofon csattant az arcomon. Dühös lettem. De tényleg. Nagyon. Már emeltem volna a kezem rá, mikor szemeimbe néztem és nem tudtam megmozdulni.
- Miért baj az, ha akarlak? Miért baj az, hogy kimutatom, hogy milyen vagyok valójában? Csak miért? - szipogott és könnyei is megeredtek. Komolyan képes lettem volna megütni pillanatnyi dühkitörésembe, mikor még én ócsáróltam? Teljesen elment az eszem.
- Kookie, én... - nem tudtam mit mondhatnék neki.
- Ne. - motyogta.
- Hm? - léptem közelebb, hogy értsem is.
- Utállak Min Yoongi! - nézett rám dühösen, majd odébblökve elszédelgett. Ekkor csak egyetlen egy dologgal tudtam foglalkozni. A szemeivel. Soha senkire nem nézett még így, miért pont nekem kellett kiérdemelnem? Na, nem mintha a többit csinálta volna, mással, de akkor is... miért kell ennyire lúzernek lennem?

Gonosz vagyok, na és akkor mi van? :P

Egy elbaszott love story HanByul x Jonghyun

HanByul POV

Tavaly a karácsonyi buliról meglógva ünnepeltük a negyedik hónapunk. Én eszméletlenül boldog voltam, végre úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a személyt, aki mellett leélhetem hátralévő napjaimat. Először furcsa volt, emlékszem, Jonghyun konkrétan szembe röhögött, amikor nem tudtam hova tenni vallomását. Igen, talán az volt életem legcikibb pillanata. Tudatlan bárányként adtam meg neki a lakásom címét, az egyik közös koncertünk afterén. Amikor beállított hozzám, akkor is éppen a másnaposság örömeit élveztem, ehhez társult az ő gatyaszaggató vigyora és az az egyetlen szó, amit nagy előkészülettel mondott ki: „Szeretlek.”. Na most, képzeljetek el engem, aki egy szál boxerben nyit ajtót, kómás fejjel, nyuszis mamusszal és döbbenete egyre nagyobb lesz ahogy, a szavak eljutnak a tudatáig. Zavartan néztem lefele és csak makogtam összevissza, mint a filmekben, amikor a lányok az első nagy szerelmüket élik. De álljunk csak meg egy szóra. Én eddig a szent pillanatig abban hitben éltem, hogy én egy száz százalékig hetero ember vagyok, de jelenleg egyre inkább csak azt érzem, hogy a tudatom fokozatosan elködösül és egyre csak az a szó jár az eszembe. A gondolatmenetemet megszakította Jonghyun féktelen nevetése, mire olyan döbbenet ült ki az arcomra, ami vagy három ember arcát kitenné. Összekócolta a hajam, majd csak egy laza mozdulattal beljebb lökött, majd maga után az ajtót is bevágta, ledobva az egyik félreesőbb helyre a csokrot, majd felém lépett, de ezzel csak arra késztetett, hogy hátráljak, de persze, mint minden mesében, a fal mindig közbe szól. Nekipréselt, s lassan fújta ki rám a levegőjét, szemeimből pedig valami választ akart kicsikarni, de abban csak az értetlenség, és kíváncsiság keveréke tombolt, sőt leginkább az utóbbi, amit Jonghyun hamar egy sunyi mosollyal nyugtázott.
- Csak nem kíváncsiak lettünk? – nyalt végig száraz ajkain, ami talán most a legszexibb dolog a világon.
- Jelenleg… igazából… nem is tudom mire gondoljak. – mondtam eléggé határozatlanul.
- Csak mondd ki azt, ami legelőször eszedbe jut, és csak azután haladj afelé, amit a gatyád akar. Nekem eddig bejött. – vigyorgott rám ártatlanul.
- Szóval a gatyád, ma lovagias kedvében van. – forgattam meg szemeim. Amilyen szép kezdés volt, úgy is baszta el.
- Most miért váltottunk hangnemet? – harapott rá alsó ajkamra.
- Szerinted nem tudok arról, hogy nagy játé… - csókolt meg, de nekem eszem ágába sem volt visszacsókolni. Legalább is addig nem, amíg az akaraterőm engedi.
- Csókolj vissza… - duruzsolta fülembe.
- Nem akarok… még. – fordítottam oldalra a fejem.
- Még? Mi kell a márhoz? – fordította vissza.
- Figyelj, Jonghyun. – toltam el magamtól. – Itt vagyok előtted egy boxerben, legszívesebben elszaladnék. A fejem tele van olyan dolgokkal, amik alapesetben nincsenek, és nem tudom mennyire gondolod komolyan azt, amit az ajtómban mondtál. Semmi biztatót nem hallottam rólad és a párkapcsolataidról és momentán még azt sem tudom, hogy miért magyarázkodom neked ennyire, hiszen te is férfi vagy, és én is, és azok a gondolatok nem hagynak nyugodni, így az agyammal most nem igen osztozunk egy véleményen. – magyarázkodtam.
- Mi nem hagy nyugodni? – kérdezte.
- Te. Hogy mi lesz ha visszacsókolok, mert ha én is elveszítem a fejem, nem viselnék el még egy csaló… - újból félbeszakított egy csókkal, ami az előzőnél sokkal követelőzőbb és egy másodperc alatt megtörte az agykontrollom. Kezem szőke tincseivel kezdett babrálni, miközben az övéi derekam köré fonódtak.
- Most a lehető legbiztosabbra megyek. – nézett komolyan a szemembe.
- De, azt azért tudod, hogy én még nem szeretlek? Szóval, ha esetleg ki akarnál borulni, vagy valami, csak tudd, nekem idő kell ehhez. – néztem a mamuszom.
- Ha azt a méget ledöntöttem, nem hiszem, hogy túl sokáig kell várnom. – kuncogott.
- Jobb lesz, ha most hazamész. – vigyorogtam rá pimaszul, ahogy ő tette nem rég.
- Jó, de egyet ne felejts el! – vigyorgott rám, miközben elindultunk az ajtó fele. – Szeretlek. – puszilt meg, majd úgy, ahogy jött ajtót becsapva távozik. Apró sóhaj kúszott ki ajkaim közül, és a konyhába menve csináltam magamnak egy jó nagy adag zöld teát, hátha segít a gondolataim elrendezésében. Ahogy a poharam tartalma egyre inkább csak fogyott, eljutott a tudatomig az, hogy én most konkrétan Jonghyunnal járok…

... 

A hónapok hamar elteltek, és én is egyre jobban feloldódtam a közelébe. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz időszakaink, mert voltak, de általában hamar beláttuk, hogy ez így egyikünknek sem lesz jó. Természetesen nem akartunk veszekedni, de a munka, az állandó nyomás, a fanok állandó pesztrálása mindegyikünknek sok volt, és ha nem volt más, akkor egymáson vezettük le. Ordítoztunk, sőt az én részemről még egy pofon is elcsattant, igaz annak hatására már mindketten képesek voltunk lenyugodni. Ekkoriban már igenis komolyan gondolkodtam a kapcsolatunkon, kezdtem azt érezni, hogy igen, én most tényleg beleszerettem valakibe, és nagyszerűen érzem magam. A veszekedéseink meg…  csak megerősítették az érzéseinket. Úgy szidhattuk a másikat, ahogy csak akartuk, de egyikünk sem volt hajlandó kimondani, hogy szakítsunk.

…

A karácsonyi buli előtt, miközben készülődtem elhatároztam, hogy végre elmondom Jonghyunnak, hogy szeretem. Jó, igazából még nem tudtam, hogy honnan szedek hozzá bátorságot, vagy esetleg veszek egy boltba, csak reménykedtem, hogy nem rontom el. Persze ő teljesen keresztül húzta a számításaim és a buli kellős közepén elráncigált a lakására, a pia már feloldotta minden gátlásunk, így hatalmas nyekkenéssel érkeztem neki az ajtónak, s követelőző ajkak tapadtak a sajátjaimra. Mindketten kapkodtuk a levegőt, és instabil léptekkel haladtunk az ágya felé, aminek természetesen az emeleten kellett lennie. Lépcsőzés közben mindketten letéptük egymás felsőjét, és próbálkoztunk azok cafataiban nem elbotlani. A nyögések és a morgások egyaránt szaporodtak mindkettőnktől és valaki hihetetlen erővel lettem belepasszírozva az ágyba, ami ezt egy hatalmas nyekkenéssel jelezte.
- Ugye tudod, hogy többé nem találkozhatunk? – hallottam meg rekedtes hangját fülemnél.
- Nem érdekel… - nyögtem fel, ahogy megéreztem kezét férfiasságomon.
- Reggel fog… - hajtotta le fejét, s mindent abbahagytunk, amit eddig csináltunk.
- Jonghyun… még nincs reggel. Lehet, hogy reggel sztárok vagyunk, de az este, az csak a mienk. – húztam végig kezem mellkasán.
- Makacs vagy, mint mindig… - sóhajtott fel egy kisebb vigyor kíséretében.
- Erre neveltél. – nevettem fel, s lassú, gyengéd ízlelgetésünket fokozatosan váltotta fel vad, pórázon tartott érzelmeink kibontakozása…

…

A reggel már tényleg elviselhetetlen volt, de nem a fejfájás miatt. Őszintén szólva, az volt a legkisebb bajom, a második pedig az, hogy a nap készült kinyírni a retinám. Egyedül ébredtem egy levél volt mellettem. A ruháim valahol a ház különböző részeiben. Miután a látásom lényegesen jobb lett elővettem a levelet és elolvastam a tartalmát. Csak annyi állt benne, hogy kapcsoljam be a TV-t. Eleget téve a kérésnek lebotorkáltam és bekapcsoltam azt. A következőt kérdeztem magamtól. Miért? Nagy betűkkel foglalta el a fél képernyőt az, hogy „Jonghyun házassága”.
- Nos, megtettél minden olyat, amit majd a házasság szent kötelékében nem fogsz tudni? – jött a kérdés a riportertől.
- Igen, megtettem mindent, semmit sem bánok. – mosolyog őszintén a kérdezőre.
- Van valami, amit szeretnél megosztani a közösséggel, a műsor végeztével? – tanakodik tovább a riporter.
- Igen… - nevet fel kicsit zavartan. – A nagy sietségben valamit a konyha asztalomon hagytam, pedig dicsekedni akartam vele, mindegy, majd dicsekedek a szép feleségemmel. – dob be egy gatyaszaggató vigyort, és a riporter Jonghyunnal együtt elköszön.

Érdekes mód, azon-és attól a naptól kezdve, többé nem sírtam.

…

Ez év karácsonya van. Jelenleg egy vonaton ülök, ami elvisz a következő turné állomásomra. Kiléptem a Led Apple-ből, és szólistaként éledtem fel poraimból. Lehet, hogy már egy éve nem sírtam, de a dolog, akkor is eléggé kihatott rám. Cigi nélkül nem vagyok meg, minden nap elfüstölök majdnem egy egész dobozt. A menedzserem most is próbál papolni nekem, de egyik fülemen be, másikon ki. Iszok is, ráadásul a sok éjszakai kijárástól kialvatlan is vagyok. De, most nem ez a legnagyobb problémám. Tudjátok, hogy ki ül velem szembe a négy személyes vonatkabinba, és majd kiszúrja a szemem a vigyorával, és aggódó tekintetével? Igen, Jonghyun. Próbáltam szúró tekintettel figyelmeztetni, hogy ne szóljon hozzám, de nem jött össze.
- Hordod. – jegyzi meg félhangosan.
- Egész jó kiegészítő, és emlékeztet arra, hogy ki vagy valójában. – mondom gunyorosan.
- Miért ki lennék? – értetlenkedik.
- Egy érzéketlen köcsög. – mondom ki lazán, mire mindkettőnk menedzsere felkapja a fejét, a papírjaik közül.
- Mr. Kim; nem szeretne meginni egy kávét? – ajánlja fel a menedzseremnek Jonghyun csicskása. – Bizonyára sok mindent akarnak megbeszélni. – szemeim kétszeresre nyílnak.
- Ne mondd, hogy túl nagy volt a pofád és elmondtad neki? – esik ki a kezemből a cigi.
- Ugyan, kicsit leittam magam. – von vállat.
- Miért van az, hogy mindig eléred, hogy az idegeimen táncolj? – kérdem ingerülten, és a menedzserek távoznak a légterünkből.
- Mert szeretsz. – mondja ki hűvösen a szavakat, mintha ez lenne a világ legundorítóbb dolga.
- Én? Egy olyan érzéketlen barmot, mint te? Leragadtál egy évvel, Jjongie. – ironizálok.
- Te is. – von megint vállat.
- Pontosan mit is akarsz most elérni? – marok a pulcsimba.
- Azt akarom, hogy kiborulj. – válaszolja ridegen.
- Miért? – csikorgatom fogaim, hogy nyugalmat erőltessek magamra, mivel már majdnem eléri a célját.
- Akkor legalább őszinte vagy magadhoz. – morogja.
- Nem értelek, te vagy az egyetlen, aki nem őszinte magához. – pislogok rá értetlenül.
- Én még mindig szeretlek. Sosem mondtam, hogy nem. – mosolyog rám.
- Ja, igen, ahogyan szerelmes vagy a legújabb rongyba, ami most jött a kedvenc boltodba. –forgatom meg szemeim.
- Néha szeretek nosztalgiázni… - ránt hirtelen az ölébe, én meg csak pislogok, hogy mi van.
- Engedj el… - morgok rá, túl erősen szorít. – Mindjárt visszajönnek…
- Nem fognak hidd el. – suttogja ajkaimra, majd óvatosan megcsókol és, mint azon a bizonyos első napon, megint nem tudtam tenni ellene. Tudtam, hogy túlságosan is gyenge vagyok ahhoz, hogy haragudjak rá. Tudtam, hogy túlságosan gyenge vagyok ahhoz, hogy ne szeressem, és tudtam, hogy ez megint megtörténik.
- Hiányoztál, Hanbyul. – nyal végig nyakamon, mire egy sóhaj szökik fel a torkomból. Az érintései, semmit sem változtak, és a tudat, hogy egy éven keresztül más élvezte ezeket az érintéseket megőrjít. Kiborított… ezért is gondolkodok ilyeneken? – Sosem nyúltam ahhoz a nőhöz, ne is gondolkodj ilyeneken. – néz mélyen a szemembe.
- Hihetek neked, most az egyszer? – kérdezem rekedtes hangon.
- Talán. – kulcsolja össze kezünket, és megpillantok egy ugyanolyan gyűrűt ujján, mint ami nekem van.
- Ezt minek kellene vennem? – mélázok el.
- Ígéretnek. Fogalmazzunk úgy, hogy nem fogsz többé levakarni magadról. – vigyorog rám, s kisöpör egy tincset a szememből.
- És ha én ezt nem akarom? – hajolok nyakához.
- Olyan opció nincs. – futtatja kezét nyakamra, amit biztatásnak véve kezdem harapdálni a nyakát.
- Egyébként ezzel a vörössel, a lázadó korszakodat éled? – nevet fel.
- Nem akarnád te azt látni. – térek át ajkaira.
- Erre nem fogadnék. – vigyorog rám, s feltűnően elkezdi lehámozni rólam a pulcsim.
- Azt hiszed tudnál kezelni? Nagyjából egy évnyi gyűlölettel vernélek meg. – nyalok végig alsó ajkamon, amit figyelmesen néz végig.
- Lennének jobb ötleteim. – vezeti le kezeit gatyám korcához. Még válaszolni sem hagyott, egyik keze már is alsón keresztül kezdett kényeztetni, mire hirtelen felnyögtem. – Látom még mindig érzékeny vagy. – vihog.
- Fogd be. – vágok kisebbet a mellkasára, és vörös fejemet az ablak felé fordítom, amiből pont visszatükröződünk. Nem tehettem róla, de valamiért undorodtam az ott lévő képtől. Piszkosnak éreztem magam, és zilált ábrázatom nem segített ennek megoldásában. Olyan, mintha nem is magunkat látnám, hanem másokat. Kint esik a hó, a hangszóróból halk karácsonyi zene szól, és most nekem kellene a legboldogabb embernek lennem ezen a kicseszett bolygón. Még Jonghyunra se tudtam fogni, hiszen melegség járja át tekintetét, nem az a hazug, tükrös tekintet, mint, amit régebben látni szoktam. Velem lenne a baj? Még ezt sem mondhatom kifogásnak, hiszen elég látványosan ráizgultam, és ezzel lassan teljesen az őrületbe kerget.
- Én próbálok a kedvedre tenni, de te meg rám se bagózol? – áll fel hirtelen és nekiprésel az ablaknak.
- Én.. csak… - nézek rá riadtan. – Csak… - keresem a szavakat, de nem akarnak jönni.
- Megértem. – villan fel újra a mosolya. – Tudod, annyi ideig néztél kifele, hogy felkeltette az érdeklődésem. A kép, amit láttam nem nyerte el a tetszésem, viszont az már sokkal inkább, hogy te vagy rajtam. De kérdem én, minek ez a giccses körítés? Hó, zene… most komolyan? Hiszen… - vágok közbe.
- Mindketten utáljuk a karácsonyt. – nevetünk fel egyszerre.
- Boldog karácsonyt! – csókol meg.
- Boldog karácsonyt! – viszonzom azt, s kezeim nyakára fonódtak, s így vált kedvenc és talán legerotikusabb ünnepünkké a karácsony.




Ő, hát izé. Ja, a vége érdekesre sikeredett, de olyannyira karácsonyi hangulatom van, mint egy pulyka öröme a hálaadásban.^^ De, azért boldog karácsonyt mindenkinek.<3

Sex walked In < EXO >

„Egy nap visszajövök érted. Értsd meg, csak is érted tettem…”

Üresen csengenek Lay utolsó szavai a fülemben. Még mindig nem értettem meg, miért hagyott itt minket. Engem. A srácok nem akarják elmondani, hogy mi történt azon a napon, amikor engem hátrahagyva, mert éppen beteg voltam, belekeveredtek egy területi harcba. A mi bandánknak igen szép területe van, csakhogy valakik folyton próbálják elvenni tőlünk. Engem nem nagyon engednek ki terepre, mondván, hogy én vagyok a gazdag kis örökös, nehogy bajom essen. Amíg készen nem állok, addig Lay vezeti őket. De sose fogom megtudni már, hogy mikor leszek kész. Belefáradtam a folytonos titkolózásba. És az egyetlen ember, akit nyíltan szerettem, most elment. Már vagy egy hónapja, de mindennap úgy kelek fel, mintha megtörténne. Nem tudok tovább lépni.
- Már megint rajta agyalsz? – nyílik az ajtó, s belép rajta Luhan.
- Megint megkérdezed? – morgom.
- Elég ha végig nézek rajtad. – kacag. – Jól aludtál? – huppan le az ágyam másik végére és farkasszemezni kezdünk.
- Kitűnően, bazdmeg. – ironizálok. – És, ha nem zavar, most egyedül lennék… - mormogom.
- Nem zavar. – von vállat az ártatlan szépfiú. – Sőt, még segíthetnék is rajtad, ha akarod… - húzza pervert vigyorra a száját.
- Segíteni akarsz? Vagy úgy! Akkor engedjetek ki! Mit hisztek? Hogy, amint kiengedtek utána rohanok? – nézek rá szúrósan.
- Pontosan. – csap egyet az ágyra, mire megszeppenek. Hiába tűnik ártatlannak egyáltalán nem az. Soha nem szerettem kihúzni nála a gyufát. – Ezért is… - mászik felém. – Mi lenne, ha egyszer elfogadnád az ajánlatom? – nyal végig alsó ajkán, s hüvelykujját végighúzza arcélemen.
- Nem fogok beleegyezni ilyen dologba… én… - nézek félre, s folytatja helyettem a mondatot.
- Igen, tudom, tudom. Te Lay-t szereted. De ez nem számít megcsalásnak. – fújtat.
- Nem? – nézek rá értetlenül, és felcsillannak a szemei.
- Nem. Ez csak szórakozás… - búgja ajkaimba, s megcsókol. Fel voltam rá készülve, de mégis olyan hirtelen kapott le, hogy a szemeimet sem tudtam lehunyni, még visszacsókolni se voltam képes. Ám egy idő után igen feléledtek bennem az állatias vágyak, s szinte már téptük egymás ajkait. Kezeim nyakához vezettem, mivel közelebb húztam magamhoz, s ő egyik térdével kezdett masszírozni odalent, mire belenyögtem a csókba, ő meg diadalittasan belevigyorog.
- Lu-Luhan… - remeg meg a hangom, ahogy megérzem, hogy térdét keze váltja fel, immár boxerem alatt. – M-még… - nyögöm önkívületemben, mire még jobban elvigyorodik, s vízszintesen dönt le az ágyra.
- Szeretnél még többet? – néz tüzesen szemeimbe, mire lehunyom szemeim, s csak egy aprót bólintok. Nem válaszolt, csak lejjebb húzta rólam a zavaró anyagot, s gondolkodás nélkül szájába vette férfiasságom egészét, mire egy jókora nyögés szökött ki a torkomból. Gondolta vicces lesz, hogy már az elején kiidegel azzal, hogy fejét lassan mozgatja, s néha fogaival is felkarcolja érzékeny bőröm, de nem sokáig hagytam, hogy játszadozzon. Kezemmel szőke tincseibe túrtam, s teljes erőmből lenyomtam magam torkába, majd gyorsan kezdtem mozgatni a fejét, jól megtépve őt, véletlenül se gondolja, hogy még egyszer megszívathat. Gyorsaságunknak eredményeként már bele is élveztem a szájába egy nyögéssel karöltve, s alatta pihegtem. Ő felkelt vett néhány mély lélegzetet, s megnyalta ajkait. – Finom vagy Sehunnie… Kár, hogy nem haraphatok beléd… - motyogja ajkaim előtt, majd rájuk nyom egy puszit és kimegy a szobából. Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani, de nem is érdekelt. Két hónapja gyötörtek a vad álmaim Layel, de most az egyszer érzek egy kisebbfajta kielégültséget. De még mindig nem volt elég. Úgy is fogalmazhatnék, hogy innentől kezdve indult meg a romlásom. Először a fejadagom heti kettő volt. Az első két hónapban, igen… Aztán már végleg beleőrültem szexuális kielégületlenségembe, s egy hónap alatt eljutottam odáig, hogy már mind a tízet befűztem és leszopott. Eközben elkezdek harcművészeteket tanítani, megmutatták, hogy hogyan bánjak a fegyverekkel, sőt még inni is elvittek. És leginkább az ivászatoknál volt az, hogy egyszerre két-három ember is tudta a dolgát. Ez még ment úgy két hónapig, mikor is elérkezett az első bandaháborúm. A srácok kikerekedett szemekkel bámultak, ahogy a másik banda vezérét kecses mozdulatokkal tépem szét, s heréibe is golyót eresztek.
- Mi a faszt bámultok? – mentem oda, mikor már a többi patkány eliszkolt, s letöröltem az arcomra csöppent vért. – Undorító… - morgom.
- Te jól érzed magad? – kérdezi félve Kai.
- Kurva jól. – lóbálom felé a fegyvert. – Kris, kiderítettél már valamit Lay hol létéről? – nézek szúrósan az említett irányába.
- Semmit. Ne haragudj. – hajtja le a fejét.
- Legszívesebben golyót eresztenék a beledbe. Mégis mi a faszért vagytok ilyen használhatatlan pöcsök? – ordítozok velük, ők meg csak nagyokat pislognak. – Kris, várlak ma a szobámba. – mondom ellentmondást nem tűrően, de mielőtt távozhatnék való megszólalt.
- Kicsit elszálltál magadtól azóta. – morogja Luhan.
- Azóta? Hmm… Mióta leszoptál? – mondom ki az igazat, mire elfehéredik s a többiekre néz. – Jaj, ne nézd már őket, mind a kilencük leszopott már… Dehogy egyikőtök rosszabb, mint a másik az biztos! Komolyan a végén már öngyilkos leszek, annyira ki vagyok éhezve… - vágom Luhan oldalának a fegyvert, mire az fájdalmasan nyekken egyet a földön. – Egy éve, bazdmeg. Érted? Egy éve, hogy elmentél te pöcs! Lássalak meg, az összes golyót beléd eresztem, s még anyád se fog rád ismerni… - morgom magam elé idegességemben.
- Ekkora ökröt még nem baszott a Föld… - hallok meg még mögülem egy epés beszólást, mire megtorpanok.
- És ez most melyik köcsög volt? – fújtatok, s belerúgok egyet a halott bandavezérbe. Mindenki hátralép, csak az értetlen Chen marad egy helyben. – Szóval te… Kris ma mázlid van. Chen jobb ha fél órán belül a szobámban leszel, különben levágom a tököd! Világos voltam? – aprót bólint s ijedten bújik Kris védelmező karjaiba. Csak megforgattam a szemeim és tovább trappoltam vissza a főhadi szállásunkra. Bementem a szobámba, s az ágyon elfeküdve merengtem el a plafon érdekes festésén. Mindenre emlékszem. Jó fiú voltam, a kielégületlen vágyaim a rossz oldalra sodortak, s most már képtelen vagyok visszafordulni. Nem megy. Már élvezem azt, amit csinálok. Általában Luhan jön állandóan hozzám, de a végén mindig megbánja. Mint mondtam, a többieket is már szépen végig jártam. Sose voltam gyengéd, mindig erőszakoskodtam, néha majd megfulladtak, de istenem, túl teszik magukat rajta. Amíg én vagyok a főnök, mindent úgy csinálnak, ahogy én akarom és kész.

Halk kopogás. Chen lesz az. Már fél belépni, de egy morgással jelzem, hogy jöjjön be, ő pedig készségesen sétál az ágyam szélére, s kérdőn pillant rám.
- Tudod, hogy miért vagy itt, ugye? – pillantok rá, szemmel láthatólag ideges. Mindig is ő volt a legfélénkebb…
- Hogy… helyettesítsem Layt. – szemeim kétszázszorosra tágultak. A jó édes kurva anyád nénikéjét, milyen segg hülye vagy!
- Anyád miért szült meg egy ilyen istenverte nyomorékot, mint te? Jobban teszed, ha a szád máshol jár, ahelyett, hogy a levegőbe pofázna! – förmedek rá, mire nem kicsit megszeppen, de teszi azt, amit mondok. Legalább is azt hittem. Felém tornyosult, de csak szemeimbe bámult, amitől kicsit kényelmetlenül éreztem magam.
- Mi a halálomat bámulsz már… inkább csináld a dolgod… - vágom kicsit hasba.
- Ahogy akarod… - motyogja, majd hirtelen megérzem kezét pólóm alatt, amitől testem megremeg.
- M-Mit csinálsz? – pislogok rá értetlenül.
- Csak azt, amit igazán szeretnél… - suttogja ajkaimba, majd erősen beleharap alsó ajkamba, amitől felnyögök, de nem az élvezettől, hanem a fájdalomtól. Nem zavartatja magát, nyakamat kezdi csókolgatni, egyik kezével pedig masszírozni kezdi éledező férfiasságom. Hiába is, ez a hirtelen jött ostrom hívatlan sóhajokat csal ki belőlem.
- Ch-Chen… - suttogom.
- Mi az? – vigyorog rám, s kezét becsúsztatja boxerem alá, s én egy pillanatra behunyom szemeim.
- Erőszakolj meg… - húzom vadul ajkaimra, mikor is hatalmas robaj hallatszódik kintről, de egyikőnk se foglalkozott vele túl sokáig.
- A lehető legkegyetlenebb módon, csak, hogy törlesszek… - nyög fülembe.
- ODA NEM MEHETSZ BE! HALLOD? – kapjuk mindketten fejünket a hang irányába. Kai lehetett az.
- T-tényleg nem lenne jó ötlet, figyelj a dolgok másak lettek, Sehun is más lett! – kontrázik rá Luhan, de nem értem miről zagyvál, de rögtön megértem miután kivágódik az ajtó és Lay jelenik meg előttünk tejes valójába.
- Chen? – kérdezi nyugodtan, mikor megpillantja kezét boxerem alatt.
- Kit fújt ide a szél… - hangom megtelt gúnnyal s gyűlölettel. – Ne zavartasd magad, folytasd csak. – utasítom Chent.
- Ha folytatod letépem a kezed! – szól erélyesen Lay. Chen tekintete kettőnk között jár, nem tud dönteni, de mindenesetre nem mozdul.
- Te itt már nem parancsolsz… - fújtatok.
- És, ezt ki mondja? – lép felénk, s Chent, úgy ahogy van leszakítja rólam, és az ajtó fele rúgja. Ő meg olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud, vagy 360 km/h-val csapja be maga után az ajtót.
- Nézd meg! Elbasztad a szórakozásom… - morgom idegesen s felülök az ágyon.
- Szórakozás? – hangleejtése csöpög a megvetéstől.
- Mit vagy úgy oda? Valamivel el kellett foglalnom maga. Mit hittél a kicsi kis Sehunnie örökre téged fog várni? Hát, kurvára tévedtél te seggfe-… - be se fejezhettem a mondatom, akkora pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat, s értetlenül pislogtam a földön.
- Elmentem. Igen. Elbasztam, de az nem jelenti, hogy le kell süllyedned egy olcsó ribanc szintjére. Legalább jó volt? – gúnyolódik, mire az előbbi lányos zavarom is eltűnik s már előtte állva dühösen méregettem, miközben jobb arc felemen tartottam a kezem.
- Igen. Képzeld jó volt. Már mind a tízük leszopott, gondolom ezzel én tartom a rekordot. A te farkad senkinek se kellett mi? Persze hogy. Két centivel mit kezdenének? – kelek ki magamból.
- Ó, szóval szerinted az én farkam nem elég jó? – ordít vissza.
- Pontosan ezt mondom! De már süket is vagy? – ordítok, ahogy torkomból kifér, de egy újabbat nyekkenek, s a falnak passzírozva kezdi ostromozni ajkaim puha párnáival. Próbálom ellökni magamtól, de azzal csak azt érem el, hogy kezeim fejem fölött szorítja, s úgy csókol bele nyakamba. Gyomrom ismeretlen görcsbe rándult, ajkaim széjjelebb tátottam, így fürge nyelve hamar utat talált az enyémhez. De még mindig nem voltam hajlandó visszacsókolni, rá is haraptam jó erősen nyelvére, mire feljajdult, s megéreztem a vér vasas izét a számba.
- Most nagyon kihúztad a gyufát… - morogja idegesen, s szorít egyet a csuklómon mire felszisszenek. Még észbe se kapok, de kezemen egy bilincs kattan, mire kicsit megijedek. Most már elengedte raboskodó tagjaim, s az övét kezdte kicsatolni, ekkor már minden leesett. Egy pillanat alatt ledobta magáról a gatyát és a boxert, így szemem elé tárult méretes szerszáma. Nagyot nyeltem. Lehet mégsem kellett volna annyira sértegetnem… - Na, csak nem megszeppent a nagy Sehun? – nyom le hajamnál fogva.
- L-Lay én… - folytatnám, de mandulámig nyomja magát, hajamnál erősen tart, így egy milliméternyit sem tudok mozdulni. Hátracsapja fejét, és jólesően felsóhajt. Innen lentről gyönyörűen néz ki, ahogy ádámcsutkájára is rálátásom nyílik, kezdett derengeni, hogy mit is éreztem akkoriban. De itt az érzelmeimnek helye nem volt. Úgy kezdett el a hajamnál rángatni, mint valami rongyot. – Nem élvezed? Hiszen világ életedben ezért epekedtél, hát tessék itt van… - köpi a szavakat. Igaza volt, végülis én mindig is ezt akartam. Testem egésze önálló életre kelt, s fejem innentől már magától mozgott. Olykor végignyaltam egész hosszán, vagy óvatosan karcolgattam makkját fogaimmal, majd újból számba fogadtam Lay férfiasságát, s lassan mozgattam fejem. Egyre hangosabb morgásokat hallatott, s éreztem, hogy mindjárt elélvez. El akartam hajolni, de újból hajamba kapott, s csípőjét előre tolva nyomta le magát ismét torkomon, s számba élvezett, amitől majdnem megfulladtam. Köhögni kezdtem, s közben szembesültem a ténnyel, hogy férfiassága még mindig bírja, sőt kétszeresére merevedett. Pólómnál fogva húzott fel magához, s megcsókolt, én pedig helyet foglaltam ismét a falon. Kezét megéreztem saját merevedésemen, mire belesóhajtottam a csókba, ő pedig átdugta nyelvét, amit most egy szenvedélyes táncba hívtam. Nem álltam ellen többé. Már, amikor belépett tudtam, hogy elvesztettem a csatát, ami még el se kezdődött.
- Büntess meg Lay… - nyögök fel, s csípőm nekinyomtam férfiasságának.
- Szeretnéd? – néz mélyen a szemembe, s rámarkol férfiasságomra.
- Ihgen… - nyöszörgök. – Nagyon… erőszakolhj meg… - mormogom. Válaszképp letépi rólam a boxert, végig nyal alsó ajkán, majd leveszi magáról a pólót, rólam letépi, majd lábaim derekára vezeti, s a másodperc tört része alatt hatol be férfiasságával nyílásomba, amire felordítok, de ha nem lenne elég semennyit sem vár, hanem módszeresen kezd megerőszakolni.
- Lay.. e-ez FÁÁJ! – kiáltok, de semmit sem érek el vele.
- Ordíts csak, az még jobban feltüzel… - izgatja tovább férfiasságom kezével.
- L-LAY… A-Ahhh… - nyögdécselek a gyönyör és a fájdalom kettős érzésétől.
- Ihgen? – kérdezi lihegve.
- Mh-mhég jobban... – nyögöm fülébe erotikusan. Felmordul, s ellökve magunkat a faltól rak le az ágyra, s lassan kezd bennem mozogni. – Gyhorsabb-aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan. – síkitok szinte, ahogy a lehető legmélyebbre lökte magát bennem, ezzel is eltalálva egy bizonyos pontot, amitől a mennyekben érzem magam. Még párszor eljátszotta ezt, mire én kezére élveztem, s lihegve figyeltem őt, ahogy pozitúrát cserél. Kezeimen még mindig ott volt a bilincs, a csuklóm véresre horzsolta, de így is a kisebb nehézségek árán, de sikerült kutyapózba varázsolnia. Meg se várta, hogy levegőhöz jussak, tövig nyomta magát bennem, s hatalmasat nyögtem. Kezemmel a lepedőt markoltam, de a fehér anyag, minden erős lökés után a körmeim áldozatává vált. – L-Lay… dugj meg.. mhég jobban… - nyögdécselek hangosan, s érzem, hogy hátamnak simul. Hosszú ujjait számhoz vezeti, s beerőszakolja őket szájüregembe, így készségesen harapdálni és nyalni kezdem őket. – Lh-lh-lfmhay.. – nyöszörgök, s lassan mozog bennem, mire nekitolom csípőm, hogy értse, mit akarok. Szabad kezét férfiasságomra vezeti, és gyors tempóra vált. Újra visszatért a megerőszakolásomhoz, de egyre jobban élveztem. Kezével már csak támaszkodott, így számat szabadon hagyták el a hangosabbnál hangosabb nyögések, ő pedig minden egyes lökésnél fülembe morgott, amitől rögtön el tudtam volna élvezni…
- Mhár nhem sok kell… - lihegi fülembe, s ráharap.
- AHHHH… L-Lay… t-tölts meg mindeneddel… - hátam ívbe feszül és egy óriási nyögés mellett élvezek hasfalamra, és a paplan épebbik részére. Ezután már Laynek sem kellett sok, még lökött magán egyet, s megéreztem magamban forró nedvét, amibe a testem megint beleremegett. Kifulladva, levegő után kapkodva, dőlt le mellém, s maga felé fordított. Mindketten csapzottak voltunk, fekete fürtjei vizesek voltak, s arcába lógtak, amitől észveszejtően szexin nézett ki. Én még mindig egyfajta extázisban voltam, folyt a nyálam is, amit mutatóujjával törölt le, s rám mosolygott. Csökkenteni kezdte a kettőnk közti távolságot és édes párnái az enyémeket kezdte falni.
- Szeretlek Sehunnie, többé nem megyek el. – puszil meg.
- Nem is hagynám. – nézek rá szúrósan. – Ha elmennél ki vigyázna a gyerekre? – vigyorgok rá.
- Milyen gyerek? – pislog értetlenül.
- Szeretlek Lay! – cuppanok ajkaira. – Még ilyen hülyén is! – nevetek fel.
- Most miért? – biggyeszti le ajkát.
- Ezt a szöveget maximum egy szűz bige szájából kellene elhinned. Buta vagy, mint egy kenyér. – rázom meg a fejem.
- Megint megbüntesselek? – morogja.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! – vág közbe vagy öt hang, mire csak felnevettünk.
- Bocs srácok, az asszony hangos volt. – kiált le Lay.
- Anyád segge az asszony. Még megtalállak kettévágni egy baltával. – sziszegem, s beleütök a kezébe.
- Akkor ketten erőszakolunk meg. – von vállat, majd végleg elhallgattat egy csókkal.

Trouble Maker Jonghyun x Key OneShot

JongHyun POV

- És tessék a díva megint itt, a nyámnyila bandájával! – löktem neki a falnak a vezért.
- Valami problémád van? A bűzölgő szád elvonta a figyelmem. – flegmázott.
- Az idegeimen táncolsz díva… - morogtam fülébe, amire megremegett.
- Én dehogy! – vágta rá kisebb hatásszünet után. – Minden, ami hozzád kapcsolódik az undorító! – villogtatta fogait.
- Az lehet, de nekem van bandám. Neked maximum méhkirálynő kíséreted, hogyha letörik a körmöd az utcán valaki begyűjtse azt. Utálom az ilyen olcsó embereket, legszívesebben eltüntetném őket a Földről. – szűrtem fogaim közül, majd otthagytam a sokkos szőkeséget.

Egy hét telt el az utolsó találkozásunk óta, és azóta nyomát se láttam annak a nyomasztó csordának. Végre nem rontják a levegőt az én területemen. Bizony. Kim Kibum, az én ellenségem. Vagyis nem tudom miért kellene annak lennie. Semmit nem ártott nekem, maximum annyit, hogy a ribancos külseje miatt, nem egyszer gondoltam érdekesen furcsa dolgokra. ÉS már megint ezen jár az eszem. Mégis mi a francot csinált velem az a srác? Amikor a falhoz szorítottam is, annyira furcsa volt. Gondolataimból, az egyik csapattagom zökkentett ki, közölve a hírt, hogy Key és a bandája a kocsmában balhéznak, és nagyon hátrányban vannak. Mivel a kocsma még az én területem, ezért muszáj odamennem, na meg talán azért, mert meg akarom védeni őt…
Mikor beértünk, azaz érdekes látvány fogadott, hogy az én embereim verik Keyt, és az ő embereit. Simán a tömeg közepére verekedem magam, leszarva, hogy ki-kinek a borja, csak ütöttem azt, akit értem, míg végül oda nem értem a főkolomposhoz.
- Mindig is tudtam, hogy egyszer fellázadsz ellenem, Minho. – húztam be neki.
- Akkor miért lepődsz meg? – vigyorog, majd egy pillanat alatt kigáncsol és a földön kötök ki, mire vagy hárman lefognak. Minho kihasználva a lehetőséget és az értetlen Keyt, könnyen mögé lopódzik és a hajánál fogva, kést szorít a torkához. Nem kicsit ledöbbenek, de még Key, hogy megfagyott, mikor rájött, hogy most mi történik vele.
- Ha tönkremegy a hajam, esküszöm, úgy elverlek, anyád se ismer rád! – ficánkolt, mire csak intett és szépen gyomorszájba rúgtak, erre Key mindenféle tevékenységet abbahagyott.
- A helyedben kussolnék cica… - suttogta fülébe, amire csak egyből felment bennem a pumpa, de túl erősen fogtak, nem tudtam mozdulni.
- A-azt hiszed, hogyha őt vered engedelmesebb leszek? Felőlem akár meg is halhat! – gúnyosan nevet. Na jó, ez most szíven ütött. Nem vártam ekkora visszautasítást. Visszautasítást? Úristen, én már ennyire előre terveztem?
- Térjünk a tárgyra. Mit akarsz? – emeltem fel fejem.
- Azt, hogy szenvedj. – mondta ki kerítés nélkül.
- Tudod, sokáig bírom a verést… - vigyorogtam. Erre csak megrázta a fejét és a kés pengéjét végighúzta Key karján.
- MI A FENÉT CSINÁLSZ? – borult el az agyam.
- Talán valami rosszat tettem? Csak nem fontos neked, ez a ribanc…? – vitte arcához a kést.
- Ennél hülyébb kérdésed nincs? Például hány homokszem van a sivatagban? Miért érdekelne pont ő? – nevettem fel.
- H-Hé… megköszönném, ha nem idegesítenéd fel jobban… - morogta.
- Késő, már megtette. – hajolt a nyakához, majd beleharapott, mire Key felnyögött. Én ott, abban a pillanatban elvesztem abban a hangban. Reménytelenül is szerelmes lettem a hang tulajdonosába. Viszont ekkor eszméltem rá Minho tervére.
- Mit szólnál, ha itt és most magamévá tenném? – kerekedtek ki Key szemei
- Miféle játékot űzöl velem? – ütöttem le azt a hármat mellőlem és Minho felé indultam.
- Még egy lépés és elvágom a torkát. – láttam a szemében, hogy nem viccel. Megálltam és kezeimet a magasba raktam. – Egyezünk meg. Senkinek nem lesz jó, ha itt most vérontást rendezel. – mondtam nyugodtan.
- Téged vonnak felelősségre, nem az én saram. – köpte.
- Köszi, aranyos vagy… - forgattam meg a szemeim. – Mit akarsz a szenvedésemen kívül? Ha teljesíthető, megadom. – adtam be a derekam.
- A halálod a srác által. – bökte meg kicsit Keyt a késsel.
- Ergo, bármi csak én szívjak? – ironizáltam.
- Pontosan. – mondta ördögi hangsúllyal. – Te pedig… - tépte meg, mire Key villámló tekintetével találta szembe magát. – Menj és öld meg, ezzel megmentheted a nyomorék kis ribanc életedet. – lökte felém, a kést a kezébe nyomva.
- Itt vagyok… ölj meg… - álltam a már-már könnyes szemű Key elé.
-Cs-csak így simán? – kerekedtek ki szemei, de továbbjött felém, amíg én nem a falnak ütköztem.
- Ha rendben leszel, nem érdekel mi van velem. – töröltem le egy könnycseppet az arcáról, nem figyelve arra, hogy mit mondtam ki. De már nem tudom visszavonni, és érzem, ha most nem mondom ki, már soha többé nem tudnám megtenni. Key szemeivel arcán nyugvó kezemet figyeli, miközben egy nagyobb sírógörcs akar áttörni rajta. – Tedd meg. – húztam egyik kezemmel magamhoz, hogy fülébe súgjak, a másikkal pedig a kést igazítottam meg. – Csak tedd meg… - akadtam el egy kicsit. – Úgyis mondtad, hogy akár meg is halhatnék.
- D-De én azt nem akarom… - ejtette ki kezéből a kést, és teljes testében remegni kezdett. – É-én nem akarom meghalj… Jonghyun… - szipogta.
-Hogy mi? – nyeltem. Csak rosszul hallok? Van még reményem? – Hogy értetted ezt? – emeltem fel állát, hogy szemembe nézzen.
- Mindegy. Hagyjál. – fészkelődött, de csak visszarántottam, pont úgy, hogy ajkaink csak milliméterekre legyenek egymástól. – J-Jonghyun… - nyitotta résnyire ajkait. Nekem sem kellett több, azonnal megcsókoltam, és csodálatomra nem ellenkezett. Vadul csókolt vissza, miközben egyre jobban simult hozzám.
- Na végre. HURRÁ… - kezdtek tapsolni körülöttünk a többiek, de több figyelemre nem is méltattuk őket, csak vigyorogva csókoltuk egymást tovább, miközben karjaim Key derekára vezettem. A levegő egyre csak forrt körülöttünk, ezért hamar ki kellett találnunk hol folytassuk tovább, de Key, mintha olvasott volna a gondolataimban és beráncigált egy kisebb raktárhelyiségbe, ahol egyből neki lökött valami tartóeszköznek. Felnyögtem, de nem érdekelt egy másodpercnél tovább, kezeim már Key hasfalán játszadoztak, aki ettől jólesően sóhajtott bele csókunkba.
- Kibum… - lihegtem, mikor elválltunk.
- Mi az? – nézett fel rám elködösült szemekkel és nyálas ajkakkal. Ezzel a kombóval, teljesen elvette az eszem.
- Meg akarlak baszni. – kentem fel a falra vigyorogva.
- Elegáns. Elegáns, mit ne mondjak. – vigyorgott rám ő is és letépte rólam a pólót, majd csak éreztem, hogy csók közbe visszavezet a vaspolcokhoz és, hogy valami kattan a csuklómon.
- Bilincs? – néztem rá értetlenül.
- Szeretem az izgalmas dolgokat. – markolt rá férfiasságomra, mire felnyögtem és fejem az egyik rúdba csaptam. – Buta kutyus… - kuncogott, majd lehúzta a cipzárom és úgy kényeztetett tovább.
- K-Kibum… Ne játssz velem! – szisszentem fel.
- Pedig pont azt terveztem. Nem érhetsz hozzám, én pedig bármilyen módon kínozhatlak. – húzta le gatyám és boxerem.
- N-Neh… - nyögtem fel, amikor kezét kezdte férfiasságomon húzkodni. És még azt hittem, hogy Key lesz a hangosabb.
- Hé, nem ér elkalandozni. – fordította vissza a fejem.
- Ahh…Kibum… - nyögtem fel, majd teljesen szájába fogadott, ezzel nem kis élvezet hullám söpört át testemen. Fejét direkt lassan mozgatta, hogy véletlenül se legyen egyszerű dolgom. Óráknak tűnő percek óta, kínzott lassú tempójával, amivel hamar eszemet vesztem és a kezemet kezdem csapkodni a kiszabadulás reményében. Ő csak elégedetten vigyorgott, de mivel nem vagyok erő híján, kisebb szenvedés után, simán kettétörtem a láncot, kezemmel azonnal tövig nyomva magam, amitől mind a ketten felnyögtünk. Innentől kezdve haját tépkedve gyorsítom fel a tempót, éreztem már, hogy mindjárt itt a vége. Szájába élveztem, de azonnal harcra kész voltam, ezért felhúztam magamhoz egy csókra, miközben észrevétlenül leszereltem róla a nadrágot, letépve boxerét, mindenféle előkészítés nélkül hatoltam bele, mire egy orbitálisat nyögtem. Keynek könnyek gyűltek a szemébe, de próbálta leplezni fájdalmait.
- Ne haragudj, de nem bírtam már továb… - kezdtem nyakát csókolgatni. – És részben a te hibád. – tettem még hozzá.
- Kurvára nem vagy normális… - kapaszkodott nyakamba.
- Igen. Tényleg hülye vagyok. Ugyanis pont egy olyan házsártos vénasszonyba szerettem bele, mint te. – suttogtam ajkaira.
- Tudod, hogy ki a házsárt… Mit mondtál? – kerekedtek ki a szemei.
- Szeretlek… Kibummie… - csókoltam meg.
- Úristen! Én is szeretlek! – bújt újra ajkaimba, miközben örömkönnyei szántották végig arcát.
- Sajnálom, hogy annyira bunkó voltam… - meresztettem rá kiskutya szemeket.
- A nagy és rettenthetetlen macsó Kim JongHyunnak van aranyos oldala is… - nevetett fel, mire csak löktem csípőmön és egy hatalmasat nyögött.
- Ahh.. Ott… - lihegte. Mozogni kezdtem benne, hol gyorsan, hol lassan. Ezzel is visszafizetve neki a kölcsönt a kínzásomért, viszont az én idegeim nem vasból vannak, így nem sokáig bírtam türtőztetni magam, vadul hajtottam magunkat a beteljesülés kapujáig.
- Jjong… én mindjárt… - nyögdécselte, de ahogy kimondta hasfalamra élvezett és én is követtem őt.
- Mekkora bajba kellett keveredned neked, hogy összejöjjünk… - vetettem fel a nem mellékes témát.
- Kapd be.. – vágta be a durcit.
- Ezer örömmel. – adtam neki egy puszit.
- Hülye… Mellesleg, ha nem paraszt módjára viselkedtél volna, most nem így kellene lennie. – morogta.
- De nekem ez így tetszik… - bújtam nyakába.
- Mi tetszik neked ezen a hülye szituáción? Egy csapattagod átbaszott… - méltatlankodott.
- Hát minden meg van bocsátva neki. Velem vagy, és ennél nincs is fontosabb dolog a számomra. – nyögtem fülébe.
- Jjong, ha így folytatod… - nyelt.
- Akkor mi… - kíváncsiskodtam.
- Nem fogom kibírni egy puha ágyig… - vigyorgott.
- Szerintem nem is kell… - csak vigyorogva megcsókoltam és folytattuk az előbbi tevékenységünket.